10. fejezet

(Nyahh, megérkeztem ezzel a fejezettel is, ahogy ígértem~ *Q*

Hú, szeretném elárulni, hogy büszke vagyok rá! >< Szerintem egész jól sikerült, de ezt majd döntsétek el ti a végén... :D Ruszó Vivien-nek pedig üzenem, hogy készüljön, Lay a láthatáron~ ;)

Remélem, tetszeni fog. ^^

Jó olvasást~ :3)

10. fejezet

Kris POV

Nem haragudtam Taóra. Vagyis inkább, nem tudtam rá haragudni, hiszen ő egyszerűen ilyen. Nem voltam csalódott, mikor a vallomásomra csak egy köszönöm-öt felelt, hiszen ő nyilván úgy gondolta, mintha csak barátként mondtam volna neki. Neki fontosabb volt az, hogy örökre mellette legyek, mint az, mit érzek iránta. Kissé elmosolyodtam, majd tovább bámultam a szobám plafonját.

Jó pár héttel később jártunk, mint amikor ez a dolog történt, és szerencsére azóta minden rendben ment. Tao ismét minden nap mosolygott, amikor meglátott, boldog arccal száguldott felém, hogy megkérdezze, aznap hogy vagyok. Szerettem ezeket a pillanatokat, úgy éreztem, minden egyes nap egy kicsit többet kapok belőle, ami melegséggel töltött el. Ugyan tisztában vagyok vele, hogy ő még mindig csak úgy tekint rám, mint a legjobb barátjára, de úgy hiszem, jó úton haladok afelé, hogy ez megváltozzon.

Egy nagyot sóhajtottam, majd végül kikeltem a meleg ágyamból. Elvégeztem a szokásos dolgokat, majd lefelé indultam a konyhába. Meglepődtem, hogy csend volt. Olyan csend, ami ritkán szokott előfordulni a házban, így óvatosan beljebb lépkedtem az ajtóból a hűtőhöz, amin egy cetli állt. Elmosolyodtam, ahogy anya megint azt akarta elérni, hogy menőnek tűnjön. Szerettem őt, mindig próbált modern dolgokat csinálni, igyekszik úgy beszélni, ahogy én, még az internetet is használja! Azt hiszem, ezt még Kanadában tanulta az ottani szomszédságtól.

Nem hiszem, hogy itt, Kínában, valaki ennyire próbálja felvenni a fiatalok stílusát egy édesanya, ha meg mégis, minden tisztelet az övé. Végül kinyitottam a hűtőt, majd elpakoltam a két ételes dobozt. Aztán főztem egy kávét, mert most szükségem volt rá. Miután megittam, végül elindultam a buszmegálló felé. Igaz, hogy még elég korán volt, de megbeszéltem Lay-el, hogy segítek neki egy kicsit a matekban, mert ma dolgozatot írunk, ő meg nem nagyon vágja a dolgokat.

Lassan lépkedtem, kiélveztem a napsütést, ami most meglepő módon, erős volt. Lehunytam a szemem, majd egy ideig így sétáltam. Jól esett, hogy felmelegített, szinte simogatott a lány szellő, ami mosolyt csalt az arcomra. Túl szép napunk volt ahhoz, hogy bármi elrontsa a kedvem!

***

- Akkor most mennyi is az eredmény? - köszörülte meg a torkát Lay, a matekfüzete felett görnyedve.

- Most mondtam el, figyelhetnél is egy kicsit, ha már megkértél rá, hogy segítsek - mondtam neki vigyorogva, de már megint nem figyelt.

Így én is megfordultam, hogy megnézzem, kit bámul már ennyire. Egy aranyos lányra számítottam, bár Lay-nek inkább az olyanok az esetei, már amennyire megismertem, akiket én elkerülnék. De hát, kinek mi, én nem szólhatok bele. Viszont még azt sem mondhattam, hogy egy nem hozzávaló lányt választott, ugyanis akit bámult, még csak nem is lány volt! Teljesen ledöbbentem, bár ezt próbáltam nem kimutatni.

Végül visszafordultam Lay felé, aki még mindig az osztály Casanováját bámulta. Ha még Lay meleg is, kétlem, hogy JoonMyun az lenne. Elvégre, akkora háreme van, hogy egy ujjára jut öt lány. Ebből kifolyólag, ha Lay-nek bejön a csávó, nagyon nehéz dolga lesz. Persze, nem tudhatok mindent, lehetséges, hogy JoonMyun is bukik a pasikra, annyi nője volt már.

- Miért nem hívod el egy italra? - néztem végül a szemébe, mire zavartan felém kapta a fejét.

- Kit? - kérdezett vissza.

- Ugyan már, úgy bámulod, mintha öt karja és nyolc szeme lenne, ne nézz már hülyének! - veregettem hátba. - Szóval?

- Ööö... Nem tudom, miről beszélsz - rázta a fejét.

- Yi Xing - néztem a szemébe. - Olyan egyértelműen látszik rajtad, hogy odavagy JoonMyunért, mintha a homlokodra lenne írva.

Lay erre pislogott egyet... Kettőt... Hármat. Aztán kényszeredetten elkezdett nevetni, de olyan átlátszó volt, hogy azonnal felrántottam a szemöldökömet. Egy ideig még folytatta ezt a nevetséges elterelő röhögést, de mikor leesett neki, hogy ezzel nem ráz le, inkább abbahagyta.

- Khm, szóval elmagyarázod megint, hogy kell megoldani? - nézett a szemembe, sokkal zavartabban, mint máskor.

- Ha zavarba hoztalak, bocsánat, nem ez volt a célom - mondtam azonnal. - Nekem semmi bajom azzal, ha meleg vagy, mert...

- Nem vagyok meleg! - sziszegte a fogai között, visszafojtott dühvel a hangjában.

- ...mert azt hiszem, hogy én is az vagyok - fejeztem be a mondatot, mire kiesett a ceruza a kezéből.

Szemei hatalmasra tágultak, a száját eltátotta és csak bámult rám. Szerintem még lélegezni is elfelejtett, amin jót nevettem. Végül, mire kiröhögtem magam, ő is visszatért a halálból, már képes volt pislogni is, szóval minden rendben volt. Mégis elég furcsán pislogott rám.

- Kris... - kezdett bele, majd a szemembe nézett. - Hogy a picsába tudtad ezt eltitkolni eddig?

- Ugyan, Lay - legyintettem egyet nevetve. - Ha fele akkora lenne az egód, észrevetted volna.

- Szemét! - ütött bele a vállamba gyengén, miközben kitört belőle a nevetés.

A nap további része hamar elszaladt. A dolgozat nem volt nehéz, bár barátom azt mondta, semmit nem értett belőle, de az azért kicsit megnyugtatott, hogy azt mondta, a kettes megvan. Ugyan a JoonMyunos témát egyelőre ejtettük, de biztos voltam benne, hogy a későbbiekben még beszélni fogunk róla, ahogy rólam is. Ezután a nap után nem vágytam másra, csak Taóra. Látni akartam, megölelni, beszívni az illatát, ami mindig megnyugtat, egyszerűen vele akartam lenni. Így ebédszünetben a keresésére indultam.

Elindultam lefelé a lépcsőn, miközben azon gondolkodtam, milyen órája lehet most. Semmi nem jutott eszembe, így végül csak lépkedtem tovább. Aztán megakadt a szemem valamin. Megtorpantam, majd jobban figyelni kezdtem az ismerős alakot. Ott állt a nyelvi terem előtt, előtte pedig egy lány. Hosszú, barna haja egyenesen omlott a vállára, nem volt túl magas, de hátulról csinos volt. Biztos voltam benne, hogy az arca is szép.

Fel sem fogtam még rendesen a dolgokat, máris láttam, hogy a lány elé lépett, aztán egy puszit nyomott az arcára. Ezek után úgy besietett a terembe, mintha legalább megégette volna az ajkát a puha arc. Teljesen értetlenül bámultam tovább őt, aztán mikor kezeit az arcához emelte, miközben egyenesen a szemeimbe nézett... Egy kicsit összetörtem, hiszen reménykedtem benne, hogy nem Tao volt az. De ő volt, ez teljesen biztos.

Egy pár pillanatig bámultam a szemébe, aztán jobb ötlet híján, végül elszakítottam a pillantásomat róla, és elindultam lefelé. Nem haragudtam rá. Nem, hiszen nem volt miért. Ő nem tehetett semmiről, az a lány puszilta meg, és bár meg tudom érteni, hogy miért tette, akkor is dühös voltam rá. Taót egyedül csak én puszilhattam meg, senkinek nincs joga hozzá, hogy rajtam kívül hozzáérjen!

Egy pillanatra megtorpantam. Miket is beszélek? Hiszen ő nem egy tárgy, hogy a tulajdonomként tekintsek rá... Tao ugyan olyan srác, mint én. Bárkinek van joga hozzáérni, beszélni vele. Még ennek a lánynak is, bármennyire nem tetszett a dolog. Sóhajtottam egyet, majd immár kissé szomorúan lépkedtem tovább. Tudtam, hogy el fog jönni ez a pillanat, mikor jön majd egy aranyos lány, aki elrabolja a szívét, így engem elenged.

Tisztában voltam vele, mégsem voltam rá felkészülve. Most, hogy így szembesültem vele, olyan érzés volt, mintha egy hatalmas bakancs gyomorszájon rúgott volna. Túl hirtelen jött, így nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Fogalmam sincs, mit csináljak ezek után... Ha több időt hagyott volna nekem, ha felkészített volna erre, vagy esetleg látom, hogy egy lány érdeklődik iránta, nem fájt volna ennyire. De így...

- Kris! - A szívem hatalmasat dobbant. - Kris, kérlek, várj meg!

- Igen? - fordultam végül hátra, egy kis közömbösséget erőltetve az arcomra, ami azonnal lehullt, amint megláttam Tao esdeklő tekintetét.

- Én... - kezdett bele, majd beharapta alsó ajkát és lehajtotta a fejét.

- Ha bocsánatot akarsz kérni, felejtsd el. - Azonnal felkapta a fejét, majd döbbent szemeit az enyémbe fúrta.

- D-de... - dadogta. - Én...

- Tao... - mosolyodtam el végül, mire kiengedett egy hatalmas sóhajt. - Ne félj ennyire, csak azért mondtam, mert nincs miért haragudnom. A te szíved joga eldönteni, kivel mit csinálsz, én nem szólhatok bele. Nem vagyok senkid, hogy megszabjam, mit tehetsz, szóval ne aggódj - borzoltam össze a haját.

- Nem... Nem bántottalak meg? - kérdezte félve.

Egy nagyot sóhajtottam, majd leültem az ablakpárkányra, így néztem fel rá. Ő csak állt ott előttem, cuki kis panda szemei az enyémet fürkészték, bár néha a padlót is érdekesnek gondolhatta. Nem szólaltam meg sokáig, megvártam, míg egy csapat diák elment mellettünk, utána egészen lecsendesedett minden. Ekkor megfogtam a kezét, mire teljesen meglepődött.

- Figyelj rám, Tao - mondtam komoly hangon, mire kíváncsian felém kapta a fejét. - Te vagy az életed irányítója, ne hagyd, hogy bárki vagy bármi befolyásoljon. Hidd el, hogy ha valamit el akarsz érni és hiszel benne, hogy sikerrel jársz, így is fog történni. Szóval nem, nem bántottál meg, örülök neki, hogy találtál valakit, aki értékelni tudja az adottságaid.

- Ebben a pillanatban nagyon hiszek benne, hogy meg fogsz ölelni... - suttogta pirultan, mire elmosolyodtam.

- Mennem kell órára, Tao - álltam fel aztán, majd még utoljára rámosolyogtam, végül ismét lépcsőzni kezdtem.

Gyorsan szedtem a lépcsőfokokat, minél távolabb akartam kerülni tőle. Féltem, hogy valami olyasmit teszek, amit később még megbánok. Szerettem volna magamhoz szorítani és megcsókolni, hogy soha többé ne jusson eszébe az a lány. Nem engedtem volna el, örökké a karjaimban tudtam volna, azt akartam, hogy csak rám gondoljon, hogy nekem nevessen... Hogy szeressen.

Annyira megdöbbentett ez a hirtelen birtoklási ösztön, hogy jobbnak láttam, ha eljövök a közeléből. A szívem még mindig úgy kalapált, mintha maratont futottam volna, ami már veszélyes volt. Most már mindig ez lesz, ha a közelében leszek? És ha meglátom azzal a lánnyal? Egyáltalán, ki ő és mit akart Taótól?

Nem volt több időm gondolni ezekre, ugyanis cipődobogást hallottam magam mögül, így megfordultam, aztán már csak azt észleltem, hogy Tao a nyakamba ugrott, karjaival szorosan ölelte a nyakamat, miközben hangosan felzokogott. Teljesen összezavarodtam, nem értettem, hogy miért sírt, de gyorsan behúztam a legelső ajtón, ami szerencsére valami szertár lehetett, mert sötét volt és dohos szag terjengett.

Itt végül nekidőltem az ajtónak, majd magamhoz húztam Taót, olyan erősen, ahogy még ott fent terveztem. Éreztem minden porcikáját magamon, próbáltam nem erre gondolni, de mintha csak Tao meghallotta volna a gondolataimat, elhúzódott tőlem, majd gondolom, a szemembe akart nézni, de nem sokat láttam belőle. Csupán éreztem az ajkaimon szapora lélegzetvételét, ami kicsit sem segített a jelenlegi viharon a testemben.

- Kris, én... - kezdett volna bele, rekedt, halk hangja megtörte az idilli csendet, viszont mutatóujjamat az ajkaira tettem.

- Sss, ne beszélj... - suttogtam neki egészen közelről.

Így, hogy nem láttam semmit, a többi érzékem felerősödött. Éreztem a dohos szag ellenére is a parfümje illatát, ami most nem hogy lenyugtatott volna, még jobban felkorbácsolta a vágyaimat. Éreztem a teste melegét, ami szorosan összesimult az enyémmel, a lehelete csiklandozta az államat, szinte már az ajkaimon éreztem az övét. Túlságosan is új élmény volt...

- Kris... - tört ki belőle a nevem, nálam pedig itt szakadt a cérna.

Két kezemmel határozottan megfogtam az arcát, hüvelykujjammal pedig megcirógattam alsó ajkát, csak hogy tudjam, hol van. Amikor Taóból kiszakadt egy halk sóhaj, nem bírtam tovább.

Lehajoltam hozzá és...

(Na, hogy tetszett? :'D

Azt hiszem, nem kell sokat mondanom ezek után, ugye? ^^ Azért nagyon remélem, kinyírni nem akartok, hogy itt hagytam abba... :"3

Nem teszek fel kérdéseket, szerintem elég sok fogalmazódott meg bennetek így a végére, nem? :D

Szóval, nagyon-nagyon várom a véleményeket, mind ide, mind Facebook-ra~ *Q*

Chuu~ ^^)