Extra ~ 1. fejezet - BaekYeol

Extra ~ 1. fejezet – BaekYeol 

BaekHyun POV

Hogy én mennyire utáltam az angolt! Komolyan, soha nem értettem, hogy minek tanuljuk. Oké, világnyelv, és ha bárhová elmész, valószínűleg megértik – bár, erős gyanúm, hogy itt, Koreában senki nem értené meg –, és sok hasznodra lehet, de kérem szépen… Nem akarok kimenni külföldre, a tanárok meg állandóan azzal jönnek, hogy ha mégis. Egyszerűen utáltam. Nem értettem, hogy miért kellett az a sok igeidő, na meg, hogy mindenkit tegeztek, nem volt semmiféle formalitás náluk, ugyan úgy beszéltek egy idős ajummával, mint egy kisgyerekkel. A sok, bonyolult szóról ne is beszéljünk. Soha nem fogom tudni kimondani őket, nem is értem, a tanárunk hogy várhatja el tőlünk. A hátam közepére sem kívántam az egészet, így a tanár magyarázása helyett inkább elkezdtem bámulni valakit, aki az utóbbi időben nagyon felkeltette az érdeklődésem. Bár, kiét nem? Kim TaeYeon gyönyörű volt. Ő volt a suliban a legszebb lány, szinte minden fiú odavolt érte, ami nem véletlen. Okos volt, szép, ráadásul nagyon kedves is. Éppen ezért álmodoztam én is róla, hiszen úgy belé voltam esve, mint vak ló a gödörbe. Ugyan ezt soha nem merném bevallani neki. Biztosan nem tetszem neki, hiszen hozzá nem egy ilyen nyomi illik, mint én. De én mégis reménykedtem, hogy egyszer talán felfigyel rám és belém szeret. Haha, szép álom volt, BaekHyun, szállj le a földre! Így végül, nehéz szívvel, de levettem a szemem TaeYeonról, majd a füzetembe lestem, aztán jobb ötlet híján elkezdtem firkálgatni. Alig vártam már, hogy vége legyen az órának, minél előbb szabadulni akartam, de a percek csak nem teltek, én pedig már kínomban lefejeltem a padot és úgy szenvedtem. Az meg már csak rátett egy lapáttal a dologra, mikor ezt a tanár észre is vette.

- Byun BaekHyun! – kiabálta a nevem, mire azonnal felkaptam a fejem, majd ártatlanul pislogva néztem szembe angoltanárommal. – Elismételné, amit az előbb mondtam?
- Én… – néztem egyből oldalra, hátha ChanYeol segít nekem, ám csak vigyorogva pislogott rám, amiért bokán rúgtam.
- Áú, BaekHyun! – visított fel fájdalmában, mire az egész osztály nevetésben tört ki, a tanár meg csak vérben forgó szemekkel figyelt minket. – Ezt most miért?
- Mert szemét vagy – vágtam vissza, mire lebiggyesztette az ajkait. – Ne nézz így rám, utállak!
- Baekkie, ugyan, tudom, hogy szeretsz – hízelgett nekem, de csak felhúztam az orrom, jelezve, hogy vérig vagyok sértve.
- Hagyj békén – morogtam, ám mielőtt válaszolhatott volna, a tanár közbevágott.
- Elegem van belőletek – fenyegetett meg az ujjaival. – Ti ketten, állandóan zavarjátok az órámat! Nem lehet tőletek tanítani, kabarét csináltok és elvonjátok mások figyelmét is. Ma büntetésben lesztek, órák után jelentkezzetek nálam!

Azzal, mintha mi sem történt volna, folytatta az órát, én meg már csak azért is megrúgtam még egyszer ChanYeolt, jelezve, hogy még dühösebb vagyok rá. Oké, nyilván nem az ő hibája volt, de akkor is segíthetett volna! Én mindig súgok neki, ha a tanár kérdez, erre ez a szerencsétlen csak vigyorog rám, mint aki beszívott. Dühös voltam, legszívesebben hisztiztem és tomboltam volna, amiért már megint miatta vagyunk elzáráson, de annyi jó volt ebben, hogy legalább vele megyek. Mert egyedül baromi unalmas lenne. Nem mintha, valaha lettem volna egyedül elzáráson. Mindig miatta kerültem bajba, de már a szüleim fel sem veszik, mikor egy-egy tanár, esetleg maga az igazgató felhívja őket, hogy megint balhéztunk. Hiszen ChanYeollal azóta barátok vagyunk, mióta nagyjából az eszemet tudtam. A szomszédunkban laktak, és mivel egyidősök vagyunk, valamint a szüleink is jóban voltak, így hamar összebarátkoztunk. Nyilván voltak kisebb-nagyobb vitáink, de mindig túlléptünk rajtuk, hiszen ezért voltunk legjobb barátok. Igazából, nélküle nem sokra mennék, de ezt soha nem vallanám be neki, hiszen utána évekig ezzel cikizne. Néha nem is értem, miért vagyok a barátja, de mikor olyan jól el tudunk hülyülni, mindig rájövök.

A nagy gondolkodásomba észre sem vettem, hogy kicsöngettek, csak akkor, mikor Yeol megbökte az arcomat, amit tudja, hogy nagyon utálok. Reflexből elcsaptam a kezét, majd bosszúsan néztem rá. Ő nagy, kiskutyaszemekkel bámult rám, mire nem bírtam tovább, elnevettem magam, hiszen bármilyen régóta ismertem őt, ezzel még mindig meg tudott hatni.

- Már azt hittem, örökké haragudni fogsz – vigyorodott el ő is, majd felkapta a táskáját, és várakozóan rám nézett.
- Tudod, hogy milyen vagyok – rántottam meg a vállam, majd én is összepakoltam. – De már megint miattad vagyunk büntetésben, remélem, tudod.
- Hé, miért? – háborodott fel, majd megtartotta nekem az ajtót és előreengedett. – Te rúgtál bokán.
- Igen, mert nem segítettél – vágtam rá azonnal.
- Honnan tudtam volna, hogy kell segítség? – kérdezte, mintha tényleg fogalma sem lett volna róla, hogy miért sértődtem meg.

- ChanYeol – álltam meg, majd felnéztem rá, miközben ő bambán pislogott le rám. – Ugye tudod, hogy anyukádék el fognak tiltani tőlem?
- Nem baj, majd átmászok az ablakon – villantotta ki hófehér fogait.
- Nem lenne egyszerűbb elmondani nekik, hogy te vagy a hibás? – hajtottam le a fejem. – Néha már át sem merek menni hozzátok, mert azt hiszik, hogy mindig én viszlek bele a rosszba, holott nem is igaz.
- Baekkie, ne aggódj – emelte fel a fejem az államnál fogva, majd a szemembe nézett. – Anyuék tudják, hogy nem vagy te rossz. Ahogyan én is.
- Aish, hülye! – löktem meg nevetve, éppen akkor, mikor TaeYeon elsétált mellettünk.

Számomra pedig akkor megszűnt minden. Láttam, hogy érdeklődve nézett felénk, aztán mikor tekintetünk találkozott, ő gyorsan lekapta rólam pillantását, majd sietett tovább az ebédlőbe. Csak tátott szájjal bámultam utána, hiszen el sem hittem, hogy ő most tényleg rám nézett. Rám, aki egy kis senki hozzá képest. Hatalmas vigyor terült szét az arcomon, majd indultam tovább az ebédlő felé, szinte el is felejtve, hogy az előbb még meg akartam verni barátomat. Ő csak csendben követett engem, de nem is foglalkoztam vele többet, jobban lekötött az, hogy talán van esélyem TaeYeonnál. Vigyorogva beálltam a sorba, Chan pedig mögém, bár nem néztem hátra, de biztos voltam benne, egyszerűn éreztem a jelenlétét. Szemeim automatikusan keresték meg azt az asztalt, ahol TaeYeon szokott ülni a barátnőivel, és mikor megtaláltam, legnagyobb meglepetésemre engem nézett. Tekintetünk találkozott, ám én annyira meglepődtem, hogy azonnal elkaptam a pillantásomat róla. Ez most tényleg lehetséges? Vajon tetszenék neki? Én? Több száz srácból pont én kellenék neki? De mi van, ha nem is engem nézett? Bár, egyenesen a szemembe bámult, ráadásul a folyóson is figyelt, de azonnal elkapta a tekintetét. Ez jelent valamit, nem? Tetszenék neki? Lehetséges? Annyira elbambultam, hogy arra eszméltem, Chan meglök hátulról, így azonnal megindultam, hogy megkaphassam az ebédemet, amit aztán teljes sokkban tettem le egy üres asztalhoz. Még mindig képtelen voltam felfogni, hogy talán van esélyem nála. Hiszen ő annyira szép volt! Én meg csak… Egy átlagos srác voltam. Azt sem tudom, mit mondanék neki, ha találkoznánk. Nem tudok lányokkal beszélgetni, azonnal zavarba jövök és elvörösödöm. Nem vagyok erre a tulajdonságomra büszke, de fogalmam sincs, hogyan lehetne ezt kikerülni.

- Tetszik neked TaeYeon? – hallottam meg magam mellől a kérdést, mire majdnem le is estem a székről, annyira meglepődtem.
- M-mi? – hebegtem egyből, majd akaratlanul is a lány felé néztem. – Nem, persze, hogy nem… Elvégre, miért is tetszene? Ő… Ő TaeYeon. A legszebb lány a suliban.
- Te totálisan bele vagyok zúgva – kuncogott fel barátom, mire éreztem, hogy enyhe pír szökött az arcomra.
- Nem vagyok – tagadtam le, majd inkább az ebédembe temetkeztem.
- Miért nem hívod el randira? – érdeklődött, mire azonnal kiköptem a levesemet, erre persze ChanYeol hangosan felnevetett, én meg még jobban égtem, mint eddig.

- Annyira utállak – morogtam neki, miközben a számat törölgettem. – Hogy hívhatnám el randira? Úgysem jönne el…
- Miből gondolod? – támaszkodott meg a padon könyökével, majd állát a tenyerébe tette. – Ő csak egy lány.
- Ő nem csak egy lány! – csattantam fel, majd Yeol szemeibe néztem. – Ő TaeYeon. A legszebb, legkedvesebb és legaranyosabb lány, akivel valaha találkoztam.
- De akkor is csak egy lány – rántotta meg a vállát hetykén. – Nincs különbség.
- Szerinted… Nem szép? – döbbentem le.
- Hm… – gondolkodott el egy pillanatra, de nem nézett a lányok padja felé. – Szép.

- Akkor hívd el randira te – vágtam rá, mire meglepődött.
- De hát te vagy belé szerelmes – nézett rám összezavarodottan.
- Nem mindegy? – kérdeztem hevesen, aztán inkább ettem tovább a levesem. – Nekem úgysem jön össze semmi, soha nem lesz a barátnőm TaeYeon, nem is érdeklem őt, te pedig el mered őt hívni. Szóval, nyugodtan.
- Baek – sóhajtott egy mélyet, majd a combomra tette a kezét és kissé megszorította. – Ha nem érdekelnéd őt, nem bámulna folyamatosan minket, vagyis téged. Bízz már magadban. Semmi baj veled, helyes vagy, gondolom, kedves és biztos vagyok benne, hogy jól el tudtok majd beszélgetni. Úgyhogy emeld meg a szép hátsód és hívd el randira.
- De… – kezdtem volna bele, ám ő felrántott, majd elkezdett lökdösni.
- Menj! – vigyorgott felém, én meg csak álltam ott, mint egy nagy rakás szerencsétlenség.

Végül csak óvatosan visszanéztem Yeolra, aki feltartotta két hüvelykujját, jelezve, hogy ügyes leszek, ám én cseppet sem bíztam annyira magamban, mint ő bennem. Aztán visszanéztem TaeYeonék padja felé, de ezúttal nem figyelt engem, amitől nyeltem egy kisebbet. Rendben van, odamegyek és elhívom hétvégén randira. Férfi vagyok, meg tudom csinálni, hiszen tetszem neki. Nagy nehezen rávettem a lábaimat, hogy elinduljanak, ám nem is tudtam, hogy milyen nagy fájdalmat okozok ezzel valakinek.

***

Még aznap este sem hittem el, hogy tényleg megtörtént. Elhívtam randira, ő pedig igent mondott. Annyira ledöbbentett, hogy miután elhabogtam neki, hogy mit szeretnék, ő pedig igent mondott, vissza kellett kérdeznem. Azt mondta, nagyon szívesen találkozik velem. Azt hittem, ott vetem magam a nyakába, de az már nagyon gáz lett volna, így csak utána ugrottam Chan nyakába. Letöltöttük a délutáni büntetést, ahol alig bírtam magammal, hogy csak úgy random ne kezdjek el vihogni vagy énekelni, de csak letelt az az egy óra, így jöhettünk haza. A kapuban elváltunk egymástól, de megbeszéltük, hogy átmegyek hozzájuk, hiszen meg kell beszélnünk a randi részleteit. Meg aztán ChanYeol sokkal tapasztaltabb volt ilyen téren, elég sok lány próbálkozott már be nála, sokkal el is ment randizni, de egyikkel sem jött össze utána, amit soha nem értettem, de hát, az ő dolga. Én a két kezemet összetettem volna, ha olyan lányokkal járhattam volna el, de most már nem számított, hiszen TaeYeonnal megyek randira. Otthon gyorsan lepakoltam, levettem az egyenruhámat és átöltöztem valami kényelmesebbe, aztán felkaptam néhány könyvemet, majd csak odakiabáltam anyának, hogy megyek Chanhoz tanulni. Szerencsére a szülei most is kedvesen fogadtak – annak ellenére, hogy néha elég kínos volt –, és csak úgy engedtek fel Yeol szobájába, hogy előtte jól megtömtek kajával, mert hát szerintük olyan sovány vagyok. Alig bírtam enni, olyan izgatott voltam, de nagy nehezen elengedtek, én pedig már rohantam is. Úgy ismertem már a járást, mintha a saját házamban lennék, így nem zavartattam magam. Benyitottam kopogás nélkül, barátom pedig ott ült az ágyon, aztán amint meglátott engem, lecsapta a laptopja tetejét és elmosolyodott.

- Na, mi a helyzet, Casanova? – vigyorgott, mire csak felkaptam a földről egy alsógatyát, majd hozzávágtam.
- Menj a fenébe – mondtam, mégis vigyorogtam, aztán leültem én is az ágyára.
- Oké, azt mondtad, segítsek, de miben? – kérdezte érdeklődve, én pedig azonnal elpirultam. – Hű, ha még el is pirultál, elég nehéz lehet kinyögni.
- Muszáj megnehezítened a dolgomat? – dobtam meg ismét az alsóval, aztán eltakartam az arcom.
- Hát persze, akkor nem lennék Park ChanYeol – nevetett fel szórakozottan.
- Köszi, ezzel aztán sokat segítesz – motyogtam a tenyerembe.

- Na, Baek, mondd el, hogy mi a baj – lett gyengédebb a hangja, majd éreztem, hogy közelebb is ült hozzám, és a hátamat kezdte el simogatni.
- Még soha nem randiztam – böktem ki végül, mire a keze megállt egy pillanatra, aztán tovább folytatta a cirógatást.
- És? – kérdezte, mire azonnal rákaptam a tekintetem.
- És? Mi az, hogy és? – háborodtam fel egyből. – ChanYeol, fogalmam sincs, hogyan viselkedjek, mit mondjak, vagy mit tegyek. Egyszerűen halvány ibolyám sincs arról, hogy miről tudnék beszélgetni egy lánnyal. Sőt, azt sem tudom, mi érdekli, vagy mit lehet neki mondani. Nem tudom, semmit nem tudok…

- Hé, nyugodj meg – mosolyodott el. – Ha már most izgulsz miatta, mi lesz akkor? Ugyan, Baek, ez csak egy randi, ne félj, nem fog megenni a csaj.
- Igazán meg tudsz nyugtatni, köszi – húzódtam el tőle. – Te… Randiztál már?
- Igen – mondta egyszerűen.
- És… Milyen volt? – Olyan kínos volt ez az egész, hogy a szemébe sem mertem nézni.
- Elment – rántott egyet a vállán. – Elvittem kajálni, aztán sétáltunk egyet a parkban, végül hazakísértem, megcsókoltam és ennyi.
- M-megcsókoltad? – kerekedtek el a szemeim, majd az övébe fúrtam. – Komolyan megcsókoltad?
- Most miért lepődtél meg ennyire? – nézett rám vissza. – Úgy mondod, mintha te még soha nem csókolóztál volna.
- Mert… – kezdtem bele, aztán zavarba jöttem és elkaptam a tekintetem róla. – Mert még nem… Nem csókolóztam.
- Komolyan? – Éreztem a hangján, hogy vigyorog. – Akkor talán TaeYeonnak adod majd az elsőt.

- Úristen, Chan, tizenhat vagyok, mit vártál? Ez annyira égő! – pattantam fel, majd elkezdtem járkálni a szobájában, fel-alá. – Mi van, ha tényleg azt akarja, hogy megcsókoljam?
- Akkor megcsókolod és kész – nézett rám bambán.
- De nem akarok beégni! – túrtam a hajamba. – Azt… Azt sem tudom, hogy kell csinálni.
- Ezen segíthetek – billentette oldalra a fejét.
- Tessék? – kérdeztem vissza ledöbbenve, még a járkálást is abbahagytam, úgy meredtem legjobb barátomra.
- Itt vagyok én – mutatott magára. – Rajtam gyakorolhatsz, aztán segítek, hogyan kell jól csinálni.
- De…

Még mindig ledöbbenve bámultam ChanYeolra. Azt hiszem, jobban lesokkoltam, mint mikor TaeYeon igent mondott nekem a randi meghívásra. Most Chan komolyan azt akarta, hogy csókoljam meg? Csak úgy, önszántamból? A legjobb barátomat? Nem, én erre képtelen vagyok. Nyilván nem lenne rossz, ha segítene abban, hogy ne legyek béna, de… Ahhoz feltételen meg kell csókolnom? Annyira… Helytelen. Oké, hogy a legjobb barátom, de akkor is fiúból van. A fiúk meg nem csókolgatják egymást, még a legjobb barátok sem. Hülye még én sem vagyok. Ráadásul, mi van, ha kinevet? Vagy ha megteszem, lehet, hogy egész életemben ezzel szívná a vérem. Hiszen az első csókomról lenne szó. Adjam ChanYeolnak? A legjobb barátomnak? A szemébe tudnék egyáltalán nézni utána? Képes lennék rá egyáltalán? Megéri mindez? Meg… Hiszen semmiképp nem akartam azt, hogy TaeYeon azért ábránduljon ki belőlem, mert rosszul csókoltam. Talán… Nem lesz nagy baj, ha egy kicsit gyakorolok, még ha ez az ember ChanYeol is volt. Így elhatározva magam, bólintottam egy kicsit, ezzel jelezve barátomnak, hogy rendben van, benne vagyok. Erre ő csak mosolyogva felállt, majd elém lépett. Azonnal nyeltem egyet, majd lehajtottam a fejem, annyira zavarban voltam. Most komolyan a legjobb barátommal készülök smárolni? Hiszen ez annyira gáz!

- Figyelj, először megmutatom, hogy kell, rendben? Aztán majd te jössz – magyarázta, mire csak sután bólintottam egyet.

ChanYeol erre végigsimított az arcomon, mire szinte reflexből emeltem fel a fejem, így tekintetünk találkozott, ám olyan közel volt, hogy azonnal el akartam hátrálni, de valahogy a szemei… Olyan furcsán csillogtak. Azok a hatalmas feketeségek szinte magukba szippantottak, olyan fényesen csillogtak, mint még soha, nekem pedig kifejezetten tetszett. Éreztem, hogy keze a tarkómra siklott, majd lassan cirógatni kezdte a hajamat, mire kedvem lett volna felsóhajtani, de nem tettem, csak visszafojtott lélegezettel vártam, hogy mi fog történni. Így mikor közeledni kezdett, azonnal lehunytam a szemeim, hogy TaeYeont képzeljem magam elé, de egyáltalán nem ment ilyen könnyen. Aztán minden előzmény nélkül megéreztem egy puha, meleg ajkat a sajátoméhoz nyomódni. Nem volt… Kellemetlen, sem undorító, annak ellenére, hogy ChanYeol volt az. Mikor pár másodpercig meg sem moccant, ahogyan én sem, nyelvével végigsimított az alsó ajkamon, mire teljesen ledöbbentem, de moccanni sem bírtam. Aztán lassan csókolni kezdett, hol az alsó, hol a felső ajkamat kóstolgatta, de én képtelen voltam rávenni magam, hogy bármit is csináljak, így egy idő után Yeol is elhúzódott tőlem, majd a szemembe nézett.

- Ne állj úgy, mint egy darab fa – mondta kedvesen. – Használd a kezed, karold át a nyakam. Csókolózni pedig csak úgy lehet, ha te is részt veszel benne…
- Bocsánat – makogtam tűz piros orcával, mire barátom csak elmosolyodott, aztán újra megéreztem ajkait a sajátomén.

Ám ezúttal bátrabb volt. Most is teljesen lesokkoltam, de miután rájöttem, hogy mit is mondott, kezeimet lassan a nyaka köré fontam, de egyszerűen annyira idegen volt az egész, hogy még mindig alig hittem el. Aztán forró nyelvével újra végigsimított ajkamon, mire én is kinyitottam a számat, majd bátortalanul visszacsókoltam. Nem mertem semmit sem tenni, de valahogy… Jól esett. Jó érzés volt, még akkor is, ha ChanYeol volt az, akivel csókolóztam. Mikor aztán két kezét a derekamra simította, majd erősebben magához ölelt, akaratlanul is belesóhajtottam a csókba, így egy olyan váratlan dolog történt, amire egyáltalán nem számítottam. ChanYeol nyelve beférkőzött a számba, mire reflexből a hajába markoltam, ő pedig felmorrant. Elképzelni sem bírtam, hogy hogy lehet valami ennyire kellemes, így kezdtem egyre jobban belejönni az érzésbe. Valahogy… Olyan érzéki volt, amit eddig soha nem is tapasztaltam. Egyre bátrabban viszonoztam a csókot, és úgy nézett ki, jól csináltam, majd Chan is heves volt, annyira, hogy egyik keze lecsúszott a csípőmre, ami zavart volna, de most túl kellemes volt a helyzet ahhoz, hogy figyelembe vegyem.

Végül zihálva váltunk el egymástól, barátom a homlokát az enyémnek döntötte, így meredtünk egymás szemébe. Nyeltem egy hatalmasat, majd igazán csak akkor fogtam fel, hogy mit is műveltünk. Voltaképpen csókolóztam a legjobb barátommal. Mégsem éreztem azt, hogy ez bűn lenne. Egy kicsit megrémisztett a gondolat, de úgy voltam vele, hogy ha nem érezzük magunkat emiatt rossznak, akkor tényleg nem az.

- Nem is vagy olyan rossz, Baekkie – vigyorodott el, mire a vállára ütöttem mosolyogva. – Hé, megdicsértelek.
- Ez akkor is zavarba ejtő, ne mondj ilyeneket – motyogtam, mire csak teljesen megához húzott, így csípőnk összeért, mire meglepetten kaptam fel a fejem.

Hogy aztán az ajkaimat ismét birtokba vehesse legjobb barátom. Most már nem volt furcsa, hogy meleg, puha ajkai találkoztak az enyémmel, már azonnal viszonoztam, talán túl hevesen is, mert ajkaimba harapott, aztán már nyomult is előre a nyelvével, én pedig újra leengedtem az állam, hogy nyelveink tudjanak találkozni. Annyira… Jó érzés volt, jelenleg pedig a legkevésbé sem zavart, hogy ChanYeol az. Egyszerűen csak élveztem, ahogy az ajkai kényezteti az enyémeket, másra nem is gondoltam, csak rá. Hajába túrtam, majd még közelebb húztam magamhoz, ezzel jelezve, hogy még többet követelek, ő pedig mintha értette volna a célzást, azonnal ledöntött az ágyra, majd felém mászott. Viszont ekkor jöttem rá, hogy milyen helyzetbe kerültünk, így kiváltam a csókból, majd ijedten, kapkodva a levegőt meredtem Yeol szemeibe, ott keresve a választ, hogy helyes volt-e ezt tennünk. Ám választ nem, csupán boldogságot, és némi fájdalmat véltem felfedezni a szemeiben.

***

Másnap reggel, annak ellenére, hogy szombat volt, már reggel kilenckor kipattantak a szemeim, holott mindig olyan délig szoktam aludni. De most egyszerűen képtelen voltam, hiszen izgatott voltam az este miatt. Hatra beszéltük meg a találkát a park előtt, én pedig már most nagyon féltem, hogy valamit el fogok rontani. Tényleg nem tudtam, hogy mit mondhatnék neki, olyan formalitásokkal meg nem akartam kezdeni a beszélgetést, hogy „Milyen szép időnk van ma.” vagy „Hogy telt a napod?”… Minden esetre, az biztos, hogy már a csóktól nem féltem. Ugyan tényleg furcsa volt, hogy legjobb barátommal csókolóztam először, nem éreztem tehernek vagy bajnak. ChanYeol nem nevetett ki, sem előtte, sem pedig utána, ami nagyon jól esett tőle, annak ellenére, hogy állandóan szívatjuk egymást. Nem voltunk zavarban a másik előtt, ugyan úgy beszélgettünk tovább, mintha azok a csókok meg sem történtek volna, ez pedig nagyon megnyugtatott. Nem tudtam volna elviselni, ha emiatt tönkrement volna a barátságunk. Mert bár voltak barátaim ChanYeol már az életem részévé vált, olyan nekem, mint a levegő, nem hiszem, hogy tudnék nélküle élni, hiszen a mindennapjaimba ivódott. Sóhajtottam egy mélyet, aztán lementem reggelizni, ahol anya meg is jegyezte, hogy nagyon jó kedvem van. Mégis, egy árva szót sem mondtam neki a randiról, hiszen biztos voltam benne, hogy kivallatna, én pedig nem akartam ezt. Így csak azt hazudtam neki, hogy este moziba megyünk Yeollal, és az egyik kedvenc filmemet nézzük, azért vagyok ilyen jókedvű. Szerencsére elhitte, így nem kellett emiatt aggódnom. Apa már korán elment dolgozni, szóval ő nem volt otthon. Ha még ő is kotnyeleskedett volna, biztos, hogy elmenekültem volna.

Aztán azon kezdtem el agyalni, miután anya is elment munkába, hogy mi a francot vegyek fel. Nem voltam otthon a divatban, nem nagyon foglalkoztam ezzel, éppen ezért voltam egy tipikus kis senki, de úgy éreztem, hogy nem az én világom feltűnősködni. Teljesen átlagos voltam, minden értelemben, ám nem akartam egy sima farmerben elmenni randira, de az öltönyt meg túlzásnak gondoltam. Mikor már az egész szekrényemet felforgattam, de nem találtam semmi használhatót, mérgemben kinyitottam az ablakomat, majd az előre odakészített kavicsokkal megdobtam a szomszéd ablakot, ami történetesen Chané volt. Le volt húzva a redőny, ám cseppet sem érdekelt, ha felébresztem. Már dél volt, ne aludjon, mikor vészhelyzet van. Ám csak nem akarta kinyitni, és mikor már az összes kavicsom is elfogyott, jobb ötlet híján felkaptam a telefonomat, majd már éppen tárcsáztam volna, mikor végre megmozdult a redőny. Nos, annak ellenére, hogy már milliószor láttam őt egy szál boxerben, most mégis zavarba jöttem tőle. Ott állt az ablaka előtt, álmos szemeiből törölgette ki a csipát, a haja mindenfelé állt, és egyszerűen… Nem tudtam róla levenni a szemem, csak tátott szájjal bámultam őt.

- Mi az már ilyen korán? – nyitotta ki az ablakot, majd nyűgösen kérdezett.
- Dél van és vészhelyzet, szóval jobban tennéd, ha áthúznád a segged – fontam karba a kezeimet, miután meg tudtam szólalni.
- Valamit ezért ehetek? – sóhajtott egy mélyet.
- Majd eszel itt – vágtam rá. – Siess!

Meg sem vártam a válaszát, csak hátat fordítottam az ablaknak és lesiettem a konyhába, hogy gyorsan összedobjak neki két szendvicset, míg ideért. Pont, mire kész lettem, megjelent a konyhába, én pedig már nyomtam is a kezébe a tányért egy bögre kakaóval, mert tudtam, hogy imádta. Erre felragyogott az arca, majd legnagyobb meglepetésemre magához ölelt, amit nem gyakran csinált, most mégis jól esett. El is mosolyodtam, gyorsan viszonoztam az ölelését, aztán el is húzódtam tőle.

- Gyere, segítened kell – mondtam végül majd felsiettem az emeletre, Chan pedig jött utánam, aki amint belépett a szobába, teljesen ledöbbent.
- Jézusom, bombát robbantottál? – nevetett fel.
- Nincs semmi jó cuccom, amit felvehetnék este – mondtam durcásan, majd egy nagy kupac ruhát félretettem, hogy le tudjak ülni, így néztem fel ChanYeolra.
- Baekkie – kezdett bele, miután letette a szendvicseket és a kakaót a szekrényemre, majd felállított. – Egy csomó jó cuccod van, mi az, hogy nincs mit felvenned?
- Nem akarok beégni előtte – motyogtam, mire sóhajtott egy mélyet, majd leült a helyemre, engem pedig a térdére ültetett.

- Figyelj, BaekHyun – kezdett bele egész komolyan, így a szemébe néztem. – Ha TaeYeon nem fogad el olyannak, amilyen vagy, akkor nem érdemes vele foglalkoznod. Az ember lehet szerelmes sok mindenkibe, de olyanba nem szabad, aki nem értékel téged. Ha pedig ezt TaeYeon nem tudja, akkor ott baj van. Mindenkit úgy kell elfogadni, ahogy van, mindenkiben van érték és olyan dolog, amit szeretni lehet, szóval benned is. Ne félj, akármiben leszel, észre fogja venni, hogy milyen különleges és értékes vagy.

Olyan kedvesen ejtette ki a szavakat, hogy még el is hittem neki, így felvidulva pattantam fel, hogy újra a ruhák közé vethessem magam. ChanYeol csak mosolygott rám, ám míg én már nyakig a ruhákat túrtam, nem is figyeltem rá. Viszont egyszer csak megkocogtatta a vállam, mire érdeklődve felé kaptam a fejem. Az ágyra mutatott, ahol egy olyan ruha összeállítás volt, ami egyszerre volt elegáns, mégis divatos és férfias. Csak tátott szájjal bámultam a ruhákra, mert meg mernék esküdni, hogy nekem nincs ilyen nadrágom! Olyan baromi szűknek tűnt, hogy félő volt, agyon nyomja majd bizonyos dolgaimat, mégis, nagyon szerettem volna felpróbálni, hiszen soha nem volt még rajtam ennyire szűk farmer.

- Na, mit szólsz? – vigyorgott, mire a szmeibe néztem.
- Mégis honnan szedted ezt a nadrágot? – kérdeztem, majd megfogtam, és magamhoz mértem, de úgy tűnt, tökéletes lesz rám.
- Itt volt a többi között, miért? – pislogott rám.
- Még soha nem láttam – emeltem magam elé, majd jobban megszemléltem. – De lehet, hogy valamelyik rokonomtól kaptam ajándékba, csak mivel nem hordok ilyeneket, el is felejtettem.
- De attól tetszik? – vette el a nadrágot a képből, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Igen, azt hiszem, jól fog kinézni – mosolyodtam rá, amit viszonzott is.
- Akkor próbáld fel, kíváncsi vagyok, hogy áll rajtad – billentette oldalra a fejét, majd leült az ágyamra.

Én pedig minden habozás nélkül kaptam le magamról a pólómat, hiszen nem voltam szégyenlős. Pontosabban, az voltam, de ChanYeol előtt soha. Hiszen annyiszor láttuk már egymás testét, nem volt mit szégyellnem, és nem is éreztem magam zavarban, hogy le kell előttem öltöznünk. Volt, hogy együtt is fürödtünk, mégsem jöttünk zavarba. Levettem magamról a kényelmes melegítőnadrágot is, aztán kissé elbizonytalanodva fordultam Yeol felé, hogy biztos felvegyem-e, ám ő csak keresztbe tett lábakkal mosolygott rám és bólintott egyet. Így végül felcibáltam magamra a fekete, néhol szaggatott farmert. Mégis, annak ellenére, hogy nagyon kényelmetlennek tűnt, egyáltalán nem volt az. Azonnal a tükör elé álltam, majd ahogy megpillantottam magam, még a szám is tátva maradt. Igaz, hogy csak egy nadrág volt, de mintha nem is én lettem volna. Teljesen ráfeszült a combomra és vádlimra, így kiadta az egész lábam formáját. Aztán oldalra fordultam, és megláttam, hogy mekkora fenekem van benne.

- Úristen, ezt nem veszem fel! – kiáltottam, mire a tükörből láttam, hogy Yeol végignézett rajtam.
- Miért, rohadt jól áll rajtad – mondta őszintén.
- Akkora fenekem van benne, mint egy tehénnek – vágtam rá, majd már álltam volna neki, hogy leszedjem magamról, ám barátom lefogta a kezeimet, mire meglepődve néztem fel rá.
- Baek, egyáltalán nincs benne nagy feneked, alapból is nagyon szép hátsód van, szóval le ne merd venni ezt a nadrágot, mert bizony Isten, hogy többé nem szólok hozzád – morogta halálosan komolyan, mire kissé ledöbbentem.
- O-oké, ha szerinted jó – köszörültem meg a torkom, mire ismét elmosolyodott, majd nem bírta ki, megpaskolta a fenekem, mire csak rácsaptam a kezére, ő pedig vihogva ült vissza az ágyra.

Felvettem végül a fehér atlétát és a kék inget, majd ismét a tükörbe néztem. Oké, nem tagadom, baromi jól néztem ki benne, és tetszett is. Bár, ahhoz képest, hogy nem így szoktam öltözködni, nagyon tetszett, hogy most ilyen divatos göncök voltak rajtam. Forgolódtam össze-vissza, de minden irányból elégedett voltam magammal. Nem gyakran mondtam ezt, de jól néztem ki. Elmosolyodtam, mire feltűnt mögöttem Yeol, a kezében pedig egy öv volt. Nem kérdeztem semmit, bíztam benne, teljesen, így mikor elkezdte befűzni a farmerba, csak figyeltem a tükörből, ahogy erősen koncentrált. Mikor végzett vele, hátulról egy kicsit ügyetlenkedett a kapoccsal, de sikerült becsatolnia az övet. Egy halálfejt ábrázolt, ami nagyon menő volt. Ezek után átnyúlt a karom alatt, majd begombolt pár gombot az ingen, felül pedig nyitva hagyta, hogy fehér bőröm kivillanjon. Az ing egyik szárát lezserül betűrte a nadrágba, a másikat viszont úgy hagyta, így az öv is látszódott. Őszintén szólva… Rohadt jól néztem ki.

- Ha ebben nem fogsz tetszeni TaeYeonnak, akkor semmiben – motyogta a fülembe, mire csak megfordultam, majd a szemébe néztem.
- Jól nézek ki? – mosolyodtam el, majd körbeforogtam.
- Túl jól, Baekkie, túl jól – viszonozta a mosolyt, ám én nem foglalkoztam nagyon a szavaival, örültem, hogy segített nekem.

***

Türelmetlenül toporogtam a park bejáratánál. Már bőven elmúlt hat óra, ám TaeYeon még sehol sem volt. Kissé ideges voltam, de nem azért, mert késett, hanem féltem, hogy valami baj történt vele vagy esetleg közbejött neki valami. Inkább elé kellett volna mennem, de fogalmam sem volt, merre lakott. A kezemben tartott rózsának már leszedtem a tüskéit unalmamban, de még csak nem érkezett meg. Már komolyan ott voltam, hogy idegességemben szétrúgom a kukát, de akkor lépteket hallottam meg, mire azonnal abba az irányba kaptam a fejem. Elmosolyodtam, ahogy megpillantottam TaeYeont. Ugyan olyan gyönyörű volt, mint mindig, egy miniszoknya volt rajta, alatta harisnya, lábait pedig egy magas sarkúba bújtatta. Felül egy színes felsőt és egy vékony, tavaszi kabátot viselt, ami nagyon jól állt neki. Haját most kiengedte, a szél pedig felém fújta kellemes illatát. Egyszerűen tökéletes volt. Mikor végre elém ért, csak ostobán bámultam rá, mire ő csak várakozóan nézett le a kezemben tartott rózsára, én pedig végre észbe kaptam.

- Ja, igen… – kezdtem bele motyogva, majd felé nyújtottam a fehér rózsát. – Ezt neked hoztam.
- Nem kellett volna – mondta ridegen, mire meglepettségemben azonnal visszahúztam magamhoz a virágot.
- M-miért nem? – kérdeztem még mindig meglepve.
- Mert egy ilyen kis senkitől, mint te vagy, nem kell semmi – vágta rá, mire éreztem, hogy a tüdőmben reked minden levegőm.
- Tessék? – nyögtem ki nagy nehezen, teljesen lesokkolva.
- Bár, ahogy így elnézlek, most egészen tűrhetően nézel ki – nézett végig rajtam, amitől nagyon zavarba jöttem. – De annyira süt rólad, hogy buzi vagy, hogy biztos nem mennék veled sehová.
A szívem ebben a pillanatban tört millió darabra. TaeYeon… Az aranyos, kedves TaeYeon olyan szavakat vágott a fejemhez, amik összetörtek. Soha nem gondoltam volna, hogy ez előfordulhat velem, de végül is… Túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. De akkor is, nem voltam meleg! Miért hiszi ezt? Semmi oka nincs rá, hogy ezt feltételezze rólam, és legszívesebben meg is mondtam volna neki, de léptelen voltam a torkomat szorító gombóctól megszólalni.

- Még csak nem is tagadod le? – nevetett fel gúnyosan. – Gondolhattam volna… Azt hitted, hogy nem veszem észre? Állandóan ChanYeolon lógsz, úgy rá vagy tapadva, mint egy pióca, így esélyem sincs közelebb kerülni hozzá vagy elhívni randizni. Olyan undorító vagy, BaekHyun! Hogy szerethetsz egy másik fiút? Nem tanították meg neked, hogy ez nem helyes? És miért pont ChanYeol? Ő nem meleg, titokban velem van együtt, hát nem tudtad?

Szívemig hatoltak a szavai. Összetört bennem valami olyasmit, amitől tudtam, hogy soha többé nem tudok majd szeretni. Képtelenség volt. Olyan könnyedséggel ejtette ki a szavakat a száján, mintha csak azt mondta volna, jó idő van ma. Erre olyanokat vágott a fejemhez, ami egyszerűen leigázott. Éreztem, hogy a forró cseppel végiggördülnek az arcomon, és bármennyire nem akartam, hogy meglássa a gyengeségem jelét, képtelen voltam letörölni vagy hátat fordítani neki. Hiszen végig szerelmes voltam belé! Ő pedig nem is engem figyelt, hanem ChanYeol után álmodozott. Miért történik ez? Miért vagyok ennyire szerencsétlen?

- És csak hogy tudd – folytatta tovább a kínzásomat. – Szánalmas vagy. Azt hitted, hogy tényleg randizom veled? Őszintén, mikor odajöttél, azonnal le akartalak koptatni, de aztán eszembe jutott, hogy legalább így megalázhatlak… És úgy látom, porig romboltam a büszkeségedet – mosolyodott el aljasan.

Itt volt elegem. A rózsát leejtettem, majd egyszerűen hátat fordítottam a lánynak, majd rohanni kezdtem. Mindegy, hogy merre, csak el onnan. Minél messzebb attól a lánytól, akit mindennél jobban szerettem, de összetörte a szívem és úgy megalázott, hogy azt soha nem fogom elfelejteni. Tudtam… Tudtam, hogy ezek után semmi nem lesz ugyan olyan. Igaz, hogy nem néztem volna ki ChanYeolból, hogy tényleg jár vele, de olyan magabiztosan mondta, ráadásul ilyen állapotban bármit elhittem. Így a csalódottságom mellé egy jó adag düh is költözött a szívembe, így bőgve rohantam tovább, nem érdekelt, hogy megbámultak az emberek, csak minél hamarabb ChanYeolék házába akartam tudni magam, hogy jól szétverhessem a pofáját annak a szemétnek. Mikor ténylegesen ott voltam, berontottam a házba, és az sem érdekelt, ha a szülei otthon voltak, egyenesen a szobájához futottam, majd kivágtam az ajtót. ChanYeol pedig totálisan ledöbbenve bámult rám, egy szál törölközővel a csípőjén, a haját törölgetve. Nekem pedig itt gurult el végleg a gyógyszerem.

Megindultam felé, majd minden előzmény nélkül bevertem neki, és nyilván nem az ütés erejétől, hanem a meglepettségtől, de elesett, majd az arcához kapva nézett a szemembe. Nem láttam magam előtt semmit, csak a vörös ködöt, és azt, hogy valahogy le kell vezetnem a feszültséget, így nem gondolkodva sokat, mellkasára ültem, majd már ismét ütöttem volna meg, de ő lefogta a kezeimet.

- Baek, Jézusom, mi ütött beléd? – kérdezte kétségbeesetten.
- Gyűlöllek, te szemétláda! – ordítoztam magamból kikelve, majd próbáltam kiszedni a szorításából a csuklómat, de erősen tartotta.
- Mi történt? Miért csinálod ezt? – kérdezgetett, de csak ráztam a fejem és rángattam a kezem, közben pedig a könnyeim úgy potyogtak, mint még soha.
- Annyira… – hüppögtem, de aztán felhagytam minden próbálkozással, mert nagyon kimerültem. – Annyira utállak, ChanYeol…

A mellkasára dőltem, és az sem érdekelt, hogy milyen pozícióban fekszek rajta és bárki megláthat, csak zokogtam tovább, erősen szorítva a két felkarját. Akkor azt sem bántam, hogy lágyan átölelt, majd simogatni kezdte a hátamat nyugtatóan, mintha semmi nem történt volna. Közben a fülembe nyugtató szavakat suttogott, így egy idő után megnyugodtam, de olyan kifacsartan éreztem magam, min egy citrom.

- Baekkie… – suttogott, de képtelen voltam reagálni. – Mi történt? Mondd el, hogy miért borultál ki ennyire… Én itt vagyok, segítek, rendben?
- Mégis hogy? – motyogtam halkan a mellkasába, majd erőt vettem magamon és felültem, majd kisírt szemeimet az övébe fúrtam. – Hogy segíthetnél, mikor minden miattad van?
- Nem értem – rázta a fejét, szemeiben fájdalom csillant, ahogy rám nézett. – Mi van miattam?

- Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád! – kezdtem ismét kiabálásba, majd a mellkasát kezdtem el püfölni. – Te végig tudtad, hogy nem is én tetszem TaeYeonnak, hanem te! Beléd szerelmes és együtt is vagytok, ne tagadd! Elmondott mindent, azt is, hogy én csak egy kis senki vagyok és nem is érti, hogy gondolhattam azt, hogy eljön velem randizni, mikor süt rólam, hogy buzi vagyok. Azt mondta rám, hogy meleg vagyok, ChanYeol! Miattad! Azt hiszi, hogy szerelmes vagyok beléd, pedig kurvára nincs így. Te meg biztosan jót röhögtél vele együtt, hogy mekkora egy szerencsétlenség vagyok, de tudd meg, h-

Ám nem tudtam befejezni a mondatomat, mert hirtelen lelökött magáról, majd teljes felém támaszkodott és ajkaival az enyémekre tapadt. Kikerekedett szemekkel bámultam rá, teljesen lefagytam, és az agyam nem is fogta fel, hogy mi történt. ChanYeol most… Megcsókolt? De… Mégis miért? Mikor végre leesett, gyorsan eltoltam magamtól, de ő gyorsabb volt, ismét megcsókolt, ezúttal szenvedélyesebben, közben csípőjét az enyémnek nyomta, így akaratlanul is felsóhajtottam, ő pedig kihasználta az alkalmat, nyelvével utat tört a számba, majd feltérképezte azt. Mindazok ellenére, hogy mi történt és mit mondtam… Éreztem, hogy nem csak azért csókolt meg, hogy be fogja a számat. Volt ebben valami különleges, mintha szavak nélkül akart volna mondani valamit, de képtelen voltam rájönni, hogy mit. Mikor elhúzódott tőlem, a szemembe nézett, de én képtelen voltam bármire is, csak bámultam azokat a végtelen sötét szembogarakat.

- Baekkie, nem tudom, mit hordott össze az a lány, de semmi nem igaz belőle. Egyáltalán nem vagyok vele együtt, hiszen nagyon régóta szerelmes vagyok. Méghozzá beléd.
- Mi van? – nyögtem ki az első kérdést, ami megfogalmazódott bennem.
- Szeretlek, BaekHyun. És nem úgy, mint legjobb barátot, hanem mint férfi a férfit. Évek óta próbáltam eltitkolni, és eddig jól is ment, de… Most, hogy így jött TaeYeon, beláttam, hogy semmi esélyem nincs nálad, így inkább segítettem neked, de bár ne tettem volna! Ha tudom, hogy az a némber így összetör téged, soha nem engedlek el erre a randira. Boldog voltam, mikor tegnap megcsókolhattalak, és… Igazából hazudtam. Nekem is az volt az első csókom. Szeretlek, Baekkie… Tényleg.

Még válaszolni sem tudtam, ajkait ismét az enyémekre nyomta, de ezúttal kedveskedve csókolt, semmi vadulás nem volt benne, ami nagyon jól esett, valahogy mégis képtelen voltam elhinni a szavait. Hiszen tizenhat éve a legjobb barátok voltunk, úgy ismertem, mint a tenyeremet, most mégis, annyira meglepett, hogy szóhoz sem tudtam jutni. Fogalmam sem volt, hogy mit kellene válaszolnom neki, hiszen… Nem tudtam, hogy mit érzek. Eddig a lányokat szerettem, vagyis TaeYeont, de ezek után biztos, hogy nem tudnék még egyszer szerelembe esni. Félek, hogy ugyan ez meg fog ismétlődni. De ChanYeol… Helyes lenne őt szeretni? A legjobb barátomat? Egy másik fiút? Tudnám őt szeretni? Igen, tudnám… Hiszen ő a legfontosabb személy az életemben. Sokkal fontosabb a szüleimnél, pedig őket is nagyon szeretem. De Yeol… Egy olyan valaki, akit életem végéig magam mellett akarok tudni, éppen ezért, úgy érzem, bele tudnék szeretni.

Elhúzódott tőlem, majd kissé elmosolyodott, aztán letörölte az arcomról a rászáradt könnyeimet, majd egy-egy puszit is kaptam a szemeimre. Úgy éreztem magam, mint egy nyálas filmben. Soha nem gondoltam volna, hogy éppen ChanYeol fog nekem szerelmet vallani és megcsókolni, de… Megtörtént, én pedig valahogy egyáltalán nem bántam. Egy apró mosolyt villantottam felé, mire ő érdeklődve pislogott párat.

- Próbáljuk meg, Channie…

Attól a naptól kezdve egy teljesen más ember lettem, köszönhetően ChanYeolnak…