51. fejezet

EZ A FEJEZET CSAK A TAORIS SZÁLAT ZÁRTA LE! 

MÉG ÍROK 9 EXTRA FEJEZETET, AMI A MELLÉKPÁROSOKKAL FOGLALKOZIK. :) Az első BaekYeol lesz, remélem, várjátok. Amint tudom, hozom. ^^ 

(Csak hogy tisztázzam, mert sokan nem tudtátok.)

51. fejezet 

Tao POV

Azt hiszem, elég ritka alkalom volt a mai, hiszen magamtól ébredtem fel. Alapjáraton szeretek sokat aludni, így még számomra is meglepő volt, hogy az ébresztő megszólalása előtt, teljesen magamtól kipattantak a szemeim. Hogy aztán egyből egy hatalmas mosoly terüljön szét az arcomon. Tegnap este… Kris szülinapján, megtörtént. Én voltam felül. Tényleg képes voltam rá, pedig rettenetesen féltem tőle. Mert az oké, hogy fél év után már teljesen normális, hogy én neki adom magam, és soha, semmiért nem cserélném le az érzést. De ő… Igazából, már vagy egy-két hónapja motoszkált bennem a gondolat, hogy ki szeretném próbálni, de féltem tőle, hogy Kris mit szólna hozzá, meg azt sem szerettem volna, ha emiatt összeveszünk, mert úgymond már megszokás, hogy én vagyok alul. Azt sem tudtam, hogy egyáltalán normális-e az, hogy ezen gondolkodok, de szerencsére SeHun megnyugtatott pár nappal ezelőtt, mikor végre ki tudta belőlem szedni, hogy mire készülök párom szülinapján. Igaz, totálisan le volt döbbenve, mikor bejelentettem neki, hogy szeretném kipróbálni, de aztán nagyon rendes volt. Azt mondta, hogy őszintén szeretjük egymást, tudja, szóval Kris biztosan meg fogja engedni, hiszen elvégre mind a ketten férfiak vagyunk, és hogy ez teljesen természetes dolog. Tényleg jól esett tőle, bár azért érdekelt volna, hogy tapasztalatból beszélt, vagy csak általánosságban. Jut eszembe, ha már SeHunnál tartottunk… Megváltozott. Mármint, régebben is sokszor volt furcsa, mikor péntek volt, én pedig soha nem értettem, de hónapokkal később, ez csak még jobban feltűnt. Soha nem mondta el, hogy olyankor miért volt feszült és ideges, de aztán hétfőn mindig úgy jelent meg, hogy minden rendben volt. Kicsit aggódtam érte, de úgy voltam vele, hogy még neki is lehetnek titkai, amiket nem fog az orromra kötni. Nem hibáztattam, de az utóbbi időben tényleg nagyon fúrta az oldalamat, hogy mi van e mögött. Ugyan volt egy tippem, hogy talán randizgat valakivel, de valahogy annyira furcsa lett volna SeHunt elképzelni mással. Mármint, LuHan után nagyon bezárkózott, bár azóta eltelt rengeteg idő, túl is tette magát a srácon, és ez így volt jól. Mégis… Furcsa volt ez az egész.

Sóhajtottam egy kisebbet, hiszen nem akartam, hogy Kris felébredjen. Nagyon korán volt még, neki pedig szerencsére talán most először, de csak délután kettőre kellett bemennie az egyetemre. Végre pihenhetett egy kicsit, mert az utóbbi időben tényleg széthajtotta a belét is. Természetesen megértettem, de időnként nagyon féltettem az egészségét. Tegnap is veszekedtünk egyet, de talán pont kapóra jött, mert így nagyobb volt a meglepetés. Ugyan tudatosan készültem rá, hogy egy kicsit máshogy fogok vele viselkedni, de álmomban sem gondoltam volna, hogy valóban megengedi, hogy domináljak. Annyira boldog voltam! Kris varázslatos volt… Gyönyörű, és azt hiszem, még jobban beleszerettem, hogy láttam ezt az oldalát. Teljesen másképp viselkedett, mint szokott, ez az éne pedig nagyon tetszett, és sok önbizalmat adott, hogy végig tudjam csinálni. Igaz, nagyon féltem, hogy fájdalmat fogok neki okozni, hiszen nekem sem volt kellemes az első alkalom, de szerencsére minden jól sikerült. Talán… Mondhatom azt is, hogy sokkal jobban sült el minden, mint gondoltam. Benne lenni… Érezni, ahogy a szűk forróság körbevesz… Mindennél jobb és izgatóbb érzés. De mégis, nem venném el tőle soha ezt az érzést, én meg vagyok elégedve azzal a felállással, mikor én vagyok alul. Csak talán néha, egy-egy alkalomkor cserélhetnénk, de tényleg nem kérek többet ennél. Szerintem ez így neki is rendben lesz.

Végül óvatosan elhúzódtam tőle, majd egy kispárnát a keze alá tettem, bár tudtam, hogy nélkülem nem tud aludni, reménykedtem, hogy este kellőképpen elfáradt ahhoz, hogy most ez ne tűnjön fel neki. Kikapcsoltam a mobilon az ébresztőt, aztán elvégeztem a reggeli dolgokat. Nem akartam megint bemenni a hálóba, így pizsamában álltam neki reggelit készíteni mind a négyünknek. Ha minden igaz, hajnalban megérkeztek LuHanék is, mivel kettesben hagytak minket. Rendes volt tőlük, de reméltem, nem volt probléma azzal, hogy addig hol maradjanak. Végül halkan előkerestem a reggelihez valókat, majd elkezdtem elkészíteni. Nem akartam semmi komolyat, csak meleg szendvicseket csináltam, kávét, összedobtam egy könnyű kis salátát is, mert XiuMin-ge imádta, meg amit a hűtőben találtam. Már csak kárpótlásul azért is, hogy ilyen későn értek haza, meg aztán, Kris-nek is így szerettem volna megköszönni a tegnap estét. Tényleg tökéletes volt. Miután végeztem, ránéztem az órára, de még így is volt elég sok időm, míg suliba kellett mennem, így inkább leültem a megterített asztalhoz, és vártam a többieket. Ami alig telt el pár percbe, LuHan kómás fejét pillantottam meg a hálójuk ajtajában, pizsamában, a szemeit dörzsölgetve. Elmosolyodtam a látványra, aztán megvártam, míg beért a konyhába, majd azonnal a kávéért nyúlt.

- Jó reggelt – köszöntem jókedvűen, mire felém kapta a fejét.
- Úristen, Tao, ne hozd rám a szívbajt már korán reggel – kapott a szívéhez a szöszi.
- Ennyire nem vagyok feltűnő? – nevettem fel.
- Nem, ennyire vagyok álmos – morogta vissza, majd leült velem szemben az asztalhoz, majd végignézett a kajákon.
- Sajnálom – húztam el a szám, mert tudtam, hogy miattam ennyire álmos.
- Ugyan – legyintett, majd egy perverz mosoly jelent meg a szája szélén. – De ugye jól sikerült az este?
- I-igen, jól – jöttem egyből zavarba, mire LuHan felkuncogott.
- Reméltem is – kacsintott egyet.

Aztán nekiállt reggelizni, de még csak az első falaton sem volt túl, mikor XiuMin is követte őt a konyhába. Ő nem volt annyira álmos, mosolygott, és nagyon jókedvűnek tűnt, ami nekem is mosolyt csalt az arcomra. Odahajolt LuHanhoz, adott az arcára egy puszit, aztán leült mellé. Megdicsért, hogy milyen aranyos vagyok, amiért csináltam nekik reggelit, és hogy neki külön salátát, aztán ő is nekiállt enni. Jól esett látni, hogy a kis „családom” ennyire jóízűen eszi azt, amit főztem. Bár, egyáltalán nem éreztem magam valami anyukának, az inkább XiuMin volt, aki sokat aggódott értünk és kíváncsi volt mindenre. Ha pedig már nála tartottunk, olykor érdeklődni szokott Chen felől. Nyilván, nem azért, mert még szereti, hiszen egyértelmű volt, hogy LuHan a mindene és nagyon is jól megvoltak egymással. Csupán a megszokás. Hiszen négy évig együtt voltak, és nem haraggal váltak el, ebből kifolyólag természetes, hogy érdeklődik felőle. Bár, nem mondhatnám azt, hogy sokat tudok JongDae-ről, hiszen már nem volt az osztálytársam. Amennyire jól tudtam, JunHee-vel és a lány szüleivel visszaköltöztek Koreába, és most ott élnek. Még szeptember előtt megejtették a dolgot, szóval azóta nem is nagyon hallottam felőlük, de néha Chen fel szokott hívni. Rendes tőle, és sokat szokott mesélni. Nagyon jól megvannak Juniellel, és már el is jegyezte a lányt, az esküvőt pedig, amint leérettségiznek, meg is tartják. Nagyon örültem nekik, hiszen JunHee megérdemelte, hogy végre valaki ennyire szeresse. Emlékszem, még régen azt mondta, hogy volt egy barátja, aki megígérte neki, hogy feleségül fogja venni, de nem lehettek együtt, mert a szülei ellenezték a kapcsolatot az anyagi különbségek miatt. Szerintem JongDae megfelelő partner neki. Tényleg összeillettek, és amennyire én láttam, őszintén szerették egymást. Ezeket tudtam én is elmondani MinSeoknak, aki szintén örült volt barátja boldogságának, de megkérdeztem tőle, hogy miért nem hívja fel, de azt a választ kaptam, hogy nem meri megtenni. Elmondta Baozi, hogy LuHan nem egy féltékeny típus, de Chen miatt még mindig nagyon tud harapni, így inkább hanyagolja, hogy felhívja, bár néha JongDae megteszi, és jól el tudnak beszélgetni. Nem hiába, nagyon sokáig együtt voltak.

Végszóra, kiért a konyhába az én sárkányom is. Elmosolyodtam, ahogy az álmos fejét néztem, de mindennél szebb volt. Elmosolyodtam, ahogy lehuppant mellém, majd adtam neki egy puszit, amit ő alig fogott fel. Csak elmosolyodtam, aztán a tányérjára pakoltam minden finomságot, hiszen alig evett mostanában.

- Ha ezt mind megeszem, el fogok hízni – motyogta még kómásan.
- Ha ezt mind nem eszed meg, beteg leszel – vágtam rá.
- Ez így van, mostanában alig láttam, hogy eszel valamit, hallgatnod kellene Tao-ra – állt mellém Xiu-ge, mire egy gyors mosolyt küldtem felé.
- Na, szépen edd meg, aztán mondok valamit – mosolyodtam el.
- Mit? – nézett rám nagy szemekkel egyből, ami nagyon aranyos volt.
- Majd megtudod – kezdtem el én is a tányéromra pakolni a kaját. – De a tegnap estével kapcsolatos…

- Úristen, Kris! – hallottam meg LuHan kiabálását, mire mindenki rákapta a fejét, kivéve barátomat. – Te elpirultál!
- Nem pirultam el! – vágta rá azonnal Yifan, de azzal, hogy egyáltalán nem nézett fel, még jobban feltűnt az kis pír az arcán.
- De, bizony, rohadtul elpirultál! – mutogatott hevesen LuHan, mire már XiuMin is felnevetett. – Tuti, hogy volt valami tegnap este, ugye, Tao?
- Én… – kezdtem bele meglepetten, hiszen nem szerettem volna köztárggyá tenni, hogy Kris volt alul. – Nem hiszem, hogy érdekelne titeket…
- Engem minden érdekel, főleg az olyan dolog, amitől Kris olyan vörös lett, mint a paradicsom – mosolyodott el gonoszul.
- Tényleg nem történt semmi érde-
- Alul voltam, oké? – hallottam Kris hangját, mire rákaptam a tekintetem. – Lefeküdtünk, és igen, Tao volt felül. Igen, baromi jó volt és élveztem. Igen, ez volt az első ilyen alkalom, és nem, nem ez lesz az utolsó. Elégedett vagy?

Kisebb monológja után szinte megfagyott a konyhában a levegő. Én csak tátott szájjal bámultam Kris-re, de egyik kezemet önkéntelenül vezettem a combjára, mire ő azonnal megfogta és összekulcsolta az ujjainkat. Rám nézett egy pillanatra, elmosolyodott, aztán újra enni kezdett, mintha mi sem történt volna. Így már én is megnyugodtam, majd folytattam tovább az evést, ám két idősebb lakótársunk csak tátott szájjal bámult ránk. Nagyon viccesek voltak, ahogy szinte hápogtak a döbbenettől, így nem is bírtam ki, hangosan felnevettem, mire LuHan kapcsolt először, majd megköszörülte a torkát.

- Oké, mindenre gondoltam, csak erre nem – nézett rá Kris-re.
- Most már tudod – rántotta meg a vállát barátom.
- És mondd csak, Tao, neked is tetszett? – kérdezett újra a szöszi.
- Jaj, Lulu, hagyd már őket békén – szállt be a beszélgetésbe a legidősebb. – Nekünk is van magánéletünk, amit ők tiszteletben tartanak, ellentétben veled. Szóval, hagyjuk ezt a témát… Neked amúgy is menned kellene készülődni, ha nem akarsz elkésni az előadásodról, nem?
- De… – morogta egyből a bambi.

Megköszönte az ételt, aztán már ott sem volt. XiuMin is így volt, így ment LuHan után, ezek után pedig egész gyorsan eltűntek a lakásból, így ismét kettesben maradtunk. Még mindig volt időm indulásig, a mosogatást így nem hagytam Kris-re, bár őt ismerve, ugyan így lenne a konyha, mint ahogy itt hagytam. Összeszedtem a maradékokat, betettem a hűtőbe, aztán nekiálltam elmosogatni, míg Kris tovább reggelizett. Ahogy hátranéztem a vállam fölött, és végignéztem barátomon, akaratlanul is az emlékeimbe férkőztek azok a dolgok, amik a kapcsolatunk legelején történtek. Az összes emlék, ami hozzáköthető. Január 15-dikén találkoztunk legelőször. Tisztán emlékszem arra a napra, hiszen meghatározóvá vált az életemben. Lekéstem a buszt, így ő állította meg nekem. Az elmémbe égett a kép, ahogy felsegített. A legelső kérdése az volt hozzám, hogy „Nem ütötted meg magad?” Már akkor reméltem, hogy valahol viszont látom őt. És szerencsére így is lett, hiszen egy suliba kerültünk, ő pedig nem adta fel az első alkalommal, mikor rájött, hogy nagyon zárkózott vagyok. Pedig megtehette volna, hiszen nem voltam egy egyszerű eset. Mégis, visszagondolva ezekre a dolgokra, végtelenül hálás vagyok Kris-nek, hogy kitartott mellettem. Akkor is, mikor megismertem JunHee-t. Féltékeny volt rá, hiszen ő már akkor szeretett engem, én meg még csak észre sem vettem. Akkor még azt reméltem, hogy talán Juniel lesz a barátnőm. Milyen naiv voltam! Ma már csak mosolyogni tudok ezeken a dolgokon, de akkor egy nagyon mély hullámvölgyem volt. Utána toppant be az életembe SeHun, ami nagyon sok változást hozott az életembe. SeHun miatt elüldöztem magam mellől Kris-t. Pedig ha kicsit jobban beleláttam volna a dolgokba, azonnal feltűnt volna, hogy Kris azért csókolt meg, mert szeretett, nem pedig azért, mert csak szórakozni akart velem. Mégis kitartott. Aztán Juniel volt az, aki rádöbbentett, hogy én végtére és Kris-t szeretem, nem pedig SeHunt. Aznap csókoltam meg először Kris-t úgy, hogy szerelemből tettem. Elmondhatatlanul tökéletes volt. Aztán, LuHan segítségével bevallotta nekem, hogy szerelmes belém, így jöttünk össze. Hosszú, nagyon hosszú idő volt, míg rájöttünk, hogy szeretjük egymást, és bár voltak dolgok, amiket megbántam, mégis úgy érzem, ha ezek nem történtek volna meg, talán most nem lennénk együtt. Értem ezalatt, mondjuk Junielt. Ha talán nem kezdtem volna el beszélgetni vele, aznap nem hív el fagyizni és nem találkozok SeHunnal. Ha SeHunnal nem jövök össze, soha nem hívott volna el JunHee megkérdezni, hogy együtt vagyok-e vele, én pedig nem mondtam volna el neki, hogy hogy érezek Kris iránt, így nem látom be, hogy valójában őt szeretem. Tíz hónap… Tíz hónapja találkoztam Kris-sel először, és fél éve vagyunk együtt. Ez a fél év pedig csodálatos volt. Soha nem gondoltam volna, hogy ő lesz az, aki számomra a tökéletes partner. De mostanra már el sem bírnám nélküle képzelni az életemet. Még mindig hálát adok a Sorsnak, hogy őt az utamba sodorta, és hogy mellettem van, valamint szeret. Sajnos nem mindenkinek adatik meg, hogy életében megtapasztalja, milyen is az igaz szerelem, így nagyon szerencsésnek éreztem magam.

Arról nem is beszélve, hogy végre úgy éreztem, anyát is végre a bizalmamba fogadtam. Igaz, hogy nagyon elfoglalt a munkája miatt, sokat repül vissza Koreába, de nem hanyagol el, ami nagyon jól esik. Mostanra már nagyon jó kapcsolatot ápoltunk, úgy érezem, igazi anya-fia kapcsolat a miénk, amiért nagyon hálás vagyok. Ami pedig a nevelő szüleimet illeti… Nem tartom velük a kapcsolatot, egyáltalán, de anya mondta, hogy rendbe jött a házasságuk. Ugyan a történtek ellenére is örültem ennek, de már nem magamat hibáztattam, hogy tönkrement a frigy. Azt is megtudtam, hogy örökbe fogadtak egy árva kislányt, és hogy nagyon jól bánnak vele. Nekem mégsem az irigység volt az első gondolatom emiatt, vagy az, hogy vele is rosszul fognak bánni. Valamiért úgy voltam vele, hogy a nevelőanyám vele kedves lesz, hiszen nem lehetett gyereke, én pedig a nővére fia vagyok, de ennek a kislánynak nem volt senkije. Apám pedig kétlem, hogy őt verné, ha már belement az örökbefogadásba. Tényleg örültem ennek, és… Bármennyire semmi közöm nem volt a kislányhoz, úgy voltam vele, hogy van egy testvérem. Egy… Egy húgom. Mindig is vágytam egy testvérre, akivel együtt játszhattam volna, akivel megoszthattam volna a titkaimat és az érzéseimet. Mindig is nagyon szerettem volna, de most már így, tizennyolc éves fejjel, csak az van benne, hogy nagyon szeretnék találkozni azzal a kislánnyal. Még akkor is, ha semmi esélye, hogy a nevelőszüleim megengedjék vagy ilyesmi.

- Nagyon elgondolkodtál, minden rendben? – ölelt át hátulról Kris, mire elmosolyodtam, majd megfordultam a karjaiban.
- Persze, jól vagyok – adtam egy puszit az ajkaira.
- Akkor rendben – mosolygott ő is, majd megölelt. – Lassan indulnod kellene, nehogy elkéss…
- Tudom, de semmi kedvem itt hagyni téged – fúrtam a fejem a nyakába.
- Romantikus hangulatban vagy a tegnapi miatt? – kuncogott, mire a szemébe néztem.
- És ha igen? – biggyesztettem le az ajkaimat.
- Akkor ne aggódj miattam, jól vagyok – puszilta meg a homlokom.
- Biztos? – aggódtam. – Csak mert tudom, ho-
- TaoZi – simogatta meg az arcomat. – Mondtam, hogy élveztem. Vigyáztál rám, amit nagyon köszönök, szóval ne aggódj, nem fáj. Oké, egy kicsit kellemetlen ülni, de hidd el, megéri ez a kis fájdalom azért cserébe, amit átélhettem… Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire… Élvezetes.
- Nagyon aranyos vagy, mikor elpirulsz – kuncogtam, mire lebiggyesztett ajkaira nyomtam egy puszit.
- Köszönöm. Szeretlek – nézett mélyen a szemembe.
- És azt tudod, hogy miért vagyok olyan ember, akit szeretni tudsz? – kérdeztem komolyan.
- Miért? – nézett rám érdeklődve.
- Miattad. 

VÉGE

2015. január 10. 

22:12