12. fejezet

(Halii~ ^^

Off eleje ~ Egy kicsit változtattam a kinézeten, remélem, így is tetszeni fog. :3 Valamint van kint egy újabb szavazás, megkérlek titeket, hogy bátran kattintsatok. ^^ A lezárult szavazásról pedig csak annyit, hogy mindenkinek nagyon szépen köszönöm! *w* ~ Off vége

Megérkeztem az újabb fejezettel, és előre elnézést kérek mindenkitől! Kicsit depis, kicsit szívtörő, nagyon rövid, de... Ah, nem terveztem így, de így sikerült. ^^" Nézzétek el nekem, alig aludtam 7 órát, most már egy zombi szintjén állok. xD

Azért remélem, tetszeni fog. :3)

12. fejezet

Kris POV

- Mi a franc bajod van, elárulnád?

Olyan érdektelen pillantást vetettem Lay felé, hogy azt még egy profi színész is megirigyelhette volna. Nem arról volt szó, hogy untam volna, esetleg idegesített. Ha csak ennyi lett volna a probléma, esküszöm, vigyorognék, mint aki beszívott. De nem, ennél sokkal súlyosabb volt a helyzet, amit még Lay-nek sem mondhattam el. Oké, hogy elfogadta, meleg vagyok, amit értékeltem, nagyon is, de akkor sem fogom megosztani vele, hogy mi történt. Nem lehet, egyszerűen... Még nekem is túl friss volt a dolog.

Pár percig még bámultam Yixing dühös arcát, végül ismét az ablak felé fordultam. Talán gyerekesen viselkedtem, de ő most biztos azt gondolta, hogy milyen bunkó vagyok. Valahogy most ez sem tudott érdekelni, pedig szerettem a barátaimat, Lay-t különösen, de most nem volt kedvem jó képet vágni, annak ellenére, hogy általában mindig magamban tartottam, ha valami bántott. Biztos voltam benne, hogy jelenleg sütött az arcomról, legszívesebben nekimentem volna az első embernek akit meglátok.

Kissé elmosolyodtam. Nem, az egyetlen ember, akire dühös voltam, az... Valójában, meg sem tudtam mondani, hogy ki volt az. Ostoba voltam én is. Ha nem mentem volna olyan messzire, talán most nem kerülne engem. Mert minden bizonnyal került engem, aminek az oka én vagyok. Szóval én vagyok az idióta, magamra kell haragudnom, már megint. De egyszerűen képtelen voltam szemet hunyni a tény fölött, hogy ő, meg az a lány...

- Kris - sóhajtott fel fáradtan Lay. - Jó, rendben, ha nem akarod, ne mond el, hogy mi bajod van, de azért nem engem kéne büntetned, mert valaki felhúzott!

Teljesen igaza volt. Olyannyira, hogy még rá is néztem. Végül felemeltem az eddig könyököm támasztott fejemet, majd hátradőltem a padban. Ebédszünet volt, üres volt az osztály, de nekem semmi kedvem nem volt ebédelni, főleg egyedül nem. Értékeltem, hogy Lay itt maradt velem, rendes volt tőle, pedig még JoonMyun is hívta ebédelni, ami nagy szó volt! Ha Lay még Suho meghívását is visszautasította miattam, akkor bizony tényleg tartoztam neki annyival, hogy hozzá szóljak.

- Igazad van, ne haragudj - köszörültem meg a torkom, mert az egész napos némaságtól teljesen berekedtem.

- Végre már, hogy megszólaltál, azt hittem, életem végéig egy némához kell majd beszélnem! - törölte meg a homlokát, mintha valami nagy munkával végzett volna.

- Kicsit sem vagy vicces - grimaszoltam rá, de azért a mosoly ott bujkált a szám szélében.

- Nem is viccnek szántam - pislogott rám nagy, ártatlan szemekkel, mire nem bírtam tovább, felnevettem, miközben a vállába bokszoltam.

- Gyökér vagy, remélem, tudod - néztem rá felvont szemöldökkel, miközben ő a vállát dörzsölgette.

- Nos, akkor pacsit, mert te se vagy különb - billentette oldalra a fejét.

Erre egy nagyot sóhajtottam. Ismét igaza volt, szemét voltam vele, pedig egyáltalán nem érdemelte meg. De egyszerűen annyira elment a kedvem még az élettől is azok után, ami délelőtt történt, hogy legszívesebben leugrottam volna az emeletről, pedig egyáltalán nem volt rám jellemző az ilyen. Nem gondolkodtam még az öngyilkosságon, de abban a percben erősen fontolgattam. De Lay-nek igaza volt, már negyed órája hallgattam a szitkozódását, hogy milyen hülye vagyok.

- Khm, szóval, mi a baj? - váltott át a hangja lágyabb vételűre, amit furcsa volt hallani.

- Semmi - ráztam a fejem. - Igazán semmi.

- Aha, szóval csak azért ültél egész nap néma csendben, kifejezéstelen arccal bámulva kifelé, mert ihletet merítettél a tájból, ugye? - gúnyolódott ismét.

- Pontosan - bólogattam, próbálva komolyan is csinálni, hátha elhiszi. - Szeretek rajzolni.

- Nyilván, a szmogos város képe nagyon megihlető... - húzta el a száját.

Erre aztán nem tudtam mit mondani. Semmi kedvem nem volt arról beszélni, hogy mi történt délelőtt. Még Lay-nek sem. Talán neki főleg... Hiszen eddig úgy ismert meg, mint magabiztos, erős jellem, nem mintha számított volna nagyon, de akkor sem akartam ezt a képet összerombolni. Valójában féltem, hogyha elkezdek róla beszélni, kiadok magamból mindent. Fájt, talán túlságosan is. Eddig nem tapasztalt fájdalom szúrt a szívembe minden egyes alkalommal, ha visszagondoltam rá. Talán jobb lett volna nem gondolni rá vagy elfelejteni, de az teljességgel lehetetlen. Úgy a retinámba égett a kép, hogy életem végéig kísérteni fog.

- Szeretnél egyedül lenni? - állt fel végül Lay.

- Hm... - bólintottam egy aprót, mire szó nélkül megindult kifelé, de egyszerűen nem hagyhattam. - Yixing!

- Igen? - fordult hátra, kíváncsian pislogva felém.

- Nem, semmi... - köszörültem meg a torkom, mire megforgatta a szemét. - De köszönöm.

- Nincs mit, Kris - húzódott egy széles mosoly ajkaira. - Igazán nincs mit.

- Aztán holnap úgy gyere suliba, hogy végre együtt vagytok Suhóval! - kacsintottam rá.

Erre csak bemutatott, mire felnevettem, ő pedig kivonult a teremből. Tudtam, hogy valójában nem sértődött meg. Állandóan hecceltük egymást és ez így volt jól. Nem mondhatom azt, hogy a legjobb barátom volt, de eddig ő került hozzám a legközelebb. Csak ő tudta rólam, hogy meleg vagyok, bár semmi más fontosabb infót, hogy miért lettem az és ki miatt. Azt hiszem, ennek így kellett lennie.

Viszont azonnal lehervadt az arcomról az a kis mosoly is, ahogy ismét a szemem előtt volt Tao arca. Az a gyönyörű, hibátlan, aranyos arc... Azok a szemek, amiket úgy imádtam, mind olyan mérhetetlen undorral bámultak rám, hogy legszívesebben sírva fakadtam volna. Nem bírtam elviselni... Pedig pontosan tudtam, hogy én csináltam magamnak, bár akkor nem tűnt olyan zaklatottnak, mint délelőtt.

Tegnap délután, a sötét, büdös szertárban soha nem történt meg az a csók. Mielőtt ténylegesen történhetett volna valami, Tao elhúzódott, amit meg tudtam érteni, így utólag. Akkor egyszerűen csak ismét magamhoz szorítottam, és mikor nem ellenállt, azt hittem, végre nyert ügyem van. Ezúttal viszont nyílt az ajtó, de lévén, hogy annak támaszkodtam, azonnal visszacsapódott, ami nagy zajjal járt.

Ezek után Tao úgy rohant ki a büdös kis szertárból, mintha puskából lőtték volna. Mire feleszméltem az első sokkból, csak egy nagyon dühös karbantartóval találtam magam szembe. Alig tudtam kimagyarázni, hogy mit kerestünk ott, és nem, nem akartam megverni egy alsóbb évest - annál inkább közelebb akartam magamhoz tudni. Végül az idős férfi elhitte nekem a mesémet, ami fogalmam sincs, hogy mi volt, olyan ideges voltam, hogy arra sem emlékszem, mit hazudtam neki. A lényeg, hogy egy szó nélkül elengedett, de még ma is csúnyán nézett rám.

Az eset után elindultam megkeresni Taót, ami nem volt nehéz, hiszen tudtam, hogy csakis egy helyre mehetett, az pedig a tető. Meg is találtam, de egyszerűen annyira sírt, hogy nem tudta elmondani, mi az oka pontosan. Próbáltam megölelni, de ő mindvégig elolt magától. Megrémültem, hogy ezzel esetleg mindent elrontottam és rájött az érzéseimre, de miután megnyugodott, és közölte velem, hogy minden rendben, nem haragszik, kissé összezavarodtam.

Végül Tao ugyan olyannak tűnt, mint máskor. Igaz, nem csacsogott mindenféléről, mint mostanában egyre többször, nem nézett rám olyan rajongással a szemében, hogy legszívesebben szétölelgettem volna, aztán mikor elköszöntünk egymástól, nem ölelt meg, csak egy fanyar kis mosolyt villantott felém, de akkor már megértettem. Nem lehetett neki könnyű feldolgozni a dolgokat... Elvégre, a legjobb barátja vagyok. Pedig biztos voltam benne, hogy ezer meg ezer kérdés cikázik a fejében, a legelső pedig az, hogy „Miért?”.

Úgy gondoltam, ha alszik rá egyet, minden másképp lesz. Reggel ugyanúgy jöttem iskolába, mint mindig. Kerestem Taót a szünetekben, de nem találtam, így inkább hagytam az egészet. Biztos voltam benne, hogy ő fog keresni, hiszen ha jól emlékeztem, angolból dolgozatot írtak. Előtte mindig nagyon izgult, mivel az volt az egyetlen olyan tantárgy, amiből gyengébb volt. Hiába mondtam neki, hogy segítek, azt mondta, ő egyedül akarja megérteni. Ilyenkor nem csináltam mást, csak ültem mellette a padon, és hallgattam, ahogy mormolja az orra alatt a szabályokat és a szavakat.

De Tao nem jött. Ekkor már kezdett nagyon rossz érzésem lenni. Végül meguntam a várakozást, így eldöntöttem, addig keresem, míg meg nem találom. Így hát elindultam le a harmadikról, hogy először az osztálytermébe nézzem meg, de amint a lépcsőfordulóhoz értem, azonnal megtorpantam. Amit láttam, attól összefacsarodott a szívem és nehezebben kezdtem venni a levegőt. Hatalmasakat pislogtam, nem akartam elhinni.

A lépcsővel szemben, a falnál, nekem kissé háttal, Tao támaszkodott, előtte pedig ugyan az a lány, aki múltkor is vele volt. Beszélgettek. A lány aranyosan elmosolyodott, amitől Taónak aranyos pír jelent meg az arcán, aztán mondott valamit, mire a lány felnevetett, illedelmesen a szája elé tette a kezét, ahogy azt kellett. Elölről is szép volt, nem csak hátulról. Megértettem, hogy miért pont őt választotta Tao, hiszen aranyosnak és kedvesnek tűnt, pont, mint maga Tao. Viszont abban a pillanatban, a pokol legmélyebb sarkára küldtem el a lányt. Egyszerűen nem bírtam elviselni a látványát, hogy azzal nevet, azzal beszélget, akinek most VELEM kellene lennie.

Akkor hallottam a szívemet igazán megrepedni, mikor a lány felfigyelt rám, szépen ívelt szemöldökét összeráncolta, gondolom, ez Taónak is feltűnhetett, így ő is hátrafordult. Egyenesen a szemembe nézett. Akkor és ott... Amint a tekintetünk összekapcsolódott, ő pedig tömény undorral, zavartsággal és érthetetlen módon szánakozva bámult a szemembe, végem volt. Úgy hullott a szívem millió kis darabra, mint egy tükör, amit leejtenek.

Az már csak hab volt a tortán, mikor Tao érdektelenül visszafordította a fejét a lány felé, majd óvatosan megfogta a könyökét, és bevezette az osztálytermükbe, egy pillanatra sem nézve hátra. Úgy fájt, úgy vágott képen a felismerés, hogy ő soha nem lesz az enyém, mint semmi más. Ott volt a szemem előtt a bizonyíték, tisztán láttam, hogy egyáltalán nem érdeklődik irántam, hiszen a lányokhoz vonzódik. Teljesen normális... Ő... Egyszerűen tökéletes, még ebben is.

Sokáig nem mozdultam onnan, a lépcsőfordulótól. Fél kezemmel a korlátot fogtam, jobb lábam egy fokkal lejjebb volt, mint a bal, és valószínűleg olyan bamba képpel bámulhattam a csukott ajtót, mint egy egyéves, aki nem érti, mit beszélnek neki a szülei. Talán túlságosan is fájt... De így utólag visszagondolva, nem hibáztatom Taót. Miért is tenném? Ha ellen tudtam volna állni a kísértésnek, talán ma is velem együtt nevetett volna, nem pedig azzal a lánnyal.

Sóhajtottam egy hatalmasat, majd ismét kinéztem az ablakon. Fogalmam sem volt, hogy mit csináljak, de abban biztos voltam, hogy beszélnem kell Zitaóval. Nem fogom kibírni, hogy ne lássam, hogy halljam a hangját. Kellett nekem, szükségem volt rá, még akkor is, ha ő csak barátként tekintett rám. Most már tényleg megértettem azt, hogy soha nem fogom megkapni őt, mint a szerelmemet. De legalább... Talán barátként még szüksége lehet rám, és ezek után mindent el fogok követni, hogy ezt meg is mutassam neki.

Nem számított, hogy ezzel csak még jobban összetöröm a szívem...

(Szintén szeretnék mindenek előtt mondani valamit: Ha kicsit érthetetlen lett, az az én hibám, éjfélkor már nem igen fog az agyam, sajnálom. ^^" Biztos vagyok benne, hogy rendesen összezavarodtatok, ez viszont a része a dolgoknak. :3 És nem kell aggódni, nem lesz ilyen depis a következő fejezet. ^o^

Azért nagyon remélem, tetszett, annak ellenére, hogy ilyen kis semmilyen fejezet lett. Nem akartam tovább vinni a történetet nagyon, hiszen az előzőben semmi nem történt - csak az álom. :D Így most egy kicsit betekinthettünk Kris elég sötét gondolataiba. :)

Nos, elég sok kérdésetek van, ugye? Szívesen várom őket~ :3

Megköszönném, ha írnátok véleményt, mind ide, mind Facebook-ra~ *Q*

Chuu~ ^^)

11. fejezet

(Halii~ ^^

Hú, nem gondoltam volna még délután sem, hogy én még ma írni fogok, de... Köszönjétek nagyrészt Tarnai Tamásnak. :) Nos, a fejezetről csak annyit, hogy hála Zsolnai Rékának és Marosvölgyi Dorinának, 18+-os fejezetet hoztam nektek. :'D Aki nem a részletesség híve, azt kérem, hagyja ki ezt a fejezetet, nem veszít vele sokat. ^^ Azt még el szeretném mondani, hogy nagyon régen írtam részletes yaoit, szóval elnézést, ha kijöttem a gyakorlatból, azért megpróbáltam belőle kihozni a legjobbat, remélem, sikerült. :3

Jó olvasást! ^o^)

11. fejezet

Tao POV

Nem láttam semmit. Korom sötét volt a helységben, ahová Kris behúzott, de nem igazán érdekelt. Jelen pillanatban nem látni, hanem érezni akartam. Olyannyira, hogy még akkor sem húzódtam el tőle, mikor megéreztem forró leheletét arcomon. Lihegtem a sírás utóhatásaként, még éreztem a könnyeimet az arcomon, de nem foglalkoztam velük. Kicsit feljebb emeltem a fejem, bele akartam nézni a szemébe, mondani akartam neki valamit, bármit, de egyszerűen egy hang sem jött ki a torkomon.

Teljesen új volt az egész. Olyannyira új, hogy izgatott lettem tőle. A szívem sokkal hevesebben dobogott, mint eddig valaha, a gyomrom görcsben volt, amit nem értettem, hogy miért. Olyan volt, mintha valami folyton ki akart volna belőlem törni, de mivel fogalmam sem volt, hogy mi lehetett az, nem csináltam semmit. Furcsa módon, Kris légzése is gyorsabb volt, kicsit erősebben szorított magához, minden testrészünk összesimult, amitől teljesen elvörösödtem. Még szerencse, hogy nem látta, nagyon zavarban éreztem magam.

- Kris...

Másodjára már mondani is akartam valamit. Nem tudom, bármit, de még mindig úgy tűnt, semmi értelmes nem tudná elhagyni a számat. Egyszerűen leblokkoltam. Jó érzés volt, ami velem történt, amit... Talán ő váltott ki belőlem. Nem tudtam, mi ez, de többet akartam belőle. Kicsit félelmetes volt, hogy egy olyan dolgot akarok, amiről nem tudtam, hogy mi, de... Valamiért akartam. Nagyon is!

Ekkor Kris kezei olyan gyorsan fogták meg két oldalt az arcomat, hogy még meglepődni sem volt időm. Olyan áramütésként ért az érintése, mint soha semmi más. A gyomrom bucskázott egyet, a levegőm bent rekedt, pislogni sem tudtam. Aztán mikor ujjait végigsimította az alsó ajkamon, kiszakadt belőlem egy hang. Egy olyan hang, amit életemben nem gondoltam, hogy valaha is hallani fogok.

Ezután éreztem, hogy Kris megmozdult. Először megéreztem forró leheletét rendellenesen közelről, de már annyira izgatott voltam, hogy elhúzni sem akartam a fejemet. Még azelőtt lehunytam a szemeimet, hogy ajka hozzáért volna az enyémhez. Mikor végül lágyan, óvatosan hozzányomta puha, meleg, szív alakú ajkait az enyémhez, azt hittem, ott ájulok el helyben. Fantasztikus érzés volt... Olyan leírhatatlan, amit eddig még nem tapasztaltam.

A gyomrom már teljesen összezsugorodott, néha hallottam a lányoktól, hogy ha szerelmesek, pillangók repkednek a gyomrukban. Nekem aztán semmiféle pillangó nem volt, csak olyan görcs, amit már egyszerűen nem bírtam elviselni. Aztán mikor Yifan megnyalta forró nyelvével az ajkaimat, azonnal felnyögtem. Nem tudtam iránytani magam, teljesen elvesztem, ott és akkor semmi nem számított. Elveszett a racionális énem, nem gondolkodtam, nem mérlegeltem a dolgokat, hogy ez most helyes vagy rossz. Nem törődtem azzal, hogy mindketten fiúk vagyunk, és a fiúk nem csinálják ezt. Az sem foglalkoztatott, hogy most a legjobb barátommal csókolózok egy sötét helyen. Egyszerűen kiélveztem azt, amit adatott nekem.

Ugyan alig mertem megmozdulni, soha eddig nem csókolóztam, fogalmam sem volt, hogy mit kell csinálni, elrontani pedig nem akartam. Ugyan nagyon szégyelltem, mivel Kris tökéletes volt. Nem mintha lett volna összehasonlítási alapom, de az ajkával végzett munkájától egyre inkább úgy éreztem, hogy a vér nagyon rossz hely felé kezd el áramlani a testemben. Ezt meg is akartam neki mondani, próbáltam tőle elválni, de nem engedett. Mindig visszahúzott magához, ha a fejemet akartam elfordítani, fordult ő is.

- Kris... - motyogtam végül bele a szájába, jobb ötlet híján, mire felnyögött.

Ami átkozottul szexi volt! Nyeltem egy hatalmasat, kicsit pihegtem, hiszen levegőt nem nagyon vettem, míg ajkai az enyémeket falták, csak felnéztem rá. A sötétnek köszönhetően semmit nem láttam, ami most zavart. Viszont amikor éreztem, hogy lehatja a fejét, még a sötétben is láttam azt a csillogást a szemében. Azt, amit eddig soha nem értettem. Most úgy égett a szemében, mint a tűz, ami még rosszabb hatással volt jelenlegi állapotomra. Gyorsan beharaptam az ajkaimat, majd beszélni kezdtem.

- Én... Én még nem csináltam... - makogtam neki, teljesen zavarban.

- Hm, mit? - suttogott a fülembe, amitől teljesen kirázott a hideg, és szinte már reflexből döntöttem oldalra a fejem.

- Hát... Hát azt... Tudod... - nyeltem egy nagyot, amint megéreztem ajkait a nyakamon.

- Nem tudom, mire gondolsz. - Teljesen biztos voltam benne, hogy vigyorgott, mégis, olyan szinten jól esett, ahogy mindig is érzékeny nyakamat csókolgatta, hogy nem tudtam ellenkezni, készségesen karoltam át a nyakát, majd sóhajtottam fel.

Mikor neki is leesett, hogy én többet bizony nem fogok beszélni, ismét magához préselt, majd ajkait is megéreztem újra. Most más érzés volt. A csomó egyre jobban feszült a gyomromban, mégis nagyon izgatott voltam. Végül rávettem az ajkaimat, hogy megmozduljanak, így próbáltam visszacsókolni. Kris meglepődött, ugyanis egy pillanatra elvált tőlem. Megijedtem, hogy elrontottam valamit, így azonnal lehajtottam a fejem.

- S-sajnálom, béna vagyok... - motyogtam halkan.

- Tao... - emelte fel a fejemet az államnál fogva. - Nem vagy béna, ne aggódj. Nem mindenkinek megy elsőre, de ne aggódj, majd én megtanítalak. Egyébként jól csináltad, csak így tovább.

- Köszönöm - eresztettem el egy halvány mosolyt, amit ő ugyan nem láthatott, de szükségesnek gondoltam.

Nem válaszolt erre semmit, ajkai ismét az enyémeken voltak, most már sokkal erősebben, mint előzőleg. Már nem puszikat hintett rá, amit valamiért nem is bántam. Próbáltam felvenni a ritmust, úgy mozgatni a számat, ahogy ő is, aztán azt hiszem, egy idő után belejöttem. Nagyon sokáig álltunk így, Kris egyik keze az arcomról lecsúszott a fenekemre, végigsimítva a vállamon és a hátamon. Belesóhajtottam a csókba, ahogy belemarkolt az egyik félbe.

Ezek után hirtelen történt minden. Csak azt éreztem, hogy ellöki magát az ajtótól, utána engem préselt hozzá. Úgy hozzám simult, hogy a kiálló csípőcsontja nyomta a hasamat, de nem érdekelt. Túl jó volt ahhoz, hogy leállítsam. Már meg sem próbáltam áltatni magam, kezemet Kris tarkójára szorítottam, úgy húztam magamhoz egyre jobban. Annyira édesek voltak az ajkai, hogy nem tudtam velük betelni. Soha nem csókolóztam még, de boldog voltam, hogy Kris vette el tőlem a legelsőt. És ebben akkor semmi furcsát nem találtam.

- Tao... - nyelt egy nagyot, majd lihegve lehelt egy puszit az arcomra. - Esküszöm neked, hogy ha most látnálak, abban a pillanatban elélveznék!

Teljesen ledöbbentem. Ahogy hallottam a szavakat, amiket mondott, egyszerűen alig akartam elhinni. Pislogtam, az agyam próbálta feldolgozni, de képtelen volt. Nem rossz értelemben, egyáltalán. Nem tudtam volna megmondani, hogy honnan, de erkölcstelenebbnél erkölcstelenebb képek villantak be az agyamba, amitől éreztem, hogy odalent már igencsak nagy gond van. Szóval akkor nem a csípőcsontja volt? Tényleg... Tényleg felizgult... Rám?

Ahelyett, hogy megijesztett volna, olyan mértékű izgalom lett úrrá rajtam, mint még soha. Érezni akartam. Azt akartam, hogy miattam legyen orgazmusa. Hallani akartam a hangját, ahogy a fülembe nyögi a nevemet, miközben magamban érzem lüktető hímtagját. Ezt akartam, semmi mást. De nem tudom, honnan jött ez az érzés.

Egyszerűen lehúztam magamhoz egy újabb csókra, ami ismét új volt. Yifan már egyáltalán nem finomkodott. Fogaival kissé megharapta az alsó ajkam, amitől felszisszentem, de nem tartott sokáig a fájdalom, ugyanis édes nyelvével egyből simogatni kezdte fájó szám. Amikor ennek hatására felsóhajtottam, egy olyan dolog történt, amit nem gondoltam volna. Nyelve átsiklott a számba, és célba vette az enyémet. Éreztem, ahogy nyelvünk összesimul, ami bizsergést váltott ki belőlem.

Nem hittem volna, hogy tudott még új dolgokat mutatni, bár nekem ez az egész helyzet annyira új olt, hogy nem is értettem, miért lepődtem meg. Végül én is részt vettem a játékban, Kris szinte csalogatta a nyelvemet, nem volt túl nehéz elfogadni az ajánlatát. Mikor nyelvünk rendesen találkozott, csípőjét az enyémhez dörgölte, amitől egyszerre nyögtünk fel. Túl jó érzés volt, ez egyszerűen képtelenség.

- Megnyugtat, hogy nem csak nekem tetszik a dolog - nevetett fel rekedten, ami piszkosul szexi volt.

- Most... Most mit fogunk csinálni? - kérdeztem meg tőle, mire eddig hátsómon pihentetett kezét bedugta a póló alá, és a gerincemet kezdte cirógatni.

- Amit csak szeretnél - suttogott, mire ívben megfeszítettem a hátam, egyrészt a mély hangjától, másrészt a kellemes érzéstől.

- Jelenleg nagyon sok mindent szeretnék - nyögtem elfúló hangon, majd nyakához hajoltam, és végignyaltam rajta.

Kirázta a hideg, de tovább folytatta a cirógatást, egyre feljebb haladva. A hideg, fürge ujjak szinte áramütésként hatottak rám, minden egyes mozdulatnál kirázott a hideg, borzongás futott végig testem minden tagját, aztán megremegtek a lábaim. Végül Kris egy egyszerű mozdulattal lekapta rólam a pólót, majd eldobta valamerre. Kicsit zavarban voltam, még ha nem is látott belőlem semmit, de eltakartam magam.

- Gyönyörű vagy... - szedte le a két kezemet mellkasomról, majd a nyaka köré fonta, ő pedig magához húzott a derekamnál fogva.

- De nem is látsz... - biggyesztettem le az ajkaimat, majd a nyakához bújtam.

- Mindig gyönyörű vagy - súgta bele a fülembe, aztán a nyakamat vette kezelésbe.

Gyengéden nyalogatta, miközben kezei meg sem álltak meztelen felsőtestemen. Végigsimított az oldalamon, amitől a hideg futkosott rajtam, végül bevezette közénk egyik kezét, amivel a mellbimbóimat kezdte morzsolgatni. Felnyögtem az érzésre. Kicsit kellemetlen volt, de mégsem rossz. Egy idő után már csak élveztem a dolgot, ezt pedig úgy adtam Kris tudtára, hogy felemeltem fejét, majd ajkaira hajoltam.

Egyszerűen olyan tökéletes ajkai voltak, olyan jól tudott csókolni, hogy azt hiszem, függő lettem. Miközben csókolóztunk, ujjai végigcirógatták a mellkasomat, majd egyre lejjebb tértek. Körberajzolta a hasamon a kockákat, amik igaz, nem látszódtak, de tökéletesen kitapinthatóak voltak, hála a wushunak. Aztán rátért az alhasamra is, de jobbnak láttam, ha a csókra koncentrálok. Nyelveink ismét találkoztak, ezzel az érzéssel pedig egyszerűen nem tudtam betelni.

Hatalmasat nyögtem, elszakítva fejemet Kris-től, amint benyúlt a nadrágomba, majd bokszeren keresztül simogatni kezdett. Olyan őrjítő hatással volt rám, mint soha semmi. Hangosan lihegve vetettem fejemet az ajtónak, egyik kezemmel karoltam Kris nyakát, a másikat az ajtóra tapasztottam, hogy tudjam magam tartani. Nem mertem belegondolni, hogy olyan helyen járt a keze, ahol még anyámnak sem. Vagy senkinek sem.

- Kris... - nyögtem ki nehezen a nevét. - Én...

- Ne haragudj, ha túl messzire mentem - köszörülte meg a torkát, majd kezdte kihúzni a kezét.

- Nem! - tiltakoztam azonnal, majd megfogtam a kezét, aztán visszavezettem ágyékomra, mire ismét megsimogatta. - Ahh... Csak csináld, kérlek...

- Hm, hová tűnt a kis, félénk Taozi? - suttogta ártatlanul az ajkaimra, miközben keze lassan simogatni kezdett.

- Még mindig... Itt-itt van... - dadogtam neki, mire éreztem, hogy elvigyorodott, aztán egy csókot nyomott az ajkaimra.

Ezek után nem volt megállás. Kris kigombolta a nadrágom, aztán lehúzta rólam, végül a bokszeremet is. Anyaszült meztelenül álltam előtte, és teljesen biztos voltam benne, hogy ha most világos lenne, úgy elszégyellném magam, ahogy annak rendje és módja. Viszont a sötétségnek hála az agyamat is egy köd lepte el. Merevedésem úgy feszült, mint talán soha, ami nagyon zavarba ejtett.

Kris csak simogatott, olyan hangokat és érzéseket tudott előcsalogatni belőlem, hogy már azt hittem, beleőrülök. Ajkaink folyamatosan visszatértek egymáséihoz, túl jó volt ahhoz, hogy ne tegyük meg. Mikor meguntam, hogy én már meztelen vagyok, rajta meg még ott van minden ruha, kissé ügyetlenül, de lehámoztam róla az inget, aztán valamerre elhajítottam, hogy még csak ne is legyen az utunkban. Kezeimmel azonnal végigsimítottam mellkasán, aztán egyre lejjebb, a hasára.

Az övé sem volt kockás, de kellően izmos. Igaz, még régebben említette, hogy imád kosarazni, biztos emiatt volt ilyen tökéletes. Szinte áhítattal simogattam lapos, bársonyos bőrét, aztán én is ugyan úgy tettem, ahogy ő. Bár én nem voltam olyan bátor, így először csak a nadrágján keresztül simítottam rajta végig. Felsóhajtott, egyenesen a fülembe, ami arra ösztönzött, hogy folytassam, ezzel egyidejűleg a csípőm előrelendült, mire összetalálkozott a Kris-ével.

Azonnal elszégyelltem magam, de amit Kris művelt, ehhez képest semmi volt! Olyan gyorsan rántotta le magáról a nadrágját a bokszer alsójával együtt, hogy pislogni sem volt időm. Aztán mikor magához rántott, meztelen mellkasunk egymáshoz simult, merevedésünk pedig összeért, azt hittem, mentem elájulok az élvezettől. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen élvezeteket tud nyújtani egymásnak két ember. Nem tudtam, nem is gondoltam még előtte ilyenekre, most meg teljesen váratlanul csöppentem bele. De egy pillanatig sem bántam!

Szinte egyszerre kaptunk a másik ajkai után. Szorosan húztam magamhoz Kris-t a tarkójánál fogva, most nem akartam, hogy eltávolodjon tőlem, egy lélegzetvételnyi távolságra sem. Ő sem tétlenkedett közben, gerincemet ismét végigcirógatta, ezúttal lefelé, amitől ismét ívbe feszítettem a hátam, ennek következtében még jobban összesimultunk, fenekemet pedig kitoltam, amibe azonnal bele is markolt.

Még akkor sem ijedtem meg, mikor megszakította a csókunkat, és három ujját a számba vezette. Elképzelni sem bírtam, hogy mégis miért, de olyan reflexszerűen jöttek a mozdulatok, mintha egész életemben ezt csináltam volna. Lassan köröztem nyelvemmel az ujjain, aztán végül teljesen bekaptam őket. Éreztem a torkomnál, de nem zavart túlságosan. Mikor nyelvemmel is nyalogatni kezdtem, Kris felnyögött, aztán kihúzta hosszú ujjait a számból.

- Francba... - tört ki belőle, aztán csak egy cuppanást hallottam, talán ő is bekapta a három ujját.

Nem tudtam, mire értette, aztán már csak azt éreztem, hogy ismét megcsókolt. Készségesen viszonoztam minden egyes csókját, míg nem megéreztem egyik ujját a bajáratom körül. Meglepődtem, elváltam tőle, de ő azonnal csókolt ismét. Végül nem törődtem a furcsa dologgal, elmerültem az isteni érzésben, aztán meglepő módon csak azt éreztem, hogy térdével benyúlt a két lábam közé, hogy egy kisebb terpeszbe álljak. Miután ez megtörtént, egyik ujját elmerítette bennem.

Azonnal felnyögtem. Nem volt éppen fájdalmas, csak teljesen meglepett. Nem is gondoltam bele, hogy mi most tényleg...

- Ssh, ne aggódj, nem fog annyira fájni, ha ellazulsz - suttogott, majd adott egy gyors puszit az arcomra.

- Nem... - köszörültem meg a torkom, mert annyira rekedt volt, hogy nem lehetett érteni belőle semmit. - Nem fáj.

- Nagyon jó. - Biztos, hogy elmosolyodott, aztán megéreztem, hogy ujjait mozgatni kezdte.

Ki-be húzogatta egy ideig, mire nyögtem pár kisebbet. Nem volt fájdalmas, kissé kellemetlen, de valahogy mégis jó. Aztán köröket írt le, egyre nagyobbakat, amitől már nyögtem nagyobbakat is. Ujja hegye néha hozzáért a falamhoz, ami nagyon jó érzés volt. Mikor lehúztam magamhoz egy csókra, betolta a második ujját is, amit már nem fogadtam olyan fájdalommentesen, mint az előzőt.

Kissé felnyögtem, szemeimet összehúztam, mire Kris azonnal merevedésemre csúsztatta ujjait, majd simogatni kezdte a tövét, hüvelykujjával pedig a herémet masszírozta, ami túl jó volt. Azonnal ellazultam, így már könnyedén mozgatta két ujját bennem. Teljesen elfeledkeztem arról, hogy mit művelt odalent az ujjaival, úgy élveztem a péniszemen végzett tevékenységét, hogy szinte meg sem éreztem a harmadik ujját, csak már akkor, mikor elkezdte mozgatni.

Fájdalmas nyögés tört ki belőlem, el akartam húzódni Kris-től, de nem engedett. Ajkaimra hajolt, megcsókolt, mélyen, szenvedélyesen, ami már egyből segített, közben odalent már a makkomat cirógatta, ami olyasmit indított el bennem, hogy azonnal tűz forró lett a testem minden pontja. Égtem a vágytól. Rá vágytam, már csak azt akartam, hogy végre megtörténjen az, aminek meg kell történnie, az sem érdekelt, ha fájni fog.

El is váltam Kris-től, majd megfogtam kezeimmel az arcát, kissé megsimogattam, aztán közel hajoltam az ajkaihoz, rá suttogtam a következő szavakat.

- Téged akarlak. - Felnyögött.

Odalent kissé erősebben megszorított, miközben kihúzta belőlem ujjait. Még nyomott egy csókot ajkaimra, aztán megfordított, hogy neki háttal legyek. Teljesen magához húzott, merevedése a farpofáim között volt, amitől kitört belőlem egy jóleső nyögés. Kris csak belecsókolt a nyakamba, miközben egyik kezével a hasamat cirógatta, végül megfogta a merevedésemet is, és masszírozni kezdte. Hátravetettem a fejem, ez a kettős kényeztetés annyira jól esett, hogy azt hittem, felrobbanok a vágytól. Kris sem volt már türelmes, vadul lecsapott az ajkaimra, hajamat erősen húzta hátrafelé, mégsem fájdalmasan.

Miután elszakadtunk egymástól, terpeszbe állított, végül óvatosan nyomni kezdte a hátam, én pedig automatikusan két kezemmel nekitámaszkodtam a falnak, majd fenekemet kitoltam. Érezni akartam még ott, hihetetlen volt, ahogy hatalmas férfiassága hozzám ér.t Nem is kellett rá sokat várnom, Kris megfogta egyik kezével a csípőmet, hogy biztosan tartson, aztán egész hosszát hozzám dörgölte.

Lábaim ekkorra már úgy remegtek, mint a kocsonya, féltem, hogy össze fogok csuklani az élvezettől, de nem érdekelt.

- Biztosan akarod? - nyögte Kris, majd egy csókot nyomott a gerincemre.

- Ahh, ne őrjíts meg, csak gyere már - könyörögtem már neki.

Ekkor nem tétovázott tovább, óvatosan, lassan belém nyomult, amitől kicsalt belőlem egy elég nagy nyögést. Meglepő módon egész jól fogadtam, persze kellemetlen volt, de nem igazán fájdalmas. Boldog voltam, így fenekemet jobban hátratoltam, mire Kris csípője azonnal akcióba lendült.

Először csak egy lassú tempót vett fel, ami egész kellemes volt. Egyik kezével tartotta a csípőm, míg másikkal mellkasomat fogta, így mozgott. Őrületes volt. Kris elképesztően jól csinálta azt, amit csinált, teljesen elvesztem. Mikor azt hittem, ennél nem lehet jobb, egy mélyebbet lökött rajtam, mire szinte felsikítottam.

- Ott! - lihegtem. - Ott, Kris, még!

Nem válaszolt semmit, rám dőlt, éreztem mellkasát a hátamnak nyomódni, aztán egyik keze, ami eddig a derekamon volt, azzal most már az én kezem mellett támaszkodott, így lökött még pár ugyan olyat, mint az előbb. Nem tudom, mi ez a pont, amit eltalált, de egyszerűen fantasztikus. Mintha... Hullámvasúton ültem volna, amikor fent vagy a magasban, aztán hirtelen jön a lejtő. Nem lehet elmagyarázni, de az eddigi vágyam a duplájára nőtt, a merevedésem még jobban feszült, azt hittem, mindjárt felrobban a vágytól.

Kris ezek után mindig eltalálta ezt a pontot, ami nekem túl sok volt.

- Yi-yifan... - markoltam bele a kezébe erősen. - Minh... járth...

- Tudom, édes - válaszolt szintén elfúló hangon, mire csípőmön lévő kezeit a merevedésemre csúsztatta.

Úgy kezdte el kényeztetni, ahogyan bennem mozgott. Minden egyes lökésénél, ahogy eltalálta bennem azt a pontot, miközben merevedésemet masszírozta, tudtam, tényleg mindjárt elélvezek. Az utolsó löketet az adta meg, hogy Kris beleharapott a nyakamba. Abban a pillanatban, hogy három hely felől ért kényeztetés, megfeszültem Kris kezei alatt, és olyan erővel tört ki belőlem az orgazmus, mint soha.

Kris közben befogta a számat a sajátjával, és éreztem, hogy ő is egyre jobban lüktetni kezdett bennem. Záróizmaim összeszorultak az orgazmus hatására, ennek következményeképpen pedig meg is éreztem az eredményt magamban. Meleg volt, és biztos voltam benne, hogy képes lennék másodjára is elélvezi, olyan tökéletes volt.

A mindent elsöprő beteljesülés után még sokáig lihegtünk a kis helység csendjében. Mikor kissé megnyugodtunk, Kris kihúzódott belőlem, de nekem annyira remegtek a lábaim a nemrég átélt élvezettől, hogy majdnem összecsuklottam, de szerencsére megtartott. Az ajtónak nyomott, majd egy gyengéd, már-már ártatlan csókba vont. Biztos voltam benne, hogy az ő szemében is ugyan azt látnám, ami az enyémben volt.

- Szeretlek... - suttogta ajkaimra, amint elváltunk egymástól.

***

Olyan hirtelen ültem fel az ágyamban, hogy teljesen ledöbbentem. Hangosan lihegtem, folyt rólam a víz, a szívem zakatolt és... És egy szép kis erekció ágaskodott a nadrágomban. A pizsamámon lévő folt pedig csak arról árulkodott, hogy az éjszaka folyamán nem egyszer élveztem el. Teljesen lesokkoltam. Nem, lehetetlen...

Megdörzsöltem az arcomat, biztos voltam benne, hogy ez nem igaz. Lehetetlen, hogy én ilyet tegyek, egyszerűen képtelenség. Annyira valósághű volt az egész, szinte éreztem a heves szívdobogását a bőrömön, a forró ajkait, a fürge ujjait a testem minden egyes porcikáján, őt magát bennem, a bizonyítékot. Kris... Ő...

Most én tényleg EZT álmodtam?

(ELŐRE MONDOM: Azt kértétek, legyen benne erotika, én írtam bele, sajnálom, nem tudtam megoldani másképp, csak így, hogy Tao az egészet álmodta. ^^" 

Azért nagyon remélem, hogy tetszett a smut rész, kíváncsi vagyok a véleményetekre, főleg azért, mert tényleg régen írtam már, nem tudom, hogy vissza tudtam-e adni a dolgokat... ><

Nos, csak reménykedni tudok benne, hogy nem utáltok, de azért csak gondoljátok végig. ^^ Megmondtam, hogy nem lesz tipikus sablonsztori, amiben már a 11-dik fejezetben szerelmesek lesznek egymásba a főszereplőink. ;D

Várom a véleményeket, mint ide, mind Facebook-ra~ *Q*

Chuu~ ^^)

10. fejezet

(Nyahh, megérkeztem ezzel a fejezettel is, ahogy ígértem~ *Q*

Hú, szeretném elárulni, hogy büszke vagyok rá! >< Szerintem egész jól sikerült, de ezt majd döntsétek el ti a végén... :D Ruszó Vivien-nek pedig üzenem, hogy készüljön, Lay a láthatáron~ ;)

Remélem, tetszeni fog. ^^

Jó olvasást~ :3)

10. fejezet

Kris POV

Nem haragudtam Taóra. Vagyis inkább, nem tudtam rá haragudni, hiszen ő egyszerűen ilyen. Nem voltam csalódott, mikor a vallomásomra csak egy köszönöm-öt felelt, hiszen ő nyilván úgy gondolta, mintha csak barátként mondtam volna neki. Neki fontosabb volt az, hogy örökre mellette legyek, mint az, mit érzek iránta. Kissé elmosolyodtam, majd tovább bámultam a szobám plafonját.

Jó pár héttel később jártunk, mint amikor ez a dolog történt, és szerencsére azóta minden rendben ment. Tao ismét minden nap mosolygott, amikor meglátott, boldog arccal száguldott felém, hogy megkérdezze, aznap hogy vagyok. Szerettem ezeket a pillanatokat, úgy éreztem, minden egyes nap egy kicsit többet kapok belőle, ami melegséggel töltött el. Ugyan tisztában vagyok vele, hogy ő még mindig csak úgy tekint rám, mint a legjobb barátjára, de úgy hiszem, jó úton haladok afelé, hogy ez megváltozzon.

Egy nagyot sóhajtottam, majd végül kikeltem a meleg ágyamból. Elvégeztem a szokásos dolgokat, majd lefelé indultam a konyhába. Meglepődtem, hogy csend volt. Olyan csend, ami ritkán szokott előfordulni a házban, így óvatosan beljebb lépkedtem az ajtóból a hűtőhöz, amin egy cetli állt. Elmosolyodtam, ahogy anya megint azt akarta elérni, hogy menőnek tűnjön. Szerettem őt, mindig próbált modern dolgokat csinálni, igyekszik úgy beszélni, ahogy én, még az internetet is használja! Azt hiszem, ezt még Kanadában tanulta az ottani szomszédságtól.

Nem hiszem, hogy itt, Kínában, valaki ennyire próbálja felvenni a fiatalok stílusát egy édesanya, ha meg mégis, minden tisztelet az övé. Végül kinyitottam a hűtőt, majd elpakoltam a két ételes dobozt. Aztán főztem egy kávét, mert most szükségem volt rá. Miután megittam, végül elindultam a buszmegálló felé. Igaz, hogy még elég korán volt, de megbeszéltem Lay-el, hogy segítek neki egy kicsit a matekban, mert ma dolgozatot írunk, ő meg nem nagyon vágja a dolgokat.

Lassan lépkedtem, kiélveztem a napsütést, ami most meglepő módon, erős volt. Lehunytam a szemem, majd egy ideig így sétáltam. Jól esett, hogy felmelegített, szinte simogatott a lány szellő, ami mosolyt csalt az arcomra. Túl szép napunk volt ahhoz, hogy bármi elrontsa a kedvem!

***

- Akkor most mennyi is az eredmény? - köszörülte meg a torkát Lay, a matekfüzete felett görnyedve.

- Most mondtam el, figyelhetnél is egy kicsit, ha már megkértél rá, hogy segítsek - mondtam neki vigyorogva, de már megint nem figyelt.

Így én is megfordultam, hogy megnézzem, kit bámul már ennyire. Egy aranyos lányra számítottam, bár Lay-nek inkább az olyanok az esetei, már amennyire megismertem, akiket én elkerülnék. De hát, kinek mi, én nem szólhatok bele. Viszont még azt sem mondhattam, hogy egy nem hozzávaló lányt választott, ugyanis akit bámult, még csak nem is lány volt! Teljesen ledöbbentem, bár ezt próbáltam nem kimutatni.

Végül visszafordultam Lay felé, aki még mindig az osztály Casanováját bámulta. Ha még Lay meleg is, kétlem, hogy JoonMyun az lenne. Elvégre, akkora háreme van, hogy egy ujjára jut öt lány. Ebből kifolyólag, ha Lay-nek bejön a csávó, nagyon nehéz dolga lesz. Persze, nem tudhatok mindent, lehetséges, hogy JoonMyun is bukik a pasikra, annyi nője volt már.

- Miért nem hívod el egy italra? - néztem végül a szemébe, mire zavartan felém kapta a fejét.

- Kit? - kérdezett vissza.

- Ugyan már, úgy bámulod, mintha öt karja és nyolc szeme lenne, ne nézz már hülyének! - veregettem hátba. - Szóval?

- Ööö... Nem tudom, miről beszélsz - rázta a fejét.

- Yi Xing - néztem a szemébe. - Olyan egyértelműen látszik rajtad, hogy odavagy JoonMyunért, mintha a homlokodra lenne írva.

Lay erre pislogott egyet... Kettőt... Hármat. Aztán kényszeredetten elkezdett nevetni, de olyan átlátszó volt, hogy azonnal felrántottam a szemöldökömet. Egy ideig még folytatta ezt a nevetséges elterelő röhögést, de mikor leesett neki, hogy ezzel nem ráz le, inkább abbahagyta.

- Khm, szóval elmagyarázod megint, hogy kell megoldani? - nézett a szemembe, sokkal zavartabban, mint máskor.

- Ha zavarba hoztalak, bocsánat, nem ez volt a célom - mondtam azonnal. - Nekem semmi bajom azzal, ha meleg vagy, mert...

- Nem vagyok meleg! - sziszegte a fogai között, visszafojtott dühvel a hangjában.

- ...mert azt hiszem, hogy én is az vagyok - fejeztem be a mondatot, mire kiesett a ceruza a kezéből.

Szemei hatalmasra tágultak, a száját eltátotta és csak bámult rám. Szerintem még lélegezni is elfelejtett, amin jót nevettem. Végül, mire kiröhögtem magam, ő is visszatért a halálból, már képes volt pislogni is, szóval minden rendben volt. Mégis elég furcsán pislogott rám.

- Kris... - kezdett bele, majd a szemembe nézett. - Hogy a picsába tudtad ezt eltitkolni eddig?

- Ugyan, Lay - legyintettem egyet nevetve. - Ha fele akkora lenne az egód, észrevetted volna.

- Szemét! - ütött bele a vállamba gyengén, miközben kitört belőle a nevetés.

A nap további része hamar elszaladt. A dolgozat nem volt nehéz, bár barátom azt mondta, semmit nem értett belőle, de az azért kicsit megnyugtatott, hogy azt mondta, a kettes megvan. Ugyan a JoonMyunos témát egyelőre ejtettük, de biztos voltam benne, hogy a későbbiekben még beszélni fogunk róla, ahogy rólam is. Ezután a nap után nem vágytam másra, csak Taóra. Látni akartam, megölelni, beszívni az illatát, ami mindig megnyugtat, egyszerűen vele akartam lenni. Így ebédszünetben a keresésére indultam.

Elindultam lefelé a lépcsőn, miközben azon gondolkodtam, milyen órája lehet most. Semmi nem jutott eszembe, így végül csak lépkedtem tovább. Aztán megakadt a szemem valamin. Megtorpantam, majd jobban figyelni kezdtem az ismerős alakot. Ott állt a nyelvi terem előtt, előtte pedig egy lány. Hosszú, barna haja egyenesen omlott a vállára, nem volt túl magas, de hátulról csinos volt. Biztos voltam benne, hogy az arca is szép.

Fel sem fogtam még rendesen a dolgokat, máris láttam, hogy a lány elé lépett, aztán egy puszit nyomott az arcára. Ezek után úgy besietett a terembe, mintha legalább megégette volna az ajkát a puha arc. Teljesen értetlenül bámultam tovább őt, aztán mikor kezeit az arcához emelte, miközben egyenesen a szemeimbe nézett... Egy kicsit összetörtem, hiszen reménykedtem benne, hogy nem Tao volt az. De ő volt, ez teljesen biztos.

Egy pár pillanatig bámultam a szemébe, aztán jobb ötlet híján, végül elszakítottam a pillantásomat róla, és elindultam lefelé. Nem haragudtam rá. Nem, hiszen nem volt miért. Ő nem tehetett semmiről, az a lány puszilta meg, és bár meg tudom érteni, hogy miért tette, akkor is dühös voltam rá. Taót egyedül csak én puszilhattam meg, senkinek nincs joga hozzá, hogy rajtam kívül hozzáérjen!

Egy pillanatra megtorpantam. Miket is beszélek? Hiszen ő nem egy tárgy, hogy a tulajdonomként tekintsek rá... Tao ugyan olyan srác, mint én. Bárkinek van joga hozzáérni, beszélni vele. Még ennek a lánynak is, bármennyire nem tetszett a dolog. Sóhajtottam egyet, majd immár kissé szomorúan lépkedtem tovább. Tudtam, hogy el fog jönni ez a pillanat, mikor jön majd egy aranyos lány, aki elrabolja a szívét, így engem elenged.

Tisztában voltam vele, mégsem voltam rá felkészülve. Most, hogy így szembesültem vele, olyan érzés volt, mintha egy hatalmas bakancs gyomorszájon rúgott volna. Túl hirtelen jött, így nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Fogalmam sincs, mit csináljak ezek után... Ha több időt hagyott volna nekem, ha felkészített volna erre, vagy esetleg látom, hogy egy lány érdeklődik iránta, nem fájt volna ennyire. De így...

- Kris! - A szívem hatalmasat dobbant. - Kris, kérlek, várj meg!

- Igen? - fordultam végül hátra, egy kis közömbösséget erőltetve az arcomra, ami azonnal lehullt, amint megláttam Tao esdeklő tekintetét.

- Én... - kezdett bele, majd beharapta alsó ajkát és lehajtotta a fejét.

- Ha bocsánatot akarsz kérni, felejtsd el. - Azonnal felkapta a fejét, majd döbbent szemeit az enyémbe fúrta.

- D-de... - dadogta. - Én...

- Tao... - mosolyodtam el végül, mire kiengedett egy hatalmas sóhajt. - Ne félj ennyire, csak azért mondtam, mert nincs miért haragudnom. A te szíved joga eldönteni, kivel mit csinálsz, én nem szólhatok bele. Nem vagyok senkid, hogy megszabjam, mit tehetsz, szóval ne aggódj - borzoltam össze a haját.

- Nem... Nem bántottalak meg? - kérdezte félve.

Egy nagyot sóhajtottam, majd leültem az ablakpárkányra, így néztem fel rá. Ő csak állt ott előttem, cuki kis panda szemei az enyémet fürkészték, bár néha a padlót is érdekesnek gondolhatta. Nem szólaltam meg sokáig, megvártam, míg egy csapat diák elment mellettünk, utána egészen lecsendesedett minden. Ekkor megfogtam a kezét, mire teljesen meglepődött.

- Figyelj rám, Tao - mondtam komoly hangon, mire kíváncsian felém kapta a fejét. - Te vagy az életed irányítója, ne hagyd, hogy bárki vagy bármi befolyásoljon. Hidd el, hogy ha valamit el akarsz érni és hiszel benne, hogy sikerrel jársz, így is fog történni. Szóval nem, nem bántottál meg, örülök neki, hogy találtál valakit, aki értékelni tudja az adottságaid.

- Ebben a pillanatban nagyon hiszek benne, hogy meg fogsz ölelni... - suttogta pirultan, mire elmosolyodtam.

- Mennem kell órára, Tao - álltam fel aztán, majd még utoljára rámosolyogtam, végül ismét lépcsőzni kezdtem.

Gyorsan szedtem a lépcsőfokokat, minél távolabb akartam kerülni tőle. Féltem, hogy valami olyasmit teszek, amit később még megbánok. Szerettem volna magamhoz szorítani és megcsókolni, hogy soha többé ne jusson eszébe az a lány. Nem engedtem volna el, örökké a karjaimban tudtam volna, azt akartam, hogy csak rám gondoljon, hogy nekem nevessen... Hogy szeressen.

Annyira megdöbbentett ez a hirtelen birtoklási ösztön, hogy jobbnak láttam, ha eljövök a közeléből. A szívem még mindig úgy kalapált, mintha maratont futottam volna, ami már veszélyes volt. Most már mindig ez lesz, ha a közelében leszek? És ha meglátom azzal a lánnyal? Egyáltalán, ki ő és mit akart Taótól?

Nem volt több időm gondolni ezekre, ugyanis cipődobogást hallottam magam mögül, így megfordultam, aztán már csak azt észleltem, hogy Tao a nyakamba ugrott, karjaival szorosan ölelte a nyakamat, miközben hangosan felzokogott. Teljesen összezavarodtam, nem értettem, hogy miért sírt, de gyorsan behúztam a legelső ajtón, ami szerencsére valami szertár lehetett, mert sötét volt és dohos szag terjengett.

Itt végül nekidőltem az ajtónak, majd magamhoz húztam Taót, olyan erősen, ahogy még ott fent terveztem. Éreztem minden porcikáját magamon, próbáltam nem erre gondolni, de mintha csak Tao meghallotta volna a gondolataimat, elhúzódott tőlem, majd gondolom, a szemembe akart nézni, de nem sokat láttam belőle. Csupán éreztem az ajkaimon szapora lélegzetvételét, ami kicsit sem segített a jelenlegi viharon a testemben.

- Kris, én... - kezdett volna bele, rekedt, halk hangja megtörte az idilli csendet, viszont mutatóujjamat az ajkaira tettem.

- Sss, ne beszélj... - suttogtam neki egészen közelről.

Így, hogy nem láttam semmit, a többi érzékem felerősödött. Éreztem a dohos szag ellenére is a parfümje illatát, ami most nem hogy lenyugtatott volna, még jobban felkorbácsolta a vágyaimat. Éreztem a teste melegét, ami szorosan összesimult az enyémmel, a lehelete csiklandozta az államat, szinte már az ajkaimon éreztem az övét. Túlságosan is új élmény volt...

- Kris... - tört ki belőle a nevem, nálam pedig itt szakadt a cérna.

Két kezemmel határozottan megfogtam az arcát, hüvelykujjammal pedig megcirógattam alsó ajkát, csak hogy tudjam, hol van. Amikor Taóból kiszakadt egy halk sóhaj, nem bírtam tovább.

Lehajoltam hozzá és...

(Na, hogy tetszett? :'D

Azt hiszem, nem kell sokat mondanom ezek után, ugye? ^^ Azért nagyon remélem, kinyírni nem akartok, hogy itt hagytam abba... :"3

Nem teszek fel kérdéseket, szerintem elég sok fogalmazódott meg bennetek így a végére, nem? :D

Szóval, nagyon-nagyon várom a véleményeket, mind ide, mind Facebook-ra~ *Q*

Chuu~ ^^)

9. fejezet

(Halii~ ^^

Már tegnap készen volt a fejezet, de akkor már nem volt erőm ahhoz, hogy át is olvassam és még fel is tegyem ide, elnézést. >< Ma meg most jutott rá idő, de a lényeg, hogy itt van. :D

Bekövetkezik a nagy fordulat, amiről beszéltem, remélem, "tetszeni" fog~ ^^

Jó olvasást! :3)

9. fejezet

Tao POV

Nem terveztem, hogy most sírni fogok. Valamiért büszke voltam magamra, hogy tényleg erős maradtam. Annak ellenére sem sírtam este, hogy apám megpofozott, és olyan szavakat ordított nekem, amitől régebben már régen a padlón kuporogtam könnyes arccal. Ugyan akkor is kikívánkoztak a könnyeim, de nem azért, mert fájt volna a pofon. Már megtanultam élni vele... Egyszerűen a tudat fáj, hogy az, akit tisztelnem és szeretnem kellene, amint lehetősége van rá, belém rúg egyet. Ezzel csak undort és keserű szájízt hagy maga mögött. Elérte, ő maga, a saját apám, hogy ennyire eltaszítsam magamtól. Ennek ellenére is szerettem őt. Ilyenkor mindig beugrottak a múltban történt dolgok, mikor még törődött velem, sokat játszott velem, és éreztem, hogy szeret.

Anyám azon az estén sem csinált mást, csak gúnyosan mosolygott, ahogy apám kiabált velem. Mintha élvezné ezeket a pillanatokat... Nem szerettem, mikor így nézett rám, de ez volt az egyetlen alkalom, mikor érzelmet tudok kiváltani belőle, ami fontosabb volt számomra mindennél. Ha a saját anyád elhidegül tőled, a legapróbb dolognak is örülsz, még akkor is, ha a szenvedéseden mosolyog.

De most nem engedtem meg magamnak, hogy a múlt a szemem elé kerüljön. Végig apám szemeibe néztem, amit ezelőtt soha nem mertem volna megtenni. Meg is lepődött rendesen, egy pillanatra még a szava is elakadt, de aztán ugyan úgy folytatta. Mikor hosszú percek elteltével sem törtem meg, végül befejezte a szitok áradatot, amivel engem sújtott, majd csak állt velem szemben, és dühös, szikrázó szemeit az enyémbe fúrta. Utána elölről kezdődött minden. Annyi különbséggel, hogy már azt ecsetelte, miért nem könyörgök neki a bocsánatért, mint mindig. Akkor sem törtem meg...

Végig Kris járt a fejemben. Az ő mosolya, a nagy szemei, az őszinte nevetése. Az ő szavait hallottam, amik biztattak, azt suttogták a fülembe, hogy semmi baj, ő mellettem van. Azt hiszem, Kris nélkül nem sikerült volna talpon maradnom. Végül apám is megértette, hogy most nem fog neki összejönni, hogy megsirasson, egy utolsó nagy morranással a szobámba zavart.

Aznap este mosolyogva feküdtem le aludni, mindazok ellenére, hogy az arcom hihetetlenül sajgott, és olyan szavakat használt velem szemben a tulajdon apám, ami már nem emberhez méltó volt. Anyámon még a meglepődöttség jelét sem láttam, bár annyit már elértem, hogy nem mosolygott gúnyosan. Ismét semleges arccal bámult rám, mikor elsétáltam előtte, talán kicsit dühös volt. Valamiért nem érdekelt...

El szerettem volna mondani ezeket Kris-nek. Már a nyelvem hegyén voltak a szavak, de rájöttem, hogy nem tehetem meg. Ezzel őt is belekeverném az egészbe, ő biztos nem hagyná szó nélkül, hogy apám vert. Nem azért nem mondom el neki, mert apámat védem, egyszerűen az ő érdekében. Apám tönkretenné őt és az édesanyját is, nem engedhetem, hogy tudjon róla, bármennyire is fontos nekem.

Jó volt a karjaiban sírni... Ahogy fejemet a nyakába fúrtam, megcsapott az illata, ami mint mindig, most is nagyon kellemes volt. Megnyugtatott, ezért jobban hozzá bújtam, karjaimmal szorosabban öleltem, amit viszonzott is. Jó érzés volt, hogy erős karjai érintenek, valahogy szerettem ezt az érzést. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, egyszerűen csak tetszik, és úgy érzem, életem végéig így tudnék maradni.

- Szeretlek, Tao, és tudd, hogy én mindig melletted leszek, bármi történjen is!

Suttogott, mégis olyan tökéletesen értettem, hogy egészen a szívemig hatolt. Elmosolyodtam, hiszen eddig még semmilyen formában nem mondta ki, hogy fontos vagyok neki, ebben a pillanatban pedig nagyon jól esett tőle ezt hallani. Felültem, hogy a szemébe tudjak nézni, ami kis ijedtséget sugárzott, amit nem tudtam hová tenni. Elmosolyodtam, mire az ijedtséget átvette valami furcsa csillogás, amit még mindig nem értettem.

- Köszönöm, Kris - mondtam neki csak ennyit, majd ismét hozzábújtam.

***

Pár héttel később, érdeklődve pislogtam az osztályfőnökünk mellett álldogáló lányra. Nagyon aranyos volt, ezt tudtam róla legelőször mondani. Félénken babrált kék szoknyája szélével, közben ajkait harapdálta, míg Xing tanár úr bemutatta őt az osztálynak. Csinos volt, nem túl magas, a haja egyszerű világosbarna, leért a melléig, a frufruja pedig egyenes, ami még édesebbé varázsolta. Ekkor végül felpillantott, egyenesen a szemembe, bennem pedig azonnal megindult valami.

Számat eltátottam, ahogy a gyönyörű, mélybarna szemekbe néztem, amik tele voltak félelemmel és kétségekkel. Végül visszanyerve az elmémet, biztatóan rámosolyogtam, amit egyből viszonzott. Valamiért elmaradt a várt hatás, pedig reménykedtem benne... A filmekben és a könyvekben mindig a lány legelső mosolyába szeretnek bele, nem így van?

- Jun Hee, kérlek ülj le Tao mellé - mutatott rám. - Kérlek, ha vége az órának, mutasd meg neki az iskolát, rendben? - nézett rám immár a tanár úr.

- Persze, szívesen - bólintottam, majd lopva a mellettem ülő lányra pillantottam.

Még mindig teljesen zavarban volt, bár most, hogy nem mindenki őt bámulta, talán kicsit feloldódott. Elmosolyodtam, aztán kipakoltam a cuccaim, és előre elterveztem, hogy miket fogok tőle kérdezni, amint kicsöngettek.

Ekkor vágott képen a felismerés. Nem félek megszólítani egy lányt... Azt tervezem, hogy mit fogok tőle kérdezni, tehát beszélgetést akarok kezdeményezni. Valahogy olyan természetesnek tűnt, de... De korábban ez teljesen lehetetlen vállalkozás lett volna. Azt sem tudtam volna, hogyan kellene viselkedni egy lánnyal. Ugyan még most sem volt tapasztalatom, de valamiért sokkal több önbizalmam lett. Bár, ezt is Kris-nek köszönhettem, ahogy elég sok mindent.

Jun Hee figyelt a tanárra végig, jegyzetelt, én pedig meglepődtem, hogy milyen jól érti a nyelvet. Ha jól emlékszem, a tanár úr azt mondta, hogy Koreából jött ide, bár nem tudom, mert nem nagyon figyeltem a szavaira, jobban elfoglalt, hogy megfigyeljem a mellettem ülő aranyos lányt. De mi lesz akkor, ha ő nem akar velem beszélgetni? Ha ő is csak egy olyan lesz, aki csak a házimat akarja később elkérni? Majd ő is nevetni fog, ha megint egy véraláfutással jelenek meg egyik reggel?

Kissé lelombozott a tudat, így mikor megszólalt a csengő, csak ültem még ott a helyemen, majd bambultam ki a fejemből. Fogalmam sincs, hogy ez meddig mehetett így, de egyszer csak valami eltakarta az ablakon beszűrődő napot, így végül felpillantottam. Jun Hee állt előttem, aranyos pírral az arcán, ismét csak kedvesen mosolyogva, de közben szemeit lesütötte.

- Tao, igaz? - szólított meg, mire bólintottam. - Én Choi Jun Hee vagyok - nézett immár a szemembe.

- Nagyon örülök, Jun Hee - álltam fel én is. - Huang Zi Tao.

Mosolyogva meghajolt előttem, amit én is viszonoztam, aztán fogalmam sem volt, hogy mit is mondjak neki. Minden kirepült a fejemből, ahogy a szemébe néztem. Pedig elterveztem, de az, hogy belegondoltam, lehet, ő is olyan, mint a többiek, teljesen kitörölt minden mást a fejemből. Ugyan megszólított, nagyon normálisan viselkedett, így egy kicsit oldottabb voltam, mégsem lazultam el teljesen.

- A tanár úr azt mondta... - kezdett bele, majd elhalkult, ajkait beharapta.

- Szeretnéd, hogy körbevezesselek? - pislogtam felé.

- Azt megköszönném, nem nagyon tudom, mi hol van - mosolyodott el.

- Rendben, akkor gyere - intettem neki, majd kifelé indultunk a teremből.

Egy pillanatra megtorpantam, hogy hová is vigyem, de gondoltam, az ebédlő megteszi, elvégre, ha minden igaz, ott fogja tölteni az ebédszünetet. Elindultam hát le a földszintre, ő pedig szorgosan sétált mellettem, mindent jól megnézett, bár a diákok tekintetét többnyire kerülte, de próbált előre nézni, nehogy elessen. Mikor már majdnem ott voltunk, meguntam a csendet, így végül felé fordultam.

- Megkérdezhetem esetleg... - nyeltem egyet. - Hogy miért költöztetek ide? Persze, ha nem veszed tolakodásnak...

- Mm, nem - rázta a fejét. - A szüleim elváltak, anyukám pedig új életet akart kezdeni, így ideköltöztünk.

- Ó, sajnálom - mondtam szinte automatikusan.

- Semmi gond - mosolyodott el kissé, egy pillanatra a szemembe nézve.

Viszonoztam, aztán több szó nem esett köztünk. Zavarban voltam, annak ellenére is, hogy sokat fejlődtem. Számomra ez már teljesítmény, szerintem életemben nem beszéltem összesen ennyit egy lánnyal, mint most Jun Hee-vel. Próbáltam valamit kitalálni, hogy hogyan folytathatnám a beszélgetést, de egyszerűen semmi nem jutott az eszembe, így inkább szaporábbra vettem a lépteimet, hogy minél előbb az ebédlőhöz érjünk.

Jun Hee felvette a tempót, szorgosan követett, nem szólt egy szót sem, hogy túl gyors lenne. Végül leértünk, mire benyitottam a nagy lengőajtón. Nem sokan figyeltek fel ránk szerencsére, de ahogy láttam, az a kevés is elég volt a lánynak, így inkább becsuktam az ajtót.

- Ez volt az ebédlő, ide kell majd jönnöd az ebédszünetben enni - tettem hozzá.

- Kötelező itt enni? - pislogott fel rám.

- Nem, Kris sem ebédel, hozza otthonról az ételt - válaszoltam automatikusan, mire Jun Hee kicsit meglepődött.

- Kris a testvéred? - lett egy kicsit kíváncsibb.

- A barátom - mosolyodtam el.

Furcsa arcot vágott, amit nem tudtam mire vélni, bár inkább azon törtem a fejem, merre vihetném még, ami fontos lehet. Eszembe jutott tornaterem, így arrafelé vettem az irányt, ő pedig most is követett. Kimentem az udvarra, ahol a jó időnek hála, rengetegen üldögéltek a padokon, aztán benyitottam a túloldalt, a főépülettől kicsit balra lévő ajtón. Elindultam itt is az emeletre, majd megálltam az egyik ajtóval szemben.

- Itt vannak az öltözők, van bent mosdó is, az az ajtó pedig... - mutattam a folyosó végén álló nyílászáróra. - Az egyik tornaterem. Leggyakrabban ezt használjuk, azért mutattam meg.

- Esetleg azt is megmutatnád, hogy hol lesz a következő óránk? - mosolyodott el kedvesen.

- Persze, szívesen - viszonoztam a mosolyt.

Visszasétáltunk a főépületbe, az osztályunkba, ahol összepakoltuk a cuccainkat, majd elindultam a második emeletre, a nyelvi terembe. Még néha most is kiráz a hideg attól a helytől, nem tehetek róla. Noha ismét sikerült rontanom az eddigi eredményeimen, talán nem volt véletlen. De akárhogy próbálkoztam, nem tudtam beletömni a fejembe az angol szavakat. A nyelvtannal nem volt nagyon gond, de a szavak és a kiejtés...

Mikor végül megérkeztünk, a terem előtt megálltam, majd Jun Hee felé fordultam.

- Ez lenne a nyelvi terem, az angol óráink mindig itt vannak - mutattam az ajtóra.

- Rendben, ezt megjegyzem - bólintott, amitől a haja előrehullott, én pedig valamiért mozdultam volna, hogy eltűrjem a füle mögé, de ő gyorsabb volt. - Köszönöm, hogy megmutattad a fontosabb helyeket, Tao.

- Szívesen tettem, nem kell megköszönnöd - mosolyodtam el, mire ő beharapta az ajkait.

Láttam rajta, hogy készül valamire, de inkább nem kérdeztem meg. Végül a szemembe nézett, félve elém lépett, majd lábujjhegyre állt, és adott az arcomra egy puha puszit. Azt hiszem, teljesen elvörösödtem, de ezzel ő sem volt másképp, olyan gyorsan beszaladt a terembe, mintha tűzzel égettem volna meg.

Én még mindig ledöbbenve álltam ott az ajtó előtt, aztán kezeimet lassan az arcomra simítottam, oda, ahol az előbb még Jun Hee ajkai voltak... Aztán felpillantottam, és megláttam a lépcsőnél álldogáló Krist, aki lesokkolva bámult rám.

Miért érzem azt, hogy ezzel megbántottam?

(Haha, vajon jól érzi Tao? Egyáltalán ki ez az új lány és mit akar tőle? Lehet, hogy most jött el az ő ideje, amiről Kris beszélt? És mi van a szöszivel? Szerintetek mit érzett, mikor meglátta a jelenetet, ha egyáltalán látta? ;D

Hm, kérdés van bőven, remélem, elnyerte a tetszéseteket, tudom, hogy más lett. :D Eddig csak a két alanyunk körül forgott többnyire a történet, ezen most változtattam. :3 ...És fogok is~ *énekelget*

Minden esetre nagyon várom a véleményeket, mind ide, mind Facebook-ra~ *Q*

Talán vasárnap még hozok új részt, de nem ígérek semmit! >o<

Chuu~ ^^)

8. fejezet

(Halii~ ^^
Itt is van az új fejezet, bár igaz, hosszabbra terveztem, de már túl zombi voltam hozzá, így ez jött össze. :3
Jó olvasást! ^^)


8. fejezet

Kris POV

Izgatottan vártam a másnapot. Igazából, nem tudtam volna megmondani, hogy miért, egyszerűen csak nagyon vártam. Taóval nagyon jól sikerült a délután, örültem neki, hogy elfogadta az ajánlatomat. Igaz, hogy miután felkelt, kissé furcsa volt, de érthető, hiszen a szülei biztosan mérgesek voltak, hogy olyan későn ért haza, de ha szüksége lett volna rám, biztosan behívott volna. Ugyan tényleg szerettem volna bemenni hozzájuk, tudtam, hogy elég illetlen dolog lett volna este kilenckor beállítani hozzájuk és beszélgetni a szüleivel.

Egy nagyot sóhajtottam, majd végül a tanár helyett kifelé kezdtem bámulni. Miért van az, hogy a gondolataim csak körülötte forognak? Akárhányszor volt barátnőm, soha nem volt ilyen. Jó, nyilván gondoltam rájuk egy nap párszor, de Taótól szinte el sem tudok szakadni. Állandóan a közelében akarok lenni. Látni a mosolyát, a szemét, az egész valóját. Hallani, ahogy beszél hozzám, ahogy felnevet. Megszállott lennék vagy tényleg ez a szerelem?

Mikor meghallottam az életmentő csengőt, azonnal besöpörtem az összes cuccom a táskámba, majd már rohantam is Tao osztálya felé. Ma még nem találkoztunk, mert minden szünetben megtalált egy tanár vagy egy barátom. Már nem érdekelt semmi, Lay most is jött volna felém, de leintettem, jelezve neki, hogy most nem érek rá. Gyorsan tettem meg lefelé az egy emeletet, majd bekukucskáltam a megfelelő ajtón.

A szívem egy hatalmasat dobbant, ahogy megláttam ott ülni az első padban, mint mindig. Többen is felfigyeltek az érkezésemre, a lányok már lassan megszokták, hogy egy felsőbb éves mászkál az osztályukban minden nap, a srácok pedig nem nagyon vesznek rólam tudomást. Viszont most Tao sem kapta fel a fejét az érkezésemre és nem mosolyodott el olyan gyönyörűen, ahogy mindig. Lehajtott fejjel ült, koromfekete haját igazgatta, de semmi pénzért nem nézett volna rám.

Végül, mintha meghallotta volna a gondolataimat, felállt, összepakolta a cuccait, majd úgy indult el felém, hogy még mindig nem nézett fel. Összevontam a szemöldökömet, mert egyszerűen nem értettem, hogy mi változott meg. Amikor mellém ért, gyorsan végigsimított a kezemen, majd elindult az emelet felé. Nem kellett kétszer mondania, tudtam, hogy azt szerette volna, ha követem, így megindultam utána.

Kicsit deja vu érzésem volt, hiszen a tető felé tartottunk. Ő hamarabb felért, mint én, nem értettem, hogy miért sietett ennyire, hiszen ebédszünet van, ráértünk, de azért én is szaporábbra vettem a lépteimet. Amikor felértem, még becsukni sem volt időm az ajtót, Tao azonnal elém lépett, átkarolta a nyakam, majd magához ölelt. Melegen elmosolyodtam, derekára csúsztattam a kezem, majd visszaöleltem.

Fejét a nyakamba fúrta, vett egy mély lélegzetet, aztán amint kifújta, éreztem, hogy távozik a testéből a feszültség. Viszont a hideg is kirázott, ahogy a forró lehelete megcsapott. Nem sírt, nem hallottam szipogást, egyszerűen csak megölelt, amit nem tudtam mire vélni. Ugyan előfordult már, de ilyen furcsa helyzetben még sosem. Jó érzés volt tapasztalni, hogy szüksége van rám, egyszerűen mosolyt csalt az arcomra.

Pár percig még így álltunk, aztán mielőtt elengedett volna, még szorosabban ölelt, amit nem voltam rest viszonozni. Végül elengedett, majd panda szemeit az enyémbe fúrta. Csillogtak a könnytől, de közben mosolygott, ami hihetetlenül gyönyörű látvány volt. Viszont ezzel együtt egy nagy kő is leesett a szívemről. Tehát nincsen baj, minden rendben, hiszen őszintén mosolyog, nem megjátszott a gesztus.

Ahogy szép, hibátlan arcát fürkésztem, felfedeztem egy kisebb véraláfutást a szeme alatt, ott, ahol még régebben is volt egy piros volt... De ha jól emlékszem, akkor csak piros volt, és kissé dagadt, nem volt véraláfutásos. Azonnal összeráncoltam a szemöldökömet, majd lassan felemeltem a kezem, és óvatosan végigsimítottam rajta, mire azonnal felszisszent és elkapta a fejét. Gyorsan visszahúztam a kezem, majd a szemébe néztem.

- Ne haragudj, nem kellett volna piszkálnom - mosolyodtam el gyengén.
- Nincs gond, annyira nem fáj - legyintett, pedig tisztán láttam az arcán a fájdalmat.
- Mi történt? - billentettem oldalra a fejem, mire zavarba jött, lehajtotta a fejét, majd a száját kezdte el rágcsálni. - Megint az ajtó?
- Hát... - kezdte, majd félve a szemembe nézett. - Igen, ügyetlen voltam.
- Ez az ajtó nagyon nem kedvel téged - nevettem fel, pedig pontosan tudtam, hogy nem ment neki semmiféle ajtónak, csak nem akarja elmondani, hogy mi történt.
- Valóban nem... - húzta egy félmosolyra az ajkait, ami nagyon keserűre sikeredett.
- Legközelebb legyél óvatosabb, rendben? - borzoltam össze a haját, majd leültem a szokásos padunkra.

Erre nem válaszolt, csak ő is leült mellém. Már megszokásból vettem elő a két ételes dobozt, majd adtam át neki az egyiket. Már nem utasította vissza, azonnal levette a tetejét, majd kikapva a kezemből a saját pálcikámat, enni kezdte a rizsgombócokat. Ránéztem, hogy milyen jóízűen eszik, ami mosolyt csalt az arcomra. Aztán lebiggyesztettem az ajkaimat, és vártam, hogy mikor veszi észre.

- M-mi az? - pislogott rám azonnal.
- Ez az egy evőpálcika van... - sóhajtottam.
- Ó, ne haragudj, akkor visszaadom - nyújtotta felém azonnal, mire elmosolyodtam.
- Nem, nyugodtan egyél csak, megvárom, míg befejezed - böktem a fejemmel a dobozra.
- De addig a tiéd kihűl - biggyesztette le most ő az ajkait, aminek képtelen voltam ellenállni.
- Aish, rendben - nevettem fel, mire elmosolyodott.

Elvettem tőle a pálcikát, majd én is enni kezdtem. Próbáltam nem arra gondolni, hogy az ő ajkát is érintette a fa, de egyszerűen nem ment. Az első falat után azonnal felemelkedtem, majd Taót kezdtem figyelni, aki szintén engem nézett. Amint tekintetünk találkozott, azonnal pirulva elkapta rólam a tekintetét, ami halálosan édes volt. Felvettem egy újabb adag kaját, majd tartottam.

- Tao... - szólítottam meg, mire felkapta a fejét, én pedig felé nyújtottam a falatot, amit pár pillanat értetlen pislogás után elfogadott, így beletettem a szájába. - Mit mondtak a szüleid?

Erre kitört belőle a köhögés, kezeit a szája elé tapasztotta, úgy köhögött, én pedig azonnal közel húzódtam hozzá, majd ütögetni kezdtem a hátát, hogy jobb legyen. Pár másodpercig még fulladozott, végül sikerült lenyelnie a falatot. Aggódva néztem az arcára, de szerencsére csak kicsit kipirult, és köszörülte a torkát.

- Minden rendben? - simogattam még meg utoljára a hátát, mire felült normálisan.
- Igen, köszönöm - mosolyodott el. - Csak félrenyeltem...
- Bárkivel előfordul - biccentettem.

Túl közel volt... Éreztem a parfümje illatát, ami nagyon kellemes volt. Láttam a szemeit, hogy milyen édesen csillogtak, valamint a keskeny, mégis érzéki ajkak hívogattak magukhoz. Legszívesebben megcsókoltam volna, de visszafogtam magam, hiszen nem tehettem meg. Tao csak barátként gondol rám, nem akarom elrontani a kapcsolatunkat azzal, hogy most megcsókolom. Nem lenne helyes... Még.

- Szóval, mit szóltak a szüleid, hogy olyan későn értél haza? - ültem végül vissza a helyemre.
- Öhm, nos... - nézelődött jobbra-balra, csak éppen rám nem. - Csak annyit mondtak, hogy legközelebb szóljak... Meg ilyesmi...
- Látod? - mosolyodtam el megnyugodva. - Mondtam, hogy nem lesz semmi baj, és biztosan megértik.
- Persze - bólintott egy aprót.

- Most már még jobban meg akarom őket ismerni - kaptam be egy újabb falatot.
- Miért? - pislogott nagy szemekkel Tao.
- A legjobb barátom vagy, természetes, hogy a szüleidet is ismerni akarom - magyaráztam neki, miután leküzdöttem a rizst a torkomon. - Meg szerintem nagyon rendesek és persze kedvesek is...
- Miből gondolod? - kérdezett újra.
- Hát, ha ilyen aranyos és kedves srácot neveltek, mint te, akkor ők sem lehetnek mások, mint te - mosolyodtam rá, mire először ő is viszonozta, kissé elpirulva, de aztán lehajtotta a fejét, arcáról eltűnt a mosoly.

Egyből éreztem, hogy megváltozott a hangulata. Valahogy az eddig szikrázó aurája átcsapott depisbe, ezt pedig nem akartam. Ugyan nem értettem, hogy miért, de ha az okát nem is tudom, legalább vissza akarom hozni a mosolygós Taót. Elpakoltam a dobozokat az útból, majd mellé ültem. Egyik kezemet a hátára csúsztattam, míg másikat az ép arcára simítottam, majd fejét magamhoz fordítottam.

A szemében ismét ott csillogtak a könnyek, de most nem mosolygott, minduntalan lebiggyesztette az ajkait, én pedig tudtam, hogy most fog belőle kitörni a sírás. A következő pillanatban máris magához ölelt, fejét a nyakamba fúrta, majd kitört belőle a hangos zokogás. Én csak szorosan öleltem, nyugtatóan simogattam a hátát, mert tudtam, hogy mit kell vele ilyenkor tenni.

- Én... - kezdte hüppögve, könnyes szemeivel felnézett rám, mire valami összetört bennem. - Kris, én erős maradtam, tényleg, de...
- Shh, nyugalom, ne beszélj - csitítgattam, de nem hallgatott rám, mondta tovább.
- De nem tudok hazudni az embereknek... - hüppögött tovább. - Te fontos vagy nekem, ezért én... Én nem akarok hazudni neked, de mégis fáj, hogy azt teszem, mert nem mondhatom... Én nem tehetem meg, hogy igazat mondok.

Nem válaszoltam neki erre semmit, de legalább megnyugtatott, hogy nem azért sír, mert megbántottam valamivel, vagy őt bántották meg. Egyszerűen nem akar nekem hazudni, de az igazat pedig nem mondhatja el. Nem értettem... Azt hiszem, addig nem is fogom megérteni, míg el nem mondja az igazat, így nem mondtam neki semmit, csupán egyszerű dolgokat.

- Akkor addig ne mondj semmit, rendben? - mosolyodtam el, majd letöröltem a könnyeit. - Nem kell hazudnod nekem, én türelmes vagyok, megvárom, míg annyira bízni fogsz bennem, hogy elmondod az igazságot, jó?

Erre csak bólogatott, szerencsére már abbahagyta a sírást, csak egy nagyobb érzelmi kitörés volt részéről, aminek örültem. Valahol mélyen mégis fájt, hogy nem avat be a dolgaiba, de megértem őt. Biztosan vannak olyan dolgok, amit nem mond el az ember még a legjobb barátjának sem. Mondjuk, LuHan sem tudta rólam, hogy biszex vagyok... Szóval, megértem őt, de valahogy mégsem.

Ahogy néztem a piros kis szemeit, ahogy próbált mélyeket lélegezni, hogy teljesen megnyugodjon, elfogott egy érzés. A következő pillanatban már magamhoz is húztam, majd a füleibe suttogtam.

- Szeretlek, Tao, és tudd , hogy én mindig melletted leszek, bármi történjen is!

Miért esett ennyire jól kimondani?



(Ennyi lett volna~ :D
Mit gondoltok, mit fog Tao reagálni Kris vallomására? És a Panda hogy értette, hogy erős maradt? Kris vajon a végsőkig képes lesz úgy mellette állni, hogy valójában azt sem tudja, mi Tao igazi problémája? Tao vajon meddig bírja tartani magát előtte? :3
Nyuhh, várom a véleményeket, mind ide, mint Facebook-ra. ^^ Ha már egyszer pár óra leforgása alatt úgy megbetegedtem, hogy csak na, legalább legyen ennyi örömöm. ^w^
Hétvégén hozom a folytatást, addig legyetek rosszak~ ;D
Chuu~ Letty-chan ^^)

7. fejezet

(Itt is lennék a következő fejezettel~ :3

Remélem, tetszeni fog, mert szerintem egy kicsit más lett, mint szokott, bár majd ezt ti eldöntitek. ><

Jó olvasást! ^^)

7. fejezet

Tao POV

Hirtelen olyan zavaros volt minden. Csak Krist láttam magam előtt, aki kedvesen mosolygott rám, aztán elhívott moziba. Pislogtam rá, hiszen nem értettem, mi ez a hirtelen kérdés, de természetesen elfogadtam az ajánlatát. Aztán olyan volt, mintha transzba estem volna, minden kiesett, ott álltam a mozi előtt, de valahonnan tudtam, hogy rá várok. Kényelmesen nekidőltem a falnak, és a deszkás cipőm orrát kezdtem bámulni.

Nem is telt el sok idő, egy kéz csúszott a vállamra, én pedig egyenesen felnéztem sötét szemeibe. Most is, mint mindig, olyan fura csillogás volt benne, amit nem tudtam volna semmihez sem hasonlítani, de pozitív volt, ez biztos. Megvette a jegyeket, amit én elleneztem, hiszen kicsit drága, és nekem is ugyan úgy volt pénzem, de nem engedte. Így inkább utána én vettem a popcornt és a kólákat. Mosolyogva vonultunk be a terembe, ahol már kezdődött is a film.

Utána már csak az volt tiszta, hogy bal oldalra pillantok, de Yifan helyett egy lány ült ott. Ahogy észrevette, hogy néztem őt, rám mosolygott, aztán végigsimított a kezemen. Teljesen ledöbbentem, soha nem történt még velem ilyen, így nem is tudtam mit reagálni a kialakult helyzetre. Hatalmas szemekkel pislogtam az aranyos lányra, aki csak halkan kuncogott rajtam, aztán ismét a vászon felé pillantott. Nem értettem...

Körbenéztem a teremben, de Krist sehol sem láttam, ami nagyon furcsa volt. Nem alakulhatott át hirtelen lánnyá, ugye? Itt megint balra fordultam, de továbbra is kifejezetten egy lány ült mellettem, nem pedig Kris. Végül, nem tudva, hogy mit csináljak, elkezdtem fürkészni. Szép arca volt, nem használt túl sok sminket, ami kifejezetten aranyossá tette. Hosszú, lágy hullámokkal díszített haj keretezte a hosszúkás arcot, a szeme pedig mogyoróbarna volt, ami csak kedvességet sugárzott. Alakja tökéletes volt, nőies, egy szavam sem lehetett rá. Hogy nem találkoztam még ilyen aranyos lánnyal, ki ő egyáltalán?

Annyira elbambulhattam, hogy már csak az tűnt fel, hogy a mozi előtt állunk. Meg akartam ismerni a lányt jobban, így illedelmesen felajánlottam neki, hogy hazakísérem, hiszen már sötét volt. Mosolyogva elfogadta az ajánlatot, aztán már el is indult. Meglepődtem, mikor nem fogta meg a kezem, és nem is karolt belém. A lányok ezt szokták csinálni, ugye? De ennek ellenére nagyon is tetszett, hogy nem tett semmiféle lépést felém, hiszen nem tudtam volna kezelni, soha életemben nem beszélgettem még ilyen aranyos lánnyal, mint ő.

Szerencsére kezdeti zavarom hamar elmúlt, hiszen sokat kérdezett rólam, amire készségesen válaszoltam is. Nem tett fel tolakodó kérdéseket, csak az ilyen alapokat, mint bárki egy másik idegennek, akit jobban meg akar ismerni. Ő is mesélt magáról dolgokat, ahogyan én is, mégsem vittük túlzásba. Jól éreztem magam vele, így nem vettem észre, hogy milyen gyorsan repült az idő, és meg is érkeztünk hozzájuk.

Ő csak elmosolyodott, kissé elpirulva fogta meg a kezeimet, mire annyira meglepődtem, hogy még vissza sem szorítottam. Aztán a következő lépése még jobban megdöbbentett, hiszen közelebb lépett hozzám, majd lábujjhegyre állt. Még így is alacsonyabb volt tőlem majdnem tizenöt centivel, így le kellett hozzá hajolnom. Ekkor olyan hirtelen hasított az elmémbe Kris arca, hogy egy pillanatra megálltam. Hozzá nem kellett lehajolnom, ha meg akartam ölelni, hiszen tőlem is magasabb, és valami oknál fogva tetszett, hogy fel kellett rá néznem, még ha csak egy kicsit is.

Ám a lány kizökkentett gondolataim közül, mellkasa az enyémnek nyomódott, mire ismét a szemeibe néztem. Mosolygott, de nem tudtam viszonozni, egyszerűen csak sodródtam az árral. Már majdnem összeért az ajkunk, mikor hirtelen egy erős kéz rántott hátra, majd egy meleg mellkashoz csapódtam. Éreztem, hogy az idegen karjai körém fonódnak, mire teljesen ledöbbentem. Megéreztem az illatát, tudtam, hogy ki az, valahogy mégsem akartam felpillantani rá.

Helyette megszólított a lány, kissé halk hangja törte meg a csendet, mire a szemébe néztem. Nem láttam az arcán semmit, csak csalódottságot, így kibontakoztam Kris öleléséből, aztán rá is ránéztem. Összevonta a szemöldökét, mire én hátrálni kezdtem tőlük. Mind a ketten összezavarodtak, nem értették, hogy miért viselkedem így, csak tanácstalanul meredtek egymásra... Nem ismerték egymást.

Apróbb szóváltásba keveredtek, amit hiába akartam elvágni, egy szó sem jött ki a torkomon. Végighallgattam, ahogy a lány azt mondja, szeret engem, és a barátnőm szeretne lenni. Teljesen ledöbbentem, aztán amikor Kris mondta ugyan ezt, akkor már a víz is levert. „Szerelmes vagyok belé!”, dübörgött a fejemben a hangja, aztán mind a ketten rám meredtek, mintha választanom kellene közülük. Nem... Képtelen vagyok rá, miért kérnek tőlem ilyet?

- Tao. – Éreztem, hogy megrázták a vállam, mire olyan érzésem volt, mintha zuhantam volna.

Olyan gyorsan nyitottam ki a szemeimet, hogy még én is meglepődtem rajta. Szóval, csak álom volt? Összezavarodva pislogtam az előttem lévő Krisre, aki csak meredt rám a nagy szemeivel. De amint felfogtam, hogy engem néz, teljesen zavarba jöttem, eszembe jutott az álmom, ami most teljesen felkavart. Tudtam, hogy ostobaság az egész, hiszen Kris fiú, ahogy én is, nem lehet belém szerelmes, nem is értem, hogy álmodhattam össze ilyen hülyeségeket.

- Jól vagy? – kérdezte meg pár perc után.

- I-igen, csak kicsit furcsát álmodtam – mondtam meg végül az igazat, mire tekintete azonnal lejjebb siklott a testemen, aztán egy pontot kezdett el szuggerálni, amitől még jobban zavarba jöttem. – Nem olyat! – ütöttem meg a vállát, már totálisan elvörösödve.

- Persze, bocsi – köszörülte meg a torkát. – Ne haragudj, hogy felébresztettelek, de gyere vacsorázni, rendben?

- Vacsorázni? – ültem fel hirtelen, és csak annak köszönhettem, hogy nem csókolózott össze a mellkasunk Kris-el, hogy jók a reflexei. – Mégis mennyi az idő?

- Fél nyolc – nézett a szemembe, mire pánikba estem.

Kipattantam az ágyból, aztán olyan gyorsan kezdtem el lefelé rohanni, hogy majdnem le is zúgtam a lépcsőn. Hallottam, hogy Kris kiabál utánam, de süket fülekre talált, azonnal a bejárathoz rohantam, még az anyukájának sem köszöntem, azonnal a kabátom zsebében kezdtem el turkálni, ahol végre megtaláltam a telefonomat. Három nem fogadott hívásom volt... Három!

Ez azt jelentette, hogy anyám piszkosul dühös. Ha nem veszem fel neki elsőre, csak szimplán mérges szokott lenni, de ha egyből visszahívom, lekiabál, hogy miért nem veszem fel neki. Ha nem hívom vissza, akkor már dühös, így megpróbál még egyszer. Ha ekkor sem veszem fel valamiért, akkor már mindegy, hogy visszahívom-e, vagy sem, otthon biztos, hogy jelenetet rendez. Volt már rá példa, mondjuk mikor edzésem volt.

De most három nem fogadott hívás... Ez azt jelenti, hogy bizonyára már apám is tud róla. Nyeltem egy hatalmasat, nem akartam, hogy megint az legyen, mint pár héttel ezelőtt a félévi bizonyítvány miatt. De ez most teljesen más, nem mentem haza időben, ez pedig megbocsáthatatlan.

- Minden rendben? – fogta meg a csuklóm Kris, majd aggódva rám pillantott.

- Mennem kell – mondtam egyszerűen ennyit, aztán visszatettem a telefont a kabátom zsebébe, majd levettem a fogasról.

- Nem mehetsz el! – mondta azonnal, miközben megállította a kezem.

- De, mennem kell, Kris, sajnálom – néztem a szemébe.

- Tao, csak nem menni készülsz? – jött ki a konyhából Hui Fang, arcán hatalmas nagy csalódással. – Pedig direkt miattad főztem ennyit.

- De én... – kezdtem volna.

- Kérlek, Tao, ha már eddig itt maradtál, nem számít ez a kis idő, nem? – mosolyodott el Kris. – Elhiszem, hogy otthon aggódnak érted, de majd én kimagyarázlak, biztos megértik majd.

Egy ideig figyeltem Kris mosolygós arcát, valamint az anyukája lebiggyesztett ajkait. Persze, megértik... Ha tudnád, Kris, hogy mit fogok azért kapni, hogy nem mentem haza suli után, és másnál vacsoráztam, biztosan nem gondolnád azt, hogy a szüleim „megértik”. Végül hatalmasat sóhajtottam, majd bólintottam egyet, beleegyezve abba, hogy itt maradok vacsorára.

Azt hiszem, jól döntöttem, hiszen boldogsággal töltött el, hogy Hui Fang felsikkantott örömében, majd a konyhába rohant, aztán Kris pedig magához húzott egy ölelésre. Túlságosan is emlékeztetett az álmomra. Ami még mindig ostobaság volt... ugye?

Ugye?

***

Egy fél óra múlva együtt indultunk meg hozzánk, mert akárhogy is győzködtem Krist, semmi pénzért nem engedett volna el egyedül. Azt mondta, ez nem olyan biztonságos környék, mint ahol én lakom, ráadásul mindenáron meg akarta magyarázni a szüleimnek a helyzetet. Teljesen biztos voltam benne, hogy ha még Krist is magammal vinném, abból még nagyobb balhé lenne.

Nem akartam, hogy megtudja, milyenek a szüleim. Nem akartam, hogy a szüleim tudomást szerezzenek róla, mert tudom, hogy azt mondanák, rossz hatással van rám, és hogy nem bízhatok senkiben. Talán még azt is megtennék, hogy szobafogságot adnak, de olyat, hogy suliba sem járhatok, inkább fizetik nekem a magántanárt, mintsem kiengedjenek a házból. Borzalmas volt egyszer átélnem, nem akarom, hogy még egyszer előforduljon.

- Sajnálom, hogy nem ébresztettelek fel, tényleg az én hibám – hallottam meg magam mellől mély, csendes hangját.

- Nem a te hibád – ráztam a fejem. – Nekem nem kellett volna elaludnom, tiszteletlen voltam, ne haragudj - sütöttem le a tekintetem.

- Ugyan már, tudom, hogy néha hajnalig fent vagy, mert tanulsz – legyintett. – Nem volt szívem felébreszteni téged, olyan ar... békésen aludtál.

- Akkor is! – ellenkeztem. – Nagyon illetlen voltam, ígérem, hogy soha nem fog többé előfordulni!

- Rendben, oké – nevetett inkább. – Lapozzunk, nem szeretem, mikor ilyen hivatalosan beszélsz hozzám.

- Hi-hivatalosan? – lepődtem meg, majd a szemébe néztem.

- Igen, szerintem neked is kényelmesebb, mikor egyszerűen csak beszélgetünk, nem? – billentette oldalra a fejét.

- Azt hiszem... – motyogtam.

Erre nem válaszolt semmit, csak elmosolyodott. Csendben lépkedtünk tovább, nekem pedig végig azon zakatolt az agyam, hogyan is mondjam meg neki szépen, hogy nem akarom, hogy bejöjjön a házunkba. Azt sem akartam, hogy egyáltalán hazáig kísérjen, hiszen ha a szüleim meglátják, már abból hatalmas vita lenne. Nem akarom őt is belekeverni, ő az egyetlen barátom, ha elveszíteném, már nem bírnám ki nélküle.

- Tao.

- Hm? – emeltem fel a fejem, majd kérdőn ránéztem.

- Itt jobbra vagy egyenesen? – mutatott az elágazásra, mire jobbra fordultam.

- Nem kellett volna velem jönnöd, busszal is haza tudtam volna jönni, még a végén megfázol – motyogtam neki.

- Mondtam már, hogy nem olyan jó környék a miénk, meg amúgy is, szeretném megismerni a szüleidet – rántotta meg a vállát.

Mélyen hallgattam. Biztosan várt volna valamilyen választ, de nem szólaltam meg. Nem akartam neki hazudni, nem érdemli meg, hogy hazugsággal próbáljam elhitetni vele, hogy a szüleim jó emberek. Viszont az igazságot sem mondhattam meg neki, hiszen lehetetlen. Két tűz között vergődtem, így inkább csak hallgattam, és úgy látszik, ő sem erőltette a dolgokat, amiért titkon hálás voltam neki.

Mikor befordultunk az utcánkba, láttam Kris-en, hogy minden házat rajongva megbámul. A szeme csillogott, ahogy figyelte a kovácsoltvas kapukat, a luxus villákat, a garázs előtt álló sportautókat, esetleg a precízen megnyírt tujákat. Itt minden olyan tökéletes... Az emberek is tökéletesek, persze csak látszólag. Nem foglalkoznak a másikkal, csak arra mentek, hogy megmutassák, kinek van több pénze. Az pedig, ha valakinek van valami hibája, azt szépen eltussolják.

Ebben a világban, a gazdagok világában, nem számít, ha megcsaltad a feleséged, vagy éppen a nőknek nem a férjüktől van gyereke. Nem számított, hiszen pénzzel mindent megoldottak. Elérték, hogy legyen hírnevük, látszólag tökéletesek voltak, de azt már csak kevesen tudták, hogy mondjuk a szomszéd nőnek abortusza volt tizenhét évesen. Mocskos egy világ, nem törődnek másokkal, csak ők maguk a fontosak, gátlástalan és sunyi módon akarják tönkretenni a másikat, hogy lássák a porba hullani. Ezt élvezik...

De az, hogy Kris ilyen rajongással a szemében nézi mindezt, teljesen megijesztett. Nem akartam elmondani neki, hogy itt borzalmas dolgok történnek, hiszen nem akarom lerombolni a lelkesedését. Egyszerűen túl jó volt látni, hogy ennyire tetszik neki a világom, holott semmit nem tudott róla. Talán, ha belecsöppenne, megértené, de lehet, hogy ő nem változna, ő örökre az a Kris maradna, akit én megismertem, és a legjobb barátomnak mondhatok.

- Itt vagyunk – álltam meg végül, mire a mi házunkat is végigmérte.

- Nagyon menő villátok van – mosolyodott rám.

Nem válaszoltam, inkább csak vállat vontam. Gyűlöltem itt élni, pontosan az előbbi okok miatt.

- Hogy fogsz hazamenni? – néztem a szemébe.

- Gondolom, gyalog – rántotta meg a vállát. – Talán majd egy darabon buszozok, ha találok magamnál annyi pénzt.

- Majd én adok, nem akarom, hogy miattam történjen veled valami! – kezdtem el azonnal a táskámban keresgélni a tárcám után.

- Hagyd csak, szívesen hazakísértelek – fogta meg a kezem, majd kissé megszorította.

Elakadt minden szavam. Nem viszonoztam a szorítást, hiszen mégis az utca közepén voltunk, de elhúzni sem akartam a kezem, hiszen jól esett az érintése. Egy ideig így álltunk, én félve pillantottam a szemébe, de ő csak mosolygott rám. Mintha várna valamire, hogy tegyek valamit, bár jelenleg meg sem tudtam mukkanni.

- Most már menj, a szüleid biztosan nagyon aggódnak – bökött a fejével a kapura.

- Rendben – mondtam végül. – Köszönöm, hogy hazakísértél, vigyázz magadra! – hajoltam meg kissé.

- Hülye! – nevetett fel, majd nem törődve semmivel, magához ölelt.

Hatalmasat nyeltem, de nem tudtam nem viszonozni az ölelését, hiszen nagyon jól esett. Nem sokáig élveztem teste melegét, mert végül ő húzódott el tőlem, aztán még rám mosolygott, majd intett egyet, és elindult visszafelé. Az a bizonyos „Álmodj szépeket!” ott csüngött a levegőben, de egyikünk sem mondta ki, felesleges lett volna.

Aztán végre megindultak a lábaim, majd miután kulcsommal kinyitottam az ajtót, egy hatalmasat sóhajtottam. Halkan letettem a táskám a földre, majd levettem a bakancsom, majd a kabátomat is. Visszavettem a hátamra a táskát, majd próbáltam a leghalkabban felosonni, ám nem volt ilyen szerencsém. Apám olyan gyorsan rontott ki a nappaliból, hogy még reagálni sem volt időm, azonnal egy hatalmas pofon csattant az arcomon.

És ez még csak a kezdet...

(Huhh, ennyi lett volna. ^^"

Tudom, hogy gonosz módon fejeztem be. xD De mindenképpen hozni akartam még ma, így ha tovább húzom, lehetséges, hogy már nem került volna fel 30-dikán. ^^"

De remélem, annak ellenére, hogy kicsit másabb fejezet lett, tetszett nektek. :3 Most megmutatkozott Tao eddig rejtett oldala, hogy tetszett? ^^ És ez az álom? Vajon a továbbiakban is kísérteni fogja Taót? Van valami jelentősége? ;)

Nyah, nagyon-nagyon várom a véleményeket, mind ide, mint Facebook-ra. :3

Chuu~ ^^)