Extra ~ 2. fejezet - SuLay

Extra ~ 2. fejezet – SuLay

Lay POV

Mikor végzős lettem, egy cseppet sem számítottam arra, hogy új osztálytársunk lesz. Elvégre, ki az a hülye, aki az utolsó évben vált iskolát? Én biztos nem tenném meg, hiszen ha már jobb esetben négy évig együtt voltál egy közösséggel, összebarátkoztatok és megszoktátok egymást, elég nehéz lehet onnan kiválni. Meg aztán, itt már mindenkinek meg volt a fizetett helye, pontosan tudtuk, hogy ki miben a jó, milyen tanuló vagy hogy mit szeret csinálni. Ismertük egymást, és furcsa volt, hogy ebbe a megszokott közegbe most belecsöppen majd egy új ember. Egy idegen, akit be kell fogadnunk, hiszen mást nem tudtunk ez ellen tenni. Ugyan az új srác – mint kiderült –, nem az első naptól fog velünk járni, mert még el kell intézni valami papírokat. Az osztályfőnökünk mégis úgy beszélt róla, mintha már itt lenne. Egyáltalán nem általánosan beszélt róla, hanem mintha ő lenne a Mindenható, kissé idegesítő is volt, hogy mikor kérdeztünk róla, ő egyből ideges lett, és minden szavát megválogatta. Komolyan nem értettem, hogy miért kellett ilyen nagy feneket keríteni ennek az új gyereknek. Ebből kifolyólag már alapból volt bennem egy kis negatív érzelem felé. Ugyan soha nem voltam egy előítéletes típus, szerettem barátkozni az emberekkel, és nem külső alapján ítélni, úgy éreztem, hogy ez az új srác még sok vizet fog még zavarni. És ahogy gondoltam, nem is tévedtem akkorát…

Kim JoonMyun maga volt a megtestesült tökéletesség. Mármint, nem kinézetre, vagy valami, hanem mindenki szemében. Udvarias volt, végtelenül kedves és illedelmes, mindig tudta, hogy mit kell mondania vagy tennie, egyszerűen… Tökéletes volt. Az összes tanár dicsérte és imádta, mindig őt hozták fel példának, ha valaki nem úgy viselkedett, ahogyan kellett. Ami pedig a legjobban idegesített, hogy mindezt úgy csinálta, hogy egyáltalán nem látszott rajta, hogy csak jó pofizásból csinálta. Mintha valójában érdekelte volna a tanárok hogyléte, vagy az osztálytársai érdeklődése. Bár amennyit tudtam Suhóról – ahogy inkább becézte magát –, az annyiban kifúlt, hogy gazdag családból származik és az apja valami cég igazgatója. Nem mintha, annyira érdekelt volna, egyszerűen csak furcsa volt, hogy egy ilyen gazdag kölyök mit keres ebben a suliban, de azt mondta, hogy itt jobbnak vélte az édesapja az oktatást. Hát, nekem aztán édes mindegy volt, így bár elfogadtam, hogy egy osztályba fogunk járni, valamiért mégis bökte a csőröm a jelenléte, de inkább nem is vettem róla tudomást. Ez pedig hosszú hónapokig működött is. Végignéztem, ahogy Suhónak egyre nagyobb lett a rajongótábora, köszönhetően a nevének és a jó beszélőkéjének, bár ezt csak a pletykákból hallottam, én soha, egyetlen szót sem váltottam vele. De tényleg hihetetlen volt, hogy ilyen rövid idő leforgása alatt a suli legnagyobb csábítója lett. Mindenki megismerte őt, rengeteg barátja lett, állandóan lányokkal volt körülvéve és rengetegen keresték fel nap, mint nap. Nem értettem, mégis mi olyan különleges benne, így ki akartam deríteni a titkát…

Akkoriban kaptunk ismét egy új osztálytársat, éppen a félévi vizsgák után. Inkább már nem mondtam erre semmit, hiszen ez egy még hülyébb ötlet volt, de mint megtudtam, Kris eddig Kanadában élt az édesanyjával. Meglepő módon, egész jóba lettünk a sráccal, pedig eleinte nagyon ijesztőnek tűnt. Igaz, hogy baromi helyes volt, tudtam, hogy semmi esélyem nála, hiszen egy ilyen jó pasi után biztos bomlottak a lányok. Csak ahogy telt az idő, azt vettem észre magamon, hogy egyre többet figyeltem Suhót. Tudni akartam a titkát, hogy mi olyan különleges benne és miért kedveli mindenki. Irigy is voltam a lányokra, amiért nyíltan körülrajongták és flörtöltek vele, aztán mikor egy-kettővel csókolózni is láttam, az eléggé kiverte nálam a biztosítékot. Valamiért… Fura érzéseim lettek vele kapcsolatban, de bemagyaráztam magamnak, hogy ez még semmit nem jelent, egyszerűen csak túl sokat figyeltem. Igaz, még magamnak sem hittem el, hogy ennyi lenne, főleg, amikor egyik reggel merevedéssel ébredtem egy olyan álom után, amiben én és Suho… Villámként hasított belém a felismerés, hogy nyakig belé zúgtam. Férfiasan bevallom, bőgtem. És bár egyáltalán nem voltam az a fajta, aki csak úgy elsírta magát, képtelennek tartottam, hogy pont ő legyen az, akit a szívem választott. Hiszen annyi helyes srác szaladgált még akár a suliban is! Miért pont Suho kell nekem? Oké, helyes volt, hiszen… Hiszen az volt, ebben nem volt mit megvitatni, de alig ismertem. Hogyan szerethettem pont belé?

Nem mintha, számított volna, hogy hogyan érzek Suho iránt… Az életem folyt tovább, mintha mi sem történt volna, bár nagyon nehéz volt úgy viselkednem, hogy ne legyen túl feltűnő, odáig vagyok érte. Azokban az időkben nagy ívben elkerültem, ha egészen véletlenül a tekintetünk találkozott is, azonnal elkaptam a pillantásom, majd mélyen elvörösödtem, de hát, kit érdekel? Úgyis teljesen mindegy, semmi esélyem nincs nála, állandóan a lányoknak teszi a szépet. Legalábbis, így gondoltam akkor… Meg aztán, úgy voltam vele, hogy Suho úgysem majd azt fogja figyelni, hogy én mit művelek azután, hogy ránéztem. Én lennék az utolsó ember, akivel szóba állna, hiszen én voltam az osztály különce. Ugyan beszéltek velem és volt egy-két haverom is, valahogy éreztem, hogy megtartják tőlem a két lépés távolságot. Soha nem értettem, hogy miért, bár volt gyanúm rá, hogy talán azért, mert meleg vagyok. De ezt ők nem tudhatják, hiszen senkinek nem mondtam el, egyedül Kris-nek, de mint kiderült, ő is az, szóval nem hittem volna, hogy továbbadta a titkomat. Meg aztán, mindig is különcnek számítottam. Éppen ezért, nulla esélyt láttam arra, hogy én valaha is összejöjjek Suhóval.

Emlékszem, pár héttel később, az egyik szünetben, kimentem a mosdóba. Szerencsémre senki nem volt bent, így nyugodtan elvégezhettem a dolgomat. Nem arról volt szó, hogy szégyenlős voltam, egyszerűen csak frusztrált, hogy miközben végeztem a dolgom, bámulnak. Így megnyugodva álltam a piszoár elé. Pár másodperccel később viszont újra nyílt a mosdó ajtaja, de szerencsére akkora már végeztem. Ám mikor megfordultam és szembetaláltam magam egy lágyan mosolygó Suhóval, a szívem hatalmasat dobbant. Csak lefagyva álltam vele szemben, bámultam a csillogó szemeibe, néztem azt a rohadt vonzó arcát, a gyönyörű ajkait, és… Legszívesebben megcsókoltam volna. De amint leesett, hogy mégis miken gondolkodok, azonnal elvörösödtem, így lehajtott fejjel a kézmosóhoz igyekeztem, majd megnyitottam a csapot, hogy a kínos csendet egy kicsit megtörje a víz csobogó hangja. Nem hallottam ezen kívül semmit, meg sem tudtam moccanni, annyira az előbbi sok hatása alatt voltam. Tényleg azt gondoltam, hogy meg akarom csókolni? Nem vagyok normális… Talán még meg is ütött volna, bár nem úgy ismertem meg, mint aki verekedős, de azért… Ha nem lennék meleg, és engem megcsókolna egy pasi, biztos, hogy én is megütném. De mivel az vagyok, csak örülni tudnék neki, szóval… Oké, Yixing, hülye vagy! Inkább a víz alá tettem a kezem, hogy végre kezet moshassak, mikor léptelket hallottam meg mögülem, így a tükörbe néztem, azon keresztül találkozott a pillantásom Suhóéval.

- Járnál velem? – kérdezte komolyan, mire egy pillanatra még a szívverésem is leállt, hogy aztán rájöjjek, biztosan csak poénkodik, így erőtlenül elkezdtem nevetni.
- Haha, jó vicc volt, Suho – kacarásztam abszolút átlátszóan, hiszen közben remegett minden egyes végtagom. – Már… Már majd-majdnem elhittem, t-tényleg…
- Nem vicc volt – mondta egy szórakozott mosollyal, én meg képtelen voltam elhinni, amit hallottam, így azonnal megfordultam.
- Tessék? – kérdeztem vissza, mert hát nem lehettem ilyen mázlista.
- Lennél a pasim? – kérdezte újból, immár előttem állva, én meg csak letaglózva bámultam a szemeibe, keresve bennük bármiféle hazugságot vagy komolytalanságot.
- Én… – kezdtem bele tétován, tekintetem pedig akaratlanul is az ajkaira siklott, amiért jól megpofoztam volna magam. – Honnan tudhatnám, hogy nem csak szórakozol?
- Ezt könnyen bebizonyíthatom – mosolyodott el sármosan, amitől majdnem halmazállapotot váltottam.

A következő pillanatban viszont ajkait az enyémre tapasztotta, ami olyan váratlanul ért, hogy meg kellett kapaszkodjak Suho felsőjébe, nehogy ott essek össze. Annyira… Puha és meleg volt az ajka. Ahogy lágyan, mégis kellő határozottsággal kóstolgatta az ajkaimat, azonnal elvette az eszemet. Mindaz, amiért hónapokig epekedtem, egyszerre csak az ölembe hullott, én pedig még csak reagálni sem tudtam, de hiszen… Annyira képtelennek tűnt, hogy pont Suho, és hogy ő is szerelmes legyen belém, vagy egyáltalán az, hogy meleg. Hiszen eddig mindig csajokkal láttam. Végül mindent kisöpört a fejemből a csípőmre sikló kezei, amikkel gyengéden a mosdónak nyomott, míg ő közelebb lépett hozzám, így teljesen hozzám simult odalent. Akaratlanul is belesóhajtottam a csókunkba, így nyelvét azonnal megéreztem a számban. Akkor boldog voltam. Belementem egy olyan kapcsolatba, ami egyáltalán nem volt könnyű és zökkenőmentes, mint gondoltam. Rengetegszer a pokolba kívántam, mégis, abban a pillanatban mindennél jobbnak tűnt, hiszen megcsókolt az a személy, akibe tiszta szívemből szerelmes voltam.

Az volt az első csókom…



Suho POV

Egyáltalán nem volt könnyű úgy viselkedni, mint ahogy elvárták tőled. Igaz, hogy az idő haladtával egyre könnyebb lett, de utáltam, annak ellenére, hogy egészen kiskoromtól kezdve belém nevelték ezt a viselkedést. Apám vérbeli üzletember volt, egy profi vállalatigazgató, így nem engedte meg, hogy bármiféle hiba csússzon az életébe. Éppen ezért, már engem is tudatosan arra nevelt, hogy egyszer majd át fogom tőle venni a céget, ha elég idős leszek hozzá. Ugyan fiatalabb koromban ez még nagyon jónak tűnt, úgy éreztem, milyen menő apám van, és hogy ezzel felvághatok majd a barátaim előtt, mostanra már tisztában voltam azzal, hogy ezzel örökre magához láncolt apám. Nem mondhattam nemet egyetlen kérésére sem, mindig pincsiként ugrottam a kéréseire és azt tettem, amit ő mondott. Úgy nevelt fel, mint egy rabszolgát, nem pedig úgy, mint a fiát. Ugyan mindig meghallgatott és tanácsokkal látott el, mégis rideg volt és soha nem dicsért. Éreztem rajta, hogy nem szeret eléggé, de hát, nem én tehettem róla, hogy egyedül kellett, hogy felneveljen. Édesanyám meghalt egy repülőbalesetben, mikor csak pár éves voltam, így rákényszerült apám, hogy egyedül neveljen fel. Na, nem mintha foglalkozott volna velem, ugyan úgy dolgozott, mint eddig, voltaképpen a ház alkalmazottai neveltek fel, valahogy mégis… Olyan lettem, mint apám. Legalábbis, tényleg mindenben eleget tettem a kérésének. Soha nem ellenszegültem vele, még akkor sem, mikor kicsit sem tetszett az, amit meg kellett csinálnom. De ha az az ember mond neked valamit, aki valamennyire is számít neked, megteszed… Mégiscsak az apám volt. 

Habár nem tetszett sok olyan dolog, amit ő szervezett vagy mondott, mindig ott voltam mellette és teljesítettem, amit kért. Egyszerűen így nevelt, és bár pontosan tudtam, hogy lassan olyan leszek, mint egy rabszolga, nem zavart. A suliban senki nem tudott arról, hogy otthon mi a helyzet. Mindenkivel kedves voltam, ahogy apám akarta, a tanároknak tettem a szépet, a lányok után szaladtam, ahogy az a nagy könyvben meg volt írva. Ezek a dolgok pedig az évek alatt annyira beleivódtak a mindennapjaimba, hogy már kicsit sem esett nehezemre ezeknek a dolgoknak a kivitelezése. Tizenkilenc évesen beletörődtem abba, hogy át fogom venni apám cégét, és úgy is voltam vele, hogy nem lesz azért ennyire rossz, mint ahogy hittem. Igaz, hogy elég sokat kell majd dolgoznom, de gazdag leszek, híres, szóval más nem nagyon számított. Ugyan azt is tudtam, hogy ahhoz, hogy átvegyem a cég irányítását, először feleségül kell vennem valakit, úgy gondoltam, ezt szerelem nélkül is meg lehet tenni. Elvégre, melyik épeszű nő akar maga mellé egy olyan férjet, aki szinte éjjel-nappal dolgozik, és csak a munkájának él? Mert én biztosan nem. Így arra gondoltam, hogy majd később, ha esedékes lesz, egy érdekházasságot fogok kötni. Nem lesz időm a szerelemre… Mindaddig ezt gondoltam, míg rá nem jöttem, hogy biszex vagyok. Mivel rengeteg nő fordult már meg az ágyamban, egyszerűen meguntam őket. Valami izgalmasat akartam, ezért elkezdtem fantáziálgatni pasikról. Aztán volt, mikor egy-kettő nálam maradt éjszakára is. Sokkal másabb volt, mint csajokkal, így élveztem, és egyre biztosabb voltam abban, hogy nekem pasi kell. Ugyan a szerelem fogalmát messziről nem tudtam még akkor sem, de nem is érdekelt.

Mindaddig, míg fel nem tűnt egy osztálytársam. Akkor már lassan fél éve volt, hogy új iskolába kerültem. Azzal ellentétben, hogy azt mondtam, apám szerint itt jobb az oktatás, egyáltalán nem ez volt az igazi ok. Csak a korábbi sulimban volt, hogy egy-két srác besikerült egy éjszakára és szerették volna, ha több is lenne, ám nyilván nem engedhettem ezt meg. Így megbeszéltem apámmal, hogy másik iskolába szeretnék járni, és mivel annyira nem érdekelte a dolog, belement, nem kérdezett, bár remekül a szemébe tudtam volna hazudni. Más ember voltam apámmal szemben, egyedül és az iskolában. Létrejött egy olyan személyiségem, aki mindenki előtt megjátszotta magát, mégis, az évek rutinjai olyan tökéletesre fejlesztették ezt a bájolgást, hogy teljesen természetesnek tűnt. De mivel ez nem én voltam, inkább kitaláltam magamnak a Suho becenevet, így szerencsére ezen kezdtek el hívni. Sokkal jobban tetszett, ha már „maszkot” viseltem, a nevem se legyen eredeti. Valahogy mégsem éreztem, hogy ez rossz lenne. A rám osztott szerepet tökéletes végeztem, kedves voltam mindenkivel, szimpatikus voltam a tanároknak és mindenkivel el tudtam beszélgetni. Valójában, annyira nem volt olyan nagy különbség Suho és JoonMyun között, mégis… De visszatérve az eredeti témához.

Jól elvoltam a lányokkal, habár tudtam, hogy egyik sem nagyon kelti fel az érdeklődésem, volt, mikor megcsókoltam egyet-kettőt, hogy híre menjen a suliban. Mert tény, hogy kedves voltam, úgymond a kapcsolatokhoz teljesen máshogy álltam. Inkább az egy éjszakás típus voltam, hiszen már előre felkészítettem magam arra, aki majd leszek. És ott nem lesz időm a partneremmel törődni, bármennyire is szerettem volna. Mégis, hogy ennyire untattak a lányok, megfigyeltem az osztálytársaimat, a szemem pedig megakadt egy vörös hajú srácon. Ő is engem figyelt, aztán mikor a tekintetünk találkozott, ő azonnal elkapta rólam szép szemeit, majd mélyen elvörösödött. Azonnal elmosolyodtam, hiszen ismertem már ezt… A srác totálisan belém zúgott, ez pedig valahogy kellemes érzéssel töltött el, mégsem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet a kelleténél. Csak egy srác… Ám ez a srác csak nem hagyott nyugodni. Egyre jobban érdekelt az, hogy mégis miért szeretett belém? Nem is ismert engem, fogalma sincs, hogy ki vagyok, én még a nevét sem tudom, akkor… Hogyan szerethetett belém? Ilyen könnyen szerelembe esne? Mennyire naiv… Nem akartam tőle semmit. Ugyan nagyon gyönyörű volt, és szívesen láttam volna magam alatt, tisztában voltam vele, hogy egy osztálytárssal nem lenne könnyű ezt kivitelezni. Egyrészt nekem is elég kényelmetlen lenne, meg aztán, azt sem akartam, hogy ő érezze magát rosszul. Mert bár nem érdekeltek a partnereim ilyen szinten, mégis tiszteltem azért őket valamennyire. Másfelől, meg akartam tudni, hogy miért szeretett belém. Szerelmes volt, tisztán látszott rajta, de nem tudtam megérteni ezt az érzést. Tudni akartam, hogy képes ezt érezni egy olyasvalaki iránt, akit nem is ismert.

Így nem bírtam magammal. Eltelt pár hét, én pedig egyre többet figyeltem a kis vöröst, és mivel a neve sehogy sem ugrott be, gondolataimban Lay-nek neveztem el. Valahogy illett hozzá, és egészen megkedveltem, annak ellenére, hogy soha nem váltottunk egymással egy szót sem. Egyre jobban érdekelt a hangja, az, hogy rám nézzen, hogy megcsókolhassam és hogy vele lehessek. Fura érzések voltak ezek, de éreztem, hogy ő más, de nem rossz értelemben. Nem akartam bemocskolni, de mikor utánamentem a mosdóba, ő pedig rémült tekintetét az enyémbe fúrta… Tudtam, hogy kell nekem. Annyira ártatlan és naiv volt, csak úgy sütött belőle a szűziesség, ami mindennél jobban tetszett. Túl jó volt hozzám, és egyszerűen bűnnek éreztem a csókjait, de… Mindenkiénél édesebb és tökéletesebb volt. Úgy éreztem, soha nem elég belőle, de mikor túl heves lettem, és kezeim is a csípője helyett a fenekét markolták, bizonytalanul eltolt magától, én pedig leálltam, majd kérdőn a szemeibe néztem.

- Nem túl gyors ez egy kicsit? – kérdezte elpirulva, beharapva az ajkait, ami annyira aranyos volt, hogy szívem szerint agyon ölelgettem volna, bármennyire is volt megdöbbentő volt a gondolat.
- Persze, sajnálom – húzódtam el tőle, majd megköszörültem a torkom. – Nos, Kim JoonMyun vagyok, de szólíts inkább csak Suhónak.
- Nagyon jól tudom, hogy ki vagy – mosolyodott el, amit viszonoztam, ám be nem mutatkozott, mint ahogy vártam. – Mondd csak, Suho… Miért pont én? Mármint, t-tetszem neked?

Annyira naiv vagy, Lay! Kedvem lett volna megrángatni és elmondani neki, hogy az élet nem egy szivárvány, amin unikornisokkal lovagolunk, hanem egy fekete-fehér maszlag, és inkább hasonlít egy jól megkent szaros kenyérhez. Mégis inkább csak elmosolyodtam ezen az ártatlan kérdésen, majd derekánál fogva magamhoz húztam egy lágy ölelésre. Ő azonnal belesimult a karjaimba, míg én egy puszit nyomtam a feje búbjára. Undorítóan viselkedtem, de akkor még nem érdekelt.

- Persze, hogy tetszel, Lay – mosolyodtam el, mire ő meglepetten kapta rám a tekintetét.
- Yixing vagyok – pislogott nagyokat. – Zhang YiXing.
- Hát persze – mosolyogtam tovább, majd végigsimítottam puha arcán. – Nem bánod, ha én Lay-nek szólítalak ezentúl?
- Nem, persze, hogy nem – rázta a fejét aranyosan, majd kissé elhúzódott tőlem. – Neked is van egy beceneved és nekem is, ez így teljesen olyan, mint egy couple név!

Annyira ártatlan vagy, Yixing!

***

Teltek-múltak a hetek, lassan pedig elérkeztünk a májushoz. Nem gondoltam volna, hogy ennyit változik majd az életem pár hónap leforgása alatt. Ugyan Yixinggel voltak nehézségeink, főleg az elején, de mégis kitartottunk egymás mellett. Nem gondoltam volna, de rövid időn belül ellopta a szívemet. Az ő ártatlan, aranyos, naiv gondolkodása szöges ellentéte volt az én pesszimista, borúlátó személyiségemnek, de valahogy mégis így egészítettük ki egymást. Az idő elteltével pedig rájöttem, hogy Lay-ben sokkal több van, mint amennyit megmutatott magából. Nem nyílt meg könnyen, sokáig tartott, míg megbízott bennem, pedig azt hittem, nagyon könnyű lesz majd a bizalmába férkőznöm. Igazából, nem akartam vele összejönni, hiszen mikor rákérdeztem, egyáltalán nem gondoltam komolyan. Nem voltam belé szerelmes, nem akartam tőle semmi komolyat, csak… Úgy éreztem, ez kell ahhoz, hogy az ágyamban lássam. Undorítóan viselkedtem, tisztában voltam vele, de azóta sokat változtam. Tényleg szerelmes lettem Yixingbe, de sokszor nem tudtam kellőképpen éreztetni vele, ezért pedig elég sok vitánk volt. Tudtam, hogy neki én vagyok az első kapcsolata, és hogy egyáltalán nem így képzelte el a dolgot, nem tudtam változtatni. Habár mellette az igazi JoonMyun lehettem, Suho nem tűnhetett el csak úgy. Hiszen tizenkilenc évig velem volt, belém nevelték azt a viselkedést, szinte a részemmé vált, ez pedig nagyon elszakított minket egymástól Lay-el.

Sokszor volt olyan, hogy azt hazudtam neki, mennem kell a könyvtárba vagy apámnak segíteni, holott csak a haverjaim meghívtak szórakozni egy kicsit. És nem arról volt szó, hogy szégyelltem volna Yixinget, mert egyáltalán, csupán nem akartam elvinni, hiszen akkor nem JoonMyun voltam, hanem Suho. Suho, aki nem törődik mással, csak a hírnevével és azzal, hogy tökéletesen játssza a neki kiszabott szerepet. Volt, hogy meglátott engem, de mindig kimagyaráztam magam, hiszen szerettem őt. Ő pedig megbocsátott nekem, annak ellenére, hogy nagyon kiborult. Arra is volt példa, hogy megcsaltam őt. De hát, ha eltoltam volna azokat a lányokat, akik lesmároltak, mégis mi jutott volna apám fülébe? Hogy magyaráztam volna meg neki? Törődnöm kellett azzal, hogy a tökéletes álcám fent maradjon, így tűrtem a lányok csókjait, abban reménykedve, hogy nem jut el Lay-hez a dolog. Ami persze soha nem sikerült. Tényleg sokat veszekedtünk és éreztem, hogy kicsit kihasználom Lay érzéseit, de tényleg nem volt könnyű változtatnom. Ő nem tudta azt, hogy nekem ezt kell csinálnom, senkinek nem mondtam el és neki sem terveztem, attól függetlenül, hogy együtt voltunk.

Addig így is gondoltam, míg Tao bulija előtt szakított velem. Akkor jöttem rá, hogy mit veszítettem el. Yixing csodálatos partner volt, tőle jobbat soha nem kívánhattam volna. Soha, semmivel nem bántott meg, de még egy rossz szót sem szólt rólam, pedig megtehette volna. Nem csalt meg, mindig én voltam neki az első, és tudtam, hogy képtelen lenne félrelépni bárkivel is. Ő volt az én szerencsém… Az én gyönyörű Yixingem, akivel kegyetlen módon bántam. Tudatosult bennem, hogy milyen sok fájdalmat okoztam neki, és mennyire erős, hogy ilyen sokáig kibírta. Akkor tudtam, hogy ha ismét magam mellett akarom tudni, változtatnom kell. Mind a viselkedésemen, mind azon, hogy nem hazudhatok neki tovább. Elmondtam neki az igazságot, és attól a naptól kezdve fokozatosan vetkőztem le magamról Suho szerepét. Ami sikerült is. A suliban egyre kevesebbet foglalkoztam a lányokkal, ahogy a kamubarátaimmal is, akik csak azért voltak velem, mert gazdag voltam. Ugyan nagyon furcsa volt, de mivel nem egy hirtelen folyamat volt, nem tűnt fel nagyon senkinek, így az utolsó egy hónapot nyugodtan tölthettem az iskolában az igaz barátaim, de legfőképp Yixing társaságában.

***

- JoonMyunnie, ha nem akarsz elkésni, ideje lenne felkelned – motyogta a mellkasomba álmos hangon párom, mire elmosolyodtam.
- Nem is tudom, hogy ki van még az álmok határán – adtam neki egy puszit, majd meztelen hátát kezdtem el simogatni, mire kirázta a hideg.
- De neked lesz előadásod, nem nekem – motyogta még mindig, közelebb húzódva hozzám.
- Ah, utálom azt a tárgyat, szerintem nem megyek be – döntöttem el, mire Lay megtámaszkodott a könyökein, majd a szemembe nézett.
- Be kell menned – mondta határozottan, mostanra fekete tincsei a szemébe hullottak, én pedig lágyan kisöpörtem őket onnan.
- És mégis miért? – mosolyogtam. – Máskor is ellógtam már.
- Jó, de most… Most be kell menned – nézett oldalra, egy halvány pírral az arcán, ami nagyon cuki volt.
- Itt valami huncutságot érzek – húztam magamra, így meztelen mellkasunk összesimult, így csókoltam rá az ajkaira, amit azonnal viszonzott is.
- Nincs itt semmi, csak szeretném, ha bemennél – támaszkodott meg felettem, de csípőnk szorosan egymásnak simult, ami éreztem, hogy kezd hatással lenni rám.
- Oké, bemegyek, ha nagyon szeretnéd, de akkor szállj le rólam, mert nem jutok el az egyetemig – haraptam be az ajkaim, mire egy csábos mosoly terült el az ajkain.

Ám annak ellenére, hogy azt hittem, majd szépen leszáll rólam, felült, fenekét pedig teljesen az ágyékomhoz nyomta, mire felsóhajtottam, majd reflexből a csípőjére markoltam. Meglepetten pislogtam a szép szemeibe, ám ő csak lehunyta szemeit, beharapta dús ajkait, majd lassú csípőmozgásba kezdett, ezzel az őrületbe kergetve engem. Elképzelni sem bírtam, hogy mégis miért volt ez neki jó, mikor az előbb még annyira erősködött, hogy mennem kellene, ha nem akarok elkésni. Most mégis itt ringatózik az ágyékomon, pontosan tudva, hogy ha felizgat, akkor abból nem lesz egy hamar egyetem. Hangos sóhajokkal élveztem minden egyes mozdulatát, mindaddig, míg le nem hajolt hozzám, majd ajkait megéreztem a sajátomén.

- Kaptál egy kis előleget abból, ami délután vár rád, miután hazaértél – vigyorgott aljasan életem szerelme, mire még pislogni is elfelejtettem, ő pedig szimplán kiröhögött. – Azért ennyire ne legyél meglepődve. Boldog első évfordulót, JoonMyun.
- Mi van? – nyögtem ki az első eszembe jutó kérdést, ami voltaképpen mind a két kijelentésére jó volt.
- Hm, semmi, menj csak szépen az előadásodra, már így is késésben vagy – nézett a szemembe, majd megpróbált rólam leszállni, ám én gyorsabb voltam.

Elkaptam a karját, majd egy határozott mozdulattal visszarántottam, aztán gyorsan magam alá fordítottam, két lába közé helyezkedve, ágyékomat a csípőjének nyomva, mire felnyögött.

- Szerintem egyikőnk sem akarja, hogy ma bemenjek arra az előadásra, nem igaz, Yixing? – vigyorodtam el ezúttal én gonoszan, majd löktem egyet csípőmmel.
- Aljas vagy, remélem, tudsz róla – mondta azonnal, miközben átkarolta a nyakam, és szőke tincseimbe túrt.
- Tudom, de így szeretsz – mosolyodtam el, majd egy csókba invitáltam.

Nem volt szükség arra, hogy ő is biztosítson erről, éreztem minden porcikájában, hogy így van…