21. fejezet

(Sziasztok~ ^^

Tudom, hogy most egy kicsit soká érkezett meg a fejezet, de így alakult. :")

Nos, nem mondhatnám, hogy a legjobb fejezet, de azért mégis. ;D Egy kicsit utálni fogtok, de most megkíméltelek titeket valamivel kapcsolatban, amire rá fogtok jönni - remélhetőleg. :D

Jó olvasást~ :3)

21. fejezet

Tao POV

Ha lehetséges, akkor még jobban sikerült összezavarodnom. Most már azt sem értettem, hogy Kris miért lett ennyire dühös. Oké, nyilván nem volt felkészülve arra, hogy bevalljam neki, vonzódom SeHunhoz, de... Nem gondoltam volna, hogy ennyire dühös lesz emiatt. Gondoltam, hogy nem fog neki tetszeni, bár annak azért örültem, hogy mikor megöleltem, nem tolt el magától. Aztán mikor rám kiabált, egyszerűen nem bírtam tovább. Úgy csinált, mintha ez az egész annyira egyszerű lenne Mintha csak azt mondanám, hogy szép időnk van. Hiszen neki fogalma sem volt semmiről!

Nagyon dühös voltam, már elegem volt abból, hogy mindent elfojtottam magamban, hogy már ő sem hiszi el a szavaimat, így mindent kiadtam magamból... Csak hogy arra nem számítottam, hogy szépen el fogom magam szólni. Abban a pillanatban úgy elvörösödtem, hogy éreztem lángolni a fejemet, az ajkaimat pedig beharaptam, hogy még véletlenül se szólaljak meg megint, aztán a földet kezdtem el bámulni. Nem mertem Kris-re nézni, fogalmam sem volt, hogy mit gondolhatott most erről az egészről, már tényleg nem értettem semmit. Féltem, nem akartam elveszíteni a legjobb barátomat, de ha nem tudta elfogadni, hogy vonzódom egy sráchoz, akkor... Akkor én elfogadtam volna, bár nagyon hiányozna utána.

Mikor pár perc elteltével sem szólalt meg Kris, nagyon óvatosan felemeltem a pillantásomat, de ő csak teljesen sokkosan bámult a semmibe, mintha minimum szellemet látott volna. Nyeltem egyet óvatosan, de nem szóltam hozzá, még nekem is össze kellet szednem a gondolataimat arra az esetre, ha visszakérdezne. Ugyan nem szerettem volna, de bizonyára ő is kíváncsi. Valahogy ki kellett volna magyaráznom ezt az egészet. Valójában bele sem gondoltam, hogy mi is csúszott ki a számon és mit akartam belőle kihozni... Valóban tetszett az a csók Kris-el. Élveztem, és bármennyire is zavarba ejtő jelen pillanatban, de többet is szerettem volna. Valahogy mégsem... Mégsem éreztem ezt SeHun iránt. Nem érzek vágyat aziránt, hogy megcsókoljon, hogy megérintsen. Akkor mégis Kris-nél miért éreztem ezt? SeHunhoz pedig miért vonzódom? Miért ennyire bonyolult és kusza ez az egész?

- K-Kris... - nyögtem ki nagy nehezen a nevét, mire mintha visszatért volna a valóságba, kissé piros szemeit az enyémbe fúrta. - N-nem úgy értettem, én csak... Azt sem tudom, hogy miket beszélek, teljesen össze va...

Nem hagyta, hogy befejezzem, mindkét kezével megfogta a felkaromat, majd megszorította, de nem fájdalmasan. Ezzel el is érte, hogy bennem akadjon a szó, meglepődve pislogtam fel rá, de ő nem mondott semmit, csak szorította a kezemet, miközben mélyen a szemembe nézett. Ahogy úgy figyeltem a szép szemeit, megcsapott a férfias illata. Mélyet szippantottam belőle, ezáltal próbáltam megnyugtatni a heves szívverésem, ám mikor éreztem, hogy Kris még közelebb lépett hozzám, nem hogy megnyugodott volna, azonnal hevesebben kezdett verni. Az arcom még mindig lángolt, valószínűleg teljesen döbbent képet vághattam, de már tényleg nem értettem ezt az egészet.

- Mi volt akkor, Zitao? - suttogta a kérdést, végig a szemembe nézve. - Mi volt akkor, mikor megcsókoltalak?

Elkerekedtek a szemeim, közben pedig a tüdőmben rekedt a levegő. Fogalmam sem volt, hogy mégis mit mondjak neki. Nem mondhattam el az igazat. Képtelenség lenne, hiszen... Mégiscsak azt akartam, hogy tovább menjen, hogy... Hogy érintsen meg. Egyrészt nem tudnám neki elmondani, annyira zavarban voltam, másrészt ez már nem volt normális. Örültem, hogy eddig nem menekült el tőlem, ha még ezt is elmondanám neki, teljesen biztos, hogy fejvesztve rohanna a közelemből... És nem állna velem szóba utána soha. Ezt pedig nem akartam.

Beharaptam az ajkaimat, a gombóc ismét ott volt a torkomnál, de már nem vettem róla tudomást. Ismét csak két tűz között voltam, mint az utóbbi időben rengetegszer. Mégis miért érzem úgy, hogy ha SeHunnal vagyok, akkor ő kell, ha pedig Kris-el, akkor ő? Ez... Ez mégis micsoda? Hogy lehetséges ez a kettősség? Miért vert ennyire gyorsan a szívem, mikor ilyen közel volt hozzám Yifan? Egy pillanatra levezettem a tekintetem az ajkaira, de tényleg csak annyi volt, aztán azonnal elkaptam a fejem róla, majd oldalra néztem, aztán a cipőmet kezdtem stírölni.

Egyszerűen képtelen voltam megszólalni a közelében. Ha ilyen... Ennyire közel volt hozzám, az agyam nem működött. Ráadásul most bámultam az ajkait, ha most ő nincs összezavarodva, akkor én sem. Márpedig én jelenleg azt sem tudom, hogy fiú vagyok-e vagy lány. Kris talán egy fokkal jobban volt, mint én, ugyanis egyik kezét felvezette a vállamra, onnan pedig az államra, majd úgy emelte fel a fejemet. Majdnem hátrahőköltem, annyira közel volt hozzám. Arca öt centire volt az enyémtől, ajkain apró kis mosoly ült, ami annyira dögös volt, hogy...

Mi? Úristen, nem! Nem gondolhatom ezt Kris-ről! Lehetetlen, hogy most hozzá is... Mégis miért? Magyarázza el valaki, hogy mik ezek az érzések? Miért nem tudnak egyszerűen csak megszűnni? Vagy egyáltalán miért kell, hogy pont srácok iránt érezzem ezt? Viszont amint Kris még közelebb hajolt, szinte addig, hogy az ajkaink összeértek, azonnal megszűnt minden kérdésem, a levegő bennem rekedt, és úgy álltam ott előtte, mint egy szobor. Nem mertem megmozdulni, féltem, hogyha bármit is csinálok, összeér majd a szánk. Azt pedig nem akartam...

A francba is már, dehogynem akartam, de akkor sem tehettem meg. Egyáltalán Kris most mit művel? Szórakozik velem, ugye? Hiszen a lányokat szereti, teljesen egyértelmű, hogy csak szórakozik velem, hogy aztán nevethessen rajtam egy jót. Tudtam, hogy Kris nem ilyen, de már képtelen voltam másra gondolni. Az, hogy remegett a lábam és a gyomromban össze-vissza repkedtek a pillangók, elég egyértelműen mutatták, hogy élvezem a helyzetet. Mégsem léptem semmit, nem akartam, de mégis.

- Azt érezted, amit most? - suttogta az ajkaimra, éreztem meleg leheletét, én pedig eddig bírtam tartani magamat.

Lehunytam a szemem, sóhajtottam egy aprót, és Kris-nek csak ennyi kellett, azonnal magához húzott, majd összeolvasztotta ajkainkat. Szinte megváltás volt, ahogy puha, meleg ajkait ismét a sajátomén érezhettem, ezért semmivel sem törődve karoltam át a nyakát, majd túrtam bele a hajába. Azonnal utat engedtem a nyelvének, ami meg is kereste az enyémet. Kris ezúttal is tökéletes volt, mindig úgy csókolt, mintha a gondolataimban olvasott volna. Egyik kezét a derekamra csúsztatta, aztán lentebb, a fenekemre, amit kissé meg is markolt.

És ez volt az a pont, mikor rádöbbentem, hogy mit is csinálunk. Azonnal elváltam Kris-től, majd mikor ismét magához akart húzni, ellöktem magamtól. Ekkor mintha a felismerés arcon vágta volna, olyan megbánó szemekkel nézett rám. De már nem érdekelt. Ha szórakozott, ha nem, egyszerűen fogalmam sem volt, hogy most mit csináljak. Kris nem csinált semmit, csak kissé gyorsabban szedte a levegőt, az ajka vörös volt a heves csóktól, én pedig... Édes Istenem, megint meg akartam csókolni. Egyszerűen úgy vonzott, mintha mágnes lenne!

Ijedten hátráltam pár lépést, ezzel ellent mondva a vágyaimnak, de nem érdekelt. Nem tehettem meg. Kris ezt nem gondolta komolyan, ráadásul amit csinált... Még most is éreztem a kezét ott. Nagyon zavarba ejtő volt, én még sosem voltam ilyen helyzetben, egyszerűen meglepett. Valamint az is, hogy ennyire tetszett a dolog ismét... Magamat sem értettem, ahogy már semmit sem. Annyira össze voltam zavarodva mindentől, túl hirtelen történt minden, túl sok volt. Át kellett volna gondolnom a dolgokat, mielőtt idejövök. Ezek után mégis hogy fogok majd SeHun szemébe nézni?

- Ne haragudj rám - nyögte ki Kris, egy sóhajtás kíséretében. - Fogalmam sincs, mi ütött belém, én... Sajnálom, Tao. Felejtsd el, rendben?

- Felejtsem el? - kérdeztem tőle halkan, a szemébe nézve. - Ez már a második alkalom, hogy erre kérsz, Kris...

- Tudom - bólintott egy aprót, majd lépett egyet felém, mire én hátráltam. - Ne haragudj rám, nem így akartam.

- Akkor elárulnád, hogy mégis hogy? - Éreztem, hogy a sós cseppek ismét végigszántották az arcomat.

- Tao, kérlek... - lépett oda hozzám, majd magához ölelt.

Erősen szorított, mintha attól félt volna, hogy megint ellököm. Tényleg szerettem volna, de nem tudtam megtenni. Már emeltem a kezem, hogy ismét eltoljam magamtól, de ehelyett csak magamhoz szorítottam. Fejemet a nyakába rejtettem, így kezdtem el halkan sírni. Elegem volt már abból, hogy állandóan ez van. Megcsókolt, aztán arra kért, hogy felejtsem el. Mégis miért csinálta ezt? Hiszen nem meleg, akkor mégis miért csókol meg engem? Annyira zavaros ez az egész, Kris pedig képtelen nekem őszintén elmondani, hogy miért tette.

Valahogy éreztem, hogy hazudott. Egy ember nem csókol meg valakit csak úgy... Nem? Legalábbis, én így gondolom. Vagy lehet, hogy már az összezavarodottságtól össze-vissza beszélek. Nem tudtam eldönteni, hogy mit tegyek. Jelen pillanatban azt sem tudtam, hogy miért is szorítottam magamhoz Kris-t.

- Hiányzol... - suttogta halkan, miközben simogatta a hátamat. - Ezalatt a két hét alatt sokat gondoltam rád, és rájöttem, hogy nagyon hiányzol.

- Kris... - emeltem fel a fejem, majd a szemébe néztem, de rögön azután kibontakoztam az öleléséből. - Nekem sem volt kellemes, elhiheted...

- Nem lehetne... - kezdett bele, majd sóhajtott egyet. - Hogy tiszta lappal kezdjünk? Felejtsünk el mindent, ne törődjünk semmivel, csak kezdjük elölről a barátságunkat, rendben?

Pár pillanatig figyeltem, ahogy mosolyogva nézett rám. Kicsit váratlanul ért, de nem mondhattam azt, hogy nem tetszett. Talán... Így minden jobb lesz és egyszerűbb. Lehet, hogy ennek hatására, vagy más miatt, de végül mosolyogva nyújtottam felé a kezemet, amit ő azonnal elfogadott.

- Wu Yi Fan vagyok, de szólíts nyugodtan Kris-nek - rázta meg a kezemet.

- Huang Zi Tao, és... Nos, azt hiszem, meleg vagyok - villantottam felé egy kis félmosolyt, mire Kris-nek azonnal lehervadt az arcáról a mosolya.

- Sajnálom, csak egy kicsit váratlanul ért - nevette el magát kínosan.

- Gondoltam, jobb, ha az elején tisztázzuk - bólintottam felé egy aprót.

- Rendben - döntötte oldalra a fejét. - Akkor szeretném, ha tudnád, hogy nekem bármit elmondhatsz, még... Még azt is, hogy ha van egy srác, aki tetszik neked.

- Jelen pillanatban egy Oh SeHun nevezetű srác rákérdezett, hogy lennék-e a barátja, de még nem válaszoltam neki.

Valójában fogalmam sem volt, hogy mit is csinálok. Nem akartam ennyi mindent a nyakába zúdítani, hiszen nem mondanék el ilyen dolgokat egy idegennek, ha már arra kért, hogy indítsunk tiszta lappal. De már nem tudtam visszafojtani. Ahogy láttam, Kris ezúttal nem tudtam leplezni a döbbentségét egy hamis nevetéssel, így csak teljesen ledöbbent fejjel bámult rám. Én csak elmosolyodtam hamiskásan, majd végül megtöröltem az arcomat.

- Megértem, ha ezek után nem akarsz velem szóba állni, Yifan - néztem a szemébe, amik még mindig hitetlenséggel voltak teli.

- Nem... - nyögte ki, kissé nyugodtabb arckifejezéssel. - Ne aggódj, minden rendben. A barátod vagyok, bízhatsz bennem, és egyáltalán nem zavar, ha meleg vagy. Remélem, elhiszed ezt nekem.

- Még nem tudom... - indultam el a kijárat felé, majd kinyitottam az ajtót és visszanéztem rá a vállam felett. - Viszont most mennem kell, valaki vár a válaszomra...

Még láttam, ahogy Kris arcából kiszaladt minden szín, de aztán elfordultam tőle, és elindultam a lépcsőn lefelé.

Mégis mit csináljak?

***

- Hyung! - hallottam magam mögül a kiabálást, de nem fordultam meg, pedig pontosan tudtam, hogy SeHun az. - Tao-hyung, várj meg!

Nem foglalkoztam vele, a lépteimet szaporábbra vettem, és csak remélni mertem, hogy SeHun előtt be tudok menni a mosdóba, ahol sikerül majd bezárkóznom egy WC fülkébe. Mikor ez sikerült, megkönnyebbültem ültem rá a lehajtott tetejű darabra, majd arcomat a tenyerembe temettem. Ekkor hallottam meg a mosdó ajtaját kinyílni, és biztos voltam benne, hogy SeHun az. Mikor egy pár pillanatig csend volt, felemeltem a fejemet és fülelni kezdtem. Nem hallottam semmit, még csak egy pisszenést sem, így lassan felálltam, majd az ajtóhoz simultam, de így sem volt változás.

Hallucináltam volna? Idegesített, így a terv az volt, hogy csak kidugom a fejem, ám amint a reteszt elhúztam az ajtóról, valaki kirántotta az ajtót, és amint megláttam, hogy SeHun az, aki most belépett mellém a fülkébe és magunkra zárta az ajtót, teljesen meglepődtem. Mikor mosolyogva felém fordult, én csak nagyokat pislogva bámultam rá. Mégis mit tervezett?

- Miért futottál el előlem? - biggyesztette le az ajkát, ami még mindig nagyon aranyos volt.

- Ne haragudj, csak egyedül szerettem volna lenni... - suttogtam, majd visszaültem a WC-re.

- Történt valami? - kérdezte óvatosan, miközben önkényesen leereszkedett az ölembe, amin nagyon meglepődtem.

Nem szemből, hanem oldalasan ült, egyik kezével átkarolta a nyakam, míg a másikkal az arcomat simogatta, ami nagyon jó érzés volt. Mikor le akart csúszni, egyszerűen mind a két lábát az ölembe tettem, majd magamhoz húztam. SeHun erre felnevetett, mire nekem is egy apró mosoly jelent meg az arcomon. Miért nem lehet annyira egyszerű minden, mint SeHunnal lenni? Vele annyira könnyű beszélgetni, egyszerűen természetes az, hogy be vagyunk zárkózva egy WC fülkébe, ahol ő az ölemben ül. Ezt senki mással nem gondolnám normálisnak, csak vele. Ráadásul miért ennyire jó érzés vele lenni?

- Pantao... - szólított meg SeHun, mire felemeltem a fejem, és a szemébe néztem. - Mi történt?

- Semmi, nem történt semmi - ráztam a fejem.

- Akkor a semmi miatt szerettél volna egyedül lenni? - mosolyodott el, ami még mindig heves szívdobogást eredményezett.

- Csak gondolkodni szerettem volna - sóhajtottam végül, ezzel pedig tényleg nem hazudtam neki.

- Rendben, akkor gondolkodj!

Ismét végigsimított az arcomon, de ügyes ujjait ezúttal levezette az államra, aztán az ajkaimat kezdte el cirógatni. Végigsimított rajtuk, mire a bőröm szinte bizseregni kezdett ott, ahol az ujjai jártak. Másik keze a tarkómat masszírozta, én pedig a jóleső kényeztetéstől lehunytam a szemeimet, és kissé feljebb emeltem a fejem, hogy jobban hozzám férjen. Hallottam, hogy SeHun kuncogott egy aprót, de tovább folytatta az ajkaim piszkálgatását, kiűzve a fejemből mindent. Nem tudom, hogyan képes rá, de egyszerűen fantasztikus volt!

- Ha ezt csinálod, soha nem fogok döntésre jutni... - motyogtam halkan, majd kinyitottam a szemem és a tekintetünk összekapcsolódott.

- Ha ezt csinálod, meg foglak csókolni - jött a felelet, mire kissé meglepődtem.

Csak néztem SeHun gyönyörű szemeibe, amik boldogan csillogtak, én pedig nem tudtam neki ellenállni. Ugyan féltem a csóktól, hiszen eddig csak Kris-el csókolóztam... A francba már, hogy most is Kris! Azzal semmivel sem törődve vezettem egyik kezemet SeHun arcára, majd gyengéden az ajkaira hajoltam. Finom volt, puha és tökéletes. Mikor SeHun felbátorodva visszacsókolt és elkezdtünk harcolni a dominanciáért, vártam azt a vágyat, a sóvárgást, amit Kris csókjaikor mindig éreztem, de mikor már a nyelveink is találkoztak egymással...

Egyszerűen nem éreztem semmit...

(Na? ;D Hogy tetszett? Számítottatok rá, hogy Kris megint megcsókolja majd Taót? És az, hogy Wufan ilyen ajánlatot tesz? Szerintetek jó, hogy ezt tette? És mi van SeHunnal, hogyan tetszett? Vajon elindít valamit Taóban az, hogy semmit nem vált ki belőle SeHun csókja? Mi lesz ezek után? ^^

Azért remélem, nem akartam nagyon megölni, mert most a vége egész "jó" lett, nem? :'D De nem kell aggódni, lesz itt még hajtépős vég is~ :3

Egyébként ígértem a fejezetbe új szereplő(ke)t is, de sajnos most ő(k) nem fért(ek) bele, de lehet, hogy a következőben már felbukkan(nak). ^o^

Nyuh, remélem tetszett, várom a véleményeket, mind ide, mind Facebook-ra~ *Q*

Chuu~ ^^)