(Sziasztok~ ^^
Tudom, hogy most egy kicsit soká érkezett meg a fejezet, de így alakult. :")
Nos, nem mondhatnám, hogy a legjobb fejezet, de azért mégis. ;D Egy kicsit utálni fogtok, de most megkíméltelek titeket valamivel kapcsolatban, amire rá fogtok jönni - remélhetőleg. :D
Jó olvasást~ :3)
21. fejezet
Tao POV
Ha lehetséges, akkor még jobban
sikerült összezavarodnom. Most már azt sem értettem, hogy Kris
miért lett ennyire dühös. Oké, nyilván nem volt felkészülve
arra, hogy bevalljam neki, vonzódom SeHunhoz, de... Nem gondoltam
volna, hogy ennyire dühös lesz emiatt. Gondoltam, hogy nem fog neki
tetszeni, bár annak azért örültem, hogy mikor megöleltem, nem
tolt el magától. Aztán mikor rám kiabált, egyszerűen nem
bírtam tovább. Úgy csinált, mintha ez az egész annyira egyszerű
lenne Mintha csak azt mondanám, hogy szép időnk van. Hiszen neki
fogalma sem volt semmiről!
Nagyon dühös voltam, már elegem volt
abból, hogy mindent elfojtottam magamban, hogy már ő sem hiszi el
a szavaimat, így mindent kiadtam magamból... Csak hogy arra nem
számítottam, hogy szépen el fogom magam szólni. Abban a
pillanatban úgy elvörösödtem, hogy éreztem lángolni a fejemet,
az ajkaimat pedig beharaptam, hogy még véletlenül se szólaljak meg
megint, aztán a földet kezdtem el bámulni. Nem mertem Kris-re
nézni, fogalmam sem volt, hogy mit gondolhatott most erről az
egészről, már tényleg nem értettem semmit. Féltem, nem akartam
elveszíteni a legjobb barátomat, de ha nem tudta elfogadni, hogy
vonzódom egy sráchoz, akkor... Akkor én elfogadtam volna, bár nagyon
hiányozna utána.
Mikor pár perc elteltével sem szólalt
meg Kris, nagyon óvatosan felemeltem a pillantásomat, de ő csak
teljesen sokkosan bámult a semmibe, mintha minimum szellemet látott
volna. Nyeltem egyet óvatosan, de nem szóltam hozzá, még nekem is
össze kellet szednem a gondolataimat arra az esetre, ha
visszakérdezne. Ugyan nem szerettem volna, de bizonyára ő is
kíváncsi. Valahogy ki kellett volna magyaráznom ezt az egészet.
Valójában bele sem gondoltam, hogy mi is csúszott ki a számon és
mit akartam belőle kihozni... Valóban tetszett az a csók Kris-el.
Élveztem, és bármennyire is zavarba ejtő jelen pillanatban, de
többet is szerettem volna. Valahogy mégsem... Mégsem éreztem ezt
SeHun iránt. Nem érzek vágyat aziránt, hogy megcsókoljon, hogy
megérintsen. Akkor mégis Kris-nél miért éreztem ezt? SeHunhoz
pedig miért vonzódom? Miért ennyire bonyolult és kusza ez az
egész?
- K-Kris... - nyögtem ki nagy nehezen
a nevét, mire mintha visszatért volna a valóságba, kissé piros
szemeit az enyémbe fúrta. - N-nem úgy értettem, én csak... Azt
sem tudom, hogy miket beszélek, teljesen össze va...
Nem hagyta, hogy befejezzem, mindkét
kezével megfogta a felkaromat, majd megszorította, de nem
fájdalmasan. Ezzel el is érte, hogy bennem akadjon a szó,
meglepődve pislogtam fel rá, de ő nem mondott semmit, csak
szorította a kezemet, miközben mélyen a szemembe nézett. Ahogy
úgy figyeltem a szép szemeit, megcsapott a férfias illata. Mélyet
szippantottam belőle, ezáltal próbáltam megnyugtatni a heves
szívverésem, ám mikor éreztem, hogy Kris még közelebb lépett
hozzám, nem hogy megnyugodott volna, azonnal hevesebben kezdett
verni. Az arcom még mindig lángolt, valószínűleg teljesen
döbbent képet vághattam, de már tényleg nem értettem ezt az
egészet.
- Mi volt akkor, Zitao? - suttogta a
kérdést, végig a szemembe nézve. - Mi volt akkor, mikor
megcsókoltalak?
Elkerekedtek a szemeim, közben pedig a
tüdőmben rekedt a levegő. Fogalmam sem volt, hogy mégis mit
mondjak neki. Nem mondhattam el az igazat. Képtelenség lenne,
hiszen... Mégiscsak azt akartam, hogy tovább menjen, hogy... Hogy
érintsen meg. Egyrészt nem tudnám neki elmondani, annyira zavarban
voltam, másrészt ez már nem volt normális. Örültem, hogy eddig nem
menekült el tőlem, ha még ezt is elmondanám neki, teljesen
biztos, hogy fejvesztve rohanna a közelemből... És nem állna
velem szóba utána soha. Ezt pedig nem akartam.
Beharaptam az ajkaimat, a gombóc ismét
ott volt a torkomnál, de már nem vettem róla tudomást. Ismét
csak két tűz között voltam, mint az utóbbi időben rengetegszer.
Mégis miért érzem úgy, hogy ha SeHunnal vagyok, akkor ő kell, ha
pedig Kris-el, akkor ő? Ez... Ez mégis micsoda? Hogy lehetséges ez
a kettősség? Miért vert ennyire gyorsan a szívem, mikor ilyen közel
volt hozzám Yifan? Egy pillanatra levezettem a tekintetem az ajkaira,
de tényleg csak annyi volt, aztán azonnal elkaptam a fejem róla, majd
oldalra néztem, aztán a cipőmet kezdtem stírölni.
Egyszerűen képtelen voltam megszólalni a közelében. Ha ilyen... Ennyire közel volt hozzám,
az agyam nem működött. Ráadásul most bámultam az ajkait, ha most
ő nincs összezavarodva, akkor én sem. Márpedig én jelenleg azt
sem tudom, hogy fiú vagyok-e vagy lány. Kris talán egy fokkal
jobban volt, mint én, ugyanis egyik kezét felvezette a vállamra,
onnan pedig az államra, majd úgy emelte fel a fejemet. Majdnem
hátrahőköltem, annyira közel volt hozzám. Arca öt centire volt
az enyémtől, ajkain apró kis mosoly ült, ami annyira dögös volt,
hogy...
Mi? Úristen, nem! Nem gondolhatom ezt
Kris-ről! Lehetetlen, hogy most hozzá is... Mégis miért?
Magyarázza el valaki, hogy mik ezek az érzések? Miért nem tudnak
egyszerűen csak megszűnni? Vagy egyáltalán miért kell, hogy pont
srácok iránt érezzem ezt? Viszont amint Kris még közelebb
hajolt, szinte addig, hogy az ajkaink összeértek, azonnal megszűnt
minden kérdésem, a levegő bennem rekedt, és úgy álltam ott
előtte, mint egy szobor. Nem mertem megmozdulni, féltem, hogyha
bármit is csinálok, összeér majd a szánk. Azt pedig nem
akartam...
A francba is már, dehogynem akartam,
de akkor sem tehettem meg. Egyáltalán Kris most mit művel?
Szórakozik velem, ugye? Hiszen a lányokat szereti, teljesen
egyértelmű, hogy csak szórakozik velem, hogy aztán nevethessen
rajtam egy jót. Tudtam, hogy Kris nem ilyen, de már képtelen
voltam másra gondolni. Az, hogy remegett a lábam és a gyomromban
össze-vissza repkedtek a pillangók, elég egyértelműen mutatták,
hogy élvezem a helyzetet. Mégsem léptem semmit, nem akartam, de
mégis.
- Azt érezted, amit most? - suttogta
az ajkaimra, éreztem meleg leheletét, én pedig eddig bírtam
tartani magamat.
Lehunytam a szemem, sóhajtottam egy
aprót, és Kris-nek csak ennyi kellett, azonnal magához húzott,
majd összeolvasztotta ajkainkat. Szinte megváltás volt, ahogy
puha, meleg ajkait ismét a sajátomén érezhettem, ezért semmivel
sem törődve karoltam át a nyakát, majd túrtam bele a hajába.
Azonnal utat engedtem a nyelvének, ami meg is kereste az enyémet.
Kris ezúttal is tökéletes volt, mindig úgy csókolt, mintha a
gondolataimban olvasott volna. Egyik kezét a derekamra csúsztatta,
aztán lentebb, a fenekemre, amit kissé meg is markolt.
És ez volt az a pont, mikor
rádöbbentem, hogy mit is csinálunk. Azonnal elváltam Kris-től,
majd mikor ismét magához akart húzni, ellöktem magamtól. Ekkor
mintha a felismerés arcon vágta volna, olyan megbánó szemekkel
nézett rám. De már nem érdekelt. Ha szórakozott, ha nem,
egyszerűen fogalmam sem volt, hogy most mit csináljak. Kris nem csinált semmit, csak kissé gyorsabban szedte a levegőt, az
ajka vörös volt a heves csóktól, én pedig... Édes Istenem,
megint meg akartam csókolni. Egyszerűen úgy vonzott, mintha mágnes
lenne!
Ijedten hátráltam pár lépést,
ezzel ellent mondva a vágyaimnak, de nem érdekelt. Nem tehettem
meg. Kris ezt nem gondolta komolyan, ráadásul amit csinált... Még
most is éreztem a kezét ott. Nagyon zavarba ejtő volt, én még sosem
voltam ilyen helyzetben, egyszerűen meglepett. Valamint az is, hogy
ennyire tetszett a dolog ismét... Magamat sem értettem, ahogy már
semmit sem. Annyira össze voltam zavarodva mindentől, túl hirtelen
történt minden, túl sok volt. Át kellett volna gondolnom a
dolgokat, mielőtt idejövök. Ezek után mégis hogy fogok majd
SeHun szemébe nézni?
- Ne haragudj rám - nyögte ki Kris,
egy sóhajtás kíséretében. - Fogalmam sincs, mi ütött belém,
én... Sajnálom, Tao. Felejtsd el, rendben?
- Felejtsem el? - kérdeztem tőle
halkan, a szemébe nézve. - Ez már a második alkalom, hogy erre
kérsz, Kris...
- Tudom - bólintott egy aprót, majd
lépett egyet felém, mire én hátráltam. - Ne haragudj rám, nem
így akartam.
- Akkor elárulnád, hogy mégis hogy?
- Éreztem, hogy a sós cseppek ismét végigszántották az arcomat.
- Tao, kérlek... - lépett oda hozzám,
majd magához ölelt.
Erősen szorított, mintha attól félt
volna, hogy megint ellököm. Tényleg szerettem volna, de nem tudtam
megtenni. Már emeltem a kezem, hogy ismét eltoljam magamtól, de
ehelyett csak magamhoz szorítottam. Fejemet a nyakába rejtettem,
így kezdtem el halkan sírni. Elegem volt már abból, hogy
állandóan ez van. Megcsókolt, aztán arra kért, hogy felejtsem
el. Mégis miért csinálta ezt? Hiszen nem meleg, akkor mégis miért
csókol meg engem? Annyira zavaros ez az egész, Kris pedig képtelen
nekem őszintén elmondani, hogy miért tette.
Valahogy éreztem, hogy hazudott. Egy
ember nem csókol meg valakit csak úgy... Nem? Legalábbis, én így
gondolom. Vagy lehet, hogy már az összezavarodottságtól
össze-vissza beszélek. Nem tudtam eldönteni, hogy mit tegyek.
Jelen pillanatban azt sem tudtam, hogy miért is szorítottam
magamhoz Kris-t.
- Hiányzol... - suttogta halkan,
miközben simogatta a hátamat. - Ezalatt a két hét alatt sokat
gondoltam rád, és rájöttem, hogy nagyon hiányzol.
- Kris... - emeltem fel a fejem, majd
a szemébe néztem, de rögön azután kibontakoztam az öleléséből.
- Nekem sem volt kellemes, elhiheted...
- Nem lehetne... - kezdett bele,
majd sóhajtott egyet. - Hogy tiszta lappal kezdjünk? Felejtsünk el
mindent, ne törődjünk semmivel, csak kezdjük elölről a
barátságunkat, rendben?
Pár pillanatig figyeltem, ahogy
mosolyogva nézett rám. Kicsit váratlanul ért, de nem mondhattam
azt, hogy nem tetszett. Talán... Így minden jobb lesz és
egyszerűbb. Lehet, hogy ennek hatására, vagy más miatt, de végül
mosolyogva nyújtottam felé a kezemet, amit ő azonnal elfogadott.
- Wu Yi Fan vagyok, de szólíts
nyugodtan Kris-nek - rázta meg a kezemet.
- Huang Zi Tao, és... Nos, azt hiszem,
meleg vagyok - villantottam felé egy kis félmosolyt, mire Kris-nek
azonnal lehervadt az arcáról a mosolya.
- Sajnálom, csak egy kicsit váratlanul
ért - nevette el magát kínosan.
- Gondoltam, jobb, ha az elején
tisztázzuk - bólintottam felé egy aprót.
- Rendben - döntötte oldalra a fejét.
- Akkor szeretném, ha tudnád, hogy nekem bármit elmondhatsz,
még... Még azt is, hogy ha van egy srác, aki tetszik neked.
- Jelen pillanatban egy Oh SeHun
nevezetű srác rákérdezett, hogy lennék-e a barátja, de még nem
válaszoltam neki.
Valójában fogalmam sem volt, hogy mit
is csinálok. Nem akartam ennyi mindent a nyakába zúdítani, hiszen
nem mondanék el ilyen dolgokat egy idegennek, ha már arra kért,
hogy indítsunk tiszta lappal. De már nem tudtam visszafojtani.
Ahogy láttam, Kris ezúttal nem tudtam leplezni a döbbentségét egy hamis
nevetéssel, így csak teljesen ledöbbent fejjel bámult rám. Én
csak elmosolyodtam hamiskásan, majd végül megtöröltem az
arcomat.
- Megértem, ha ezek után nem akarsz
velem szóba állni, Yifan - néztem a szemébe, amik még mindig
hitetlenséggel voltak teli.
- Nem... - nyögte ki, kissé
nyugodtabb arckifejezéssel. - Ne aggódj, minden rendben. A barátod
vagyok, bízhatsz bennem, és egyáltalán nem zavar, ha meleg vagy. Remélem, elhiszed ezt nekem.
- Még nem tudom... - indultam el a
kijárat felé, majd kinyitottam az ajtót és visszanéztem rá a
vállam felett. - Viszont most mennem kell, valaki vár a
válaszomra...
Még láttam, ahogy Kris arcából
kiszaladt minden szín, de aztán elfordultam tőle, és elindultam a
lépcsőn lefelé.
Mégis mit csináljak?
***
- Hyung! - hallottam magam mögül a
kiabálást, de nem fordultam meg, pedig pontosan tudtam, hogy SeHun
az. - Tao-hyung, várj meg!
Nem foglalkoztam vele, a lépteimet
szaporábbra vettem, és csak remélni mertem, hogy SeHun előtt be
tudok menni a mosdóba, ahol sikerül majd bezárkóznom egy WC fülkébe. Mikor ez sikerült,
megkönnyebbültem ültem rá a lehajtott tetejű darabra, majd
arcomat a tenyerembe temettem. Ekkor hallottam meg a mosdó ajtaját kinyílni,
és biztos voltam benne, hogy SeHun az. Mikor egy pár pillanatig
csend volt, felemeltem a fejemet és fülelni kezdtem. Nem hallottam
semmit, még csak egy pisszenést sem, így lassan felálltam, majd
az ajtóhoz simultam, de így sem volt változás.
Hallucináltam volna? Idegesített, így a terv az volt, hogy
csak kidugom a fejem, ám amint a reteszt elhúztam az ajtóról,
valaki kirántotta az ajtót, és amint megláttam, hogy SeHun az,
aki most belépett mellém a fülkébe és magunkra zárta az ajtót,
teljesen meglepődtem. Mikor mosolyogva felém fordult, én csak
nagyokat pislogva bámultam rá. Mégis mit tervezett?
- Miért futottál el előlem? -
biggyesztette le az ajkát, ami még mindig nagyon aranyos volt.
- Ne haragudj, csak egyedül szerettem
volna lenni... - suttogtam, majd visszaültem a WC-re.
- Történt valami? - kérdezte
óvatosan, miközben önkényesen leereszkedett az ölembe, amin
nagyon meglepődtem.
Nem szemből, hanem oldalasan ült,
egyik kezével átkarolta a nyakam, míg a másikkal az arcomat
simogatta, ami nagyon jó érzés volt. Mikor le akart csúszni,
egyszerűen mind a két lábát az ölembe tettem, majd magamhoz
húztam. SeHun erre felnevetett, mire nekem is egy apró mosoly
jelent meg az arcomon. Miért nem lehet annyira egyszerű minden,
mint SeHunnal lenni? Vele annyira könnyű beszélgetni, egyszerűen
természetes az, hogy be vagyunk zárkózva egy WC fülkébe, ahol ő
az ölemben ül. Ezt senki mással nem gondolnám normálisnak, csak
vele. Ráadásul miért ennyire jó érzés vele lenni?
- Pantao... - szólított meg SeHun,
mire felemeltem a fejem, és a szemébe néztem. - Mi történt?
- Semmi, nem történt semmi - ráztam
a fejem.
- Akkor a semmi miatt szerettél volna
egyedül lenni? - mosolyodott el, ami még mindig heves szívdobogást
eredményezett.
- Csak gondolkodni szerettem volna -
sóhajtottam végül, ezzel pedig tényleg nem hazudtam neki.
- Rendben, akkor gondolkodj!
Ismét végigsimított az arcomon, de
ügyes ujjait ezúttal levezette az államra, aztán az ajkaimat
kezdte el cirógatni. Végigsimított rajtuk, mire a bőröm szinte
bizseregni kezdett ott, ahol az ujjai jártak. Másik keze a tarkómat
masszírozta, én pedig a jóleső kényeztetéstől lehunytam a
szemeimet, és kissé feljebb emeltem a fejem, hogy jobban hozzám
férjen. Hallottam, hogy SeHun kuncogott egy aprót, de tovább
folytatta az ajkaim piszkálgatását, kiűzve a fejemből mindent.
Nem tudom, hogyan képes rá, de egyszerűen fantasztikus volt!
- Ha ezt csinálod, soha nem fogok döntésre jutni... - motyogtam halkan, majd kinyitottam a szemem és
a tekintetünk összekapcsolódott.
- Ha ezt csinálod, meg foglak csókolni
- jött a felelet, mire kissé meglepődtem.
Csak néztem SeHun gyönyörű
szemeibe, amik boldogan csillogtak, én pedig nem tudtam neki
ellenállni. Ugyan féltem a csóktól, hiszen eddig csak Kris-el
csókolóztam... A francba már, hogy most is Kris! Azzal semmivel
sem törődve vezettem egyik kezemet SeHun arcára, majd gyengéden
az ajkaira hajoltam. Finom volt, puha és tökéletes. Mikor SeHun
felbátorodva visszacsókolt és elkezdtünk harcolni a
dominanciáért, vártam azt a vágyat, a sóvárgást, amit Kris
csókjaikor mindig éreztem, de mikor már a nyelveink is találkoztak
egymással...
Egyszerűen nem éreztem semmit...
(Na? ;D Hogy tetszett? Számítottatok rá, hogy Kris megint megcsókolja majd Taót? És az, hogy Wufan ilyen ajánlatot tesz? Szerintetek jó, hogy ezt tette? És mi van SeHunnal, hogyan tetszett? Vajon elindít valamit Taóban az, hogy semmit nem vált ki belőle SeHun csókja? Mi lesz ezek után? ^^
Azért remélem, nem akartam nagyon megölni, mert most a vége egész "jó" lett, nem? :'D De nem kell aggódni, lesz itt még hajtépős vég is~ :3
Egyébként ígértem a fejezetbe új szereplő(ke)t is, de sajnos most ő(k) nem fért(ek) bele, de lehet, hogy a következőben már felbukkan(nak). ^o^
Nyuh, remélem tetszett, várom a véleményeket, mind ide, mind Facebook-ra~ *Q*
Chuu~ ^^)
Szia! ^-^
VálaszTörlésVégre új fejezet *w*. Nos, én nem akarlak megölni, ha ez megnyugtat :D.
Jó volt látni Tao szemszögéből is a történteket. Szegény nagyon össze lehet zavarodva. Igaz a helyében én is az lennék. Őszinte leszek perpillanat fogalmam sincs mi fog ebből kisülni ._. még tippelni sem tudok, ahogy szoktam. Hm.... de tényleg :'D.
Kris lépése viszont meglepett. Valamilyen szinten jó, valamilyen szinten pedig nem. Most úgy tűnt a végén mintha két idegen szerepelne ott, akik életükben először találkoztak. Nekem egy kicsit hideg volt az "elválásuk". Remélem ez a hidegség nem marad meg köztük, és csak jobb lesz, hisz ez egy TaoRis fic.
Sehunt sajnálni fogom már érzem, de lehet csalnak a női megérzéseim. Azért kicsit fura, hogy Tao a pici maknaet állította be tökéletesnek, és mégsem jött "lázba" tőle. Ez lehet az, amikor csalódsz a tökéletességben? Viszont lehet a pandácskánk rájön arra, hogy Kris fontosabb neki. Jaj, de cukik voltak együtt, amikor YiFan beismerte, hogy hiányzott neki Tao *w*. A cukiság faktor megjelenik *w*.
Szerintem ennyi ^-^. Kíváncsi vagyok a folytatásra bááááár azt mondtad, hogy a 24. fejezetig ez az állapot lesz -amire annyira sokat nem kell várni xD- szóval nem reménykedek abban, hogy előtte összejönnek. Csak javuljon a helyzetük egy kicsit. Na, légysziii *w*. Khm.. befejeztem :3.
További szép estét, és sok-sok ihletet! ^-^
Chuu~
Sziaa~ :3
TörlésIgen, egy kicsit sokáig tartott, de csak azért, mert az előző csütörtökön volt, ez meg vasárnap, azért tűnt most ilyen hosszú időnek. ^^" Oh, örülök, ha nem, bár most eddig senki sem, úgyhogy jól érzem magam~ :'D
Örülök, hogy ezt mondod. ^^ Össze is van, hiszen hirtelen annyi minden érte, hogy csoda, nem bukott ki nagyon. >< De ami késik... ;D Jaj, hát az nem baj, ha ötleted sincs a folytatás illetően. :3 Legalább jól megleplek majd, bár szeretem, mikor találgattok, annyira jó olvasni~ ^o^
Egy kicsit engem is meglepett, de okkal tette, majd a következőben kicsit megpróbálom elmagyarázni Kris szemszögéből, hogy tisztább legyen. ^^ De azért örülök, hogy valamennyire azt mondod, jó. :3 Valóban ilyen érzést kelt, de ez direkt lett ilyen, ahogy te is írtad, "hideg". >< De ne aggódj, nem marad ilyen, haha~ :'D
Biztosan jók a női megérzéseid... Hm, oké, nem árulom el, hogy mi lesz SeHunnal, de lesz még szerepe bőven~ ;D Valamint Jun Hee nagy feladatát sem felejtettem el, ha már itt tartunk. :3 Na, viszont nagyon jól látod a dolgokat! ^o^ Az egésznek ez a lényege: SeHunhoz vonzódik, alapjáraton, bejön neki, szépnek tartja, megdobogtatja a szívét, viszont csók közben semmi. Kris iránt semmi különöset nem érez, de mikor megcsókolja, nos... Igen, vágyat érez iránta. ^^ És ezt sem érti ő sem, de szerintem már rajta kívül mindenki tud valamit. :D És ez a vicces, nem? :3 Juj, örülök, ha a cukiság faktorod ismét előbújt~ ^w^
Folytatás egy hét múlva érkezik. :3 Igen, tényleg azt mondtam, de lehet, hogy hamarabb lesz, még nem tudom. >< Rá fogtok ti jönni, mondani sem kell majd - azt hiszem. :D Összejönni biztos, hogy még egy darabig nem fognak, de már tényleg nincs messze - inkább az a kérdés, hogyan. :3
Haha, nem ígérek semmit, nehogy a végén csalódás legyen, úgyhogy majd mindent szépen, sorban~ ^^
Köszönöm a véleményt~ *Q*
Chuu~ <3
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésNyúúúúú, Bomi~ :') <3
TörlésElőször is, ne haragudj, hogy csak most válaszolok, a napokban nagyon hulla voltam, bár most sem vagyok jobb állapotban, úgyhogy ha valamit hülyén fogalmazok meg, ez lesz az oka. :'D
Hű... Hát, őszintén megmondom, fogalmam sincs. >< Talán az évek rutinja, hogy így írok, ahogy. ^^ Bár én még mindig nem vallom magam nagyon jónak, azt hiszem, van hová fejlődnöm még. :) De nagyon szépen köszönöm, boldog vagyok, ha ilyen hatást érek el a fejezeteimmel~ *w*
Meg hát! ;D Kellett bele valami, amitől Tao rájön, hogy ez nem valami jó ötlet, Kris pedig már az első fejezetben megbámulta Taozi fenekét. :3 Egyébként megsúgom, én is imádtam, de psszt~ :$ :'D
Nos, az a csók... Úgy akartam írni, hogy látsszon végre, hogy Tao rádöbbent, Kris tulajdonképpen "tetszik neki", pontosabban a teste akarja, csak még az elméje nem fogta fel, de azt hiszem, ez tökéletesen látható, mikor mondta, hogy ellent mondott a vágyainak, azért hátrált el Kris-től. ^^" Tudom, hogy egy kicsit fájdalmas volt, de a kis panda még mindig ott tart, hogy neki SeHun kell. :'D Kris-ről a következőben olvashatsz, ott megemlítek majd sok dolgot. :') És nem, nem akarom, hogy szomorú legyél, még mindig nem ez a célom, de... Nos, muszáj~ ><
Valójában Kris azért ajánlotta fel ezt a lehetőséget, mert érezte, hogy ez így már nem működne. Kételkedett benne, hogy a barátságukat tovább folytatódhatna úgy, hogy már csókolóztak többször, így mivel Kris önzetlen és... Yah, majdnem elárultam magam! xD De egyébként a következőből ez is kiderül, hogy mégis miért döntött így. ^^ Én is szeretném, ha már azt a részt írnám, mikor együtt vannak, de már nem kell sokat várni rá. :3
Hogy hogy lehet? :D Nos, Bomikám, pontosan úgy, ahogy te is leírtad. :3 De viszont annyira BOLDOG vagyok, hogy megkedvelted SeHunt~ *Q* Elmondani sem tudom, hogy mennyire büszke vagyok most magamra. :') Talán most kicsit egoistának tűnt, de imádom azt, hogy ennyire megváltozik egy szereplőről a véleményed, én pedig előre tudtam, hogy ez lesz, de ti akkor sem hittétek el. :D Amúgy ne sajnáld őt, nem kell, és nem csak azért, mert most arra gondolsz, amire gondolod, hogy gondolok. :3 Összezavartalak? *sunyi mosoly*
Bizony, hogy Tao csókolta meg, elvégre az ő kapcsolatukba ő a férfi, bármennyire is nem alakult ez még ki - ha ezzel most lelőttem a poént, sajnálom. xD De szerintem attól, mert SeHun magabiztos és rohadt helyes, ahogy te is írtad, nagyon kedves, aranyos és türelmes. :3 (Imádom SeHun karakterét, bocsánat, nem bírtam ki~ *Q*) Haha, ki tudja, hogy mit forgatok a fejemben, az is meglehet majd, hogy egyszer Tao lesz az aktív fél. ;D Az pedig, hogy kikészítelek, nem újdonság~ :3 <3
Nos, Kris-ről majd a következő fejezetben bővebben olvashattok, kiderül sok minden~ ^^ Ahogy az is, hogy mi lesz ezzel az ajánlattal, ami szerinted rossz. :'D És imádom, mikor találgattok, hogy mi lesz a folytatásban~ *Q* Nagyon aranyosak a különböző variációk, de eddig senki sem tudta kitalálni, hogy mi lesz. :D
Na, tessék~ OLYAN VAGYOK SZÁMODRA, MINT SEHUN~ *Q* Úristen, ennek most azért is örülök, mert SEHUNRÓL beszélünk, másrészt azért, mert engem (is) imádsz. ^o^ Én is téged, Bomi~ <3 Bár én nem utállak. TwT Az olvasók a legjobb dolog az életemben. :')
Yah, ne mondj ilyeneket, a végén tényleg egoista leszek és elhiszem neked, amiket írsz! :D Sajnos az időben nem tudok visszamenni, de ha építesz egy időgépet, mindenképpen postázd el nekem. xD Ez a mű pedig nem könyvbe való, de ezt már megbeszéltük. :'D
Büszke vagyok, igen, és mérhetetlenül boldog, amiért tényleg ilyen hatást érek(?) el nálad~ :")
KÖSZÖNÖM a véleményt, nagyon jól esett~ *Q*
Chuu~ <3
Szia :3
VálaszTörlésMost viszonylag gyorsan fogok írni, amíg még friss az élmény :D
Volt egy mondat, amit nem igazán tudtam értelmezni. ,,- Azt érezted, amit most? - '' Ez valahogy nem megy bele a fejembe, lehet hogy csak túl nyomi vagyok >w<''
Nekem személy szerint nagyon tetszett ez a rész és a végén most egyáltalán nem éreztem azt, hogy WTF, hanem valamilyen nyugodtság áradt szét bennem, amikor az utolsó mondatot olvastam. Egyáltalán nem számítottam a csókra >w<'' De nagyon ajdsddbhjkm volt :3 *w*
Sehun aranyos a maga módján *w* Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz majd vele, hogy milyen szerepet szánsz neki még.
Kris ajánlatára sem számítottam... És, ha azt nézzük, hogy jól döntött-e, akkor két oldalról kéne nézni a dolgokat. Kriséről és Taóéról. Kris biztosan nagyon nehezen hozta meg ezt a döntést (legalábbis szerintem), hogy kezdjenek előröl mindent. Biztosan rosszul estek neki azok, amiket már Tao korábban is említett, de így ''tiszta lappal'' kezdve is fájdalmasak neki. Tao részéről meg szerintem megkönnyebbülés volt valamilyen szinten. (?)
Mondjuk a csók után Krisnek lehetősége lett volna bevallani mindent, de ő mégis inkább azt mondta, hogy ''felejtsd el''. Ezt már remélem, hogy nem sokáig fogja mondogatni, ha csókolgatja Pandát :D Te gyermek, a legközelebbi csók után inkább mondd azt, hogy szereted TwT Jobban értékelni fogja TwT
Remélem, hogy Tao kétszer is átgondolja a helyzetet Sehun csókja után. Elvégre most már két emberrel is csókolózott. Két férfival. Akikhez vonzódik. Az egyiknél semmit nem indított el benne, a másiknál pedig folytatni akarta volna tovább. Ez már egy jel, hogy Krist kéne inkább választania. :)
Nyah, remélem, hogy sikerült mindent leírnom, amit akartam >w<'' Köszönöm, hogy olvashattam ^^ Nagyon tetszett ^^ Kíváncsian várom a folytatást ^^
Chuu~ *w* <3
U.i.: Nem leszek facebookon, mert tanulni kéne, kedden marketing zh, és vagy 30 oldalt be kéne vágnom, de ezt nem bírtam kihagyni <3
Sziaa~ :3
TörlésElőször is, tőled is bocsánatot kérek, hogy csak most tudok válaszolni, de a napokban zombi voltam. >< Viszont most itt vagyok~ :3
Jaj, nem vagy te nyomi, ne aggódj. ^^ Azt a mondatot Kris úgy értette, hogy ugye közel hajolt Taóhoz, szinte az ajkaira beszélt, és úgy értelmezhető, hogy most is annyira vágyakozik-e és élvezi, mint a múltkor. :3 Ha így sem érthető, majd esetleg facebook-on elmagyarázom. :D
Örülök, ha tetszett, és végre a fejezet végén sem volt olyan érzésed, mint eddig. ^^ Szerintem az az utolsó mondat még sokszor elő fog bukkanni, nem olyan megnyugvás ez, szóval te se nagyon reménykedj. >< És azt most nem értem, hogy a TaoRis csókra (bár gondolom inkább arra), vagy a TaoHun csókra érted, hogy tetszett, de örülök neki akármelyik az. *Q*
Nyuh, örülök, ha SeHunnie is tetszett~ :3 Lehetsz is kíváncsi, még sok dolga lesz neki, amiket alig várom, hogy írjam! *w*
Erre az ajánlatra senki sem számított, bár érthető, nekem is hirtelen jött az egész. :D De abban igazad van, hogy mind a két szereplőnk máshogy élte meg. ^^ Kris részéről nem mondanék semmit, ki fog derülni, hogy mit gondol róla, viszont Tao... Nos, ő egyelőre nem tudja még értékelni, de majd később biztosan benne is kialakul, hogy ez most jó-e avagy rossz. ^^"
Kris, miután Tao ellökte magától, teljesen biztos lett abban, hogy ez teljes elutasítás iránta, hogy Tao SeHunt szereti, ezért nem is vallotta be neki, hogy ő is meleg. :') Majd kiderül, hogy fogja-e egyáltalán még mondogatni. :D Haha, azért kíváncsi lennék Tao fejére~ xD *köcsög, tudja*
Ne aggódj, Tao át fogja gondolni a dolgokat, de hogy milyen döntésre jut, az majd csak később fog kiderülni~ :3 Nem lesz egyszerű menet az sem, de megoldom valahogy. :'D
Ugyan, Drága, én köszönöm, hogy ilyen szép, hosszú kritikát írtál, úgy szeretem olvasni~ *w*
Chuu~ :3 <3
Ui.: Amint válaszolgattam, írok facebook-on~ ^^
Sziaa *-*
VálaszTörlésIstenemistenem, annyira jó lett!! x3
Kris cselessége, ahogy megint kiváltotta Taoból a vágyat a csókja után nagyon tetszett. Ès azok a bűnbánó szemek..szinte magam előtt láttam azt a tekintetet Q.Q
Tao...nem is tudom honnan vette azt, hogy Krisnek a lányok tetszenek? (vagy lehet, hogy elsiklottam a dolog fölött xD) de hát jaj.. Tényleg nehéz lehet rádöbbenni arra, hogy a fiúk jönnek be neki és hogy talán a legjobb barátja indította el a folyamatot, de már várom a pillanatot amikor végre együtt lesznek a szó minden lehetséges értelmében ^__^
Szerintem jó ötlet volt Kristől ez a "kezdjük tiszta lappal" dolog, csak akkor már ő is közölhette volna, hogy ő is meleg-Taonak azon a kijelentésén besírtam xDD
Sehun és Tao csókja... Pantao nem érezte a Krisnél tapasztalt pezsgést o.o akkor most mi lesz kettejükkel? Végre rájön, hogy Kris kell neki és senki más?
Nagyonnagyon tetszett a fejezet és tűkön ülve várom a folytatást!! *-* <3
Sziaa~ *-*
TörlésNyú, örülök neki, ha ennyire tetszett~ :"3
Bizony, Kris nem egy hülye gyerek, bármennyire is idióta, hogy nem meri kinyitni a száját, tudja ő, hogy mitől döglik a légy... Öö, bocsánat, panda! :'D Igen-igen, azt a jelenetet én is elképzeltem~ ^o^
Tao egyszerűen vak, hogy nem látja meg, hogy Kris teljesen odáig van érte. >< Tipikusan az a típus, aki csak azt veszi észre és fogadja el, ami az orra előtt van, szüksége van arra, hogy kimondják neki a szavakat, különben nem lát semmit. ^^" Ne aggódj, Kris majd kineveli belőle, remélhetőleg. :D És nem, nem te siklottál el felette, csak Tao önkényesen így döntött és kész. xD
Nagyon jó meglátás, Tao is pontosan így érez, ráadásul meg sem fordulna a fejében alapjáraton másokról is, hogy melegek, pedig elég nyilvánvaló. ^^" Már nem kell olyan sokat várni, hogy összejöjjenek~ :3
Woah, örülök, ha szerinted jó ötlet volt. ^o^ Eddig szinte csak negatívat hallottam erről, úgyhogy most örül a fejem. :) Kris egyébként azért nem közölte, mert úgy véli, hogy azzal, hogy Tao ellökte magától, azt bizonyította, hogy SeHunt szereti, így már nem tartja lényegesnek elmondani a dolgot, mert azt hiszi, hogy azzal esetleg megnehezítené Pantao dolgát. Igen, Kris is hülye... Vagy inkább szőke? :'D
Örülök, ha tetszett az a kis "poén", bevallom, nekem is tetszett. :3
TaoHun kapcsolatáról egyelőre nem mondanék semmit, a következő Tao POV-ban szó lesz róluk, és akkor ki fog derülni jó pár dolog. ;D
Sietek majd a folyatással, nagyon szépen köszönöm a véleményt~ *Q*
Chuu~ <3
kkor rögtön vágjunk is bele. Igen, ha ôszinte akarok lenni, akkor egy kicsit vártam, hogy Kris megcsókolja Taot. Az után az elszólás után csúnya lett volna, ha nem történik semmi.
VálaszTörlésEz a "kezdjünk tiszta lappal" dolog viszont letaglózott. Elsô olvasatra egy pillanatra lefagytam, hogy: Anyáddal szórakozz, mikor ez már a 21. fejezet, ne akard, hogy odamenjek Kris, és fenéken billentselek! (Mellékesen mondjuk a kis pandánkra ^^)
De aztán tovább mentem és akkor az a tipikus jelenet, hogy bemutatkozás, és akkor bevillant, hogy Te jó ég, most úgy mutatkozhatna be, hogy meleg! Aztán fordítva sült el a dolog, mert Tao tette ezt, megtoldva a SeHun vallomásáról szóló apró új infóval, Kris legnagyobb bánatára.
De ha már SeHunnál tartunk. Teljességgel igazad volt, imádom azt a csintalan kis pofiját. Bár még mindig hízik a májam azok után, hogy Kris is ficsúrnak hívta xD Milyen hatásaim vannak már *kicsit sem egoista, nem* Az az ölbe ülõs jelenet is, hát ki akar nyítni a srác, úgy érzem. Hogy lett ez ilyen aranyos?! Ráadásul Tao megcsókolta...jó, az addig még oké is, nem egy életképtelen mimózáról beszélünk, de a módszer amivel rávezette erre SeHun, mesteri egy kölyök.
Viszont valahogy vihar elôtti csend érzésem van. Igen, tudom, nem mintha nem lett volna elég ez a beszélgetés "viharnak", de úgy érzem még csak most jön a java. Egyrészt SeHunt féltem, mert ahogy haladunk elôre, úgy látom, hogy valójában milyen kis érzékeny a lelkem. Félek, hogy ez a huzavona sok fájdalmat fog neki okozni, még akkor is ha valamilyen szinten tudatában van a Krissel való "különleges" viszonnyuknak Taoval. Látod mit tettél velem, már aggódok is az én kis ficsúromért. Sôt, látod, már az enyém is, hát ilyet. *hitetlen fejcsóválás*
Másrészrôl viszont Kris idegi állapota felôl érdeklôdnék. Azért tervezed, hogy életben hagyod szerencsétlent? xD Nagyon odavágtál neki, többszörösen. *vádló tekintet a fehér fény alatt, szóval valld be* Szegénykémet ilyen lelki terrornak kitenni, bár ez az írói szadizmus élvezete *ördögi vigyor* Kíváncsi leszek, hogy egyelôre taszigálod-e még lejjebb abba a bizonyos gödörbe vagy lassan méltóztatsz ledobni neki a kötelet a szakadék szélérôl. Vagy talán elôtte még megvárod, hogy megismerkedjen a gödörben élô kígyókkal is?
Na jó, nem fogok tovább rébuszokban beszélni, de szerintem érteni fogod.
Akkor megsúgom neked, Szívem, hogy nem terveztem bele csókot, de már bennem is annyira az van, hogy "Jönnek már össze", hogy egyszerűen nem bírtam ki, a ti legnagyobb örömötökre. ;D
TörlésKehh, gondoltam, hogy mindenkit meg fog lepni, de nem is baj, örülök, ha még neked is tudok ilyen jó nagy meglepetést okozni, pedig te már ismersz. :3 De majd meglátod, hogy kell-e az a fenékbe billentés, avagy sem, ki fog derülni a következő fejezetekből, hogy milyen következményei lesznek. ^^
A bemutatkozásnál már előre vigyorogtam, mikor megfogalmazódott bennem, hogy Tao ezt el fogja sütni. ;D Pontosan azért, mert gondoltam, hogy valaki azt fogja hinni, hogy Kris fogja megtenni - és ez most te vagy. ^^ És az biztos, hogy a vallomásai elég nagy terhet nyomtak most Kris vállaira, de... Majd kiderül. :3
ASDFGHJKL, UGYE?! *Q* Mondtam én, hogy szeretni fogod az édes kis pofiját~ :3 Ahh, most nekem is hízik a májam, hogy tényleg elértem, hogy megszeresd. ^w^ ...Bár megsúgom, nem gondoltam volna, hogy már ezzel is sikerül meggyőznöm téged. :D De nem baj, lesznek még itt más vélemények is, és most nehogy arra gondolj, amire gondolsz, mert nem! :"3 És igen, vannak olyan dolgok, amik hatással vannak rám, a ficsúr pedig tökéletes volt. :'D Nyuh, mikor a TaoHun részt írtam, én végigvigyorogtam az egészet. :3 Úgy imádom írni az ő részüket, szerintem is halál aranyosak, imádom őket együtt~ :') Az pedig, ha neked is tetszenek, hát... Hát az boldogság~ ;D Bizony, SeHun tényleg egy aranyos, kedves kis tünemény, de azért ott van benne az a csintalanság, vonzerő és magabiztosság, amivel a pandának is elcsábította. :3
Oké, azt elárulom, hogy jól érzed a vihar előtti csendet. ^o^ Már csak arra lettem volna kíváncsi, hogy akkor mégis mi lesz ez a vihar, de jó észrevétel volt. ^^ Bár, szerintem téged is meg foglak lepni~ ;3
SeHunt pedig ne féltsd, attól, mert most ilyen helyzet áll fent, nem tervezem, hogy a kis drága szomorú lesz, le sem bírnám írni, úgy megszerettem a karakterét. >< Yah, jól van, sokat mondok, te meg okos vagy, de majd mindjárt összezavarlak, várj csak~ *sunyi mosoly* De úúúúgy IMÁDOM, hogy ennyire megszeretted SeHunt! *w*
Óh, ne aggódj, Yifant nem terveztem megölni, szóval emiatt nem kell aggódnod. ^^ Volt már ő mélyponton, talán lesz is, de majd meglátjátok, hogy mi lesz vele. :3 Azt viszont megsúgom, hogy valami enyhíteni fogja a mostani fájdalmát, nem vagyok én olyan kegyetlen, hogy szenvedtetem a drágát... Annyira~ :'D Vagy ha húzzam a szót, s próbáljak összezavarni, annyit mondanék csak: A folytatás elég érdekes, a szerepek megcserélődnek, de nem olyan értelemben, ahogy gondolnád; felbukkannak új szereplők is, akik mind a két félre hatással lesznek, de valakire jobban; a másik fél pedig színt vall, aztán végső gondolatként beszél valakivel, aki talán mindent megoldhat. ;D
Úristen, elmondtam az elkövetkezendő jó pár fejezetet~ OwO De azt hiszem, hogy meg foglak ölni ezzel a pár mondattal, szinte látom az arcod, ahogy elolvasod a választ, és gyilkolni lenne kedved... De azért szeretlek, és te is szeretsz engem~ :3 *nagyon gyökér, tudja~ xD*
De azért nagyon-nagyon szépen köszönöm a véleményt, imádlak~ *Q*
Chuu~ <3
Hello^^
VálaszTörlésHát először is, imádom a fogalmazásmódod. Könnyed, mégis határozott, lényegretörő, és még az örökkévalóságig sorolhatnám a jelzőket. Nagyon jól eltalálod a karakterek jellemzését, személyiségét, oly annyira, hogy be kell ismernem, ez a kedvenc TaoRis történetem:3 Sokat olvastam már velük, de ez nyerte el legjobban a tetszésem. Külön plusz pont, hogy beleszőtted Sehunt, megőrülök azért a fiúért - mint ahogy azt a képemen is látni. Sehun tökéletes, annyira jól megformáltad a személyiségét, hogy nem hiszem el. Valójában, imádtam a közös jeleneteiket Taoval, nagyon szeretem őket, mint couple, mégis sajgott a szívem Krisért. Látod, mit tettél velem? Most kinyílvánítom az érzéseimet a csókról, amit Kris adott Taonak: skebdjdksjajqkdksj EZ AZ FIAM, TÁMADD LE! *-* Komolyan, nem értettem Tao viselkedését, ha annyira vágyik valakire, miért löki el magától?! Tálcán nyújtotta magát Kris, erre ellöki. ÉS VONZÓDIK HOZZÁ! Óó, mióta vártam már, hogy végre beismerje:3 Egyébként én az ajánlat kapcsán csak arra tudok gondolni, hogy a csók miatt nem akarja elveszíteni Taot, ezért inkább azt javasolja, hogy kezdjenek mindent előről. Amit ténylegesen nem értek, az az, hogy Tao kijelentette hogy vonzódik egy sráchoz, akkor erre Kris miért nem lép, és mondja el az igazat, hogy ő is meleg? Nem tudom, miért nem árulja el Taonak, egyedül ez az egy dolog maradt bennem, és folyamatosan kattog az agyam, de sehogy sem tudok rá saját magamtól választ adni.
Nekem Sehun abszolút megnyerő személyiség, tetszik, hogy ennyit kezdeményez Tao felé, és az még jobban, hogy Tao nem érez semmit. Bármennyire fáj a szívem a pöszeségem miatt, most Kris oldalán állok, és szurkolok, hogy minél hamarabb összejöjjenek. De az már jó jel, hogy megmozgat Taoban valamit Kris, amire Sehun nem képes. De azért ez a párbeszéd tönkretette az idegzetem, pozitív értelemben : " Ha ezt csinálod, soha nem fogok döntésre
jutni... - motyogtam halkan, majd kinyitottam
a szemem és a tekintetünk összekapcsolódott.
- Ha ezt csinálod, meg foglak csókolni"
Sjeiwoabdjaoqbwjw Hát jézusom, ennél meginogtam, és nem voltam biztos az érzéseimben, hogy kinek szurkolok jobban. Aztán ténylegesen megtörtént a csók, és azt mondogattam magamban: mennyivel jobban örülnék, ha Kris lenne ott...
Be kell valljam, nem hittem volna, hogy egyszer ennyire meg fogom szeretni ezt a párost, külön imádom őket, de mostantól coupleként is:3 Sokat váratott magára az új rész, remélem a következőkben nem kell ennyit várni a fejezetre, had legyünk már boldogok. :D És most kivételesen pocsék napom volt iskolában, de a fejezet feldobta a kedvem, ezért köszönöm <3
Várom a folytatást^^
Nyúúú, sziaa~ *w*
TörlésElőször is, ne haragudj, hogy csak most válaszolok, de elég fáradt voltam a napokban, így csak most jutottam el ide. ^^" Viszont hihetetlenül feldobott a véleményed, annyira aranyos vagy~ :') <3
Hű, a fogalmazásmódomat már itt többen dicsérték, aminek még mindig nagyon örülök, főleg, ha ennyire élvezhető. ^^ Tény, hogy tényleg mindig figyelek rá, hogy követhető és gördülékeny legyen, az pedig, ha visszajelzést is kapok róla, az mindig jól esik. :3 Örülök, ha tetszenek a szereplők is~ *w* Mindig próbálok egyedi személyiségeket írni, mégis olyat, ami könnyedén kiismerhető, mégsem sablonos. :3 Annyira jól esnek a szavaid, hogy le sem tudom írni. :') Boldog vagyok, ha az én történetem lett a kedvenc TaoRis ficed, ez egy írónak hatalmas öröm mindig. ^^
Omo, a kis maknae már akkor a fejemben volt, mikor még monitorra sem volt vetve a történet. :3 Pontosan tudtam, hogy benne lesz, és hogy mi lesz a szerepe. :D Ha az ő személyisége is tetszik - ami bevallom, nekem is nagyon a szívemhez nőtt -, az már ebszolút főnyeremény nálam. :3
Én is imádtam írni a közös jelenetüket, valahogy akkor nekem is olyan könnyed érzésem van, mint Taónak a fejezetben. >< Ne essék félreértés, még mindig TaoRis ficet írok, ők a kedvenc párosom, de szerintem is egész jó párost alkotnak itt. :$ Azt meg elhiszem, hogy fájt a szíved Kris miatt, azt hiszem, fog is még... ^^"
Hahaha, nem gondoltam volna, hogy ennyire fog tetszeni az a csók a TaoRis páros között. :D Oké, nyilván, de ilyen pozitív visszajelzésekre nem számítottam, mert azt hittem, hogy majd megint ölni akartok miatta. ^^" "Támadd le!"... Hm, ki tudja, lehet, hogy még egyszer olyan is lesz~ ;D
Kérlek szépen, Tao azért lökte el magától Kris-t, mert ő még mindig abban a tévhitben él, hogy Kris hetero, így ezt nem szabadna csinálniuk, már csak azért sem, mert ő elméletben SeHunhoz vonzódik. ^^" De bizony, most már végre ráébredt, hogy Kris sem közömbös neki, szóval lesznek még itt bonyodalmak bőven~ :3
Az ajánlat kapcsán nagyon jó a meglátásod. ^o^
Kris pedig azért nem vallotta be, hogy ő is meleg, mert ő meg azt hiszi, hogy azzal, hogy Tao ellökte magától, totálisan visszautasította. Úgy gondolja, hogy ez egy jel volt, hogy köztük semmi nem lehet Tao részéről, mert SeHunt szereti, bármennyire is élvezte a csókot Tao, amit Kris is tud, ő mégis inkább szemet huny a dolog felett. >< Elég nehéz eset mind a kettő, tejesen vakok, nem látják meg az orruk előtt történődolgokat, de hát, ezért fic a fic. :'D
Yah, annyira boldog vagyok, hogy SeHunnie ennyire tetszik. :3 Én is imádom a csintalan kis fejét, szeretem is írni, mikor ő szerepel, olyan... Aranyos, vagy nem is tudom. :'D Elhiszem, hogy fáj, de nem kell sajnálni őt, majd idővel rájöttök. ^^ Annak meg örülök, ha szurkolsz a TaoRis párosnak, már nem kell sok, hogy ténylegesen együtt legyenek. :"3 Annak a csóknak meg lesz még szerepe, Taóban mindenképpen el fog indítani valamit, a kérdés, hogy mit, és mire jut. ^o^
Kehh, az a párbeszéd kettejük között nekem is nagyon tetszett~ *w* Direkt úgy terveztem, hogy Tao lépjen először, már csak azért is, hogy megmutassam, SeHunnal szemben sokkal bátrabb, mint Kris-el - nem véletlenül. ;D
Na, azért mégis csak a sárkánynak szurkolsz, bár imádom, hogy meginogtál, szerintem én is így lettem volna~ ><
Hű, én pedig soha nem hittem volna, hogy valakivel ennyire megszerettetem a párost, úgyhogy most hízik a májam. :3 Igen, tudom, hogy egy kicsit soká jött, de csak azért alakult így, mert az előzőt csütörtökön hoztam, ez meg ugye vasárnap volt. ^^" De a következő szintén vasárnap itt lesz, legyetek már boldogak. ;3
Örülök, ha általam(?) jobb kedved lett, te is feldobtad a csodálatos véleményeddel mind a kedvem, mint az estémet, úgyhogy én is KÖSZÖNÖM~ :') <3
Chuu~ :3