49. fejezet

(Facebook csoport, lépjetek be nyugodtan ^^: https://www.facebook.com/groups/707788372637444/?fref=ts )


49. fejezet

Tao POV 

Azt hittem, nem leszünk olyan szerencsétlenek, hogy bárkibe is belefussunk. Igazából, mindenkire gondoltam, de éppen rájuk egyáltalán nem. Mégis, ahogy megláttam őket, úgy hervadt le minden jókedv az arcomról. Mert őket látni még mindig egyet jelentett a szenvedéssel. Ugyan fogalmam sem volt, mégis miért voltak együtt, holott az utóbbi időben szinte nem is beszéltek egymással, a legkevésbé sem érdekelt. Féltem velük beszélni. Legszívesebben rájuk sem néztem volna, kikerültem volna őket, mintha idegenek lettek volna. Mégis képtelen voltam megtenni. Nem bírtam moccanni, ha Kris húzott volna, akkor sem tudtam volna elindulni, hiszen a lábaim földbe gyökereztek. Nem magam miatt féltem, hanem Kris-t féltettem. Nem akartam, hogy belekeveredjen ebbe a dologba, holott már benne volt. Apám és nevelőanyám nem érdemelte meg, hogy láthassanak vele. Nem akarom, hogy tudják, boldog vagyok, nem akarom az orruk alá dörgölni, egyszerűen látni sem bírtam őket, most mégsem tudtam mozdulni. Talán a régi sebek, vagy az emlékek miatt, de csak bámultam nevelőm érzelemmentes arcára, és undorral teli szemeibe. Nem lepődtem meg… Mindig is azt hitte, meleg vagyok, most már legalább bizonyítéka is van. Mégis, az hihetetlenül jól esett, hogy Kris egy percig sem engedte el a kezem, csak erősebben szorította. Meg akartam nekik mutatni, hogy nem szégyellem őt, ha már mégis összefutottunk, mégis rettegtem attól, hogy apám jelenetet rendez. Mert még mindig bennem volt, hogy meg kell neki feleljek. De nem néztem rá, végig csak nevelőanyámat figyeltem, aki nem engem, inkább Kris-t bámulta, színtiszta undorodással az arcán. Reméltem, hogy ez nem a személyének szól, hanem annak, hogy velem van. Semmiképp nem akarnám, hogy csak ezért utálja Kris-t. Hiszen őt nem lehet nem szeretni, bár nevelőanyám senkit sem szeret magán kívül…

- Nem is tudtam, hogy a fiam meleg – szólalt meg apám, mire azonnal rákaptam a tekintetem.

Hogy aztán teljesen ledöbbenjek. Egyrészt, még mindig sokkolt, hogy a fiának hív, hiszen tizennyolc évig nem voltam én senkije. Aztán éppen most, mikor megutáltam, elkezdett így hívni. Hihetetlenül furcsa volt és hányingerem volt tőle. Semmi joga hozzá, hogy a fiának hívjon, ezt pedig neki is meg szerettem volna mondani, ám még jobban ledöbbentett az, hogy a szemében nem volt semmiféle undor. Inkább csak meglepett volt, de nem úgy tűnt, hogy elítél azért, mert egy fiút szeretek. Ennek ellenére sem tudtam megszólalni, csak bámultam felváltva őket, Kris kezét folyamatosan szorítva. Kezdtem úgy érezni, hogy megfulladok, annak ellenére, hogy kint voltunk a levegőn. Nyeltem egy hatalmasat, de végül erőt vettem magamon és megszólaltam.

- Nincs jogod ahhoz, hogy fiamnak nevezz engem – néztem keményen apám szemeibe. – Ahhoz pedig főleg, hogy beleszólj az életembe. Szóval örülnék neki, ha ehelyett az értelmetlen beszélgetés helyett elmennénk egymás mellett, mint az idegenek.
- Semmit nem változtál, ugyan olyan szemtelen vagy, mint eddig – fintorodott el nevelőanyám, mire dühös lettem.
- Téged pedig ugyan úgy gyűlöllek, mint eddig – vágtam hozzá indulatosan, mire egy pillanatra meglepődött.
- Hé, nyugalom – hallottam meg mellőlem Kris hangját, mire azonnal ránéztem. – Ne rendezzünk jelenetet, csak menjünk, rendben?
- Milyen aranyosak vagytok együtt. – A nő hangja fröcsögött a gúnytól, mire láttam, hogy Kris tekintetét rákapta.
- Azt hiszem, maguknak nincs joga beleszólni abba, hogy kivel van Tao és mit csinál. Elköltözött onnan, igen, hozzám. És tudják mit? Együtt vagyunk. Szeretem őt. Szeretjük egymást, ezen pedig még a maguk utálkozó pillantásai sem változtatnak. Nagyon szeretném, ha a jövőben elkerülnénk egymást. Ne aggódjanak, nem fogok megharagudni, ha elmennek mellettem köszönés nélkül. Remélem, megértették, hogy innentől kezdve nem akarom magukat többé látni, mert egyszerűen undorító és megbocsáthatatlan, amit eddig Tao-val műveltek. De hagyjuk is ezt, minden jót önöknek!

Le voltam sokkolva, ahogy Kris maga után húzott, gyorsan, hogy minél hamarabb eltűnjünk a közelükből. Nem néztem hátra, csak ledöbbenve bámultam magam elé, azt sem figyeltem, hogy merre mentünk. Kris most… Kiállt értem? Megvédett tőlük? Annyira aranyos gesztus volt tőle, hogy annak ellenére is elmosolyodtam, hogy ez a találkozás levitte a hangulatom a béka feneke alá. Kissé megszorítottam Kris ujjait, mire azonnal megtorpant, majd hátranézett. Én pedig egyből magamhoz öleltem, majd fejemet a nyakába fúrtam. Ő is visszaölelt, majd ahogy simogatni kezdtem a hátát, éreztem, hogy távozott belőle a feszültség. Egy nagyot sóhajtott, aztán elhúzódott tőlem és a szemembe nézett. Nem kellett semmit sem mondani, tökéletesen tudtam, hogy mire gondolt. Csak megráztam a fejem, jelezve, hogy egyáltalán nem haragszok rá, aztán egy apró puszit leheltem az ajkaira, amit ő elmélyített. Ott álltunk a pláza előtt, boldogan csókolózva, és egyikünket sem érdekelte ezek után, hogy ki lát meg minket, vagy kinek, mi a véleménye rólunk. Boldogok voltunk, ez volt a lényeg.

- Köszönöm, hogy kiálltál értem, nagyon sokat jelent – váltam el tőle, majd újra összekulcsoltam az ujjainkat, így sétáltam be a hatalmas épületbe.
- Természetes, hogy megtettem – mosolyodott el kissé, de aztán ismét elkomorult. – Ne haragudj, de nem tudtam szó nélkül hagyni, egyszerűen annyira…
- Tudom – csitítottam el, még mielőtt belekezdhetett volna. – És megértem. Nem haragszom.
- Annyira szeretlek – suttogta, mire rákaptam a tekintetem.
- Én is téged – simogattam meg hüvelykujjammal a kézfejét, mire halványan elmosolyodott.

Több szó nem esett köztünk. Mégis, annak ellenére, hogy Kris megvédett engem, mégis a gondolataim a lehető legrosszabb irányba keveredetek el. Ugyan nem volt tíz percnél hosszabb ez a találkozás, nagyon megrázott. Álmomban sem gondoltam volna, hogy összefutunk a nevelőimmel, ráadásul így, együtt. De mégis… Annak ellenére, hogy gyűlölöm őket, mégis örültem, hogy együtt voltak. Ezek szerint helyre akarták hozni a házasságukat. Mert azért mégis, én is tehettem róla, hogy tönkrement. Hibásnak éreztem magam amiatt, hogy így elromlott a kapcsolatuk, még akkor is, ha valójában semmi közöm nem volt hozzá. Talán tényleg csak az kellett, hogy kilépjek az életükből? Tényleg ekkora teher lettem volna? Én lettem volna a hibás, hogy eltávolodtak egymástól? Miattam történt minden? Ha ott maradtam volna, akkor is kibékültek volna? Mert az, hogy nevelőanyám belekarolva sétálgatott apámmal, látszólag felszabadultan, nagyon is az jelezte számomra, hogy jól megvannak. Talán tényleg örültek, hogy végre elköltöztem? Gyűlölöm őket… Mégis fájt, hogy így gondolkodtak rólam. Hiszen mindenki azt mondta, hogy én nem tehettem semmiről, maga nevelőanyám is. De nem úgy tűnt, nagyon nem.

Észre sem vettem, hogy mikor buggyant ki szememből az első könnycsepp, már csak arra lettem figyelmes, hogy valami csiklandozza az orrom, így megtöröltem, akkor vettem észre, hogy nedves az egész arcom. Gyorsan letöröltem őket, ám Kris tekintetét nem kerülte el. Azonnal felém fordult, aggódva végigmért, aztán az első padra leültetett, amit meglátott. Maga mellé ültetett, aztán a fejemet felé fordította. Még jobban rám tört a sírás, így fejemet Kris vállára ejtettem, majd kitört belőlem minden. Az elfojtott érzelmek, miszerint nekem már soha nem lesz rendes családom. Hogy akiket eddig a szüleimnek hittem, utálnak és én is gyűlölöm őket. Csak egy teher voltam számukra, míg az igazi édesanyám szeret, de még mindig nem bíztam meg benne annyira, hogy elmeséljem neki, miért is távolodtam el ennyire nevelőimtől. Kris mindvégig csak ölelt, simogatta a hátam és nyugtató szavakat súgott a fülembe. Nagyon szerettem, hogy mindig meg tudott nyugtatni, de elegem volt már abból, hogy mindig én vagyok az, aki összetörik. És habár erősnek tűnök, egyetlen rossz szó és képes a padlóra küldeni.

- Sajnálom, csak… – kezdtem bele hüppögve, majd elhúzódtam Kris-től és a szemeibe néztem. – Elegem van már ebből. Ők utálnak engem, és én is őket, mégis fáj ez az egész. Meg aztán, hogy így a szemembe vágják, hogy boldogak nélkülem, és csak egy púp voltam nekik… Olyan érzés, mintha egy kést döfnének a szívedbe. És az a legrosszabb, hogy minél jobban nem akarok róla tudomást venni, annál… Annál jobban eluralkodik felettem és egyszerűen… Nem tehetek róla, én… Sajnálom, de nem megy, ők… Ők azok, akik felneveltek, és…

Kris ekkor odahajolt hozzám, majd egy csókkal belém fojtotta a további szavakat. Azonnal viszonoztam a lágy csókot, és éreztem, hogy minden gondolat kirepült a fejemből. Ha talán egy perccel később teszi ezt meg, egy újabb sírógörcs tört volna rám, amit már nem lehetett volna egy csókkal eltüntetni. Most mégis, annyira jól esett, hogy úgy csókolt, hogy minden érzelmét belevitte. Nagyon szerettem, mikor ilyen érzelmesen csókolt, sokkal több mindent el tudott így mondani, mint szavakkal. Belemosolyogtam, mire Kris arcomra simította nagy tenyerét, aztán lassan elhúzódott. Meleg, barna szemeit az enyémbe fúrta, mire újra elmosolyodtam. Ő is viszonozta, aztán letörölgette arcomat a pulcsija ujjával. Aztán kaptam még egy-egy puszit mind a két szememre, majd megfogta a kezemet és komolyan a szemembe nézett.

- Soha ne érezd úgy, hogy felesleges voltál. Ne gondolj rá így. Fogd fel úgy, hogy te eljöttél onnan, hogy új életet kezdhess. Ez egy új lehetőség számodra. Ne azzal törődj, hogy nekik mit jelentett, hanem magadra nézz. Csakis magadra. Ne törődj másokkal. A te életed a fontos, te pedig, hogy összeköltöztél velem, egy új jövőt nyitott meg feléd. Boldogok vagyunk együtt, csak ez számít, nem? Mit számítanak ők? Zárd le a múltat, mert csak úgy élvezheted ki a jelent, Taozi. Tudom, hogy nem könnyű. A múlt az hozzánk tartozik, de csak akkor, ha el tudjuk fogadni. Míg nem barátkozol meg vele, nem tudsz a jelennek élni. Ha ezt megteszed, hidd el, sokkal jobb lesz… Én itt leszek neked, segítek, hogy könnyebben le tudd zárni, rendben? Szeretlek, és ne félj, örökké szeretni foglak. Úgyhogy van bőven időd – mosolyodott el a végére, mire felnevettem.

Éreztem, hogy a szívem hevesen vert ezután a monológja után, aztán mikor magához ölelt, úgy éreztem, ennél mázlistább már nem is lehetek. Igaza volt Kris-nek. Csak akkor lehetek boldog, ha elengedem és kibékülök a múlttal. Nem lesz könnyű, hiszen eléggé meghatározzák az ember tetteit az, hogy mi történt vele a múltban, de tudom, hogy Kris segítségével menni fog. Mert szeretem őt. Mindennél jobban.

***

Alig akart elvánszorogni ez a hét. Nagyon lassan telt, de nem volt rossz. Ugyan mostanában nagyon motoszkált bennem a gondolat, hogy hétvégén elmondom édesanyámnak az igazat, hogy meleg vagyok és Kris a barátom. Nyilván féltem tőle, nem akartam, hogy emiatt elromoljon az éppen kialakuló kapcsolatunk, de azt hiszem, megérdemli, hogy őszinte legyek hozzá. Meg aztán, tartottam attól, hogy nevelőanyámtól tudja majd meg, ami egy kicsit sem lenne jó nekünk. Meg akartam beszélni Kris-el, hogy neki rendben van-e, de még nem mertem elé állni. Sokszor belekezdtem, de vagy mindig kitaláltam valami butaságot vagy inkább azt mondtam, hogy felejtse el. Ezek miatt persze volt, hogy veszekedtünk, de nem sokáig tartott az összetűzés, mert nem tudott rám haragudni. Én tényleg nem titkolóztam előtte, csak féltem, hogy hogy tálaljam neki ezt az egészet. Még soha nem voltam ilyen helyzetben. Neki meg könnyű dolga volt, az anyukája nagyon aranyos volt, egyből elfogadott minket, de anya? Fogalmam sem volt, miként állna hozzám, ha megtudná, hogy a fia a saját neméhez vonzódik, ráadásul barátja is van. Akivel együtt él. Ez nem egy olyan dolog, amit csak úgy le lehet nyelni. Talán mégsem olyan jó ötlet elmondani neki, de mégis bennem volt. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek…

- Figyelsz te rám egyáltalán? – szakított ki gondolataim közül SeHun hangja.
- Ne haragudj, elbambultam – néztem rá bűnbánóan. – Mit is kérdeztél?
- Az most mindegy – legyintett. – Inkább azt mondd el, hogy mi bánt.
- S-semmi, igazán – hazudtam egyből, de SeHunt nem lehetett könnyen átverni, meg aztán, én sem tudtam valami jól hazudni.
- Azt hiszed, beveszem? – húzta fel a szemöldökét. – Na, mi a baj? Kris-el van valami?
- Nem, minden rendben köztünk – mosolyodtam el kissé.

- Akkor? Talán otthon vannak gondok, esetleg az igazi anyukáddal történt valami? – találgatott, de én folyamatosan ráztam a fejem. – Aish, Zitao, ha nem mondod el, nem tudok segíteni.
- Én… – néztem rá kissé ijedten, mire kíváncsian pislogott rám. – Szóval… Igazából fogalmam sincs, hogy mondjam el neked.
- Csak bökd ki – könyökölt a padra, majd tenyerén megtámasztotta az állát. – Hidd el, sok mindent hallottam már, nem fogok meglepődni.
- El akarom mondani édesanyámnak, hogy meleg vagyok és együtt vagyok Kris-el – hadartam el egy szuszra, mire SeHun meglepetten pislogott rám.
- Oké, mégis meglepődtem – kuncogott fel, mire fújtam egyet. – Csak vicceltem, nyugi.
- És csak kinevetsz, vagy segítesz is? – durcáztam be.

- Hé – mosolygott, majd megpaskolta a combomat, mire szemem sarkából ránéztem. – Figyelj, nincs tapasztalatom ebben, hiszen nekem úgy derült ki az egész, hogy apám ránk nyitott Kai-jal, de… Biztos vagyok benne, hogy anyukád meg fogja érteni. Talán egy kicsit meglepő lesz neki, és egy ideig furcsa lesz, de nem fog változni. Elvégre, a fia vagy, azért szeret, mert az vagy, aki, és nem azért, hogy kit szeretsz. Hidd el nekem. Mondd el neki nyugodtan, ugyan úgy szeretni fog téged, emiatt ne aggódj.

SeHun csendes, nyugodt, mély hangja amúgy is mindig jó hatással volt rám, de most meg is nyugtatott. Talán tényleg csak egy kis biztatásra volt szükségem. Ugyan még egy kicsit mindig tartottam tőle, de elhittem SeHunnak, hogy úgy lesz a legjobb, ha őszintén elmondok neki mindent. Elmosolyodtam, aztán a szemeibe néztem. Ő továbbra is mosolygott, majd hogy megköszönjem neki a segítségemet, gyorsan megöleltem, de olyan gyorsan, hogy még ideje sem volt visszaölelni. Az utóbbi időben SeHunnal megint olyan jó barátságot ápoltunk, mint mielőtt összejöttünk volna. Talán nem volt olyan bensőséges, hiszen nem ölelgettük és puszilgattuk egymást, de ugyan olyan jól el tudtunk beszélgetni. Örültem, hogy így alakult, mert SeHunnak tényleg mindent elmondhattam. Tudta azt is, hogy mi történt otthon, meg nagyjából mindenről. Jó volt valakinek még elmondani, hiszen benne bíztam Kris után a legjobban. Tudtam, hogy nem adja tovább a dolgaimat, ahogy én sem az övéit. Neki mégis van egy titka, amit nem akart az orromra kötni. Minden hét végén furcsán viselkedett, ám most valamiért mégsem. Nem tudtam hová tenni a dolgot, de nem akartam, hogy erővel mondja el nekem az igazat, így inkább úgy voltam vele, majd elmondja, ha szeretné. Egyszóval, SeHun még mindig nagyon fontos volt számomra.

***

Oké, erre aztán végképp nem számítottam. Vagyis, valójában semmire nem számítottam, de ha gondoltam volna bármiféle reakcióra, ez biztos nem lett volna közte. Édesanyám… Végtére is, egészen jól fogadta azt, hogy meleg vagyok. Igaza volt SeHunnak, tényleg meglepődött, de egy percnél tovább nem tartott ez a dolog, és addig sem volt semmiféle undor az arcán, csak mosolygott rám szüntelenül. Aztán mikor közöltem vele, hogy barátom is van, akkor már egy kicsit lesokkolt, de azt mondta, elvégre, helyes vagyok, biztos a srácoknak is szimpatikus vagyok. Végül közöltem vele, hogy a barátom nem más, mint Kris, erre sikoltott egyet, és leesett a székről. Én meg annyira ledöbbentem, hogy először még eszembe sem jutott felsegíteni őt, de aztán azonnal ugrottam is. Ám ő nem engedett el, miután talpra álltunk, továbbra is fogta a kezem, majd mélyen a szemembe nézett. Ekkor jött be Kris is a nappaliba, szégyenlősen elmosolyodott, mire elengedtem anya egyik kezét, majd felé nyújtottam. Kris azonnal megfogta a kezem, én pedig összekulcsoltam az ujjainkat. Anya csak mosolyogva nézte végig, aztán visszaültünk a helyünkre, Kris pedig mellettem foglalt helyet. Nem engedte el a kezemet, ami nagyon jól esett. Ugyan édesanyámon láttam, hogy egy kicsit meg van illetődve, de nagyon kedves volt, mosolygott és tényleg… Boldog voltam. Édesanyám nem ítélt el azért, mert egy fiút szerettem. Ez pedig nagyon jó érzés volt, egy nagyobb kő esett le a szívemről. Ezek után már tényleg nem számított, hogy ki, mit gondolt rólunk, hiszen a legfontosabb személyek elfogadták és így is szerettek minket. Ez volt a legfontosabb.

Ezek után elmeséltük, hogy hogyan jöttünk össze, hogy milyen nehézségeken mentünk keresztül együtt és hogy kötöttünk ki itt. Anya néhol nagyon meglepődött, de a végén azt mondta, hogy nagyon aranyos történetünk van, és hogy nagyon jól illünk egymáshoz. Elmondta, hogy tényleg nagyon meglepte, hogy a fiúkat szeretem – így fogalmazott –, mégis, egy cseppet sem zavarja, mivel nagyon aranyosak vagyunk Kris-sel. Aztán mikor megbeszéltünk mindent, és kikísértem az ajtóhoz, felém fordult, majd szüntelenül mosolyogva azt mondta nekem: „Most már megértem, hogy miért nem akartál eljönni velem Koreába. Lányt bármikor találhattál volna magadnak. De fiút nem; és ilyet, mint Yifan, sehol. Nagyon szeret téged, Tao, becsüld meg. Nem mindennapi a ti szerelmetek.”

Azt hiszem, ez a pár mondat rengeteg jelentett nekem…

48. fejezet

(Facebook csoport: https://www.facebook.com/groups/707788372637444/?fref=ts )

48. fejezet

Kris POV 

Ha őszinte akartam lenni, akkor azt mondtam volna, hogy ez az összeköltözés sok bonyodalommal járt együtt. Természetesen mindennél jobban szerettem volna, hogy Tao hozzánk költözzön, elvégre, szeretem, és mindig a közelében akartam lenni. De ez nem jelentett egyet azzal is, hogy rá kellett jöjjek, nem olyan egyszerű vele élni, mint elsőre gondoltam. Persze, imádtam, hogy vele a karjaimban aludhatok el, és őt pillantottam meg elsőnek, mikor felébredtem, nem ilyenre gondolok. Csak Tao-nak voltak furcsa szokásai, amik, míg nem éltünk egy fedél alatt, nem tudtam. Most viszont belecsöppentem a közepébe. Igazából, nem mondanám ezeket rossznak, sok közüle nagyon aranyos dolog, de volt olyan is, mikor már lassan elfogyott hozzá a türelmem. Egyszerűen nem értettem. De szerettem, szóval elviseltem, aztán az idő múlásával már nem is tűntek olyan bosszantónak ezek a dolgok. Azt hiszem, az első napokban, mikor Tao a ruháit pakolta, eléggé kiakadt, hogy nincs elég hely a dolgainak, aztán mikor felajánlottam neki, hogy átvihetjük LuHan szobájába is, mert ő a fél szekrényt úgysem nagyon használja, még idegesebb lett, hogy a Gucci cuccait nem fogja más szobájában tárolni. Ez még csak egy apróság volt, így végül az én cuccaim lettek átpakolva Lulu szobájába, aminek barátom nem nagyon örült, de elvégre, keveset volt itthon, szóval annyira nem zavarta. Aztán azt is megjegyezte Zitao, hogy mostanában nem is vásárolt, így el kell, hogy menjek majd vele, én pedig előre féltem, hogy mi lesz, ha még több holmija lesz. Nem arról volt szó, hogy zavart volna, imádtam, ahogy öltözködött, megvolt a maga, egyéni stílusa, amit én mindig is dicsértem. De így is annyi ruhája volt, hogy egy külön szoba is kicsi lett volna neki, erre még vásárolni akart.

De ez volt a legkisebb probléma. Egyik este, mikor bementem a szobába, fürdés után, ő ott feküdt az ágyban. Ha nem lett volna telepakolva a hatalmas franciaágy mindenféle plüssel, főleg pandával, akkor örültem volna neki. De olyan sok kis állat volt, hogy elgondolkodtam azon, inkább kiköltözöm a nappaliba. Megjegyeztem Tao-nak, hogy nem lesz-e ez kicsit túl sok, de ő azt mondta, szerinte nagyon aranyosak, és míg nem voltam neki ő, mindig a pandákkal aludt, mert ők megvédték. Hihetetlen cuki volt, ahogy előadta nekem, de szerencsére rá tudtam venni, hogy legalább a felét lepakolja, hiszen ott voltam neki én, akit ölelgethetett és megvédhettem. Mára már egészen megszoktam, hogy reggelente innen-onnan előkerült egy plüss panda, ahol álmomban sem gondoltam, hogy az éjszaka folyamán valahogy odakeveredhetett. A kedvencem mégis, mind közül az volt, mikor reggelente elfoglalta a fürdőszobát. Oké, én is szerettem jól kinézni, egyértelmű, de mindig tekintettel voltam anyára, aztán LuHanra is. Ám Tao – mivel otthon hozzászokott, hogy nem zavarja senki – sajnos nem volt így ezzel. Emlékszem, egyik reggel Lu rontott be a szobámba, hogy azonnal rángassam ki valahogy a pasimat a fürdőből, mert majd be pisil, és ugye nekünk nem volt két fürdőnk. Tao persze meg volt lepődve, de beengedte LuHant, aztán végül már a szobánkban készülődött el – aminek majdnem az lett a vége, hogy lekerült róla megint.

Mégis, mindezektől függetlenül, imádtam vele élni. Három hét alatt megszoktam a furcsa dolgait, bár mikor rám szólt, hogy hajtsam le magam után a wc ülőkét, az még a mai napig meglepett. Pasiból voltam, természetes, hogy nem tettem meg, nagyon ritka az olyan, aki megteszi. De Tao-t kifejezetten zavarta ez a dolog, bár soha nem értettem, hogy miért. Mindegy, ez legyen a legnagyobb problémám. Szerettem egyszerűen a tudatot, hogy mellettem van. Hogy mikor a suli után hazaér, egyből megölel és elmondja, hogy hiányoztam neki. Ezekért a pillanatokért úgy éreztem, megérte az a pár furcsaság, amik hozzátartoznak. A hibáival együtt szerettem, de ő még így is tökéletes volt. Anya is elfogadott minket, azt mondta, jó hatással is van rám Tao, ugyanis többet takarítottam, jobban felügyeltem a rendre, hiszen Tao is eléggé tisztaság mániás volt. Aztán főzni is megtanult anyától, ami miatt nagyon boldog voltam. Imádtam abból enni, amit ő készített nekem. Ugyan nem volt egy konyhatündér, csak pár dolgot tudott elkészíteni, de azokat nagyon finoman.

Így volt egyik reggel is. Mikor felkeltem, ő már nem volt mellettem, de ahogy ránéztem az órára, konstatáltam, hogy még nagyon korán volt. Nem értettem, hogy miért kel fel mégis, így mivel már vissza amúgy sem tudtam volna aludni – annak ellenére, hogy nekem már nem volt suli –, inkább a keresésére indultam. Nem kellett csalódnom, meg is találtam a konyhába, de mikor megláttam, hogy felső nélkül főzőcskézett, a gondolataim azonnal piszkos irányba kezdtek el vándorolni. Ahogy végignéztem gyönyörű, kreolos bőrén, háta ívén, a tökéletes, selymes bőrt szinte a tekintetemmel simogattam. Abban a pillanatban mindennél jobban szerettem volna megkapni. Igaz, az első alkalmunk óta nem feküdtünk le, mert féltettem őt. És bár sokszor kezdeményezett, nem akartam, hogy fájjon neki, vagy valami probléma legyen. Azért másképp működtek egy srácnál a dolgok, mint egy csajnál. Legalábbis, ahogy utána olvastam, ezt írták. Így inkább vártam, ám sokszor úgy éreztem, hogy menten letámadom, főleg, mikor együtt zuhanyoztunk. Jut eszembe, az is egy érdekes este volt, mikor egyik este szinte sírva kért meg, hogy menjek vele fürödni, mert szerinte egy szellemet látott a fürdőben. Akármit mit mondtam neki, győzködtem és vigasztaltam, nem használt, ő teljesen meg volt győződve arról, hogy szellemet látott. Azóta a nap óta majdnem mindig együtt zuhanyoztunk, ami nem volt mindig kellemes – értem ezalatt, hogy Tao piszok szexi tudott lenni csurom vizesen.

Végül csak nem bírtam magammal, így az egész délelőttöt az ágyban töltöttük – nem, nem csak aludtunk és pihentünk. Hevesen kapkodva a levegőt borultam rá Tao-ra, miután mind a ketten elélveztünk. Imádtam vele lenni, ez pedig már nagyon hiányzott. Éreztem, hogy ez az alkalom már sokkal jobb volt, mint az első, Tao is bátrabb volt, és én is tudtam, hogy mit kell tennem, hogy neki kellemes legyen a dolog. Magabiztosabb voltam, Tao pedig a legvadabb álmaimat is felülmúlta. Nagyon szexi volt, így megfogadtam magamban, hogy nem fogok várni legközelebb is ennyit, hiszen úgy tűnt, jól volt, nem fájt neki és már neki is hiányzott a dolog. Rámosolyogtam szerelmemre, aztán egy csókot nyomtam izzadt homlokára. Kihúzódtam belőle, levettem magamról az óvszert, aztán magamhoz húztam forró, élvezetétől is nedves testét. Tao magához szorított, bőre forró volt, ám ilyenkor mindig fázósabb voltam, így magunkra terítettem a takarót. Tao még közelebb férkőzött hozzám, nekem pedig azonnal eszembe jutott, hogy a sok kis plüss most beterítette az egész szobát. Nem mintha annyira érdekelt volna, örültem, hogy legalább ennyi ideig kitúrhattam őket az ágyból.

- Szeretlek – törte meg a kellemes csendet Tao, mire elmosolyodtam, álla alá nyúltam majd egy csókba invitáltam. 

- Én is téged – néztem a szemeibe, amik még mindig ködösek voltak, de ilyenkor volt a legszebb. – Ha már úgyis úszott a napunknak, elmehetnénk valahová…
- Anyukád nem fog örülni, hogy én lógok, te pedig nem tanulsz – biggyesztette le az ajkait.
- Egy nap szabadság belefér, nem? – kuncogtam, de tudtam, hogy teljesen igaza van, de úgy voltam vele, emiatt ráérek később is aggódni.
- Igazad van, úgyis régen voltunk együtt – ölelt meg szorosabban, mire az éppen lenyugvó szívem megint heves ütemre kapcsolt.
- Imádlak – túrtam bele tarkóján a hajába, míg másik kezemmel összekulcsoltam az ujjainkat. – Mit szólnál, ha elmennénk akkor vásárolni?
- Komolyan? – ült fel azonnal izgatottan, a takaró lecsúszott róla, így láthattam gyönyörű felsőtestét és a nyakát, ami jó pár helyen ki volt szívva.
- Persze – simítottam végig a karján, mire ő boldogan elmosolyodott, aztán lehajolt hozzám egy csókra.

Azonnal tudtam, hogy ha tényleg menni akarunk vásárolni, nem kellene neki hagynom, hogy meztelenül rajtam feküdjön, mert bár hiába voltunk az előbb együtt, képes lettem volna még egy menetet kikönyörögni nála. De mégsem tudtam neki ellenállni, olyan szerelmesen, kedvesen csókolt, hogy átkaroltam a derekát, majd lehúztam magamhoz, így meztelenül testünk összesimult, Tao pedig belesóhajtott a csókba. Egyik kezem akaratlanul vezettem le a csípőjére, majd onnan a fenekére, és még jobban magamhoz szorítottam.

- Ge, ah – nyögött fel, ahogy az ágyékunk összesimult, viszont abban a pillanatban leállítottam magam.
- Sajnálom – néztem rá bűnbánóan, azonnal elengedve. 

- Nem haragszom, de ha tényleg vásárolni akarunk, akkor ideje lenne felkelnünk, mivel – itt ránézett az órára. – Már tizenegy is elmúlt.
- Ha már úgyis arra megyünk, előtte nem ugrunk be a fodrászhoz? – kérdeztem hirtelen, mire Tao pislogott párat. – Tudod, le van nőve a hajam, és szeretném újrafestetni. De gondoltam valami más színben is…
- A szőke nagyon szexi – villantotta rám csábos mosolyát, amitől nyelnem kellett egyet. – Imádom, de ha te mást akarsz, én elfogadom, mert mindenhogy imádni foglak…

Ezek után felkelt rólam, úgy, ahogy volt, anyaszült meztelenül sétált ki a szobából. Nekem pedig teljesen végem volt. Tudta, hogy mit kell nekem mondani, hogy megmaradjak a szőke hajszín mellett. Talán túl könnyen befolyásolható vagyok? Nem, csak menthetetlenül szeretem az én kis pandámat. Így elhatározva magam, felültem én is, majd Tao után indultam a fürdőbe, de megpillantottam a sok kis panda plüsst. Oké, talán az „én kis pandám” rossz kifejezés volt, ezek után…

***

Egy bő fél óra múlva már az utcákat róttuk Tao-val, Sikeresen összekészültünk, bezártuk a lakást, hiszen senki nem volt otthon, aztán nekiindultunk. Tényleg nem akartam más hajszínt, tetszett nekem is a szőke, meg aztán, Tao-nak is, így nem akartam azzal „meglepni”, hogy mondjuk, visszaváltok feketére. Talán majd vágatok is belőle, mert már eléggé meg is nőtt. Azt hiszem, még csak egyszer voltam fodrásznál, mióta visszaköltöztünk Pekingbe. Még YiXing mutatta meg ezt a fodrászatot, és valóban nagyon jól dolgoztak, és nem is olyan drágán. Egy fiatal srác volt az üzletvezető és a főfodrász, de nagyon értette a dolgát. Ugyan kicsit először ijesztő a srác, de valójában rendes. Csendben sétáltam Tao mellett, nem volt szükség szavakra ahhoz, hogy megértsük egymást. Egy zebránál voltunk, mire ösztönösen fogtam meg a kezét. Ez valahogy mindig bennem volt, Tao mégis mosolyogva szorította meg ujjaimat. Aztán végül nem is engedtem el a kezét, összekulcsoltam az ujjainkat, így sétáltunk tovább. Elvégre, nem volt mitől tartanunk, engem pedig nem érdekelt a többi ember, általában annyira rohantak, hogy észre sem vették, vagy néhányan megnéztek minket, de soha nem gúnyolódtak vagy szóltak be emiatt, szerencsére. Tao-n mégis láttam, hogy egy kicsit zavarban van. Tudtam, hogy nem azért, mert szégyelli, egyszerűen csak a vérében van, hogy meg kell felelnie az elvárásoknak. Még mindig munkálkodik benne az, amit az apja belenevelt, bár rengeteget változott, mióta ismerem.

Végül csak odaértünk a fodrászathoz, Tao pedig úgy döntött, hogy ha már eljött velem, egy kicsit ő is vágat a hajából. Elbúcsúztam tőle addig, mert én egy másik helységbe mentem, aztán Eric – ahogy magát hívatta – kezelésbe vette a lenőtt sérómat. Igaz, közben jól elbeszélgettünk, megkérdezte, ki az a srác, akit magammal hoztam, én pedig elmondtam neki, hogy a barátom. Ő persze nem értette félre, azt hitte, csak valami haverom, de inkább nem világosítottam fel erről a dologról. Nem tudom, nagyjából mennyi időt vett igénybe a dolog, de valahogy úgy éreztem, Eric direkt húzta az időt. Kértem, hogy vágjon is belőle, eddig pedig tökéletes tudta, hogy milyen elképzelésem volt, most vagy hatszor visszakérdezett, öt percenként meg kellett néznem, hogy jó lesz-e, alakítgatott rajta, mintha… Nem akarta volna, hogy korán elmenjek, de fogalmam sem volt, hogy miért. Aztán mikor a türelmem fogytán volt, végre készen lettünk. Újra méz-szőke színű hajam belőve, frissen festve, illatosan meredezett az ég felé, nekem pedig tetszett a végeredmény. Ilyenkor mindig elégedett voltam. Mosolyogva fizettem a srácnak, aztán elindultam kifelé, mert kisé féltem, hogy Tao-t nagyon megvárakoztattam. Ám nem láttam sehol sem, ami miatt eléggé pánikba estem. Azonnal tárcsáztam, majd a fülemhez emeltem a mobilt. Legnagyobb meglepetésemre viszont meghallottam az ő csengőhangját egy nekem háttal ülő srác kezéből. Összezavarodtam, ám abban a pillanatban a forgószékkel megfordult az illető, nekem pedig leesett az állam is a helyéről.

Huang Zi Tao ült abban a székben, mosolyogva, várakozva nézve rám. És… És szőke volt. Vagyis, még nem, mert elég bonyolult procedúra feketéből szőkét csináltatni, egyelőre csak leszívták neki, szóval most olyan barnás-szürke volt, de mégis… Kibaszott jól állt neki. Szóhoz sem tudtam jutni, össze-vissza tátogtam, mint hal a szatyorban, csak bámulva Tao új haját, aminek a fazonja is más volt. Oldalt fel volt nyírva egy kis rész, egészen rövidre, csak a feje tetején maradt meg hosszan, ami baromi jól áll neki. Nem is értettem, eddig hogy nem jutott eszébe fazonra igazíttatni, bár úgy is nagyon jó volt a haja. Most mégis… Olyan szexi volt, hogy kedvem lett volna beletúrni a hajlakktól ragacsos hajába, és magamhoz húzni egy csókra, mert elképesztő volt.

- Tetszik? – kérdezte szerényen mosolyogva, miközben felállt, és elém lépett.
- Az nem kifejezés – motyogtam szinte extázisban, majd kezemet felemelve óvatosan túrtam bele tarkóján a hajába, majd kezdtem el simogatni. – Nagyon jól áll, de… Miért? Mármint, miért akarsz szőke lenni?
- Miattad – mosolyodott el, mire a szívem pocsolyává olvadt. – Meg aztán, elég régen motoszkált már bennem a gondolat, hogy szőke akarok lenni. Tudod, a nők szokták azt csinálni, hogy ha új korszakba lépnek, akkor változtatnak a hajukon. Gondoltam, én is kipróbálom… De tényleg tetszik?
- Imádom – mosolyodtam el, rajongással bámulva őt.
- A tiéd is nagyon jó lett – harapta be az ajkát, én pedig tudtam, hogy ha nem lennénk még az üzletben, már megcsókolt volna.

Így kézen fogtam, elköszöntem Eric-től, aki sunyin mosolygott ránk, aztán elhagytuk az üzletet. Amint kiléptünk, nem érdekelt, hogy az utca kellős közepén voltunk, magamhoz húztam és szenvedélyesen megcsókoltam. Tao ugyan meglepődött, de nem ellenkezett, azonnal átkarolta a nyakam, majd ugyan olyan szenvedéllyel viszonozta. Elmosolyodtam, aztán felemeltem a derekánál fogva és megpörgettem néhányszor a levegőben. Tao pedig hangosan nevetett ezen, de nagyon boldog voltam. Az, hogy miattam akart szőke lenni, nagyon sokat jelentett. Igazából, nem is a tény maga, hanem az, hogy ezzel fel is vállalta a kapcsolatunkat. Végül csak letettem a földre, és abszolút nem érdekelt, hogy mennyien bámultak minket, újból megcsókoltam, ezúttal lágyabban, sokkal kedvesebben. És ennyi idő elteltével is ugyan olyan izgatott voltam, mintha csak először csókolóztunk volna. A gyomrom még a mai napig bucskázott egyet, a fejem zsongott, a lábaim pedig szinte kocsonyásodtak, ahogy készségesen visszacsókolt. Imádtam. Imádtam az érzést, hogy szerelmes vagyok. Vagy inkább azt, hogy szeretek, és engem is viszont szeretnek. Nincs ennél szebb dolog a világon. Mosolyogva elváltam tőle, aztán a szemébe néztem.

- Nagyon szeretlek – simítottam végig arcán, mire boldog mosoly kúszott a képére.
- Én is téged. Örökké – tette hozzá, ami megdobogtatta a szívem.

Ezek után nem esett több szó köztünk. Ujjainkat összefontuk, így indultunk tovább a pláza felé, mert tudtam, hogy Tao ott szeretett vásárolni. Mosolyogva beszélgettünk mindenféléről, de főképp a fodrászatról és a szőke hajszínről. Megtudtam, hogy Eric azért szórakozott ennyit a hajammal, hogy meglepetés legyen Tao haja, majd az elég sokáig tartott, aztán elmondta, hogy ő kérte meg erre, mire csak felnevettem. Ki sunyi, de mindenképpen megérte. Ő erre azt mondta, hogy az arcomért érte meg, de nagyon édes voltam. Erre aztán besértődtem, de a kis piszok jól tudta, hogyan engesztelhet ki, így pár ölelés és puszi után nem tudtam rá haragudni tovább – nem mintha komolyan mérges lettem volna. Rá képtelen vagyok haragudni. Hangosan nevettünk ezen az egészen, mikor Tao arcáról olyan hirtelen tűnt el az öröm és a jókedv, hogy egyenesen ijesztő volt. Én is azonnal abbahagytam a nevetést, majd már majdnem megkérdeztem, hogy mi a baj, mikor láttam, hogy előre bámul, meredtem, kissé talán ijedten is. Összeráncoltam a szemöldökömet, aztán én is odanéztem. Hogy aztán én is megdöbbenjek. Ugyanis egy pár állt velünk szembe, akinek a női tagja nem volt már, mint Tao nevelőanyja. Ahogy így, szemtől-szembe álltunk, eszembe jutottak azok a dolgok, amiket Tao mesélt róla, nekem pedig kedvem lett volna nekimenni, annak ellenére, hogy nő volt és undorító húzás lett volna. Mégis, amilyen undorral nézett ránk, az megállított. Dühös lettem, de valamiért képtelen voltam megmozdulni, csak fogtam Tao kezét, és szerencsére ő sem húzta el, erősebben szorította az ujjaimat, majd mintha magához tért volna, kihúzta magát.

- Nem is tudtam, hogy a fiam meleg. – Eddig tudomást sem vettem a nő mellett álló férfiról, ám mikor megszólalt, azonnal rákaptam a tekintetemet.

Ő lenne Tao édesapja?