(Nyahh, megérkeztem ezzel a fejezettel is, ahogy ígértem~ *Q*
Hú, szeretném elárulni, hogy büszke vagyok rá! >< Szerintem egész jól sikerült, de ezt majd döntsétek el ti a végén... :D Ruszó Vivien-nek pedig üzenem, hogy készüljön, Lay a láthatáron~ ;)
Remélem, tetszeni fog. ^^
Jó olvasást~ :3)
10. fejezet
Kris POV
Nem haragudtam Taóra. Vagyis inkább,
nem tudtam rá haragudni, hiszen ő egyszerűen ilyen. Nem voltam
csalódott, mikor a vallomásomra csak egy köszönöm-öt felelt,
hiszen ő nyilván úgy gondolta, mintha csak barátként mondtam
volna neki. Neki fontosabb volt az, hogy örökre mellette legyek, mint
az, mit érzek iránta. Kissé elmosolyodtam, majd tovább bámultam
a szobám plafonját.
Jó pár héttel később jártunk, mint
amikor ez a dolog történt, és szerencsére azóta minden rendben ment.
Tao ismét minden nap mosolygott, amikor meglátott, boldog arccal száguldott felém, hogy megkérdezze, aznap hogy vagyok. Szerettem ezeket a
pillanatokat, úgy éreztem, minden egyes nap egy kicsit többet kapok
belőle, ami melegséggel töltött el. Ugyan tisztában vagyok vele,
hogy ő még mindig csak úgy tekint rám, mint a legjobb barátjára, de úgy hiszem, jó úton haladok afelé, hogy ez megváltozzon.
Egy nagyot sóhajtottam, majd végül
kikeltem a meleg ágyamból. Elvégeztem a szokásos dolgokat, majd
lefelé indultam a konyhába. Meglepődtem, hogy csend volt. Olyan
csend, ami ritkán szokott előfordulni a házban, így óvatosan
beljebb lépkedtem az ajtóból a hűtőhöz, amin egy
cetli állt. Elmosolyodtam, ahogy anya megint azt akarta elérni, hogy
menőnek tűnjön. Szerettem őt, mindig próbált modern dolgokat csinálni, igyekszik úgy beszélni, ahogy én, még az internetet is használja! Azt hiszem, ezt még Kanadában tanulta az ottani szomszédságtól.
Nem hiszem, hogy itt, Kínában, valaki
ennyire próbálja felvenni a fiatalok stílusát egy édesanya, ha
meg mégis, minden tisztelet az övé. Végül kinyitottam a hűtőt,
majd elpakoltam a két ételes dobozt. Aztán főztem egy kávét,
mert most szükségem volt rá. Miután megittam, végül elindultam
a buszmegálló felé. Igaz, hogy még elég korán volt, de
megbeszéltem Lay-el, hogy segítek neki egy kicsit a matekban, mert
ma dolgozatot írunk, ő meg nem nagyon vágja a dolgokat.
Lassan lépkedtem, kiélveztem a
napsütést, ami most meglepő módon, erős volt. Lehunytam a
szemem, majd egy ideig így sétáltam. Jól esett, hogy
felmelegített, szinte simogatott a lány szellő, ami mosolyt csalt
az arcomra. Túl szép napunk volt ahhoz, hogy bármi elrontsa a
kedvem!
***
- Akkor most mennyi is az eredmény? -
köszörülte meg a torkát Lay, a matekfüzete felett görnyedve.
- Most mondtam el, figyelhetnél is egy
kicsit, ha már megkértél rá, hogy segítsek - mondtam neki
vigyorogva, de már megint nem figyelt.
Így én is megfordultam, hogy
megnézzem, kit bámul már ennyire. Egy aranyos lányra számítottam,
bár Lay-nek inkább az olyanok az esetei, már amennyire
megismertem, akiket én elkerülnék. De hát, kinek mi, én nem
szólhatok bele. Viszont még azt sem mondhattam, hogy egy nem
hozzávaló lányt választott, ugyanis akit bámult, még csak nem
is lány volt! Teljesen ledöbbentem, bár ezt próbáltam nem
kimutatni.
Végül visszafordultam Lay felé, aki
még mindig az osztály Casanováját bámulta. Ha még Lay meleg is,
kétlem, hogy JoonMyun az lenne. Elvégre, akkora háreme van, hogy
egy ujjára jut öt lány. Ebből kifolyólag, ha Lay-nek bejön a
csávó, nagyon nehéz dolga lesz. Persze, nem tudhatok mindent,
lehetséges, hogy JoonMyun is bukik a pasikra, annyi nője volt már.
- Miért nem hívod el egy italra? -
néztem végül a szemébe, mire zavartan felém kapta a fejét.
- Kit? - kérdezett vissza.
- Ugyan már, úgy bámulod, mintha öt
karja és nyolc szeme lenne, ne nézz már hülyének! - veregettem
hátba. - Szóval?
- Ööö... Nem tudom, miről beszélsz
- rázta a fejét.
- Yi Xing - néztem a szemébe. - Olyan
egyértelműen látszik rajtad, hogy odavagy JoonMyunért, mintha a
homlokodra lenne írva.
Lay erre pislogott egyet... Kettőt...
Hármat. Aztán kényszeredetten elkezdett nevetni, de olyan átlátszó
volt, hogy azonnal felrántottam a szemöldökömet. Egy ideig még
folytatta ezt a nevetséges elterelő röhögést, de mikor leesett
neki, hogy ezzel nem ráz le, inkább abbahagyta.
- Khm, szóval elmagyarázod megint,
hogy kell megoldani? - nézett a szemembe, sokkal zavartabban, mint
máskor.
- Ha zavarba hoztalak, bocsánat, nem
ez volt a célom - mondtam azonnal. - Nekem semmi bajom azzal, ha
meleg vagy, mert...
- Nem vagyok meleg! - sziszegte a fogai
között, visszafojtott dühvel a hangjában.
- ...mert azt hiszem, hogy én is az
vagyok - fejeztem be a mondatot, mire kiesett a ceruza a kezéből.
Szemei hatalmasra tágultak, a száját
eltátotta és csak bámult rám. Szerintem még lélegezni is
elfelejtett, amin jót nevettem. Végül, mire kiröhögtem magam, ő
is visszatért a halálból, már képes volt pislogni is, szóval
minden rendben volt. Mégis elég furcsán pislogott rám.
- Kris... - kezdett bele, majd a szemembe
nézett. - Hogy a picsába tudtad ezt eltitkolni eddig?
- Ugyan, Lay - legyintettem egyet
nevetve. - Ha fele akkora lenne az egód, észrevetted volna.
- Szemét! - ütött bele a vállamba
gyengén, miközben kitört belőle a nevetés.
A nap további része hamar elszaladt.
A dolgozat nem volt nehéz, bár barátom azt mondta, semmit nem
értett belőle, de az azért kicsit megnyugtatott, hogy azt mondta,
a kettes megvan. Ugyan a JoonMyunos témát egyelőre ejtettük, de
biztos voltam benne, hogy a későbbiekben még beszélni fogunk
róla, ahogy rólam is. Ezután a nap után nem vágytam másra, csak
Taóra. Látni akartam, megölelni, beszívni az illatát, ami mindig
megnyugtat, egyszerűen vele akartam lenni. Így ebédszünetben a keresésére
indultam.
Elindultam lefelé a lépcsőn,
miközben azon gondolkodtam, milyen órája lehet most. Semmi nem
jutott eszembe, így végül csak lépkedtem tovább. Aztán megakadt
a szemem valamin. Megtorpantam, majd jobban figyelni kezdtem az
ismerős alakot. Ott állt a nyelvi terem előtt, előtte pedig egy
lány. Hosszú, barna haja egyenesen omlott a vállára, nem volt túl
magas, de hátulról csinos volt. Biztos voltam benne, hogy az arca is
szép.
Fel sem fogtam még rendesen a
dolgokat, máris láttam, hogy a lány elé lépett, aztán egy puszit
nyomott az arcára. Ezek után úgy besietett a terembe, mintha legalább
megégette volna az ajkát a puha arc. Teljesen értetlenül bámultam
tovább őt, aztán mikor kezeit az arcához emelte, miközben
egyenesen a szemeimbe nézett... Egy kicsit összetörtem, hiszen
reménykedtem benne, hogy nem Tao volt az. De ő volt, ez teljesen
biztos.
Egy pár pillanatig bámultam a
szemébe, aztán jobb ötlet híján, végül elszakítottam a
pillantásomat róla, és elindultam lefelé. Nem haragudtam rá. Nem,
hiszen nem volt miért. Ő nem tehetett semmiről, az a lány puszilta
meg, és bár meg tudom érteni, hogy miért tette, akkor is dühös
voltam rá. Taót egyedül csak én puszilhattam meg, senkinek nincs
joga hozzá, hogy rajtam kívül hozzáérjen!
Egy pillanatra megtorpantam. Miket is
beszélek? Hiszen ő nem egy tárgy, hogy a tulajdonomként tekintsek
rá... Tao ugyan olyan srác, mint én. Bárkinek van joga hozzáérni,
beszélni vele. Még ennek a lánynak is, bármennyire nem tetszett a
dolog. Sóhajtottam egyet, majd immár kissé szomorúan lépkedtem
tovább. Tudtam, hogy el fog jönni ez a pillanat, mikor jön majd
egy aranyos lány, aki elrabolja a szívét, így engem elenged.
Tisztában voltam vele, mégsem voltam
rá felkészülve. Most, hogy így szembesültem vele, olyan érzés
volt, mintha egy hatalmas bakancs gyomorszájon rúgott volna. Túl
hirtelen jött, így nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Fogalmam
sincs, mit csináljak ezek után... Ha több időt hagyott volna
nekem, ha felkészített volna erre, vagy esetleg látom, hogy egy lány
érdeklődik iránta, nem fájt volna ennyire. De így...
- Kris! - A szívem hatalmasat dobbant.
- Kris, kérlek, várj meg!
- Igen? - fordultam végül hátra, egy
kis közömbösséget erőltetve az arcomra, ami azonnal lehullt,
amint megláttam Tao esdeklő tekintetét.
- Én... - kezdett bele, majd beharapta
alsó ajkát és lehajtotta a fejét.
- Ha bocsánatot akarsz kérni,
felejtsd el. - Azonnal felkapta a fejét, majd döbbent szemeit az
enyémbe fúrta.
- D-de... - dadogta. - Én...
- Tao... - mosolyodtam el végül, mire
kiengedett egy hatalmas sóhajt. - Ne félj ennyire, csak azért
mondtam, mert nincs miért haragudnom. A te szíved joga eldönteni,
kivel mit csinálsz, én nem szólhatok bele. Nem vagyok senkid, hogy
megszabjam, mit tehetsz, szóval ne aggódj - borzoltam össze a
haját.
- Nem... Nem bántottalak meg? -
kérdezte félve.
Egy nagyot sóhajtottam, majd leültem az ablakpárkányra, így néztem fel rá. Ő csak állt ott előttem, cuki kis panda szemei az enyémet fürkészték, bár néha a padlót is érdekesnek gondolhatta. Nem szólaltam meg sokáig, megvártam, míg egy csapat diák elment mellettünk, utána egészen lecsendesedett minden. Ekkor megfogtam a kezét, mire teljesen meglepődött.
Egy nagyot sóhajtottam, majd leültem az ablakpárkányra, így néztem fel rá. Ő csak állt ott előttem, cuki kis panda szemei az enyémet fürkészték, bár néha a padlót is érdekesnek gondolhatta. Nem szólaltam meg sokáig, megvártam, míg egy csapat diák elment mellettünk, utána egészen lecsendesedett minden. Ekkor megfogtam a kezét, mire teljesen meglepődött.
- Figyelj rám, Tao - mondtam komoly
hangon, mire kíváncsian felém kapta a fejét. - Te vagy az életed
irányítója, ne hagyd, hogy bárki vagy bármi befolyásoljon. Hidd
el, hogy ha valamit el akarsz érni és hiszel benne, hogy sikerrel
jársz, így is fog történni. Szóval nem, nem bántottál meg,
örülök neki, hogy találtál valakit, aki értékelni tudja az adottságaid.
- Ebben a pillanatban nagyon hiszek
benne, hogy meg fogsz ölelni... - suttogta pirultan, mire
elmosolyodtam.
- Mennem kell órára, Tao - álltam
fel aztán, majd még utoljára rámosolyogtam, végül ismét
lépcsőzni kezdtem.
Gyorsan szedtem a lépcsőfokokat,
minél távolabb akartam kerülni tőle. Féltem, hogy valami
olyasmit teszek, amit később még megbánok. Szerettem volna
magamhoz szorítani és megcsókolni, hogy soha többé ne jusson
eszébe az a lány. Nem engedtem volna el, örökké a karjaimban
tudtam volna, azt akartam, hogy csak rám gondoljon, hogy nekem
nevessen... Hogy szeressen.
Annyira megdöbbentett ez a hirtelen
birtoklási ösztön, hogy jobbnak láttam, ha eljövök a közeléből.
A szívem még mindig úgy kalapált, mintha maratont futottam volna,
ami már veszélyes volt. Most már mindig ez lesz, ha a közelében
leszek? És ha meglátom azzal a lánnyal? Egyáltalán, ki ő és
mit akart Taótól?
Nem volt több időm gondolni ezekre,
ugyanis cipődobogást hallottam magam mögül, így megfordultam,
aztán már csak azt észleltem, hogy Tao a nyakamba ugrott, karjaival
szorosan ölelte a nyakamat, miközben hangosan felzokogott. Teljesen
összezavarodtam, nem értettem, hogy miért sírt, de gyorsan
behúztam a legelső ajtón, ami szerencsére valami szertár
lehetett, mert sötét volt és dohos szag terjengett.
Itt végül nekidőltem az ajtónak,
majd magamhoz húztam Taót, olyan erősen, ahogy még ott fent
terveztem. Éreztem minden porcikáját magamon, próbáltam nem erre
gondolni, de mintha csak Tao meghallotta volna a gondolataimat,
elhúzódott tőlem, majd gondolom, a szemembe akart nézni, de nem
sokat láttam belőle. Csupán éreztem az ajkaimon szapora
lélegzetvételét, ami kicsit sem segített a jelenlegi viharon a
testemben.
- Kris, én... - kezdett volna bele,
rekedt, halk hangja megtörte az idilli csendet, viszont mutatóujjamat
az ajkaira tettem.
- Sss, ne beszélj... - suttogtam neki egészen közelről.
Így, hogy nem láttam semmit, a többi
érzékem felerősödött. Éreztem a dohos szag ellenére is a
parfümje illatát, ami most nem hogy lenyugtatott volna, még jobban
felkorbácsolta a vágyaimat. Éreztem a teste melegét, ami szorosan
összesimult az enyémmel, a lehelete csiklandozta az államat,
szinte már az ajkaimon éreztem az övét. Túlságosan is új
élmény volt...
- Kris... - tört ki belőle a nevem,
nálam pedig itt szakadt a cérna.
Két kezemmel határozottan megfogtam az arcát, hüvelykujjammal pedig megcirógattam alsó ajkát, csak hogy
tudjam, hol van. Amikor Taóból kiszakadt egy halk sóhaj, nem
bírtam tovább.
Lehajoltam hozzá és...
(Na, hogy tetszett? :'D
Azt hiszem, nem kell sokat mondanom ezek után, ugye? ^^ Azért nagyon remélem, kinyírni nem akartok, hogy itt hagytam abba... :"3
Nem teszek fel kérdéseket, szerintem elég sok fogalmazódott meg bennetek így a végére, nem? :D
Szóval, nagyon-nagyon várom a véleményeket, mind ide, mind Facebook-ra~ *Q*
Chuu~ ^^)
Whááá te gyilkos!!! Bocsi :-) de ááá h tudtad itt abbahagyni???!!??? Na mindegy jajj naagyon tetszett!!!
VálaszTörlésKomoly h Lay egy igazi kanos hapsi után imádkozik?? Ez ari :-)
Am jajj ne tudd meg h most milyen boldog vagyok!!! :-D.
Am Kris anyukája egyszerűen nagyon jó fejnek tűnik, nagyon birom :-)
Kris nagyon jó h ilyen megértő volt, nagyon tetszett ahogy leírtad . Érthető a féltékenysége, de jól visszatartotta így Taonak megkönnyítette egy picit a választást.
Aaa Tao... :-) a kis huncut ;-) nehéz lehetett választani, de hmm... TÖKÉLETESEN választott :-D
És a végén az ölelés ajtó fal doh és aaaaa csók khmm illetve az egymáshoz közeledés... Jajj naagyon jól leírtad!!!
(melllékes nem nagyon észlelhető: a történetben az idő, néha picit kavarsz de mondom alig lehet észrevenni :-) )
Remélem gyorsan folytatod!!! ^^
FIGHTING!!! :-)
Haha, még a gyilkos szót nem használták rám, pedig én aztán már sok minden voltam. :'D De akkor ezt is felírom a képzeletbeli listámra~ :3
TörlésAzt hiszem, facebook-on már rendesen kifejtettem, hogy miért pont itt hagytam abba, szóval ha nem haragszol meg, nem ismételném önmagam. ^^"
Bizony, Lay teljesen belehabarodott Suhóba, csak várjuk ki, mi lesz belőle, mert még én sem tudom... xD Viszont örülök, ha szerinted aranyos. :3
Szerintem el tudom képzelni, hogy milyen boldog vagy, biztosan valami hasonlót érzek én is, mikor meglátom, hogy írtál/írtatok nekem véleményt~ *Q*
Haha, Kris anyukája nem csak jó fejnek tűnik, hanem az is! :D Ha az én anyám lenne ilyen, térdre borulnék előtte, de sajnos ez nem jött össze. xD De lesz még szerepe, nem is kevés, szóval nem fogom hanyagolni. :3
Kris... Hú, érdekes téma. >< Nagyon jó látni, hogy tetszik, ahogy leírtam. :') Valójában fogalmam sincs, hogy mit írok, mikor egy-egy fejezetet gépelek. Tényleg, nem tudom. :D Lehet, kicsit furcsa, de olyan, mintha nem is én lennék, mintha nem én írnám a történetet, hanem írná magát. :3 Azért is nincs soha problémám az ihlettel, mert az mindig van. ^^
Szóval boldog vagyok, ha tetszik a karaktere, azért néha igyekszem beleszólni a történésekbe, például a végét nem így terveztem, de a srácok erősebbek voltak nálam. Nos, ez sikerült~ :'D
Tao... Huhh, szerettem volna leírni nektek, hogy miket gondolt, mikor Kris csak úgy elsétált mellette, aztán pedig faképnél hagyta. ^^" De most, hogy úgy állnak a dolgok, ahogyan, nem hiszem, hogy ez benne lesz. >< Talán, de nem biztos. xD
Kehh, a vége~ ;D Kris-nek elég perverz a fantáziája, ő tehet mindenről, én csak leírtam, amit suttogott nekem. :3 Na, jó... Azért nekem is volt benne részem, de... Na. :D
Köszönöm, hogy megjegyezted, néha előfordul velem, főleg azért, mert rengeteget olvasok, néha ilyen- néha olyan igeidőben, kicsit bezavar írás közben. ^^" De mindenképpen átnézem majd. :3
Folytatás szerintem csak hétvégén, hamarabb biztosan nem. :$
Nagyon szépen köszönöm a véleményt~ *Q* <3
Chuu~ ^^
Én már egészen hozzászoktam a tipikusan Lettys befejezéseidhez, szóval kinyírni, ugyan. Csak enyhén. *ördögi vigyor* Na, de komolyra fordítva a szót, mikor még el sem olvastam az utolsó szavakat tudtam, hogy mi lesz a vége és kb 3 percig biztos aktívan sikítoztam hangtalanul a párnámba. ^w^ Látnod kellett volna!
VálaszTörlésKris gondolatait meg annyira úgy írtad le ahogy gondoltam, hogy fogod, hogy szinte már ijesztô. Nagyon tetszett! Tao meg olyan kis ennivaló volt, ahogy aggódott, ráadásul még utána is ment és akkor...ott...a szertár...Kris...Jesszus, mindjárt szívrohamot kapok, pedig csak elképzeltem, mert valaki pont a legjobb résznél hagyra abba...nem célozgatok ám ;) De tudod ez szakmai ártalom lehet, mert mikor a húgomat megkértem csekkolja már le egy fejezetemet az irományomba ô is tökre ki volt akadva, hogy hogy tudom ott abbahagyni ahol. Pedig szerintem te ezt messze magasabb fokon ûzöd, mint az átlag ^^
Már csak arra leszek kíváncsi ezek után hogy folytatod, mert arról elképzelésem sincs. Annyi lehetséges variáció van, hogy lehetetlen elôre megjósolni mit tervezel, pedig ez egy jó játék ^^
(Ehh, amúgy lehet az én fejemmel van baj, de már az 1. fejezet óta szörnyen kíváncsi vagyok hogy fogod ágyba vinni ôket *o* )
Valahogy éreztem, hogy a te első mondatot más lesz, mint bárki másé. :D Mármint, hogy nem úgy fogsz reagálni, ahogy szinte mindenki. :3
TörlésDe azért mégis csak kinyírtalak egy kicsit~ ;D *énekelget*
Aish, túl kiszámítható lettem, vagy csak már te ismered jól a stílusomat? >< Szerintem ezt már kérdeztem tőled, nem? OwO Csak mert kicsit deja vu-m volt... :D
Húú, kíváncsi lettem volna, tényleg~ :'D Bár, én is szoktam csinálni, csak én toporzékolok meg csapkodok... Öhh, ilyenek. xD
Nagyon örülök, ha tetszett Kris. :3 Fentebb írtam, de itt is ugyan ez történt velem, mint az EK ~ Again-nél. ^^ A történet írja magát, szinte beleszólásom sincs a történesekbe, csak egy nagyon kevés. :D Ez most jelentkezett legelőször, lehet, hogy azért, mert régen írtam komolyabb yaoit, Kris pedig úgy gondolta, már most ő bizony rámászik Taóra? *gondolkodik* Hm~ xD
Tao... Szeretném leírni, hogy mi is játszódott le benne, de azt hiszem, nem lesz rá lehetőségem. ^^" Főleg, hogy megígértem, a következő fejezetben az erotika lesz főszerepben, szóval... ;D Esetleg később, de addigra én is el fogom felejteni. xD
Abban a bizonyos szertárban történő dolgok... *sunyi mosoly* A szívroham kölcsönös, az biztos, csak teljesen más okból~ :D Én azért kaptam majdnem szívrohamot, mikor megláttam a sok-sok véleményt, ami annyi önbizalmat tud adni, hogy tíz embernek is elég lenne. :')
Amúgy fogalmam sincs, kire céloztál~ xD
Kehh, azt hiszem, nekem ez már a specialitásom, nem fogom tudni levakarni magamról, de azt hiszem, nem is szeretném. :3 Szeretem a függővégeket... Írni, olvasni gyűlölöm, bár soha nem szidom az írót, hiszen tudom, hogy én is ugyan ezt csinálom. ^^" Szóval, átérzem, de azt hiszem, kell bele valami a végére, ami kíváncsivá teszi az embert. :3
A folytatás? ;D Mind fentebb említettem, páran szerették volna, ha történne egy kis erotikus dolog... Én pedig, mert ilyen téren nagyon könnyen befolyásolható vagyok, ha úgy érzem, megvalósítható a kérés, eleget fogok tenni a kérésnek. :3 Szóval készülj rá~ *ördögi mosoly... nagyon-nagyon ördögi*
Haha, valóban ilyen jó játék? :'D Bár... *elgondolkodik* Magamat ismerve tényleg nehéz lehet kitalálni, főleg, hogy néha akkor jönnek a dolgok, mikor írom. :3 Szóval, ja... :D
Nem, egyáltalán nincs a fejeddel baj, mert én is erre vagyok a legkíváncsibb~ *Q*
Nagyon-nagyon szépen köszönöm a véleményt, feldobtad a szar napomat~ :3 <3
Chuu~ ^^
Te, most, hogy visszaolvastam látom, hogy olyannyira nyitva hagytad a végét, hogy még az is lehet, hogy nem történt semmi XoX Na ezt az egy lehetôséget remélem nem akarod kijátszani, mert az már övön aluli lenne azok után, hogy így felspiláztál minket ;)
VálaszTörlésHú, erre most csak ennyit tudok mondani, ami azt hiszem, még rosszabb lesz, mintha összezavarnálak: Majd a következőből megtudod~ ;D
TörlésIgazam volt? félrebillenti a fejét*
Wááá, itt abba hagyni.... most egy picit ki akartalak nyírni, de rájöttem, hogy akkor soha többet nem olvashatnám a folytatást. Amint kiraktad elolvastam az új fejezetet, szóval azóta lenyugodtam ilyen téren :'D de még csak most érkeztem véleményt írni, bocsi ^^"". Na, de nem gyilkolok le senkit (pedig ma még a fél tanári kart is letudtam volna =.=") >.< haladok ismét sorba :3
VálaszTörlésImádom Krist, amikor Taóról ábrándozik *w* olyankor eszméletlen cuki :3. Azon a részen pedig, amikor segít Laynek a matekban behaltam :'D szabályosan majdnem felröhögtem, de 1. anyámék aludtak, és nem akartam őket felkelteni 2. lehet diliházba küldtek volna. Külön pluszpont, hogy Lay is benne volt :3 LuHan-ra várok még, mert említetted valahol, hogy lesz szerepe.
Amikor Kris meglátta, hogy a csajszi megpuszilta Taót akkor megsajnáltam T^T. Szegényke féltékenységi rohamot kapott (szerintem) meg azért a nagy szerelmét lehet elveszi egy lány (viszont akkor nem lenne TaoRis) és ezért mély lelki depresszióba esett.... Na, jó nem, mert hamar orvosolta a szükségleteit.
Taót pedig megzabálom annyira édes, főleg amikor Kris nyakába ugrott :3 ésésésé... fuh *fangörcsöl* khm.. tehát iszonyat aranyos a drága a panda szemeivel meg pláne :3 Kíváncsi leszek arra, hogy mit fog reagálni arra a csókra és itt voltál nagyon nagyooooooooooon gonosz. Kezdem bele élni magam, hogy kris megcsókolja Tao viszonozza és bele szeret Krisbe és dúl a love, bár lehet nem így lesz. Az előző fejezetnél, amikor írtam véleményt a válaszoddal sikeresen összezavartál (ezért is vagy még gonosz), de azóta valamennyire sikerült rendet tenni a fejemben :3
A kérésednek eleget téve hivatalosan én szociális szolgálatatások szakmacsoportban tanulok, köznyelven humán :'D. Idén pszichológiát, életmódot és kommunikációt is tanulok, amik nagyin segítenek átlátni a szereplők jellemét. Leírnám neked pl Tao jellemét azokból, amiket eddig tanultam, de lehet semminyire sem értenéd >.< (nem tudom te mit tanulsz). Egyébként másfél évig közgazdaságtanon voltam, de rüheltem :'D a sulim pedig szakváltásnál laza, tehát gyorsan megvolt :3. Ha már szóba hoztam, te mit tanulsz? ^^
Remélem minél hamarabb tudod hozni a folytatást, és sok sok sok ihleted lesz *w* Köszönöm ezt az (idegtépő) fejezetet ismét ^-^
Chuu~
Nyáh, először is: (Bár szerintem már írtam neked, de akkor írom megint. :D) Majdnem leestem a székről, mikor megláttam, milyen hosszan írtál nekem~ *Q* Ezt rettenetesen meg tudom becsülni, hiszen rengeteg idő egy ilyet megírni, úgyhogy... Köszönöm~ :') <3 Megpróbálok én is hasonló hosszúságban válaszolni, mert úgy gondolom, te is megérdemled. ^^
TörlésAztán~ :D Ne aggódj, nem te vagy az első, aki ki akart nyírni a vége miatt, szóval már magamra sem veszem. xD Azért megnyugtató, hogy egy kis gondolkodás után rájöttetek, hogy nem lenne, aki hozzon új fejezetet, így letettetek az ötletről. :3 Amúgy ha eljössz hozzám a világvégére, nyugodtan megölhetsz, tényleg! :'D Csak előbb hadd fejezzem be a ficet, utána nyugodt szívvel állok elébe bárminek~ xD
Örülök, ha imádod Kris-t. :3 Próbálok minden fejezetben megmutatni valami újat belőlük, nem tudom, hogy ez sikerül-e, de ha már így vélekedtek a szereplőkről, már az öröm. :3
Haha, Lay-t egyébként nem terveztem, hogy beleírom, mármint, hogy szerepet is adok neki, de mivel azt mondta Vivien, hogy a bias-a, gondoltam, örömet szerzek neki. :') Bár, most már én is úgy gondolom, hogy jó ötlet volt beleírni, mert szerintem is vicces lett. :'D
LuHan... Hm, valóban tervezek neki is nagyobb szerepet, csak hogy mikor fog felbukkanni, azt még egyelőre nem tudom. ^^" De jönni fog, mindenképpen~ :3 Mégis, inkább más valaki lesz fontos, aki a későbbiekben tűnik fel... *titokzatos kis mosoly*
Kris-nek valóban rosszul esett, amit látott, de azt hiszem, egészen jól leírtam a gondolatait. ^^" Tényleg nem haragszik Taóra, bár szerintem ez látszott. Inkább most egy kicsit távol akar lenni tőle, de ezt is a Panda érdekében. :') Ha még nem érted, igyekszem majd, hogy megértsd a későbbiekben. ^^ Jun Hee pedig ki tudja, mit tervez... :'D Lehet, tényleg elszedi Kris-től az alanyunkat, attól még a későbbiekben lehet TaoRis a történet~ ;) *azt érzi, megint gonosz volt, ugye? ^^"*
Tao ebben a fejezetben valóban nagyon aranyos lett. >< Csak nekem tűnik úgy, vagy tényleg Kris fejezeteiben aranyosabbra sikerül valahogy mindig? OwO Bár, ez nem olyan meglepő, Kris szinte csak a pozitívumokat látja meg benne, hiszen szerelmes. :3 Óh, okey, megnyugodtam. xD *elbeszélget magával, LoL~*
Haha, most, hogy közkívánatra belementem, hogy a következő fejezet erotikus töltetű legyen... *megint nagyon gonosznak érzi magát, bár most ezt te nem értheted* ...lehet, hogy van alapja a feltételezéseidnek. :D De csak lehet, az még koránt sem biztos~ ^w^
Igen, szeretem összezavarni az embereket, úgy hiszem, ez is levakarhatatlan tulajdonságom, amit nem csak itt érvényesítek. :'D Annak viszont örülök, ha sikerült mindent a helyére pakolni a fejedben. :3
Hú, hogy én mit tanulok? xD Okey, pedagógia szakon vagyok, én szeptembertől tanulok pedet és pszichológiát, sajnos emelt óraszámban. >< Sőt, még gyakorlatra is járok óvodába, szóval fantasztikus, de erről nem fogom itt panaszkodni, blogon eleget teszem. :D Amúgy harmadikos vagyok, előtte csak szakmai orientációként csúfoltuk ezekbe a tantárgyakba való bevezetést, ami szinte semmit nem ért. xD Egyébként nem szeretem a szakot, ha tehetném, mást választanék, de hát, ez van. :D A fizikától és a kémiától ez is jobb, számomra. :'D
Nyuhh, folytatás szerintem csak hétvégén, inkább vasárnap várható. ^^ Szombaton suliban vagyok, kétlem, hogy lesz energiám délután írni. ><
Ihletem mindig van, de azért köszönöm a jókívánságot és persze a véleményt is~ *Q* <3
Remélem, legalább olyan hosszú lett a válasz, mint a hozzászólás, igyekeztem. ^o^
Chuu~ ^^
Szia :3
VálaszTörlésWÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ *ordít* Na hát kérem szépen, what's this? :D
Lay eszméletlenül aranyos *w* Rá eddig még nem mondhattam, hogy annyira közel állt volna a szívemhez, de kb 2 hete a pici paci megrúgott csillámló patáival, és ahogy repültem, sugárban húztam magam utána szivárványt. Khm, lényegtelen, ezzel csak annyit szerettem volna mondani, hogy szeretem Layt *w* És eszméletlen aranyos, ahogy Suhoról álmodozik *w* Szurkolok azért ám nekik is, hátha ők is összejönnek *w*
Kris pedig eszméletlenül aranyos *w* Megértem, hogy így érez PanTaóval kapcsolatban. Kíváncsi vagyok, hogy Tao hagyja-e, hogy legyen valami *w* Bár nem éppen lenne romantikus egy szertárban :D De ők tudják <3
Jajj, most agyilag zombi vagyok, úgyhogy ennél több értelmes hozzászólásom nem igen hiszem, hogy lesz >w<
Köszönöm, hogy olvashattam ^^ Kíváncsian várom a folytatást ^^
Chuu~~~ *w*
Sziaa~ :3
TörlésMuhaha, ez itt a gonosz befejezés, amit ti többet nem akartok, pedig lesz! :'D
Nyuhh, örülök, hogy így gondolod. :') Bár, nem az én érdemem, hogy Lay belekerült a történetbe, ha nem mondta volna Vivien, nem hiszem, hogy kapott volna szerepet. ^^"
Őszintén megvallom, hozzám sem áll olyan közel, bár tényleg nem értem, hogy miért. OwO Az EXO Showtime-ban hihetetlenül vonzotta a tekintetem az a szép vörös haja, meg a kacsintása~ *Q* Hahh, eszméletlen szexi a pasi, de valamiért nem fogott meg. Pedig kár érte~ ><
És bizony ám, Suho után ácsingózik~ ;D Hát, szurkolj, majd meglátjuk, hogy később lesz-e igény rá, hogy szóba hozzam a párost, mert most ez csak ilyen kivételes alaklom volt. ^^"
Nyuhh, már nem tudok mit mondani. >< Boldog vagyok, ha tetszik Kris, tényleg. :3 Kehh, igen, az érzései most rendesen kitörtek, az biztos. ;)
Wahh, mivel már úgy is hangoztattam feljebb, így elmondom neked is: Lévén, hogy ilyen rendes vagyok, eleget teszek majd az olvasóim kérésének, és a következő fejezetben lesz egy kis (sok~) erotika is. ;D Szóval, azt hiszem, ezzel választ adtam~ ^o^
Ugyan, értelmes volt az, én legalábbis megértettem. :3 Tény, hogy azon a csillámpónis szövegeden kifeküdtem, de... A lényeget megértettem. xD
Én köszönöm, hogy írtál nekem véleményt~ *Q* <3
Folytatás hétvégén várható! :3
Chuu~ ^^
ÀÀÀÀÀ pont itt abbahagyni!! *0* uristen de nagyon remélem hohy megcsókólja és nem szakítják félbe őket *ww* annnnyira nagyon tetszett ez a rész!!! *-* tényleg jól írtad meg (nem mintha az eddigieket nem :333) jaj Lay hihetelen cuki, szakadtam a nevetéstől a párbeszédjüket olvasva xD és Kris is..annyiraaa féltékeny >w< éédeeees volt
VálaszTörléshát nagyon érdekel a lány, hogy mit is akar tulajdonképpen o.o
nagyonnagyonnagyon várom a folytatást!! ^___^
Haha, igen, pont itt! :'D
TörlésMegsúgom neked a választ: Igen és nem~ *Q*
Örülök, ha tetszett, igyekeztem tényleg jól megfogni az érzelmeket, talán tényleg sikerült, annyian említettétek már, hogy szépen megírtam. ^^"
Nyuhh, akkor jó, ha cuki lett. :3 Kicsit féltem tőle, hogy érdekesnek fogjátok gondolni... OwO Nem tudom, nekem Lay egy magabiztos, erős jellem, itt meg olyan kis szerencsétlen lett. xD Bár Kris megjegyezte neki, hogy nagy az egója, sajnos inkább ezek szerint az maradt meg bennetek, hogy aranyos. :D Aish, ez már a történet ártalma, mindenki cuki benne~ ><
De örülök, ha tetszett a párbeszédjük. :D Bevallom, azon még én is nevettem utólag, visszaolvasva. :3
Kehh, még jó hogy féltékeny~ ;D Én is az lennék, ha a Pandámat el akarná venni tőlem valaki. TwT
Hm, Jun Hee... ^^ A következő fejezetben róla is lesz szó, legalábbis, megpróbálom őt is belesűríteni az erotikába~ :D Persze, nehogy szó szerint értsd, az hiányzik még, hogy gruppen legyen! >< *nagyon fáradt, elnézést kér miatta*
Én pedig nagyon-nagyon-nagyon szépen köszönöm a véleményt, most már boldogan megyek aludni~ :3 <3
Chuu~ ^^
Most próbáljam meg szavakba foglalni, mit érzek..*-*
VálaszTörlésElőször is, amikor a bevezetőt olvastam a szavam elállt, megmutattam a húgomnak is, és úgy konferáltam fel, hogy "néézd már, annyira aranyos". Szóval nagyon nagyon köszönöm, hogy beleírtad Lay-t, boldogsággal tölti el a szívem.:') Amikor kiderült, hogy "meleg", még jobban örültem. Egy részről azért, mert JoonMyun most különösen közel áll a szívemhez, és legalább nem kell még ebben a formában sem féltékenykednem egy lányra. Tudom, szörnyű vagyok, de örülök ennek. És pont matek..:DD Khmm, inkább nem mondok semmit. Szegény Yixing.. talán már mindenki volt ilyen helyzetben, hogy az aki tetszik, nem viszonozza az érzéseit, mármint nem biztos, mert nem derül ki, de azért nem fűzök hozzá sok reményt. Dee.. olyan jó lenne *-* És erre szoktam mondani, hogy minden jó pasi vagy meleg vagy házas.. :D
Aztán tovább olvasva.. Kris anyja annyira menő. Tehát konkrétan, az én anyukám amikor gépezik, beleillene a showder klub-ba. És amikor az "ű" betűt keresi.. aranyos:D
Az iskolában annyira sajnáltam Krist.. Amikor látta Taót a lánnyal. (De most komolyan, nem tudom ki ez a lány, de csak nekem hasonlít Luhan-ra?xd) Ismételten át tudtam érezni a fájdalmat, amit érezhetett. Ez még rosszabb, amikor mással látod a kiszemelted, szerelmed. Azt hittem, hogy lépni fog valamit, elhúzza onnan, megöleli, megcsókolja vagy akármi, erre leblokkolt.. Ügyes Kris.. Bár biztos rossz érzés volt neki, de akkor is. Jaaaaaj Kris, ne csináld mááár.
Taón ledöbbentem. Az, hogy ő ölelte meg Krist.. Tudom, hogy volt már rá példa, de ez akkor is más volt minden eddigi ölelésnél.:') És elsírta magát jajj.. Drága cuki pandácska.
Végre Kris férfi volt, így kell ezt csinálni! Büszke vagyok rá!*-* De ez a vég... Mindig a legjobbnál hagyja abba mindenki.. Remélem a legjobbakat. Jajj nekem egy puszika is elég lenne, csak már történne valami. Nem bírom nézni Kris szenvedését. Gyermekem, támadd le Taót!*-*
És csak reménykedni tudok benne, hogy a lány nem fog bekavarni. Leri róla, hogy tetszik neki Tao.. ohhh kinek nem*-* Próbálom megállni a fangörcsöt, nem tudom, hogy sikerülni fog-e:D Egyszerűen tökéletes ez a panda baba.. Ahhhjjj:3
Szóval mégegyszer köszönöm, hogy beleírtad Lay-t, és nagyon várom a folytatást- ilyen fejezet után.. Csoda, hogy még élsz:D Én nem vagyok az a gyilkolós fajta, de más biztos ki akart már végezni a fejezet miatt:D
Majd írok facebookon a csoportba,hogy jelölj meg legközelebb, mert a múltkor is lemaradtam egy fejezettel.
És így említésképpen büszke is lehetsz erre a fejezetre. Sokkal választékosabban, kifejezőbben írsz, de eddig sem nagyon panaszkodhattunk rád.:) Egyre jobb és jobb leszel:3
Siess a következő résszel! ^-^ És most Suho fangörcsöm lesz egy darabig..:D
Xoxo
Istenem, azt hittem, senki nem fog nekem ilyen hosszú véleményt írni a fejezet elolvasása után. *Q*
TörlésDe... Nagyon jól esett a véleményed, a szívem még mindig 120-al ver, szóval... Huhh, le kell nyugodnom~ ><
Nyáhh, nagyon örülök, ha örülsz. :3 Bevallom, nem szántam Lay-nek szerepet, talán, ha úgy alakult volna, a későbbiekben esetleg, de egyáltalán nem lett volna biztos. ^^" De mivel írtad, hogy nagyon tetszett, gondoltam, biztosan örülnél neki, így hát, beleírtam. :3 De most már nem is bánom, kellett egy kicsit más is, mint csak a TaoRis jelenetek~ :'D
Az pedig, hogy hogyan fog alakulni Lay és Suho között a dolgok - megint nem tervezem, hogy megírom. ^^" Bár, nyilván majd lesz róla szó, úgyhogy ne keseredj el, ha lehetőség nyílik rá, fognak még szerepelni. :3
Egyébként azért a matek, mert én is hülye vagyok hozzá. xD
Az első bekezdésed utolsó mondatával meg nagyon egyetértek~ :'3 Még akkor is, ha az exem jó pasi volt... xD
Hm, Kris anyukájáról már beszéltem. :3 Lesz még szerepe, elég nagy, szóval fel fog bukkanni. :D Egyébként szeretem őt írni, nekem is nagyon szimpatikus a karaktere, de az vicces lesz, mikor majd Kris bevallja neki, hogy meleg~ :'D
Anyám szerencsére sík hülye a géphez, szóval... xD
Mm, a suliban történtek... Nos, féltékeny volt, nagyon is, de még így is úgy gondolja, hogy ha Taónak jó így, akkor elfogadja. :3 Ebből látszik, hogy mennyire szereti~ *Q* Egyébként de, még egy jó darabig csinálni fogja. ^^" Ezek szerint nem írtam le túl világosan ezt a részt, majd akkor igyekszem szót ejteni róla valamikor. :3
A lényeg, hogy Kris úgy gondolja, hogy képes elengedni Taót, ha a srác Jun Hee-t választja, hiszen tisztában van vele, hogy Tao helyes, és sok lány lenne a barátnője. ^^ Úgy érzi, ez egy alkalom arra, hogy végre egy kicsit nyitottabb legyen a világ és mások felé. :3 Ha pedig ezt Jun Hee eléri, akkor örülni fog neki, még ha odabent a szíve darabokra is törik. :')
Hú, kicsit összezavarodtam azon kérdésed láttán, hogy ki ez a lány. :'D Egyébként tényleg az a neve, hogy Choi Jun Hee, talán ha úgy mondom, Juniel, esetleg ismerősebb. ^^ Bár, most, hogy mondod, valóban hasonlít az arcuk... OwO
Nyuhh, Tao és az ölelése~ *w* Terveztem, hogy leírom a következő fejezetben, mit miért tett, de ez már ugrott, lévén, hogy rendes vagyok, és belementem, hogy a következő részben legyen egy kis erotika. ;D
De ezt a dolgot nem akarom kihagyni a történet folyásából, nagyon lényegesnek tartom, hogy mit érzett akkor Tao, bár azt még nem tudom, hogy fogom beleírni. ^^" Aish, az én áldott jó szívem, hogy mindenre rá tudtok venni~ >< ...xD
Haha, a vége~ :'D Már meg sem lepődöm, hogy te is megjegyezted. Bizony, itt kellett abbahagynom, a legjobb résznél, de esküszöm, hogy Kris hibája az egész~ ><
És igen, le fogja támadni Taót~ ;D
Jun Hee... Nos, róla nem beszéltem eddig senkinek, így most sem fogok. ^^ Hogy mik a szándékai, mi lesz vele, milyen szerepet kap, az a történet menetével szépen, lassan kiderül. :3
Tökéletes? *Q* Nyáhh, most virtuálisan küldök egy ölelést, nagyon jól esett. :') <3
Hidd el, én is csodálkozom rajta, hogy élek. xD Valóban elég sokan írták, hogy kinyírnak emiatt a befejezés miatt, de szerencsére senki nem talált meg itt a világ végén, hogy egy kicsit gonoszkodni tudjon velem~ :'D
Nincs mit megköszönnöd, szívesen beleírtam őt, már fentebb írtam. :3
Ott már válaszoltam, természetesen megjelöllek~ *Q*
Nyúhh, most nagyon-nagyon-nagyonnagyonnagyon boldog vagyok~ *wwwwwww* <3 Olyan jó ilyet olvasni, de tényleg. :') Legszívesebben most tényleg megölelgetnélek, olyan cuki vagy~ :"3
Köszönöm az elismerő, szép szavakat, ezekkel mindig nagyon fel tudtok dobni, valamint rengeteg önbizalmat adtok~ *Q* Nem utolsó sorban, ösztönöztök, hogy minél előbb folytassam a ficet. ;D
A következő szerintem hétvégén esedékes~ ^^"
Hálás köszönet neked ezért a hosszú véleményért, ezeket mindig megbecsülöm, hiszen nem kis idő egy ilyet lepötyögni. >o<
Még egyszer köszönöm~ :3 <3
Kissu~ ^^
Csak úgy mellékesen megsúgom, hogy törölnöm kellett pár dolgot a válaszomból, mert túlléptem a 4096 karaktert... :'D
Törlés