34. fejezet

(Sziasztok~ ^^

Huh, nem fogok magyarázkodni, hogy miért késtem, mert tudom, hogy most nem ez érdekel titeket, hiszen végre itt a fejezet. :3 Azért annyit mondok, hogy sajnálom a hosszadalmas kihagyást, DE... A fejezet kárpótolni fog titeket, elég sok mindennel~ ;) Többek között, felbukkannak új szereplők, akiknek minden bizonnyal nagyon fogtok örülni; 9,5 oldal a fejezet, EXTRA hosszú; és... Haha, 18+! ;D Remélem, tetszeni fog, és kárpótolni tudlak majd titeket~ :3

Jó olvasást~ :D)

34. fejezet

Tao POV

Mikor megláttam Kris-t a konyhánkban, legszívesebben már ott megcsókoltam volna, de azért anyám előtt nem akartam egyből lebukni. Azon is meglepődtem, hogy beengedte Kris-t a házba, bár volt egy olyan sejtésem, hogy csak azért, hogy kérdezzen róla, hová megyünk. Azóta nem nagyon beszéltünk. Sőt, mikor találkoztunk a házba az elmúlt napok alatt, nem is szólt hozzám. Igaz, hogy apám tegnap itthon volt, de nem úgy tűnt, mintha elmondta volna neki, hogy nagyon csúnyán összevesztünk. Nem értettem, hogy miért csinálja ezt, de most megpróbáltam nem ezzel törődni.

Ahogy végignéztem Kris-en, a szívem úgy kezdett el egyre kevesebben dobogni. Éreztem, hogy a gyomrom görcsbe rándul, és nyelnem kellett egyet a látványától. A szőke haja tökéletesen fel volt lakkozva, bizonyára elég sok időbe telt, mire megcsinálta. A terepmintás kabátja annyira jól passzolt a fekete farmerjához, hogy egyszerűen semmi mást nem tudtam rá mondani, csak annyit, hogy iszonyatosan vonzó. Néha elgondolkodtam rajta, hogy egy ilyen helyes férfi, mint ő, miért éppen engem választott. Hiszen a lányok tapadhatnak rá, bár nem éri meg ezen gondolkodni. Yifan engem szeretett, és ez volt a lényeg.

Miután nagy nehezen kirángattam őt a házunkból, még azt is képtelen voltam megvárni, hogy becsukja az ajtót, azonnal megcsókoltam. Szenvedélyesen beletúrtam a hajába, és csak akkor esett le, hogy tönkretehettem a tökéletesre belőtt frizuráját. Ő mégsem szólt egy szót sem, ugyan olyan szenvedélyesen csókolt vissza, pár pillanattal később. Tökéletes volt. Egyszerűen őrülten szerelmes voltam ebbe az emberbe, és éreztem, hogy ő is így van vele. Egymásra mosolyogtunk, aztán végül elindultunk.

Útközben összefutottunk a JoonMyunnal és YiXinggel, akiket végre megismerhettem. Lay ugyan olyan volt, mint mikor egyszer véletlenül kihallgattam őket. Látszott rajta, hogy szereti a párját, de könnyen kijött a sodrából. Valahogy mégsem néztem volna ki belőle, mert valahogy aranyosnak tűnt. Kicsit meg is lepődtem, hogy ilyeneken gondolkodok, de úgy voltam vele, hogy míg magamban tartom, az nem baj. Suho pedig egy végtelenül rendes srác volt. Nagyon szimpatikusan tűnt, valahogy, mikor belenéztem a szemébe, őszinte érzelmeket láttam benne. Úgy éreztem, hogy ő egy nagyon törődő ember, aki szeret másoknak tanácsot adni. Fogalmam sem volt, honnan jöttek ezek a gondolatok.

Miután elmondtam Kris-nek, hogy honnan „ismerem” őket, tovább indultunk. Valamiért nem lepődtem meg, mikor egy buli helyszínére értünk. A sor hosszú volt, de mi ahelyett, hogy beálltunk volna a végére, Kris megfogta a karom, majd egyenesen a bejárathoz húzott. Meglepődtem, de megkérdezni sem volt időm, hogy mire készül. A zene már itt is nagyon hangos volt, a tömeg hangos beszéde is bántotta a fülem, de biztos majd később megszokom. Nem voltam még soha buliban, nem nagyon tudtam, hogyan kellene majd viselkednem, de bíztam Kris-ben és a döntésében. Tudtam, hogy tudja, nem vagyok ehhez szokva, szóval biztosan van valami ötlete arra, hogy jól érezzem magam.

Mikor a két, nagydarab kidobóemberhez értünk, Kris elővett a zakója zsebéből két VIP jegyet, és felmutatta. A két férfi csak bólintott, majd miután elvették a két jegyet, beléptünk a hatalmas terembe. A zene itt még hangosabban üvöltött, pedig elég messze voltunk a hangfalaktól, lévén, hogy egy erkélyszerűségen álltunk, ahonnan hosszú lépcsősor vezetett lefelé, de innen mindent be lehetett látni. Félhomály volt, mindent csak a sokszínű neonfények és a diszkógömb világított meg. Odalent emberek sokasága rázta a testét az ismert zene ritmusára. A levegőben az alkohol jellegzetes, szúrós illata terjengett, és jó pár fokkal melegebb volt, mint odakint. Azt értékeltem, hogy a dohányfüst nem társult az alkohol mellé, mert az kiverte volna a biztosítékot.

Nem mondom, hogy nem tetszett, mert valahogy vonzott a gondolat, hogy legyek egy kicsit merész, és mutassam meg, hogy mi tudok. Ugyan soha nem voltam még ilyen helyen, úgy éreztem, Kris nem véletlenül hozott ide. Ekkor barátomra néztem, aki engem nézett. Elmosolyodtam, hogy szinte már a nyálát csorgatta rám, majd ő is viszonozta a gesztust. Lassan a fülemhez hajolt, majd próbálta túlkiabálni a hatalmas hangzavart.

- Tetszik a hely? - húzódott el, majd a szemembe nézett.

- Igen, nagyon, csak még sosem voltam buliban - kiabáltam vissza, de arra azért figyeltem, hogy ne legyek túl hangos.

- Ne aggódj, ezen változtatni fogunk. - A mosolyában volt valami, ami miatt nyelnem kellett egy hatalmasat.

- Reméltem is... - motyogtam még csak úgy magamnak, majd megindultam Kris után.

Amint leértünk a lépcsőn, Kris megfogta a kezem, hogy ne vesszek el a hatalmas tömegben. Hálás voltam neki, de egy kicsit megrémültem, hogy minden rendben lesz-e. Nem akartam elveszni, így szorosan a hátához simultam, majd én is szorítani kezdtem a kezét. Egy pillanatra hátra nézett rám, és biztatóan elmosolyodott, ami sokat segített. Aztán belevetettük magunkat a hatalmas embertömegbe. Sokan meglöktek, ráléptek a lábamra, de kissé félve, mindet tudtam kezelni. Ugyan elég sokkos voltam, mikor egy eléggé illuminált állapotban lévő külföldi lány a nyakamba vetette magát, de még éppen időben le tudtam magamról szedni, mielőtt olyat tett volna, amit egyikünk sem akart volna. Vagyis, én semmiképp, ő pedig nem érdekelt.

Mikor végre kiértünk a tömegből, kifújtam a tüdőmben rekedt levegőt, majd leültünk egy kissé eldugott bokszba, ahol a zene sem volt olyan hangos. A terem másik végében ültünk, szembe volt velünk a bejárat, a hosszú lépcsővel és az erkéllyel. Előttünk a hatalmas táncparkett, ahol több tucat ember táncolt még mindig. Tőlünk jobbra volt a bárpult, ahol elég sokan ültek, balra pedig egy folyosó, ami fogalmam sem volt, hogy hová vezethetett. Talán a mosdókhoz. Minden esetre, nem nagyon tudtam elképzelni, hogy mit fogunk itt csinálni.

- ZiTao, ne legyél ilyen feszült, ígérem, jó lesz az este - ült át mellém Kris, majd az asztal alatt kissé megsimította a combomat.

- Csak félek... - motyogtam halkan, majd felnéztem a szemeibe. - Még tényleg nem voltam ilyen helyen, nem tudom, hogyan viselkedjek... Túl sok az ember, az idegen, és nem szeretném, ha a tömegben valahol ott maradnék.

- Ne aggódj emiatt - mosolyodott el. - Gondoltam erre, szóval elhívtam a srácokat is, hogy bulizzanak velünk.

- Srácokat? - pislogtam rá nagy szemekkel.

Mintha végszóra történt volna, levágódott velünk szembe egy feltűnően jókedvű Chen, két pohár színes folyadékkal a kezében, és egy kissé morcosabb MinSeok, szintén két újabb pohárral. Pár pillanatig csak figyeltem őket, ám Chen nem maradt túl sokáig csendben, azonnal elkezdett beszélni.

- Tao, neked születésnapod van, muszáj velem innod valamit! - tette le elém a pink színű folyadékot, biztos valami koktél volt. - Még megy is a zakódhoz... Hű, most nézem, mennyire kicsípted magad! Igazán jól nézel ki, tényleg. Megértem, hogy Kris miért téged választott... Ó, tényleg, még nem is köszöntem, sziasztok!

- Állj már le! - morrant fel MinSeok, mire párja ártatlan szemekkel nézett rá, aztán a nagy szemű srác felém fordult. - Ne haragudj, kicsit sokat ivott... Annyira, hogy leállt flörtölni a pultos csajjal, de most nem ez a lényeg... Szóval, azért jöttünk el, mert Kris meghívott minket, lévén, hogy születésnapod van, ezt pedig veled együtt szeretnénk megünnepelni, persze, csak ha nem bánod.

- N-nem, persze hogy nem - mosolyodtam rá barna hajúra.

- Örülök neki - mosolyodott el, majd utána Chenre nézett. - Na, most akkor koccintsunk egyet Taóra!

- Várjatok, még LuHanék és Suhóék nincsenek itt - mondta mellőlem Kris, mire meglepetten kaptam felé a fejem.

- Őket is meghívtad? - kérdeztem.

- Persze, a barátaiddal a legjobb bulizni - kacsintott. - Ó, már a taknyos fejét látom is!

- A taknyos Oh SeHun akar lenni? - beszélt megint Chen, én pedig egyre biztosabb lettem abban, hogy részegen sokat beszél... Meg igazából amúgy is.

- Ő - bólintott lassan Kris, én pedig inkább meg sem szólaltam.

- Az a srác elég érdekes, én mondom nektek - mutogatott JongDae. - Beszélgettem egy kicsit LuHannal, erre úgy nekem állt a srác, hogy azt hittem, megver az iskola közepén. Na, nem mintha lett volna esélye ellenem, de akkor is. Miért féltékeny, mikor nekem itt az én XiuMinem?

Még szinte fel sem fogtam a mondandóját, olyan akcentussal beszélt, már MinSeok szájában turkált a nyelvével. Azonnal elvörösödve kaptam le róluk a szememet, majd inkább a tömeget kezdtem figyelni, pontosabban SeHunt, aki elég bosszúsnak tűnt, mikor végre átverekedte magát a tömegen. Egy pillanatra hátranézett, majd miután megigazította koromfekete bőrkabátját, felénk vette az irányt. Hely még volt bőven, így miután ideért, leült tőlünk balra.

- Mi az, köszönni nem tanítottak meg? - morogta neki Kris, mire gyorsan megszorítottam a combját, jelezve, hogy ezt nem kellene.

- Nem vagyok jó kedvemben, szóval fogd be - nézett dühösen szerelmemre, aztán tekintete rajtam állapodott meg, majd egy apró mosolyra húzta az ajkait. - Boldog születésnapot, Tao.

- Köszönöm - viszonoztam a mosolyt. - LuHant hol hagytad?

- Leállt táncolni - rántotta meg a vállát.

- Egyedül? - szált be újra a beszélgetésbe Chen, aki már nem lógott barátja szájában.

- Nem, valakivel - forgatta meg a szemeit.

- Kivel? - kíváncsiskodott tovább.

- Nem ismeritek, szóval mindegy - rántotta meg a vállát, végszóra pedig befutott LuHan is.

- Sziasztok - köszönt mosolyogva, majd leült SeHun mellé. - Ó, ezt nem iszod meg?

- Nem. - LuHan szinte meg sem várta Kris válaszát, azonnal nagyot kortyolt a zöld italból. - Ennyire jó volt a tánc?

- Ja, nagyon jól tolja a srác, szerintem még összefutunk - mosolyodott el.

- Nem fogsz te összefutni senkivel! - SeHun hangja halk volt, mégis hihetetlenül ijesztő.

- Mégis miért nem? - kérdezett vissza LuHan rosszallóan. - Nem mondhatod meg, hogy kivel érezzem jól magam!

- Tudtommal a barátod vagyok, és nem szeretném, ha még egyszer a srác közelében látnálak - mondta hevesen SeHun.

- Féltékeny vagy? - vigyorodott el LuHan, mire SeHun lesütötte a szemeit, majd a dzsekije ujjával kezdett el játszani.

- Hát, ez édes... - nyávogott bele a feszült légkörbe Chen, mire MinSeok egy olyat rácsapott a combjára, hogy még mi is felszisszentünk.

- Nem igaz, hogy nem tudod befogni a szádat! - zsörtölődött párja.

- Mivel mostanában nincs mivel... - vigyorodott el Chen, mire MinSeok azonnal elvörösödött, majd mielőtt felállt volna az asztaltól, még egyet rácsapott Chen combjára.

- Utána kellene menned... - bökött a fejével a távozó MinSeok után LuHan.

- Aha, igen, tényleg - bólogatott Chen, de meg sem moccant.

- Akkor gyerünk, menj már! - mondta immár Kris is.

Chen végül lehajtotta maradék piáját, majd felállt, hogy megkeresse a minden bizonnyal megsértődött MinSeokot. Jogos volt, bár azt sem értettem, Chen hogyan mondhatta ezt neki. Mondjuk, pontosan nem is nagyon értettem, de ha az, amire gondolok, akkor csúnya volt... Főleg, hogy ilyen nyíltan kimondta. Talán az alkohol beszélt belőle, de akkor sem kellett volna. Remélem, kibékülnek, mert valahogy elképzelni sem tudom őket külön. De azért bízom abban, hogy Chen kibékíti valahogy a párját. Hiszen már nagyon régóta együtt vannak, biztosan egyikük sem szeretné, hogy ez megváltozzon.

Mosolyogva Kris-re néztem, aki a SeHun-LuHan párost figyelte. Végignéztem az arcán, és még mindig éreztem, hogy piszok mázlista vagyok vele. Ilyen tökéletes férfi, és csak engem szeretett. Hálás voltam neki mindenért, amit értem tett, és hogy nem adta fel a reményt. Biztos voltam benne, hogy ő soha nem bántana meg engem, sem szavakkal, tettekkel pedig főleg. Őszintén szerettem őt... Valamiért pedig úgy éreztem, hogy bizonyítani akarom neki, méghozzá ma este. Ezzel az elhatározással nyúltam a koktélom után, majd kortyoltam bele egy nagyot.

Természetesen egyből köhögni kezdtem tőle, mire mind a hárman felém kapták a fejüket. Csak szégyenlősen elmosolyodtam, majd megráztam a fejem, jelezve, hogy semmi bajom nincsen. Kris elmosolyodott, mikor látta, hogy a kezemben van az ital, de egy kicsit mégis aggódva nézett a szemembe.

- Nem hiszem, hogy jó ötlet innod - simított végig a hátamon. - Épségben haza akarlak vinni, ahogy azt megígértem. Anyukád biztos dühös lenne, ha nem így lenne...

- De... Én szeretném kipróbálni - néztem rá nagy szemekkel. - Úgy értem, nem ittam még soha, ez pedig egy buli, és... Szülinapom van, talán... Lehetne egy kicsit, ugye? Vagy nagyon nem szeretnéd?

- Jaj, TaoZi... - mosolyodott el, majd mit sem törődve a mellettünk ülő SeHunékkal, gyengéden megcsókolt, de nem tartott sokáig. - Mivel ez a te napod, te döntesz. Nem mondhatom meg neked, hogy mit csinálj és mit nem. Érezd jól magad, én majd vigyázok rád, rendben?

- Köszönöm, Kris - néztem teljes rajongással, majd egy újabbat kortyoltam, immár kissé bátrabban.

***

Az este további része eléggé zavaros volt. Miután megittam az egyik pohár koktélomat, kértem a következőt. Ha minden igaz, SeHun kibukott amiatt, hogy LuHan talán az exével táncolt, de ebben nem voltam biztos. Ugyan aggódtam miatta, segíteni akartam nekik, de úgy éreztem, én már nem szólhatok bele a kapcsolatukba. Kis késéssel megjelent Suho és Lay is, akik, mint kiderült, azért késtek, mert Lay-t alig találta meg JoonMyun. XiuMin és Chen már boldogan táncoltak együtt a parketten, szóval ők is jól érezték magukat. Kris végig mellettem volt, amiért nagyon hálás voltam. Már eléggé részegnek éreztem magam, szédültem, de még tudatában voltam a dolgoknak.

- Yifan, menjünk táncolni, szeretem ezt a számot - öleltem át oldalról barátom nyakát, mire ő csak elmosolyodott.

- Rendben, menjünk - állt fel, majd megfogta a kezem és maga után húzott.

Ugyan eléggé szédelegtem, és a lábaim is meg-megremegtek, de végül eljutottunk a táncparkettig, majd Kris egy szó nélkül húzott magához, úgy, hogy én neki háttal voltam. Két kezét a csípőmre szorította, mire én az alkoholnak hála, ebben nem találtam semmi szégyellnivalót. Egyik kezemmel átkaroltam a nyakát, a hajába túrtam, míg másikat a kezére vezettem, így kezdtem el mozgatni csípőmet a zene ritmusára. Éreztem Kris arcát a nyakamnál, a lehelete hűvös volt felhevült testemhez képest, az illata pedig még jobban elbódított. Testemet csakis a zene ritmusa irányította, szinte magamnál sem voltam, annyira élveztem a helyzetet. Túl jó volt ahhoz, hogy vége legyen.

Éreztem Kris kezét a csípőmön, forró testét az enyémnek simulni, csípője pedig a fenekemnek szorult, és soha nem is vált el egymástól. Éreztem, hogy a gyomromban egy jóleső érzés kezdi magát kinőni, de gondoltam, nincs jelentősége. Tovább táncoltunk így, ám mikor a szám a tetőfokára ért, fejemet Kris vállára támasztottam, ő pedig nem habozott, azonnal az ajkaimra mart, miközben csípőjét még jobban hozzám préselte, így megéreztem valami... Valami nagyot és keményet. Egy pillanatra elöntött a forróság, hevesen visszacsókoltam, miközben csípőmet teljesen önkéntelenül mozdítottam felé. Aztán mikor Kris belenyögött a csókunkba, teljesen végem volt.

- Menjünk haza... - motyogtam ajkaira.

- Biztos? - nézett a szemembe, vágytól ködös tekintettel.

- Semmiben nem voltam még ilyen biztos - mosolyodtam el.

Végül megfordultam ölelésében, majd saját csípőmet is hozzányomtam, csak hogy érezze, komolyan gondoltam. Kris egy pár pillanatra beharapott ajkakkal élvezte a helyzetet, majd átkarolta a derekam, és a szemembe nézett. Olyan tüzet láttam benne, amilyet még sosem. Biztos voltam benne, hogy ma éjszaka nem fogok hazakerülni, de nem is érdekelt. Ismét lehajolt hozzám egy csókra, ám ez most sokkal vadabb volt, mint az előző, de egyáltalán nem bántam. Heves volt és szenvedélyes. Nyelvünk vad táncot járt egymással, szinte teljesen belefeledkeztünk.

- Hű, ti aztán szexin tudtok smárolni! - Azonnal elváltunk egymástól, majd a hang forrása felé kaptuk a fejünket. - És még helyesek is vagytok... Nem ér!

- Ki vagy te? - nézett rajta végig Kris.

- Byun BaekHyun, de neked bárki lehetek - vigyorodott el, mire Kris-nek döbbenet ült ki az arcára. - Aish, csak vicceltem, nem vagyok én ribanc, ráadásul nekem is van egy óriásom, nem kellene rajta kívül más. És, ti kik vagytok?

- Miért mondanánk el? - ráncolta a szemöldökét szerelmem.

- Mert én is bemutatkoztam, és mert melegek vagyunk... Tudod, tartsunk össze - nevetett fel, ami lehet, hogy furcsa, de nagyon szépnek tartottam.

- Ő Wu Yi Fan, én pedig Huang Zi Tao - biccentettem felé. - De ha nem bánod, mi most megyünk, mert...

- Persze-persze, dolgotok van - kacsintott, de szinte a semmiből megjelent mögötte egy colos, aki egy lendülettel fordította magához és smárolta le.

Kris-el csak percekig figyeltük, ahogy nem kevésbé szenvedélyesen csókolóznak, mint az előbb mi, majd miután elváltak egymástól, olyan szerelmesen néztek egymásra, hogy egy kicsit még jól is esett látni. El is mosolyodtam, amit a colos is észrevett és viszonzott. Nem hiszem el, neki is olyan mosolya van, amit azt hiszem, nem fogok elfelejteni egy ideig.

- Mit keres Kínában két koreai? - kérdezte őket Kris.

- Szeretjük az újdonságokat - rántotta meg a vállát BaekHyun. - Ó, egyébként ő lenne az én óriásom, Park ChanYeol.

- Sziasztok, bár nem nagyon értem a helyzetet - nevetett fel.

- Ők is együtt vannak, és pont megláttam őket csókolózni - nézett fel ChanYeolra. - Egyébként Tao és... Hm, Yifan, azt hiszem.

- Maradjunk a Kris-nél - mosolyodott el. - De mi most tényleg megyünk. ChanYeol, BaekHyun, örülök, hogy megismerhettünk titeket, további jó bulizást!

Ők is intettek egyet, mi pedig végre megindultunk a kijárat felé, ám ismét meg kellett, hogy torpanjunk, mert megláttuk SeHunt és LuHant, amint két idegen sráccal beszélgettek. Nem szándékoztunk odamenni, de LuHan azonnal meglátott minket, és már integetett is felénk. Egy kissé frusztráltan felsóhajtottam, mire Kris mindent tudóan elmosolyodott, de csak azért is kézen fogott, majd odahúzott hozzájuk.

- Sziasztok, mi újság? - mosolyodott el Kris, én pedig tudtam, hogy ez lenne a bosszúja.

- Ó, ki nem találnátok! - lett izgatott a szőkés hajú, akinek ezüst színű kabátján csillogtak a neonfények és bántotta a szemem. - Kiderült, hogy SeHunnie azért volt féltékeny, mert az exével táncoltam. De azóta tisztáztuk a dolgokat, és egész jól elbeszélgettünk, ugye, Kai?

- Azt hiszem - mosolyodott el a Kai nevezetű. - Sziasztok, Kim JongIn vagyok, ő pedig itt Do KyungSoo, a barátom.

- Kris, ő pedig Tao - rendezte le gyorsan. - Akkor már szent a béke köztetek? - fordult ismét LuHan felé.

- Persze, senkiért nem hagynám el az én kis pöszémet - karolta át SeHun nyakát, majd egy csókba vonta.

- Még szerencse... - motyogta halkan a Kai mellett álló srác, akinek nem tudtam megjegyezni a nevét.

- Ugyan már, Soo, tudod, hogy én sem cserélnélek le senkire - karolta át a derekát.

- Még a volt barátodra sem? - nézett fel hatalmas szemeivel a pofátlanul helyes Kai-ra.

- Miattad felejtettem el, és csak téged szeretlek, ne aggódj. - Mielőtt az alacsonyabb válaszolhatott volna, Kai megcsókolta.

Úgy éreztem magam, mintha egy szappanoperába csöppentem volna. Megrángattam Kris kabátjának az ujját, mire rám figyelt. A fülébe suttogtam, hogy most már igazán mehetnénk, és neki sem kellett többször mondani. Megszorította a kezem, odanyögtünk a srácoknak egy „További jó bulizást, mi megyünk!”-öt, aztán tényleg leléptünk. Amint friss levegő csapta meg az arcomat, egy kissé jobban éreztem magam, mert már hányingerem volt. Nem akartam kiadni a gyomrom tartalmát, mert az egyrészt elég visszataszító lett volna, másrészt nagyon ciki. Nem ittam valami sokat, de már ez is beütött... Egyszerűen nem akartam, hogy Kris olyan állapotban lásson.

- Minden rendben? - ölelt meg Kris, mintha az előbbi szenvedély elpárolgott volna, helyette a törődő szerelem vette volna át a helyét.

- Persze, csak menjünk haza - öleltem vissza, miközben ajkaira hajoltam, majd egy csókba vontam.

Tényleg be akartam neki bizonyítani, hogy szeretem, ennél jobb alkalom pedig nem igen adódhatott volna. Újra egyre szenvedélyesebbek lettünk, Kris hajába túrtam, úgy húztam még közelebb magamhoz, mire ő is magához rántott. Tetszett a hevesség, éreztem, hogy kezd visszajönni az az érzés, amit még odabent éreztem. Nem akartam elveszteni. Most akartam, nem máskor, és reméltem, hogy ezt ő is érzi. Csók közben egyik kezemet levezettem nyakáról, végigsimítottam vele mellkasán, egészen le, majd ott tartottam a kezem.

- Ne csináld ezt, Tao... - suttogta, ami furcsa volt, mert eddig hatalmas hangzavar volt.

- Nem szeretnéd? - néztem rá nagy szemekkel.

- Úristen, dehogy, nem erről van szó, csak... - Megakadt, és nem folytatta.

- Csak? - mozdítottam meg a kezem, majd lassan egy ritmust vettem fel, mire ő felsóhajtott.

- Ah... Komolyan gondolod? - nézett a szemembe.

- Teljesen komolyan - mosolyodtam el.

Erre ő csak hevesen rámart az ajkaimra, az sem zavart, hogy fogaink kissé összekoccantak, máris a falnak préselt, miközben csípőjét megmozdította. Felnyögtem a jóleső érzésre, de mielőtt Kris még bármi mást is csinált volna, ellépett tőlem. Hatalmas szemekkel néztem rá, lihegtem, a szívem olyan hevesen dobogott, hogy azt hittem, kiugrik a helyéről, a lábaim úgy remegtek, mint a kocsonya, a gyomrom pedig ahelyett, hogy felkavarodott volna, összezsugorodott az élvezettől.

- M-mi a baj? - néztem rá kétségbeesetten, mire ő csak elmosolyodott.

- Bármennyire is kívánlak, bírjuk ki hazáig, rendben? - adott egy puszit a homlokomra, majd elővette a telefonját és tárcsázott, gondolom, a taxitársaságot.

***

Olyan erővel csapódtam neki a bejárati ajtónak, hogy a kis asztalon heverő váza leesett és darabokra tört. Mégsem érdekelte egyikünket sem, olyan hevesen csókolóztunk. Kris a combjaim alá nyúlt, majd felemelt az ölébe, mire én reflexből kulcsoltam össze lábaimat a csípője körül. Így nyomott vissza az ajtónak, miközben tovább csókoltuk egymást. Hihetetlen volt az egész. Egyikünk sem foglalkozott azzal, hogy talán Kris anyukája felébredhet a nagy ricsajra, de volt egy olyan sejtésem, hogy talán elment dolgozni, mert nagyon csend volt a lakásban. Végül elűztem ezeket a gondolatokat a fejemből, Kris pedig megindult velem az emeletre, de elképzelésem sem volt, hogy bírhatott el.

Amint felértünk nagy nehezen az emeletre, letett az öléből, majd újra egy csókba vont, miközben kihámozott a zakómból, majd egyenesen a földre dobta. Ezután a pólóm is ugyan így végezte, ám addig abba kellett hagynunk a csókolózást, viszont utána a nyakamra tért rá. Szinte egyből egy olyan pontot talált el, amitől felnyögtem, és éreztem, hogy odalent egyre szűkebb lesz a nadrágom. Én sem akartam tétlen maradni, kezeimet a zakója alá vezettem, majd lesimogattam róla, miközben ő folyamatosan a nyakamat szívogatta és nyaldosta. Nem érdekelt, hogy holnap nyoma lesz. Büszkén fogom viselni, mert tudom, hogy ő tette.

Fogalmam sincs, hogy mikor került le rólunk az összes ruha, de mikor már az ágyban feküdtem, felettem pedig Kris térdelt, anyaszült meztelenül, tudtam, hogy nekem végem van. Tökéletes volt. Sokkal tökéletesebb, mint álmomban. Fogalmam sincs, hogyan jutott eszembe hirtelen, de... Ezt nem lehetett elmondani. Hevesen dobogó szívemet alig tudtam csillapítani, főleg, mikor egy újabb csókra hajolt le hozzám, meztelen mellkasunk pedig összeért. Szinte égetett minden egyes érintése és csókja. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire élvezni fogom. Soha nem is gondoltam, hogy egy férfi fog engem így érinteni. Sőt, még arra sem nagyon gondoltam, hogy Kris fog engem egyszer így érinteni. Mégis... Piszkosul élveztem.

Mikor végigsimított felsőtestemen, sóhajtottam egy mélyet. Aztán alhasamhoz ért, ott elidőzött egy kicsit, mert akárhányszor a csípőcsontom feletti részt simogatta, nem bírtam ki nyögés nélkül, ami neki nagyon tetszhetett. Aztán mikor ajkaival kényeztette a területet, úgy éreztem, tényleg mindjárt felrobbanok. Azt hittem, ennél nem lehet már jobb, de mikor ajkai hirtelen merevedésemre csókoltak, hátamat ívbe feszítettem, miközben olyan erősen markoltam a lepedőt magam alatt, hogy féltem, elszakítom. Annyira... Meg sem tudtam fogalmazni, hogy milyen volt, de többször nem éreztem a kellemes forróságot, így lepillantottam, de nem kellett volna.

Kris engem nézett, merevedésem ott volt az orra előtt pár centire, miközben csillogó szemekkel rabul ejtette az enyémet. Legpiszkosabb álmomban sem láttam ilyen képet, de ez... Úgy éreztem, ha tovább nézem, el fogok élvezni, pedig még szinte hozzám sem ért. Mindennél jobban vágytam arra, hogy ténylegesen megtegye, amikor pedig egy nagyot sóhajtva feküdtem végig az ágyon, ezzel teljesen kitárulkozva neki, ő megtette. Éreztem hűvös kezeit, amint megérintenek, én pedig próbáltam nem arra gondolni, hogy először érnek hozzám így. Hogy Kris az... Kris az, aki ezt teszi velem, én pedig piszkosul élvezem.

Ujjai marokra fogták merevedésemet, majd húzott rajta párat. Képtelen voltam visszafogni a hangomat, bármennyire is szerettem volna. Ugyan nem tudtam, hogy lehet-e, nem úgy tűnt, mintha zavarná, hogy hangos vagyok. Aztán hirtelen megéreztem a forróságot körülöttem, itt pedig már képtelen voltam visszafogni magam. Hangosan nyögtem, miközben egyik kezemmel hajába kaptam, úgy szorítottam a fejét egyre jobban magam köré. Csípőm teljesen önkéntelenül mozdult meg, majd kezdtem el magam Kris szájába lökni, ám ő ekkor hatalmas kezeivel lefogta azt. Elhajolt tőlem, majd mosolyogva a szemembe nézett. Komolyan kinyír... Én ezt nem bírom elviselni...

- Kris... - sóhajtottam a nevét, miközben fojt rólam a víz, és hevesen kapkodtam a levegőt. - Kérlek...

- Mit szeretnél? - nyalt végig egész hosszomon, mire erőtlenül hunytam le pilláimat.

Nem válaszoltam, hiszen pontosan tudta, mit szerettem volna. Ám egy ideig még így játszadozott velem, nyalogatott, a makkomat csókolgatta, ami önmagában is tökéletes volt, de szerettem volna újra érezni, amikor a szájában vagyok. Bármennyire is perverzen hangzott ez. Kris pedig megadta nekem ezt az örömet, újra rám hajolt, majd kényeztetni kezdett. Egyszer-kétszer foga hozzám ért, mire fájdalmasan szisszentem fel, de bizonyára nem szokott ilyet csinálni, nem lehet az ember egyből profi... Nem tudom, honnan jöttek ezek a gondolatok, mikor éppen engem... Szóval tökéletes volt. Próbáltam nem megmozdítani a csípőmet, de mikor már Kris a kezeit is bevetette, és egyszerre mozgott rajtam a szájával, egyre nehezebb volt.

Mindent elsöprő orgazmusom volt. Kris nevét sikoltottam, a hátam ívebe feszült, csípőmet előre nyomtam, de nem tudott érdekelni. Olyan heves volt, annyira tökéletes, mint még soha. Ez... Ez volt az első alkalmam, hogy valaki hozzám ért, ami elég fontos az ember életében. Az pedig, ha a szerelmed tette veled, még fontosabb. Percekig csak lihegtem az orgazmus utóhatásaként, meg sem bírtam moccanni, csak feküdtem az ágyban, teljesen kifacsartan. Kris ekkor felmászott mellém, már alsóban, és rám is rám adta az enyémet. Kirángatta a takarót alólam, majd betakart, és ő is mellém feküdt.

Azonnal hozzábújtam, mellkasára hajtottam a fejemet, ő pedig átölelt. A szívem még mindig hevesen dobogott, és alig akartam elhinni, hogy tényleg megtörtént. Egyik lábamat átfűztem az övén, térdem pedig véletlenül hozzá ért, és megéreztem, hogy... Óvatosan felnéztem rá, eddig a szemébe is féltem belenézni. Elvégre, ez nem olyan dolog, ami annyira természetes. Én féltem tőle eddig, és srácok vagyunk mind a ketten. Én még szűz vagyok, mégis teljesen odaadtam magam neki. Talán... Nekem is meg kellene hálálnom valahogy a kedvességét, ugye?

- Mi a baj? - kérdezte rekedt hangon Kris, mikor már túl sokáig fürkésztem az arcát.

- É-én csak...- dadogtam ismét.

- Nem tetszett? - lett egyből aggódó. - Valamit rosszul csináltam? Megbántad? Jól vagy?

- Kris, nyugalom - mosolyodtam el, de nagyon jól esett, hogy aggódott. - Nagyon... nagyon tetszett. K-köszönöm.

A fülem tövéig belepirultam ebbe a két mondatba. Fogalmam sincs, hogyan volt hozzá bátorságom, de az biztos, hogy nem bántam meg. Egyetlen pillanatát sem. Hogyan is tehettem volna? Hiszen Kris csodálatos volt, én... Elképzelni sem bírtam eddig ezt a dolgot, most pedig belecsöppentem. Igen, mindenképpen viszonoznom kell a kedvességét, bármennyire is féltem a reakciójától. Végül nyeltem egy nagyot, majd az arcát figyelve, kezeimet végigsimítottam mellkasán, le az alhasán, majd hűvös ujjaim bekúsztak a boxere alá, mire láttam, hogy a szemei elkerekedtek. Nyelt egy nagyot, de nem szólt semmit, így egy kicsit felbátorodtam, hogy nem ellenkezett. Ujjaimat rákulcsoltam merevedésére, és nem foglalkoztam azzal, hogy lehet, valamit majd rosszul csinálok.

Nem veheti el tőlem azt az örömöt, hogy lássam a kéjben fürdő arcát...  

(Hogy tetszett? Annyira kíváncsi vagyok most a véleményetekre~ *-* Egyrészt, mit váltott ki belőletek a fejezet? Milyen volt Tao szemszögéből ilyen jelenetet olvasni? Tetszettek az új szereplők? Vajon lesz még szerepük, egyáltalán szeretnétek? Milyen volt az ominózus 18-as jelent? Elég elképzelhető lett? Vajon Tao tényleg megteszi? Mi lesz a következő fejezetben? Fogadjunk, hogy nem ilyen 18-as jelenetre számítottatok az elején, ugye? ;D

Nyuh, most tényleg nagyon-nagyon kíváncsi a véleményetekre, bár talán nem érdemlem meg... ^^" Tényleg kárpótolni akartalak titeket ezzel a fejezettel, szóval, remélem, hogy sikerült. :3

Ha minden jól megy, és lesz időm, talán holnap jönni fog a következő, de NEM ígérem! ^o^

Azt még szeretném közölni (de csak azért, mert ezzel is kárpótolni akarok, amúgy gonosz lettem volna, és meglepetés akart lenni), hogy a következő fejezet lesz az a bizonyos SuLay fejezet, amit megszavaztatok, hogy szeretnétek~ ;) Hogy miért pont most? :D Ha megkérdezitek, válaszolok rá~ ^^

Nagyon-nagyon várom a véleményeteket, mind ide, mind Facebook-ra~ *Q* <3

Chuu~ ^^)

33. fejezet

(Sziasztok~ ^^

Tudom, hogy sokat késtem a fejezettel, de a betegség rendesen levett a lábamról. TwT Ma éreztem magam kicsit jobban, hogy meg tudjam írni a fejezetet, ha már itthon vagyok egész héten. ^^" Nos, a fejezetről annyit, hogy nem így terveztem... OwO Már az izgalmasabb részt akartam írni, de eléggé elhúztam, úgyhogy ez egy kissé unalmasabb átvezető fejezetre sikeredett, azért mégis van benne pár érdekes dolog. ^^ TaoRis és SuLay~ :3

Jó olvasást! ^^)

33. fejezet

Kris POV

Alig akart elvánszorogni a hét, de nagy nehezen elérkeztünk a szombathoz. Igaz, hogy tegnap volt Tao szülinapja, de azt mondta, nem baj, inkább ma menjünk el bulizni, mert pénteken edzése van, és mivel múlt héten hiányzott, pótolnia kell. Teljesen ki is ment a fejemből, hogy ő wushuzik, olyan régen tudtam meg. Nem nagyon mesélt nekem róla, így megkérdeztem tőle, nem mehetnék-e el az edzésére. Olyan örömmel bólintott rá, hogy azt hittem, szétölelgetem. Megbeszéltük, hogy hol találkozzunk és mikor, ő pedig pontosan ott volt. Akkor nem volt kihúzva a szeme, nem volt olyan divatosan felöltözve, mint mikor suliba megy, de ugyan olyan tökéletesen festett.

Az edzőjének azt hazudtuk – pontosabban hazudtam, mert Tao képtelen lett volna megtenni –, hogy azért jöttem el, mert lehet, hogy én is wushuzni szeretnék. Csak arra nem számítottam, hogy közli majd velem, nem ilyen korban kellene elkezdeni, de nincs késő. Igen, mindezt negyed óráig mondta, de a lényeg ennyi volt. Végül leültetett az edzőterem sarkába, és annyit tanácsolt, hogy húzzam meg magam. Tao csak biztatóan rám mosolygott, aztán elment átöltözni a csoporttársaival, akik nem köszöntek neki... Mintha levegő lett volna.

Aztán pedig elkezdődött az óra. Bemelegítettek, de én már abban elfáradtam, hogy néztem őket. Megmondom őszintén, ha fizetnének érte, akkor sem járnék ilyen órákra. Nem az én világom, de nagyon tisztelem Taót azért, mert szereti és becsületesen csinálja. Akkor volt igazán végem, mikor kettes csoportokba rendeződtek, kaptak egy botot, aminek bizonyára volt más neve is, de nekem, mint külső szemlélőnek, csak egy botnak tűnt; és szó szerint harcolni kezdtek egymással. Nem tudtam levenni a szemem Taóról. Olyan tökéletesen mozgott, támadott, védekezett, különböző szaltókat, és ki tudja milyen elemeket vetett be... És még én akarom őt megvédeni? Szerintem fél kézzel lenyomna engem is, ha úgy tartaná kedve.

Az edzés egy órás volt. Tao még maradni akart, de az edzője közölte vele, hogy erre semmi szükség, mert egyáltalán nincs lemaradva. Illedelmesen megköszönte, aztán miután átöltözött és kijött hozzám, azonnal a nyakamba vetette magát. Nem tudom, hogy direkt várta meg, hogy a többiek után végezzen, minden esetre nagyon jól esett tőle. Elmondtam neki, hogy nagyon tetszett az óra, de leginkább ő. Megdicsértem, mert tényleg semmi elfogultság nélkül mondhattam, hogy ő volt a legjobb. Nem tudom, hogyan képes ilyeneket megcsinálni, szóval minden elismerésem az övé volt. Ő pedig csak irult-pirult, alig akarta felfogni, hogy valakinek ennyire tetszik az, amit csinál.

Ezek után megbeszéltük, hogy kilencre érte megyek majd másnap. Mondtam még neki, hogy úgy öltözzön fel, ahogy csak szeretne. Erre neki felcsillant a szeme, majd hevesen bólogatott. Végül egy csókkal váltunk el egymástól, mert nekem még dolgom volt, de azt nem közöltem vele, hogy mi. Miután eltűnt a sarkon, visszafordultam, majd buszra szálltam, és bementem a belvárosba. Ugyan tudtam, hogy nem lenne szükség olyan messzire menni, de amit én szerettem volna, csak abban a boltban volt. Jó fél óra buszocskázás után leszálltam, majd tíz perc gyaloglás után megláttam a jellegzetes boltot. Gucci... Ugyan minden megtakarított pénzem ráment, hogy megvegyem neki a vadonatúj parfümöt, de nem zavart. Biztos voltam benne, hogy örülni fog neki, mert már hetek óta várja, hogy kapni lehessen.

Végül fizettem, és még mindig megdöbbentem, hogy mennyire drága a márka. Mikor már hazaindultam volna, anya felhívott, és közölte velem, hogy utalt pénzt a bakkártyámra, és vegyek belőle valamit Tao szülinapjára. Hiába mondtam neki, hogy már vettem neki ajándékot, nem engedett. Így visszafordultam, majd az utcákat kezdtem róni, hátha eszembe jut valami érdekes. Akkor egy ékszerbolt előtt sétáltam el, és azonnal megtorpantam. Bementem, és nézelődni kezdtem a gyűrűk között. Meg is akadt a szemem egy páros darabon, de mikor már fizettem volna értük, az eladó nő közölte, hogy ma ingyen van a gravíroztatás... Így éltem az ajánlattal, és mind a kettőbe vésettem valamit.

- Yifan! - kiáltott anya, mire felébredtem a merengésemből, majd utoljára a tükörbe néztem, és megállapítottam, hogy tökéletesen festek. - Wu Yi Fan!

- Tessék? - kiabáltam vissza, majd egy utolsó tincset kisöpörtem a homlokomból, aztán elindultam lefelé.

- Fél kilenc van, nem azt mondtad, hogy kilencre mész ZiTaóhoz? - Nem nézett rám, úgy mosogatott.

- De, már indulok is - mosolyogtam rá a hátára.

- Nehogy aztá... - ahogy a háta mögött rám pillantott, még a szava is elakadt. - Hű, te aztán jól kicsípted magad!

- Annyira nem... - mondtam, de bizonyára ő is tudta, hogy két óráig álltam a tükör előtt.

- Persze - kuncogott fel, majd megtörölte a kezét egy konyharuhában, és elém lépett. - Aztán nehogy valami baj legyen, rendben? Ez Tao napja, érezze magát jól, de vigyázz rá és magadra is, rendben?

- Anya, ne aggódj már, minden jól fog menni - tettem a vállára a kezem. - Majd jövök, jó?

- Éjfélre itthon lenni! - Próbált fenyegető lenni, de közben vigyorgott.

- Persze, plusz pár óra, rendben? - nevettem fel, végül intettem neki, majd becsuktam magam mögött az ajtót.

A kulcsot jó mélyen elsüllyesztettem a kabátom belső zsebében, ahol ott volt a telefonom és a pénzem is. Végül beültem a taxiba, amit hívtam, majd bemondtam Taóék címét. Mondtam a sofőrnek, hogy siessen, amit ő meg is tartott, a forgalmasabb utcák helyett a kisebb mellékutcákban mentünk, ami igaz, hogy sokkal kanyargósabb volt, de gyorsabb, mert nem volt akkora forgalom. Végül kilenc után két perccel érkeztünk meg, gyorsan fizettem a sofőrnek, majd pattantam is ki a kocsiból. Gyorsan felszaladtam a két lépcsőfokon, majd becsengettem a hatalmas házba, majd izgatottam vártam, hogy Tao ajtót nyisson.

Ám teljesen ledöbbentem, mikor az anyja nyitott ajtót, ám ő valamiért egy cseppet sem, inkább csak teljesen közömbösen meredt rám. Pár percig csak bámultam az alacsony, mégis fiatal és még az este ellenére is elegánsan öltözött asszonyt, aztán leesett, hogy talán üdvözölnöm kellene.

- Jó estét, Mrs Huang - hajoltam meg mélyen, majd úgy is maradtam. - Bocsánat, hogy ilyen későn zavarok, csak megbeszéltük Taóval...

- Még készül - vágott közbe, mire felkaptam a fejem. - Addig bejöhetsz.

- Köszönöm... - motyogtam, mert ő már bent is volt a házban.

Illedelmesen levettem a cipőmet, majd óvatosan benéztem a konyhába, ahol meg is láttam a kosztümben feszítő asszonyt, amint egy magazint olvasgatott a hatalmas ebédlőasztalnál. Kissé megköszörültem a torkom, hogy felfigyeljen rám, de nem úgy tűnt, mint akit érdekli, mit csinálok. Komolyan mondom, ijesztő volt... Meg szerettem volna ismerni, kérdezni tőle, megkérni, hogy mutasson kis kori képet Taóról, hogy meséljen róla, de... Valamiért úgy tűnt, nem az a fajta, mint a saját édesanyám, aki egyből a legcikibb fotókat nyomta Tao orra alá. Mégis csak beljebb léptem, majd óvatosan leültem a nőtől kissé távolabb.

- Hogy hívnak? - kérdezte hirtelen, de fel sem nézett a magazinból.

- Wu Yi Fan - válaszoltam automatikusan, miközben vártam, hátha felnéz, de nem tette meg. - Nem... Nem mesélt rólam Tao?

- Hozzád járkál mostanában? - lapozott egyet, figyelmen kívül hagyva a kérdésemet.

- Tessék? - kérdeztem vissza, egyre jobban nem értettem ezt az egészet.

- Hozzád jár minden délután, és van ott egészen estig? - nézett végül fel a szemembe.

Tényleg ledöbbentem. Nem értettem, hogyhogy nem tudja, hogy Tao hozzám jön. Nyilván nem mondta el neki, hogy együtt vagyunk, de... Mégis az anyja, miért nem mondta el neki, hogy az egyik „barátjához” megy? Egyáltalán miért nem tudta, hogy ki vagyok? Egyszer már találkozott velem, akkor is bemutatkoztam neki, bár akkor sem volt valami kedves... De Tao nem mesélt neki? Én vagyok a barátja, biztos mondott valamit. Vagy nem lenne jóban az édesanyjával? Nem, nem hiszem, azt biztos elmondaná. Minden bizonnyal csak ilyen az anyja természete, vagy le akarja égetni, vagy mit tudom én.

Ebben a pillanatban halottam a lépcső dobogását, mire azonnal odakaptam a fejem a konyha boltívéhez, pár pillanattal később pedig megláttam ott Taót. De még hogy! Eltátottam a számat, amint végignéztem rajta. Lábán egy hosszabb szárú bakancs volt, amibe bele volt tűrve egy fekete csőszárú farmer. Felül egy kék pólót viselt, rajta pedig egy fényes rózsaszínű zakószerűséget. A haja most nem állt olyan tökéletesen, mintha még direkt össze is borzolta volna, hogy rossz fiúsabb legyen, ami tényleg sikerült. A szemét most egészen erősen kihúzta, mind alul, mind felül, a fülében pedig több fülbevaló csillogott. Őszintén? Iszonyatosan dögös volt!

- Mehetünk? - kérdezte egy apró mosollyal az arcán, mire nekem nyelnem kellett egyet, végül lassan bólintottam egyet.

- Persze - álltam fel gyorsan, majd az anyja felé néztem, aki ismét a magazinjának szentelte a figyelmét. - További szép estét, asszonyom! Ígérem, épségben hazahozom a fiát, és ne aggódjon, figyelni fogok rá.

- Kris... - lépett mellém Tao, majd kissé meghúzgálta a kabátom ujját, mire ránéztem. - Menjünk, jó?

- De... - kezdtem volna bele, majd visszanéztem az anyjára, aki talán már tudomást sem vett rólunk. - Rendben, menjünk.

Tao gyorsan elmosolyodott, majd már száguldott is kifelé, én pedig gyorsan követtem. Az utolsó pillanatban még visszanéztem a hátam mögött, a tekintetünk pedig találkozott Tao anyjával. Megdöbbentem, mert... Egyszerűen nem láttam bennük semmit... Egyszerűen semmit.

Végül magamra kaptam a cipőmet, míg Tao csak türelmetlenül toporgott mellettem. Mikor végeztem, kinyitotta az ajtót, és szinte meg sem várta, hogy becsukódjon utánam, azonnal nekem esett. Meglepődtem ezen a heves csókon, egy pillanatra nem is tudtam viszonozni, de amint felfogtam, hogy most bizony ő kezdeményezett, azonnal belemosolyogtam a csókba, majd átöleltem, így mélyítettem el. Nem volt hosszú, ám annál szenvedélyesebb. Tao a hajamba túrt, és az sem érdekelt, hogy most egy órás munkámat tette tönkre, mert szinte beleremegtem az érzésbe. Mikor elváltunk egymástól, mind a ketten mosolyogtunk. Végigsimítottam a karján, majd összekulcsoltam az ujjainkat, így indultunk meg.

- Amikor azt mondtam, úgy öltözz fel úgy, ahogy csak szeretnél, nem éppen erre gondoltam - néztem rá, mire ő meglepődve pislogott párat.

- M-miért, nem jó? Nem tetszik? - torpant meg.

- Úristen, dehogyis! - ráztam a fejem egyből, majd átkaroltam a derekát, magamhoz húztam és a fülébe suttogtam. - Csak túl szexi vagy így...

- K-Kris... - sóhajtotta nevem, majd egyik kezét mellkasomra támasztotta, úgy nézett fel a szemembe. - Tényleg tetszem?

- Nem egyszerűen tetszel, ZiTao... - mondtam egyenesen a szemébe. - Te vagy a legdögösebb, a legszebb és legtökéletesebb srác, akivel valaha találkoztam. Ha tehetném, most azonnal...

- Most azonnal? - pislogott fel rám ártatlan szemekkel.

- ...elmondanám a világnak, hogy az enyém vagy, senki másé, és ez nem fog változni. Szeretlek, boldog születésnapot!

Azt hiszem, egy olyan gyönyörű mosolyt kaptam erre válaszul, mint soha. Szorosan magához ölelt, miközben azt kántálta folyamatosan, hogy mennyire szeret. Érdekes, hogy az idő elteltével ez a szó nem hogy jelentőségét vesztette volna, hanem inkább még különlegesebb jelentéssel bírt. Tökéletes volt. Egyszerűen csodálatos. Imádtam ZiTao minden egye porcikáját. Kezemmel megfogtam a fejét, felbiccentettem, majd minden további nélkül megcsókoltam ott, az utca közepén. Ő pedig nem ellenkezett, azonnal hozzám préselte magát, átkarolta a nyakam, majd gyengéden viszonozta a csókomat.

Talán már percek óta belefeledkeztünk egymás ajkainak kóstolgatásába, mikor megéreztem, hogy egy kéz nehezedett a vállamra. Azonnal megpördültem, de mikor megláttam Lay arcát, ami egy kicsit meglepődött, nem tudtam hová tenni. Még reagálni sem volt időm, a vörös máris szikrákat szóró szemekkel figyelte párját, aki hatalmas vigyorral lépett mellé.

- Én megmondtam - karolta át a derekát, mire Lay felhúzta az orrát.

- Franc sem gondoltam volna... - nyújtotta ki a nyelvét.

- Hm, vigyázz, mert leharapom - hajolt hozzá közelebb Suho, mire Lay aranyosan elpirult.

- Srácok, a világért sem akarlak megzavarni titeket, de mit kerestek itt? - nevettem fel, miközben már Tao is mellém lépett, majd érdeklődve figyelni kezdte két osztálytársamat.

- Ó, csak Lay nem hitte el nekem, hogy márpedig te vagy az, így meg akart róla győződni - kuncogott.

- Mégis honnan kellett volna tudnom, hogy összejött valakivel és most éppen vele smárol? - Lay kezdett ideges lenni.

- Yixing, rajtad kívül már mindenki tudta - nevette ki párja, mire Lay tarkón vágta.

- Menj a francba, Kim JoonMyun! - azzal sarkon fordult, majd itt hagyott minket, bár türkiz kabátja sokáig világított a kivilágított utcában.

- Nem kellene utána menned? - böktem fejemmel a vörös után.

- De, viszont előbb bemutathatnál a barátodnak - mosolyodott el, ami perverz helyett inkább kedves volt.

- Persze - bólintottam. - Suho, ő itt Huang Zi Tao, a barátom. Tao, Kim JoonMyun, az osztálytársam.

- Szia - hajolt meg illedelmesen Suho, amit Tao is viszonzott, aztán kezet nyújtott felé. - Nyugodtan hívj Suhónak, rendben?

- P-persze - mosolyodott el kissé Pantao. - Örülök, hogy megismertelek.

- Szintén - billentette oldalra a fejét. - Most viszont ne haragudjatok, de elmegyek Lay után... Majd legközelebb vele is megismerkedhetsz, Tao. Ne aggódj, valójában nagyon kedves és szerény srác, csak most felmérgesítettem. Sziasztok!

Azzal már el is indult, fekete kabátja szinte azonnal eltűnt a félhomályban. Pár pillanatig még pislogtam utánuk, végül lenéztem Taóra, akinek egy kis mosoly bujkált a szája szélén. Kérdőn felvontam a szemöldökömet, mire belőle lassan kitört a nevetés. Végképp nem értettem, hogy mi van, azért egyre hülyébben néztem rá, végül csak abbahagyta a nevetést, majd a szemembe nézett.

- Csak... Én már tudom, hogy kik voltak ők, csak archoz nem tudtam őket kötni - magyarázta, bár még így sem értettem.

- Tessék? Ezt hogy érted? - zavarodtam össze.

- Egyszer... Még régebben, véletlenül kihallgattam őket. De tényleg véletlen volt, és senkinek nem is mondtam el, komolyan! Azóta meg akartam őket ismerni, mert tudtam, hogy ők is együtt vannak és... Melegek, ráadásul az osztálytársaid. Csak... Eszembe jutott az egész, és... Nem tudom...

Elmosolyodtam a hebegésén, végül csak adtam egy puszit a homlokára, majd tovább mentünk, most már ténylegesen a buli helyszíne felé.

Most már biztos voltam benne, hogy felejthetetlen éjszaka lesz...

(Na, hogy tetszett? Jók a képek? Tudom, hogy nem történt nagyon semmi, de milyen volt Tao mama? Hogy tetszett a SuLay páros? Vajon mikor kapja meg Tao az ajándékát és mit fog hozzá szólni? Szerintetek mit gravíroztatott a gyűrűbe Kris? Mi fog történni a bulin? Kris miért olyan biztos benne, hogy "felejthetetlen éjszaka" lesz? Emlékeztek még, hogy ígértem egy külön SuLay fejezetet? ;D

Ahh, még mindig elég rosszul vagyok, szóval büszkék lehettek, hogy betegen hoztam fejezetet. ^^" Egyébként vagy holnap vagy holnap után jön a következő, úgyhogy addig írjatok, a beteg fejem hátha gyorsabban gyógyul majd. TwT

Várom a véleményeket mind ide, mind Facebook-ra~ *Q*

Chuu~ ^^

Ui.: NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM A TÖBB, MINT 31.000 MEGTEKINTÉST ÉS A 129 RENDSZERES OLVASÓT~ *-* Wo Ai Ni~ <3)

32. fejezet

(Sziasztok~ ^^

Még vasárnap van, szóval nem késtem el, haha. :D Nos, nem gondoltam volna, hogy ez a fejezet ilyen jól fog sikerülni... Nekem tetszik, és jó pár dolgot most nyitva hagytam nektek, ami rengeteg kérdést vet fel. ;) Mindezek mellett van TaoRis is bőven~ *-* Remélem, tetszeni fog. ^^

Jó olvasást~ :3

Ui.: KÖSZÖNÖM, hogy ennyien olvassátok rendszeresen a BOY-t, nagyon hálás vagyok nektek. :') <3)

32. fejezet

Tao POV

Vasárnap este boldogan sétáltam hazafelé. Még az sem érdekelt, hogy sötét volt, és rengeteg ember mászkált még ilyenkor az utcán, lévén, hogy nagyon jó idő volt. Mosolyogtam mindenkire, bizonyára őrültnek néztek, de jelen pillanatban semmi sem tudta volna elrontani a kedvem. Jó, talán jobban örülnék, ha Kris itt lenne mellettem, pedig alig húsz perce váltunk el egymástól. Alig tudtam lebeszélni arról, hogy hazakísérjen. Féltem, hogy anyámék meglátnak együtt, neki pedig amúgy is vigyáznia kellett a lakásra, mert az anyukája dolgozott, és soha nem szerette, ha Yifan csak úgy eljárkált.

Így egyedül kellett megtennem a fél órás utat, de annyira nem bántam. Szerettem sétálni, az utóbbi napokban szinte annyit koptattam a lábam, mint talán soha. Mindig én mentem Kris-hez, hiszen féltem attól, ha anyám meglátta volna őt. Nem szégyelltem, egyszerűen soha nem akarnám, hogy szembekerüljön vele. Egyrészt rájönne, hogy anyám nem egy kedves teremtés, mint az övé, és arra is, hogy nincs valami jó kapcsolatunk. Egy kissé még mindig bántott, de már nem tudott érdekelni. Jelenleg boldog voltam, hiszen Kris mellett lehettem.

Belegondoltam, hogy alig pár napja voltunk együtt. Igen, én és ő. Mi. Együtt. Legszívesebben táncra perdültem volna, annyira jól hangzott ez még gondolatban is. Ilyet még soha nem éreztem, bár nyilván azért, mert soha nem volt senkim, akit szerethettem volna. Még SeHunnál sem éreztem ezt a felemelő érzést, de nem akartam hasonlítgatni. SeHun... Eddig szinte teljesen ki is ment a fejemből, annyira Kris-el volt teli. Mégis hogyan fogok ezután a szemébe nézni? Egyáltalán hogy fogom neki elmondani, hogy tulajdonképpen összejöttünk Kris-el, miközben még vele is együtt vagyok? Hatalmas bűntudat tört rám hirtelen. Beharaptam az ajkaimat, és már előre féltem a holnapi naptól. Képtelen lennék a szemébe nézni... Hiszen össze fogom törni a szívét!

Ebben a pillanatban szólalt meg a mobilom a zsebemben, én pedig kissé félve vettem elő, de mikor megláttam, hogy ez bizonyos „FanFan<3” hív, azonnal elmosolyodtam, majd elhúztam a kis ikont, és a fülemhez emeltem a fehér készüléket.

- Szia - köszöntem jókedvűen, majd befordultam az utcánkba.

- Szia, édesem. - Hallottam a hangján, hogy mosolyog. - Csak azt akartam kérdezni, hogy hazaértél-e már.

- Nem, még nem, de már itt vagyok az utcánkban - kuncogtam.

- Féltettelek - sóhajtott egy nagyot. - Tudod, hogy nem szeretem, mikor egyedül mászkálsz...

- Kris, ne aggódj, semmi bajom nem esett - pirultam el szavai hallatán, majd megálltam a kapunk előtt. - Itt vagyok a kapunk előtt.

- Akkor gondolom, le kellene tennem, ugye? - Szinte láttam magam előtt gyönyörű szemeit, amik bánatosan csillogtak.

- A-azt hiszem, igen - hebegtem még így, telefonon keresztül is.

- De nem szeretném, olyan jó hallani a hangod - búgta nekem, az eredetitől még mélyebb hangon, mire kirázott a hideg.

- K-Kris... - sóhajtottam, miközben lehunytam a szememet. - Lerakom, jó? Szeretlek...

- Rendben, holnap találkozunk. - Biztos, hogy lebiggyesztette az ajkait. - Aludj jól, szeretlek.

- Én is téged - búcsúztam, aztán végül hevesen kalapáló szívvel nyomtam meg a kis ikont, ami a hívás befejezését jelentette.

Aztán hatalmas vigyorral az arcomon szorítottam a mellkasomhoz a telefont. Elmondhatatlanul boldog voltam. Kris tökéletes volt, annyira édes, hogy már most szörnyen hiányzott. Minden egyes vele eltöltött perc maga volt a Mennyország. Soha nem gondoltam volna, hogy a szerelem ilyen csodálatos, vagy lehet, hogy ez csak Kris miatt van így, nem tudtam. Valahogy nem is érdekelt. A lényeg, hogy szerettük egymást, és boldogok voltunk együtt. Végül erőt vettem magamon, továbbra is levakarhatatlan mosollyal az arcomon léptem be a házba, ám legnagyobb meglepetésemre anyámmal találtam magam szembe.

- Ezt meg mégis mire véljem? - állt meg előttem, karba font kezekkel, a szemei pedig szikrákat szórtak.

- Mit? - kérdeztem vissza, miközben nekiálltam kifűzni a hosszú szárú deszkás cipőmet.

- Ne szemtelenkedj velem! - kiabált rám. - Pontosan tudod, mire gondolok! A napokban későn jársz haza, hetek óta nem tanulsz, a jegyeid is romlottak, sok tanárod felhívott, hogy az utóbbi időben nem figyelsz az órákon, és nem vagy aktív. Hogy képzeled? Szégyent hozol a nevünkre!

Hagytam, hadd kiabáljon rám, majd miután végeztem a cipőm kifűzésével, levettem őket, szépen elrendeztem, aztán rá sem pillantottam anyámra, úgy léptem be a konyhába. Biztos voltam benne, hogy ez vérig sértette, hiszen soha nem szerette, de az utóbbi időben annyira sem érdekeltem, mint előtte, ráadásul csütörtökön veszekedtem vele utoljára, most nem szándékoztam. Kinyitottam a hűtőt, majd kivettem belőle egy üveg ásványvizet, majd minden további nélkül felbontottam és beleittam. Éhes nem voltam, mert Kris anyukája főzött, mielőtt elment volna.

Ekkor anyám betrappolt a konyhába, ha szemmel pedig ölni lehetett volna, már holtan estem volna össze. Elmosolyodtam, bár nem azon, hogy ennyire gyűlölködve nézett rám, pusztán eszembe jutott Kris, ő pedig mindig mosolyt csalt az arcomra.

- Ne vigyorogj, mert egyáltalán nincs okod rá! - kiabált továbbra is, ami már kezdett zavarni. - Azt hiszed, mindent megtehetsz, csak mert azt gondolod, felnőtt vagy? Még mindig mi tartunk el apáddal, a mi szabályaink szerint játszol, ez pedig nem változhat a te hülye kis lázadásod miatt!

- Miről beszélsz? - néztem a szemébe, teljesen nyugodtan. - Mégis milyen szabályokról, anya? Csak mert ha ti a lelki és testi bántalmazást szabályoknak nevezitek, akkor nem vagytok normálisak.

- Hogy merészeled? - sziszegte dühösen, majd elindult felém, ám én is tettem egy lépést felé, mire ő megtorpant, sötét szemeivel pedig az enyémet fürkészte. - Bármennyire is utálom a gondolatot, hogy a fiam vagy, el kell viselnem. De ha továbbra is folytatod a lázadást, nem én, hanem apád fog veled beszélni, azt pedi...

- Miért mindig apámmal fenyegetőzöl? - szakítottam félbe. - Miért mindig őt hozod fel, ha úgy érzed, feszül a hurok a torkod körül? Azt hiszed, rá hallgatni fogok? Hogy ha megpofoz, azzal eléri, hogy olyan legyek, mint egy kötélen rángatható rongybaba, mint aki régen voltam? Nem, anya, annak már vége...

- Azonnal fejezd be! - csapott a konyhapultra, de nem ijesztett meg. - Hálátlan vagy! Hogy merészelsz ilyen hangot megütni velem? Én neveltelek fel, én adtam neked enni, és én ruháztalak, ez a hála érte? Más a nyomunkban sincsen, hálásnak kellene lenned, hogy ennyit dolgozunk, és megkapsz mindent, amit kérsz!

- Hálás lennék... - léptem hozzá közel, a jó húsz centis magasságkülönbség pedig jól kimutatkozott, ahogy lehajoltam hozzá, hogy szemmagasságba kerüljünk. - ...ha egyetlen egyszer is úgy gondoltatok volna rám, mint fiatok!

Láttam a szemeiben, hogy mennyire megdöbbent. Ugyan nekem is fájt, hogy szinte emberszámba sem vesznek, de már elegem volt abból, hogy mindig rajtam csattant az ostor. Bármit is csináltam, nekik nem volt elég jó. Akárhogy próbálkoztam, a maradék lelkesedésemet is lerombolták. Nem tudtam hálás lenni nekik azért, mert így neveltek. Hiszen szinte soha nem kaptam tőlük mást, csak szidást és veréseket. Egyetlen egy kedves, vagy bátorító szó sem hagyta el a szájukat évek óta. Bármennyire is a szüleim, akiket szeretnem kellett volna, képtelen voltam rá...

Ahogy kifelé tartottam a konyhából, meghallottam egy apró szipogást. Azonnal megtorpantam, majd visszafordultam, hogy meggyőződjek róla, jól hallottam-e. És valóban... Anyám ugyan ott állt, ahol hagytam, csupán arcát lehajtotta, de tökéletesen felfogott kontya nem engedte, hogy a hosszú fürtjei a szemébe lógjanak, így tisztán láttam, hogy sírt. Teljesen ledöbbentem. Soha életemben nem láttam még anyámat sírni, és bármennyire is azt mondtam az előbb, hogy nem tudom őket szeretni, a szívem egy kicsit mégis megfájdult, ahogy figyeltem őt.

- Anya... - suttogtam halkan, még mindig ledöbbenve.

- Azt hiszed, hogy annyira könnyű... - emelte fel a fejét, dacosan letörölte az arcáról a könnyeit, hogy a sminkje ne kenődjön el, majd a szemembe nézett. - Soha nem fogod megérteni ezt, Tao...

Azzal minden további magyarázat nélkül elviharzott mellettem, hátra hagyva rengeteg kérdést, ami abban a pillanatban megfogalmazódott bennem.

***

Másnap reggel bármennyire is próbáltam úgy tenni, hogy semmi sem történt tegnap, egyszerűen nem ment. Még Kris csókja sem tudta elfelejtetni velem a képet, ahogy anyám könnyes szemekkel rám nézett, és azokat mondta... Örökre az elmémbe égett. Ugyan Kris próbálta kiszedni belőlem, hogy mi történt, hajthatatlan voltam, így inkább terelni próbáltam a témát, amire aztán rákapott, de biztos voltam benne, hogy nem azért, mert annyira érdekelte, csak nem akart tovább faggatni. Azt is tudtam, hogy rosszul esett neki, amiért nem mondtam el, de... Mégis hogy tehettem volna? Hogyan kezdhetnék bele? Hogy mondjam el neki úgy, hogy ne ítéljen el azért, mert nem szeretem a szüleimet? Nem, lehetetlen.

- Hoztam ma is jó sok kaját, szóval remélem, együtt tudunk ebédelni. - Összekulcsolt ujjainkat kissé megszorította.

- Persze, a tetőn találkozunk? - mosolyodtam el kissé.

- Nem, szerintem inkább megvárlak majd a termed előtt, nem bírom ki, míg felérsz - nézett a szemembe.

Annyira jól estek ezek a szavai, hogy legszívesebben itt helyben megöleltem volna. A tudtára akartam adni, hogy mindennél jobban szeretem, és elmondhatatlanul hálás vagyok neki, hogy velem van. Ehelyett csak elmosolyodtam, megsimítottam kissé a kézfejét ujjammal, majd tovább indultam. Út közben sokan megbámultak, ami kissé zavart is, hiszen elvégre ilyet nem sűrűn látnak, főleg nem két sráctól. Próbáltam kizárni az embereket, és csak Kris-re koncentrálni, ami egy idő után sikerült is. Hallgattam mély, kissé rekedtes hangját, néztem a vastag, szív alakú ajkait, a tökéletes orrát és a gyönyörű szemeit.

Mikor feltűnt neki, hogy nem is a szavaira figyelek, csak bámulok rá, megtorpant, majd kissé sértődötten nézett a szemembe. Megijedtem, zavaromban talán el is pirultam, majd szégyenkezve hajtottam le a fejemet, miközben a számat rágcsáltam.

- Mi a baj, TaoZi? - Hangja lágy volt, kellemes, amitől kirázott a hideg.

- S-semmi, tényleg - néztem egy pillanatra a szemébe.

- Miért nem mondod el? Velem van a baj? Ha igen, nyugodtan mondd el, én megh...

- Szeretlek, Gege - néztem a szemébe, mire olyan ledöbbent fejet vágott, hogy egy pillanatra elmosolyodtam.

Nem tudtam megállni, annyira édes volt, hogy ennyire meglepődött, hogy egyik kezemet a tarkójára simítottam, majd a meglepettségtől elnyílt ajkaira nyomtam egy puszit. Az sem érdekelt, ha az egész utca minket bámult, legalább látják, hogy szeretem őt. Kris még pár pillanatig sokkos állapotban volt, aztán mikor már csak vigyorogtam rajta, és kérdőn néztem a szemébe, láttam bennük, hogy végre feldolgozta a hallottakat. Azonnal elmosolyodott, derekamat átkarolta, majd így emelt fel és pörgetett meg a levegőben. Teljes szívemből nevettem ezen, annyira aranyos volt, hogy szavakat nem találtam rá. Kezeimet átfontam nyaka körül, majd mikor letett, mélyen a szemébe néztem.

Nem kellett ide szavak, a szemében ott volt minden, amit hallani akartam. Elmosolyodtam, amit ő viszonzott is, végül az ajkaimra hajolt. Még mindig görcsbe rándult a gyomrom, akárhányszor csókolóztunk. Egyszerűen nem tudtam vele betelni, annyira élveztem, mikor puha párnái az enyémeket falták. Egyszerűen a tudat, hogy ő ölel, az ő karjaiban lehetek, miközben csókol... Mindennél többet jelentett. Készségesen ejtettem le az államat, hogy a nyelve utat törhessen a számba. Még mindig valami bizsergés járta át a testem, akárhányszor a nyelve találkozott az enyémmel. Percekig csak élveztük az édes csókot, végül levegőhiány miatt váltunk el egymástól.

Még mindig ott volt a szemében az csillogás, ami az őszinte szerelmet és gondoskodást jelentette, és egy pillanatig sem fakult el, mikor rám nézett. Végül ismét csak összekulcsoltuk ujjainkat, majd tovább indultunk az iskolába. Azt hiszem, soha nem akarom elengedni magam mellől Kris-t.

***

- Úgy hallottam, összejöttél Yifannal, igaz ez? - pattant mellém JongDae az egyik szünetben.

- E-ezt honnan halottad? - pislogtam felé elpirulva.

- Ugyan már, ZiTao - paskolta meg a vállam. - Nem vagyok sem vak, sem süket. Látom, hogy a pöszével már nem megy a pad alatt a comb simi, ráadásul minden szünetben eltűnt, mert jött hozzá LuHan. Te pedig el vagy varázsolva, és... - itt a füzetemre pillantott. - Ezek a nagy K betűk és szívecskék egyértelműen azt mutatják, hogy bizony totálisan bele vagy zúgva Kris-be. És... a madarak csiripeltek ezt-azt.

Azt hittem, elsüllyedek szégyenemben. Tényleg ennyire átlátszó lennék, vagy csupán JongDae ennyire jó megfigyelő? Szinte zavarba jöttem a levakarhatatlan vigyorától, mégis meglepett, hogy ennyi mindent tud. Például SeHunról és LuHanról... Én még szinte a nevét is alig jegyeztem meg, bár reggel SeHun elég sokszor emlegette. Furcsa volt ez az egész szakítás dolog SeHunnal. Örültem, hogy nem haraggal váltunk el egymástól, de egy picikét mégis hiányzott. Nem az, hogy együtt legyek vele, mint régen, csak... Mint barát. Mert akárhányszor próbáltam vele beszélni, mindig ment LuHanhoz. Megértettem, hogy neki fájt, hiszen azt mondta, még szeret, ezért gondoltam, minél több időt akart eltölteni LuHannal, de... Azért hiányzott a vele töltött idő.

- Na, mi az, elvitte a cica a nyelved? - kuncogott mellőlem a barna hajú.

- JongDae... - kezdtem bele, óvatosan ránézve.

- Chen, szólíts nyugodtan Chennek - mosolygott továbbra is.

- Rendben - bólintottam egy aprót. - Szóval, Chen... Szerinted ez... Nem túl k-korai? Úgy értem...

- Máris lefeküdtetek? - Vigyora ennél is szélesebb lett, én pedig azonnal elvörösödve ráztam a fejem.

- Nem, nem, dehogy! - nyeltem egyet, majd zavartan néztem érdeklődő szemeibe. - S-SeHunnal... Hogy alig szakítottunk, de én már Kris-el vagyok...

- Óó... - világosodott meg. - Szereted őt, nem?

- Persze - pislogtam nagyokat.

- Akkor nincs itt gond - paskolta meg a vállam, majd felállt mellőlem, és kifelé vette az irányt, az ajtóban álló MinSeokhoz, aki egy aprót intett felém, amit viszonoztam is.

Gondolatban mégis valahol egészen máshol jártam...

Lefeküdni Kris-el...?

(Haha, na, hogy tetszett a fejezet? Milyen volt Tao szemszögéből látni a kapcsolatukat? Hogy tetszett az anya-fia beszélgetés? Vajon volt jelentősége annak, amit az anyja utoljára mondott? Miért sírt, szerintetek? És milyen volt Chen? Ez a beszélgetés elindított valamit Taóban... De vajon cselekedni is fog? ;D

Nyuh, nagyon várom a véleményeket, mind ide, mind Facebook-ra~ *-*

Folytatás hétvégén jön, remélem, várjátok. :3

Chuu~ ^^)

31. fejezet

(Szép estét~ ^^

Megérkeztem ezzel is, és kicsit nehéz szülés volt, a lényeg, hogy itt van. :3 Mint mondtam, Kris POV, telis-tele TaoRis-el, szóval lehet szeretni. ;D Nem mondom, hogy a legjobb fejezet, de azért van pár jó részlet benne. :3

Jó olvasást~ ;D

Ui.: El sem hiszem, hogy 115 rendszeres olvasója van a történetnek! KÖSZÖNÖM NEKTEK~ *-*)

31. fejezet

Kris POV

Boldog voltam. Rózsaszín felhőcskéken ugráltam, és minden túl tökéletes volt ahhoz, hogy elrontsa a kedvem. Hiába hangzott ez bármilyen nyálasan. Soha nem hittem volna, hogy lehetek egyszer annyira szerelmes, hogy egyszerűen semmi nem számít majd, csak ő. És mégis... Tao képes volt elérni. Szerettem, annyira, mint ezelőtt soha senkit sem. Lehet, hogy túl nyálas vagyok, de letagadni nem fogom az érzéseimet. Imádtam őt. Minden egyes porcikáját. Nem tudtam volna szavakba önteni, de aki volt már szerelmes, az érti, hogy most mit érzek. Azt hiszem, a világon én voltam a legboldogabb ember jelenleg.

Miután Tao bevallotta nekem, hogy ő is szeret, alig akartam elhinni. Pontosabban, hittem a szavának, csak annyira lehetetlennek gondoltam, hogy ennyi ideig azt hittem, esélyem sincs nála, erre kiderült, hogy ő is szeret engem. Talán ha nincs LuHan vagy SeHun, nem tudtam volna meg soha, hogy így van. Azt hiszem, meg kell köszönnöm majd barátomnak, hogy rávett erre. Féltem, hogy Tao nem fogja viszonozni az érzéseimet, de most már teljesen biztos vagyok benne, hogy jól döntöttem, amikor kinyögtem végre, hogy szeretem őt. Azóta minden túl tökéletes.

Aznap még nagyon sokat beszélgettünk. Szerencsére senki nem volt otthon náluk, amit értékeltem, mert nem szerettem volna, ha azonnal kidobtak volna a Huang szülők, mert megláttak a fiúkkal smárolni. Márpedig az édesanyjából kinéztem, hogy talán szemmel meggyilkolt volna. Szép nő nagyon, de soha nem akarnám, hogy ilyen helyzetben a szeme elé kerüljek. Az apjáról pedig továbbra sem tudtam semmit. De legalább Zitao körbevezetett a házukban, ami hatalmas és lenyűgöző volt. Nem csak kívülről volt minden modern, hanem belülről is. Azt sem tudtam, hová kapkodjam a fejem, annyi mindent meg akartam nézni. Tao nagyon édes volt, azt hittem, agyon ölelgetem, és az sem érdekelt, hogy beteg volt.

Végül a szobájában kötöttünk ki, ami nem volt valami személyes. Egyetlen egy poszter sem volt a falon, nem voltak fényképek, semmi. Tökéletes rend volt a szobában, egyedül az ágy volt vetetlen, de nyilván azért, mert akkor kelt fel belőle. Meglepődtem, de nem tulajdonítottam neki nagy figyelmet. Fontosabb volt, hogy mindent tisztázzunk vele. Elmondtam neki mindent. Hogy nagyon régóta szerettem, és hogy jutottam el ideáig. Sokáig beszéltem... Talán túl sokáig is, mert Tao egy csókkal hallgattatott el. Először annyira meglepődtem, hogy kezdeményezett, hogy viszonozni is képtelen voltam, amitől ő persze megijedt. Annyira édes volt, mikor elpirulva, zavartan kapta le rólam a tekintetét, majd totálisan kínosan érezve magát, kezdte el harapdálni a száját.

És akkor letámadtam. Szó szerint, rávetettem magam. Eldöntöttem az ágyon, a két combja közé feküdtem, majd úgy faltam az ajkait, mintha az lett volna az utolsó esténk együtt. Tao mégsem panaszkodott, csak belenyögött a heves csókba, átkarolta a nyakam, majd még közelebb húzott magához, miközben én kezeimmel a feje mellett támaszkodtam. Isteni volt... Már ha csak rágondolok, megint merevedésem lesz tőle. Igen, akkor is rendesen felizgultam, ami egy idő után neki is feltűnt. Nem mondom, hogy nem volt ciki, mert igenis az volt, de valahogy... Inkább az egész helyzet annyira szexi volt.

Mert amint Tao csípőjének löktem a sajátomat, teljesen önkéntelenül, ő felnyögött, de aztán olyan hirtelen vált ki a csókból, hogy rendesen megijedtem. Amikor a szemébe néztem, azt hittem, elélvezek. A tökéletes panda szemek vágytól csillogtak, szinte könyörögtek nekem, hogy csináljam még, menjek tovább, ám Tao kezei, amik kicsit eltoltak maguktól, mást mutattak. Akkor tényleg megijedtem. Azonnal bocsánatot kértem, pontosan azt sem tudom, hogy mit mondtam, de végül csak elmosolyodott. Azt mondta, semmi baj, csak kicsit meglepte, hogy én már ennyitől felizgultam. Nyilván ezt nem mondta ki, de értettem a cuki kis hebegéséből, hogy ezt akarta kihozni.

Utána nem volt éppen kellemes felizgulva beszélgetni vele... Oké, egyenesen borzalmas volt, már komolyan azon voltam, hogy vagy rávetem magam, vagy elmegyek a mosdóba és elintézem magamnak. Csak hát, elvégre ő volt a „pasim”, csak nem akartam ilyen helyzetbe hozni. Nem tudtam, hogy SeHunnal meddig jutottak el, de reménykedtem benne, hogy a csók volt a legtöbb. Szerettem volna én elvenni a szüzességét. Imádnám, ha én lennék az, aki megmutatja neki, két férfi is képes egymásnak olyan élvezetek adni, mint egy férfi és egy nő. Tisztában voltam vele, hogy erre még várnom kell, és nem is akartam erőltetni semmit. Amúgy sem akartam az első alkalommal letámadni ezzel, csak... Túl régóta vártam már rá.

Elmélkedésemből a csengő hangja rángatott vissza. Azonnal az órára néztem, ami délután egyet mutatott, így tudtam, hogy Tao lesz az. Felpattantam, majd már rohantam is a bejárathoz. Anya persze egyből rám kiabált, hogy óvatosan, mert még beszakad alattam a padló, de nem tudott érdekelni. Amint az ajtóhoz értem, egy pillanatra kifújtam a levegőt, megigazítottam a hajam, majd végül ajtót nyitottam. És ott állt ő, tökéletesen, immár egészségesen. Elmosolyodtam, amit ő viszonzott is, majd megfogtam a kezét, és behúztam a lakásba.

Azt sem vártam, hogy levegye a cipőjét, azonnal magamhoz húztam, majd az ajkaira hajoltam. Óvatosan, kedveskedve, mintha egy törékeny porcelánbaba lenne. Nem vittük bele a nyelvünket, most nem akartam. Túl jól esett, hogy ilyen készségesen viszonozta, miközben cicásan belebújt az ölelésembe. Még percekig csókolóztunk, mikor egy torokköszörülést hallottam meg mögülünk. Tao gyorsan elhúzódott tőlem, és elpirulva hajtotta le a fejét.

- A világért sem akarlak titeket megzavarni, de mondd csak, Yifan, nem mutatsz be a barátodnak? - mosolygott jelentőségteljesen anya, mire Tao rákapta a tekintetét, majd vissza rám.

- Azt hiszem, már ismeritek egymást - nevettem fel. - Csak legutóbb még a legjobb barátom volt, most pedig a szerelmem.

- Szemtelen! - ütött vállon anya, mert a fejemet nem érte el, aztán Taóhoz fordult. - Úgy örülök nektek! Jó látni, hogy a napokban Yifan teljesen kivirult, ez pedig csak a te érdemed. Tényleg örülök, ha te vagy a kisfiam párja, hiszen úgy összeilletek! Remélem, sokáig együtt maradtok, és ha kell valami, rám nyugodtan számíthatsz és bízhatsz bennem, Tao. Ugye maradsz vacsorázni?

- É-én... - pislogott meglepetten, majd rám nézett, mire én csak megfogtam a kezét, majd a hüvelykujjammal végigsimítottam a kézfején. - Ha nem zavarok, szívesen.

- Nagyon jó! - sikkantott fel boldogan, majd elé lépett, adott neki egy puszit, aztán velem is eljátszotta ugyan ezt. - Akkor neki is állok főzni valami finomat, addig ne is lássalak titeket a konyha közelében!

Nevetve húztam fel Taót a szobába, miután levette magáról a cipőjét. Egy kicsit még mindig hihetetlen volt ez az egész. Hiszen tegnapelőtt ilyenkor még álmodni sem mertem arról, hogy én és Tao összejövünk. Most pedig tessék, itt van, fogom a kezét, szeretem, és ő is szeret engem. Mikor felértünk a szobámba, becsuktam magam mögött az ajtót, majd egyszerűen magamhoz húztam egy ölelésre, amit ő azonnal viszonzott is. Fejét a nyakamba fúrta, mélyen beszívta az illatomat, mire kirázott a hideg.

- Még mindig alig akarom elhinni, hogy ez lehetséges... - törtem meg a kellemes csendet, mire Tao a szemembe nézett, kíváncsian, én pedig azonnal elmosolyodtam. - Piszok mázlistának érzem magam!

- Akkor ez kölcsönös - mosolyodott el, majd nyomott egy puszit a számra. - Szeretlek, Kris.

Ettől a szótól még mindig kirázott a hideg, jó értelemben. Annyira jó volt hallani a szájából. Örökké szeretném hallani, egészen életem végéig. Csakis tőle, senki mástól. Eddig nem nagyon hittem az igaz szerelemben, de ezek után egyértelmű, hogy igen. Elmosolyodtam végül, majd újra megcsókoltam. Nem tudtam vele betelni. Ezúttal a csókunk szenvedélyes volt, minden érzelmünket belevittük, Tao pedig ezúttal sem volt rest viszonozni. Átkarolta a nyakam, a hajamba túrt, majd még közelebb húzott magához. Imádtam ezt az érzést. Belemosolyogtam a csókba, majd megnyaltam alsó ajkát, ő pedig vette a célzást, azonnal leejtette az állát, hogy a nyelvemmel bejárhassam a már olyan jól ismert utat. Mégsem volt belőle sosem elég. Vad táncba hívtam a nyelvét, sokáig csak csókolóztunk, miközben a derekát simogattam, és próbáltam megállni, hogy ne nyúljak olyan helyre, ahová nem kellene.

Végül ő törte meg a hosszú csókcsatát, majd csillogó szemekkel nézett az enyéimbe. Szinte sugárzott belőle a boldogság és a szerelem, nekem pedig ez sokkal többet jelentett bármi másnál. Viszonoztam a mosolyát, végül leültem az ágyra, ő pedig minden további nélkül helyet foglalt az ölemben, szemből. Nem akartam neki szólni, hogy a határomat feszegeti, hiszen annyira édes volt, hogy nem tudtam neki ellenállni. Átkaroltam a derekát, majd ismét megcsókoltam, ám ez nem tartott sokáig.

- Nagyon aranyos anyukád van, még mindig - mondta hirtelen. - Mit szólt hozzá, amikor... Tudod...

- Hm? - vontam fel a szemöldökömet játszva az értetlent, pedig pontosan tudtam, mit akart kérdezni. - Nem értem...

- Hát, hogy te... - mondta már teljesen elpirulva, kicsit fészkelődve ölemben, mire elfojtottam egy sóhajt. - T-tudod, az vagy...

- Meleg? - kérdeztem végül rá vigyorogva, mire ő a szemembe nézett. - Kicsit meglepődött, de egészen jól fogadta.

- Yah! - kiáltott fel hirtelen, durcásan csücsörítve. - Te csak szórakoztál velem, végig tudtad, hogy mire gondolok!

- Ne haragudj, csak annyira édes vagy, mikor elpirulsz - nevettem fel, majd nyomtam egy puszit az orrára.

- Mindjárt megmutatom neked, mennyire vagyok aranyos! - mosolyodott el.

Még reagálni sem volt időm, két tenyerét a mellkasomra tapasztotta, aztán egyszerűen hátralökött az ágyon. Nyekkentem egyet, de Taozit nem érdekelte, azonnal hozzám simult, majd ajkaimra hajolt, és falni kezdte azokat. Azonnal viszonoztam édes csókját, miközben egyik kezeimet a tarkójára, míg másikat a derekára tettem. Éreztem, hogy milyen gyorsan ver a szíve, hogy a csipőnk egymásnak feszül, ez pedig már alapjáraton képes lett volna felizgatni, de próbáltam nem erre gondolni. Ugyan nem tudtam, hogy mi Tao terve, de reménykedtem, hogy semmi...

Még be sem tudtam fejezni a gondolatot magamban, mert ekkor Tao csípőjét megmozdította, mire feltört belőlem egy nyögés. Éreztem, hogy elmosolyodott, de nem hagyta abba. Ismét megcsókolt, közben pedig csípőjét egyre gyorsabban és gyakrabban kezdte mozgatni. Az sem zavarta, hogy már egyenesen a hajába markoltam, annyira élveztem a helyzetet. Amikor már azt hittem, ennél nem lehet jobb, Tao elvált tőlem, majd felült, pontosan jó helyre. Hevesen kapkodtam a levegőt, vágytól túlfűtötten pillantottam rá, de ő csak mosolygott, szüntelenül.

Két kezét mellkasomra tapasztotta, aztán mozogni kezdett rajtam. Már így is kellőképpen felizgatott, nem volt szükségem arra is, hogy ezt tegye. Fejemet hátracsaptam, beharaptam az ajkaimat, kezeimmel pedig Tao combjába markoltam. Fogalmam sem volt, hová tűnt a visszafogott énje, de hazudnék, ha azt mondanám, ez az oldala nem tetszik. Hihetetlenül szexi volt, ahogy ott ült a csípőmön, majd szintén vágytól ködös tekintettel figyelt engem. Képes lettem volna elélvezni. Ám ekkor lehajolt hozzám, de mielőtt megcsókolt volna, pár centire az ajkaimtól megállt. Felnézett a szemembe, majd elmosolyodott.

- Szeretlek... - suttogta ajkaimra, mire nem bírtam tovább, párnáira tapadtam.

Tao közben ismét nem volt tétlen. Egyik keze bekúszott a pólóm alá, majd kissé hűvös ujjaival simogatni kezdte az alhasamat. Kirázott a hideg, ahogy felhevült testemhez ért, de egyszerűen képtelen voltam leállítani. Pedig ezt kellett volna tennem, mert éreztem, hogy ha ezt tovább folytatja, annak nem lesz jó vége.

- Tao... - suttogtam a szájába, de nem érdekelte, folytatta tovább. - Tao!

- I-igen? - ült fel, majd ijedten a szemembe nézett, mintha valami rosszat csinált volna.

- Hagyd ezt abba... - nyögtem ki gyorsan, mert még mindig hevesen kapkodtam a levegőt.

- S-sajnálom, én csak azt hittem, hogy... Hogy neked te-tetszeni fog, ezé...

- Nem erről van szó - szakítottam félbe, majd felültem gyorsan, így ismét egy magasságban voltunk.

Tao csak értetlenül nézett rám, mire elmosolyodtam. Megfogtam az egyik kezét, majd nem gondolkodva, egyenesen a merevedésemre tettem, ami farmeren keresztül is egyértelmű volt, hogy mennyire kívántam. Tao erre nyelt egyet, majd kezünkről visszanézett a szemembe. Édes volt, hogy ilyen rémülten bámult rám, de nem vártam tőle semmit. Nem akartam, hogy csináljon bármit is, így csak elmosolyodtam, majd egy csókot nyomtam vörös ajkaira.

- Azért kértem, hogy hagyd abba, mert a végén olyat tettem volna, amit nem szeretnék - simítottam végig az arcán.

- É-é-és ha én én akarom? - hebegte, miközben egy kicsit megmozdította a kezét rajtam.

- Ne kínozz, Zitao... - sóhajtottam. - Így is...

- Így is mi? - lett bátrabb, mire a szemébe néztem.

- Így is alig tudom magam visszafogni, hogy ne teperjelek le ebben a pillanatban - mondtam ki őszintén.

Láttam, hogy végre felfogta ennek a dolognak a sötét oldalát. Azonnal elvörösödött, elhúzta a kezeit, majd felállt az ölemből. Botladozva leült az íróasztalomhoz, onnan figyelt engem. Tudtam, hogy meg fogja rémiszteni a dolog, és hogy várnom kell majd rá, de nem akartam, hogy emiatt rosszul érezze magát. Lassan felálltam, majd elé lépkedtem. Lehajoltam hozzá, majd megcsókoltam, amit kissé nehezen viszonzott, de végül megtette.

- Ne hibáztasd magad - mosolyodtam el. - Várok, ameddig készen nem állsz rá, rendben? Nem kell elsietnünk semmit. Szeretlek, ez a legfontosabb, és nem akarok neked fájdalmat okozni.

- Köszönöm, Kris - mosolyodott végül ő is.

- Ugyan - pusziltam meg a homlokát. - De most megyek, mert... El kell intéznem... Valamit.

- P-persze - köszörülte meg a torkát.

Még megcsókoltam, majd elindultam a fürdő felé, hogy lerendezzem a kicsi Kris-t. Nem mondom, elég kínos ez így is, de tényleg nem szeretném megijeszteni Taót. Tényleg nem akartam már most azonnal lefeküdni vele, hiszen alig pár napja voltunk együtt, és azt hiszem, ő még nem áll készen erre. Ekkor viszont eszembe jutott valami, ami sokkal fontosabb volt attól, mint a merevedésem. Visszafordultam a szobába, ahol Tao ugyan úgy ült a széken, mint mikor itt hagytam. Meglepődve pislogott fel rám, de én csak vigyorogva sétáltam oda hozzá, mire már ő is felállt.

- Édesem, mindjárt itt a szülinapod - mosolyodtam el.

- I-igen, és? - pislogott rám nagy, értetlen szemekkel.

- És meg kell, hogy ünnepeljük - karoltam át a derekát.

- Jó, de hogyan? - billentette oldalra a fejét.

- Elmegyünk bulizni - pusziltam meg az arcát. - Ne aggódj, egy olyan helyre foglak elvinni, ahol majd azt kívánod, miért nem jöttél már hamarabb. Biztos vagyok benne, hogy neked is tetszeni fog. Lehet táncolni, inni, ott leszek én és a barátaink... Mit szólsz?

- Én, hát... Nem is tudom... - motyogta halkan. - Biztos, hogy jó ötlet?

- Kételkedsz bennem? - mosolyodtam el.

- Dehogy! - vágta rá azonnal.

- Helyes, szeretlek - csókoltam meg gyorsan.

- Én is téged - mosolyodott el, végül pedig tényleg a fürdőt céloztam be.

Már akkor éreztem, hogy az egy felejthetetlen este lesz...

(Na, hogy tetszett a fejezet? Milyen TaoRis kapcsolata? Mit gondoltok róluk? Szerintetek jól gondolkodik Kris, hogy nem akarja letámadni Pandát? És Taóról, hogy fél? Vajon mi fog történni azon a bizonyos bulin? Hogyan fogom folytatni? ;3

Huh, megint sok kérdés, de remélem, azért tetszett nektek a fejezet. ^^ 

Nagyon-nagyon várom a véleményeket, mind ide, mind Facebook-ra~ *Q*

Ó, és most már hivatalosan is a BOY a leghosszabb ficem~ :3

Chuu~ ^^)