2014. március 30., vasárnap

25. fejezet

(Annyeong~ ^^
Úristen, gyerekek, extra hosszú részt írtam nektek, szóval legyetek rám büszkék! *-* Hű, de sok minden lesz ebben, úgy érzem, nagyon fogjátok szeretni. :3 Nos, tömören... Egy kis TaoRis (nem konkrétan, de majd megértitek), mindenki örömére SuLay, TaoHun, de itt lesz JunHee is, aki végre megteszi a nagy feladatát, és persze elmaradhatatlan LuHan is. ^o^
Jó olvasást~ :3)



25. fejezet

Tao POV

Mégis mi volt ez az egész? Képtelen voltam felfogni... Ez... Én éreztem őt. Éreztem ott. És bármennyire furcsa, abszurd vagy zavarba ejtő, tetszett. Annyira, hogy az emlékképek még most is itt voltak a fejemben, bármit is csináltam. Még mindig hevesen kapkodtam a levegőt, a szívem a torkomban dobogott, a gyomrom pedig olyan görcsben volt, hogy azt hittem, menten megfolyt, valamint... Odalent is éreztem a hatást. Nem tudtam elhinni, hogyan lehetséges. Élveztem, megint élveztem, bár Kris akárhányszor hozzám ért, mindig így volt. Fogalmam sincs, hogyan volt képes erre, hogy ezt váltja ki belőlem, de nem akartam.

Egy pillanatra lehunytam a szemeimet, majd hátradőltem. Ismét a mosdóba menekültem, mint a múltkor. Kicsit deja vum volt, hogy megint egy lehajtott WC tetején gubbasztottam, eléggé felhevült állapotban. Csak most rosszabb volt. Miért csinálta ezt? Istenem, a tekintete... Annyira szenvedélyes volt, hogy bármit megengedtem volna neki. Abban a pillanatban, amint megcsókolt, képes lettem volna az életemet is nekiadni. A lágy érintése, a forró, puha, mégis vastag, szív alakú ajkai egészen az őrületbe tudtak kergetni. És akkor a szemeiről ne is beszéljünk, amivel úgy tudott bámulni, hogy egyenesen zavarba ejtett. Hogyan volt erre képes?

Tehetetlenül a hajamba túrtam, miközben a könyökömre támaszkodtam, de nem volt jó ötlet, mert így egyenesen a szép kis dudorral szemezhettem a lábam között. Hihetetlen volt még mindig. Képes volt... Képes volt egy másik srác elérni ezt nálam. Pontosabban, nem is egy másik srác, hanem maga Kris. De miért pont ő? Miért kell nekem ennyire vonzódnom hozzá? Miért csak most vettem észre, hogy valójában mennyire helyes és... És miért csak most lettek iránta furcsa érzéseim? Francba veled, Wu Yi Fan... Biztos vagyok benne, hogy csak szórakozott velem. Hiszen mikor azt mondta, szeret, egy pillanatra olyan mértékű boldogság költözött a szívembe, hogy azt hittem, azonnal a nyakába borulok.

Valahogy mégis inkább megdöbbentett. Akkor úgy gondoltam, csak átvert. Hogy csak fogadásból csinálta, vagy hogy nevessen rajtam egy jót. Minden átfutott az agyamon, aztán mikor magyarázkodásba kezdett, mindent el is felejtettem. Megint csak sajnálta... Elegem volt már abból a szövegből. Annyiszor hallottam tőle, azt akartam, hogy inkább ne beszéljen, csak ismét érjen hozzám. Magam sem tudtam, hogy hogyan volt bátorságom kimondani, de megtettem. Ő pedig nem habozott, megcsókolt. Azt hiszem, örökre a lelkembe égett az a pillanat, mikor fenekemre csúsztatta a kezét, majd még jobban magához húzott, ezáltal megéreztem őt. Akkor boldog voltam. Tetszett és élveztem. De aztán...

Gondolkodásomból a mosdó ajtajának a csapódása hozott vissza. Azonnal felhúztam a lábaimat, hogy még csak ne is lássák, hogy itt vagyok, majd befogtam a számat is, hogy egy pisszenést se hallassak. Fogalmam sem volt, hogy ki jött be, de nem akartam, hogy tudja, én itt vagyok. Megnyitotta az illető a csapot, majd egy kicsit tompult a hang, mikor valaki aláteszi a kezét, hogy arcot moshasson. Csak bámultam a fehér ajtót, valahogy pedig biztos voltam benne, hogy pont nekem háttal állt az illető. Pár pillanattal később a vízcsobogás abbamaradt, ám ekkor újra csapódott az ajtó, majd hangosan kiabálni kezdtek.

- Mégis miért futottál el? - A srácnak dühös hangja volt, bár egészen kellemes, de még soha nem hallottam.
- Még kérdezed? - vágott vissza a másik, akinek valamivel gyengédebb volt a hangja, mégis fröcsögött a gúnytól. - Nem vagyok kíváncsi arra, hogy a ribancaid nyáladzanak rád, már elnézést. Tudtommal pasid van, szóval joggal vagyok felháborodva, nem igaz?
- Ezt azonnal fejezd be! - sziszegte a feltehetőleg dominánsabb srác. - A francba is, Lay, szeretlek, nem akarlak elveszíteni!
- Akkor meg ne csináld ezt... - suttogta hirtelen a Lay-nek nevezett srác. - Tudod te... Tudod te, hogy mit érzek minden egyes alkalomkor, mikor lányokkal vagy körülvéve? Van fogalmad róla, hogy mennyire fáj látnom, hogy utánad bomlanak a csajok, és még csak nem is tudják, hogy én létezem? Elvárod, hogy mindehhez jó képet vágjak, mikor legszívesebben megszaggatnám az összes emberi lényt, aki rád mer nézni?

A csendet csak Lay szipogása törte meg. El sem bírtam képzelni, hogy mégis kik lehetnek ők, de nagyon kíváncsi voltam. Ezek szerint ők is melegek és együtt vannak, csak ők is titokban. Szóval nem mi vagyunk egyedül SeHunnal. És persze JongDae a barátjával... Nyeltem egy kisebbet, mikor végre felcsendült egy nevetés, erre pedig Lay is abbahagyta a szipogást. Nagyon füleltem, hogy semmiről se maradjak le, így mikor elhalkult a nevetés, minden erőmmel a hangokra koncentráltam.

- Most mégis mit nevetsz? - hallottam meg Lay hüppögését. - Egyáltalán nem vicces, JoonMyun...
- Csak elképzeltem, amint vérszemet kapsz, féltékenységi rohamod lesz, és mindenkit kinyírsz, aki csak rám mer nézni - kuncogott a másik, majd lépteket halottam, ami visszhangot vert a mosdóban.
- Nem vagyok féltékeny - motyogta Lay.
- Tényleg? - A JonnMyun-nak nevezett srác hangja most sokkal mélyebb lett, mintha ezzel akarta volna elcsábítani a másikat. - Pedig nekem nagyon úgy tűnt... De nem baj, Édesem, legalább tudom, hogy szeretsz engem. Ígérem, nem fordul elő ilyen többet, jó? Sajnálom, Yixing... Szeretlek.

Még egy pillanatra az én levegőm is elakadt ettől a vallomástól, nemhogy Lay-é! Kissé elmosolyodtam, de azonnal eltűnt, mikor belegondoltam, hogy én milyen helyzetben vagyok. Tulajdonképpen együtt vagyok SeHunnal. Szeretem őt, tényleg... Csak nem eléggé. Úgy érzem, nem szerelemből. Kedvelem, nagyon szeretek vele lenni, kedves, aranyos, helyes, de... De nem elég. A külseje vonz, hatással van rám a mosolya, az egész lénye, de a csókjai mások. Azt is élvezem, de mégsem annyira, hogy elindítson bennem olyan érzelmeket, mint a előbb Kris-nél. Francba már, miért van ez? Nem akarom ezt érezni! Nem akarom, hogy Kris-hez is vonzódjak! Nem, nem, nem és nem!

Hallottam odakintről a csókolózás hangjait, de nem akartam elképzelni a jelenetet. Még bele is pirultam, hogy én most tulajdonképpenn kihallgattam őket, és csak reménykedni tudtam benne, hogy ha valami úton le is bukom, ne verjenek meg miatta. Bár valamiért úgy gondoltam, hogy nem tennék meg, hiába nem ismernek. Ekkor viszont ismét nyílt az ajtó, abban a pillanatban pedig hallottam a sok cipődobogást, mintha szétrebbentek volna. Pár pillanatig csend uralkodott, én pedig már alig bírtam ki, hogy ne rontsak ki a fülkéből, és nézzem meg a párost, valamint az új vendéget is.

- Ne haragudjatok, hogy zavarok - hallottam meg SeHun mosolygós hangját.
- N-nem zavarsz - dadogta Lay, eléggé jellegzetes hangja volt.
- Gondolom... - SeHun hangja azt sejtette velem, hogy továbbra is mosolyog, közben pedig lépteket hallottam, majd a csapból ismét folyni kezdett a víz. - Tudjátok, aranyosak vagytok együtt.
- Mi? - szólalt fel most már JoonMyun. - Mi nem vagyunk együtt!
- Persze - csendült fel SeHun édes nevetése. - Nyilván megvizsgáltad a száját a nyelveddel.

Ezután a víz csobogása megszűnt, majd pár pillanatig csend volt. Továbbra is csak füleltem, de már annyira viszketett a tenyerem, hogy lássam is az eseményeket, ne csak halljam, hogy inkább rámarkoltam a térdemre, nehogy megmozduljak.

- Ha elmondod valakinek... - kezdett bele JoonMyun, de SeHun kuncogása félbeszakította.
- Srácok, én is meleg vagyok, ráadásul barátom is van, akivel osztálytársak vagyunk - mondta nyíltan SeHunnie, mire egyből elpirultam.
- Tényleg? - hallottam meg Lay döbbent hangját. - Ki vagy te?
- Oh SeHun, örülök. - Biztos voltam benne, hogy meghajoltak egymás előtt. - Na, és ti?
- Én Kim JoonMyun vagyok, végzős, egészségügyi szak, ő pedig az osztálytársam, Zhang Yi Xing - mutatta be magukat, nekem pedig azonnal beugrott, hogy Kris is ezen a szakon van, tehát akkor osztálytársak.

- Most, hogy így megismertük egymást, remélem, tényleg nem jár el a szád, SeHun - szólalt meg ismét JoonMyun.
- Ne aggódj - biztosította SeHun. - Biztos lesz olyan, mikor ti kaptok rajta a barátommal, akkor majd kvittek leszünk.
- Ki a barátod? - kíváncsiskodott Lay.
- Édesem, ne legyél már ennyire kíváncsi, hamar megöregszel itt nekem - nevetett fel JoonMyun. - Menjünk, rendben?
- Olyan vagy, Suho! - Lay hangja egy kicsit sértettnek tűnt, aztán már csapódott is az ajtó mögötte.
- Azt hiszem, utána kellene menned - kuncogott Hunnie.
- Megyek is. További szép napot, SeHun - búcsúzott JoonMyun, talán becenevén Suho.
- Neked is, hyung!

Miután ismét csapódott az ajtó, hallottam, hogy SeHun sóhajtott egyet. Végül elindult, majd egyenesen azt a fülkét próbálta kinyitni, amiben én kuksoltam. Azonnal pánikba estem, a szívem ismét vadul kalapált, hát még akkor, mikor SeHun rángatni kezdte az ajtót, aztán már dörömbölt is! A végén már kiabált, hogy ha nem jövök ki azonnal, visszahívja Suhót és megveret vele. Megijedtem, bár biztos voltam benne, hogy csak azért lett ilyen ideges, mert végül is ha nem én lettem volna, megtudtam volna, hogy ő meleg és van egy barátja. Én sem lennék boldog, de végül óvatosan kinyitottam elhúztam a reteszt.

SeHun azonnal kirántotta az ajtót, majd amint meglátta, hogy én vagyok az, dühös arckifejezése azonnal megváltozott döbbentté. Ajkai elnyíltak, nagyokat pislogott, és csak állt ott, mint valami szobor, aki nem érti a helyzetet. Én csak néztem őt percekig, végül neki is megindultak a végtagjai. Először lépett felém egyet, aztán szeme végigsiklott rajtam, majd megállt egyetlen pontnál. Mikor felfogtam, hogy mit bámul, azonnal elvörösödve takartam el magam, majd nem is mertem többet ránézni. Hunnie csak beljebb lépett, magunkra zárta az ajtót, majd egyszerűen felemelte a fejem és az ajkaimra tapadt.

 Azonnal belesóhajtottam a heves csókba, jól esett, főleg ilyen állapotban. Nem gondoltam semmire, nem is nagyon tudtam, a kezeim maguktól indultak el, majd egyikkel megragadtam SeHun csípőjét, míg másikkal a derekát, végül az ölembe húztam, de ezúttal szemből. Megint csak olyan érzésem volt, mintha ez már egyszer megtörtént volna, csak ez most sokkal jobb volt. Élveztem SeHun édes ajkait az enyémeken, csípőjét körülöttem, ami olyan jó érzés volt, mint kevés dolog. Átkarolta a nyakam, majd a következő pillanatban megmozdította a csípőjét, mire akaratlanul is belenyögtem a csókba, majd el is váltam tőle.

- Tudod, hogy irtó dögös vagy ilyenkor? - suttogta a fülembe SeHun, mire nyeltem egyet az izgatottságtól, kezeimmel továbbra is a csípőjét szorongatva. - Szeretlek, Tao...

Képtelen voltam válaszolni. Bűntudatom volt amiatt, hogy ő ennyire szeret engem, hogy felvállal engem, én meg... Én meg közben a tetőn csókolózom Kris-el, és ha lehetőségem lett volna rá, talán... Nem! Úristen, miért gondolok ilyenekre? Nem tettem volna meg, nekem itt van SeHun, vele kell törődnöm! Nem is gondolkodtam többet, óvatosan megfogtam az állát, majd ismét egy csókba húztam. Kicsit még mindig idegen volt tőle ez az egész. Furcsa volt vele csókolózni, teljesen más, mint Kris-el, mégis jó. Talán furcsa volt, hogy én irányítottam, de SeHun hagyta magát, ami kifejezetten tetszett.

- Hazakísérsz? - suttogta az ajkaimra, mikor elvált tőlem, de egyáltalán nem mozdult.
- Persze - mosolyodtam el.

Miközben nagy nehezen elindultunk, próbáltam nem arra gondolni, hogy mekkora szemét vagyok, hogy ezt művelem vele.

***

Jó pár nappal, talán egy héttel is később már sokkal jobb állapotban voltam. Szükségem volt időre, hogy mindent letisztázzak magamban, az pedig sokat segített, hogy Kris valóban elkerült engem, szinte nem is láttam, de közben SeHun mellettem volt. Valamiért úgy éreztem, hogy így sokkal egyszerűbb. Nem gondoltam rá, a napjaimat SeHunnal töltöttem, csak rá gondoltam, senki másra. Néha úgy éreztem, az életem nem is lehetne szebb ettől, kivéve néhány apró tényezőt. Például, mikor eszembe jutott Kris. Miatta még mindig úgy éreztem, hogy átvertem SeHunt. Pedig nem érdemli meg, hogy megcsaljam őt. Látszik rajta, hogy szeret engem, támogat, biztat, mindig mellettem van. Nagyszerű pár, soha nem gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani, de... Pozitívan csalódtam ebben az egész meleg dologban.

Azóta sem hoztuk fel azt a napot, bár kíváncsi voltam továbbra is, hogy ki lehet Lay és Suho, de nem akartam ebbe belemenni. Úgy éreztem, nem tartozik rám, hiszen csúnya módon kihallgattam őket, még ha csak véletlenül is történt. Talán majd egyszer, teljesen véletlenül én is beléjük botlok. Bár zavarban lennék előttük, az biztos. Kicsit még mindig furcsa, hogy többen vagyunk az iskolából. Sőt, még az is lehet, hogy valakiről nem is tudunk! Érdekes, hogy eddig ez egyáltalán nem foglalkoztatott, most pedig egyre jobban kíváncsi voltam rá.

- Szia, Tao - köszönt rám bátortalanul JunHee. - Leülhetek melléd?
- Szia, persze - mosolyodtam el, majd arrébb húzódtam a padban. - Hogy vagy?
- K-köszönöm, jól - bólintott egy aprót, majd félve a szemembe nézett. - És te?
- Mostanában én is nagyon jól - mosolyogtam továbbra is.
- Igen, mióta itt van SeHun-oppa, tényleg sokkal többet mosolyogsz - pirult el kissé.

Egy pillanatra összezavarodtam. Vajon miért hozta most ezt fel nekem JunHee? Talán tetszene neki SeHun? Nem értettem, de ki akartam belőle szedni, persze csak kedvesen. Tényleg elég régen beszéltünk, pedig előtte szinte napi szinten társalogtunk. Tény, hogy elhanyagoltam őt, de most itt volt a remek alkalom, hiszen nekem most angolom lesz, SeHun pedig kínain van. Láttam a lányon, hogy valami nincs rendben vele. Máskor sokkal vidámabb volt, többet beszélt, most valahogy eléggé szűkszavú volt.

- Minden rendben? - tettem a kezem a vállára, majd halkabbra váltottam.
- Hát... - kezdett bele, teljesen elpirulva. - Én... Én valójában kérdezni szeretnék valamit, Oppa...
- Rendben, kérdezz - mosolyodtam el biztatásképpen.
- Azt hiszem, talán nem itt kellene... - motyogta.

Szó nélkül felálltam, majd kifelé indultam a teremből, megtartottam az ajtót JunHee-nek, majd a kihalt folyosón elsétáltunk egy eldugott sarokig. Ott a lány a falhoz állt, majd ajkait beharapta, úgy nézett fel rám. Szép szemei csillogtak, még mindig nagyon csinos volt, kedveltem őt, de mint nő, egyáltalán nem vonzott. Aranyos volt, kedves, én pedig szerettem vele beszélgetni, ennyi.

- Biztos, hogy jól vagy? - kérdeztem meg ismét, mert mintha egy kicsit sápadt is lett volna.
- Mm, ne aggódj - mosolyodott el halványan. - Oppa, tudom, hogy a kérdésem váratlan lesz, és nagyon meg fog lepni, de... Kérlek, ne legyél rám dühös, rendben? Én csak... Nem tudom magamban tartani, tudni akarom a választ, mert... Szóval, ne haragudj, rendben? - nézett fel a szemebe nagy, bociszemekkel.
- P-persze, mondd csak nyugodtan - nyögtem ki nagy nehezen.
- Oppa... - harapta be az ajkait, majd végül határozottan a szemembe nézett. - Te együtt vagy SeHun-oppával?

Úgy ledöbbentem, hogy még el is hátráltam tőle pár lépést. Alig fogtam fel, hogy mit kérdezett, tényleg nagyon megdöbbentem. Úristen, hiszen JunHee lány, ő... Ő hogy vette észre? Vagy... Egyáltalán miért nem undorodik ettől? Én... Most mit mondjak neki? Valljam be? Óvatosan visszanéztem a lányra, aki csak elpirulva nézett engem, el-elkapva a pillantását rólam. Aranyos volt, mégis nagyon meglepődtem. Valahogy mégis úgy éreztem, hogy őszintének kell vele lennem, nem hazudhattam neki, mert nem érdemelte meg.

- Én... - kezdtem bele, mire JunHee azonnal felém kapta a fejét, én pedig sóhajtottam egyet. - Igen, együtt vagyunk SeHunnal.
- Tudtam! - mosolyodott el a lány. - Tudtam, hogy tényleg így van!
- Te... Te örülsz ennek? - döbbentem meg ismét.
- Persze, Oppa, hiszen boldog vagy, nem számít, hogy lánnyal vagy fiúval! - mosolygott tovább. - Csak tudod... Már nagyon kíváncsi voltam. Láttam, hogy milyen a kapcsolatotok, láttam, hogy SeHun-oppa hogyan figyel téged, hogy amikor megérinti a pad alatt a combodat, te mindig elmosolyodsz, vagy mikor megfogjátok egymás kezét, te mindig elpirulsz - hadarta egy szuszra.

- Ennyire... Ennyire egyértelmű? - nyögtem ki elpirulva.
- Ugyan, Oppa - ölelt meg hirtelen JunHee, majd megpuszilt. - Szerelmes vagy, érthető, hogy nem tudod titkolni. Yah, olyan boldog vagyok! Remélem, nem amiatt kerültél ilyen sokáig, mert féltél, hogy esetleg másképp néznék rád utána, mert nem! Örülök, hogy végre megtaláltad az igazit. Mondd csak, Oppa, milyen érzés?

Ahogy hallgattam JunHee örömteli kérdéseit és fecsegését, egyre inkább elhatalmasodott rajtam ismét a bűntudat. Eddig pedig olyan jól sikerült elnyomnom! Akkor most miért jött elő ilyen hirtelen már megint? Annyira rossz... Miért nem szerethetem olyan szerelemmel SeHunt, amivel megérdemelné? Miért vagyok ennyire szerencsétlen? Hogy tehetem ezt vele? Hiszen végül is átverem... Azt hazudom neki, hogy szeretem, miközben nincs így. Akárhogy prbálom magamnak bemesélni, egyszerűen képtelen voltam rá. Szerettem őt, tényleg, jobban, mint először, de még mindig nem eléggé. És mostanában úgy éreztem, hogy már nincs is értelme tovább próbálkoznom. Ennek ellenére kitartottam mellette. De ez nem szánalom volt, tényleg igyekeztem megszeretni őt, és még mindig ugyan úgy vonzódtam hozzá, kedveltem, csak... Talán rájöttem, hogy nem ő az igazi számomra. Most pedig, hogy JunHee ezeket mondta, a bűntudat elemi előrvel csapott a szívembe.

- O-Oppa, úgy elszomorodtál, minden rendben? - kérdezte JunHee aggódva. - Ha miattam, akkor esküszöm, hogy én senkinek nem fogom elmondani!
- Nem, nyugodj meg, Juniel, nem a te hibád - ráztam a fejem, mire ő egy kicsit meglepődött. - N-ne haragudj, nem szándékos volt a becézés, csak úgy ez jött a számra.
- Semmi baj, de akkor mondd el, hogy mi bánt - fogta meg a kezem óvatosan, majd megszorította. - Bennem megbízhatsz, tényleg nem mondom el senkinek. Köztünk marad. Nem szeretem, mikor szomorúnak látlak, Oppa. Minden sokkal szebb, ha mosolyogsz.

Erre egy kissé elmosolyodtam, de nem tartott sokáig. Sóhajtottam egy nagyot, majd én is megszorítottam Juniel kezét. Tényleg bíztam benne, valahogy éreztem, hogy neki tényleg elmondhatnám, talán sokkal jobb lenne, ha kiadnám magamból, valamiért mégis féltem. Hiszen ha elmondom neki, akkor az már tényleg egy igazi probléma lesz, míg én magamban el tudom nyomni, tudomást sem véve róla. Valamiért mégis úgy éreztem, hogy ki kell adnom magamból, mert akkor sokkal könnyebb lesz minden.

- Tudod... - kezdtem bele, majd a szemébe néztem, amik kíváncsian csillogtak. - Valójában nem vagyok szerelmes SeHunba. Úgy értem, persze, szeretem nagyon, de ez nem szerelem. Kedvelem, vonzódok hozzá, szeretek vele lenni, de... Ez nem szerelem. De együtt vagyok vele, mivel ő is szeret engem, én pedig nem akarom megbántani. Nem akarom neki elmondani, mert nem érdemli meg, hogy ezt tegyem vele. Valójában nem is akarok vele szakítani, mert tényleg kedvelem és jó vele lenni. Remek partner, tényleg nem kívánhatnék tőle jobbat, kedves, aranyos, odaadó, szeret engem, támogat, de... Képtelen vagyok szeretni őt, valaki más miatt...

JunHee figyelmesen hallgatott, majd biztatóan megszorította a kezemet, miközben mosolygott, ezzel ösztökélve a folytatásra. Vettem egy mély levegőt, majd tovább folytattam, ha már egyszer belekezdtem.

- Van valaki, akihez az utóbbi időben kezdtem vonzódni. Igazából, a legjobb barátok voltunk, de valahogy azt vettem észre, hogy mikor megcsókol, akkor nekiadnám az életemet is. Ez olyan... Elmagyarázhatatlan, de még mindig úgy érzem, hogy képes lennék meghalni egyetlen érintéséért vagy csókjáért. Soha nem gondoltam még rá úgy, hogy talán többet érzek iránta. Őt is kedvelem, de máshogy, mint SeHunt. Ő nekem olyan... Talán olyan, mint maga a két lábon járó szenvedély. Ha... Ha rá gondolok azonnal hevesebben ver a szívem és azt kívánom, bár örökre csak a karjaiban lehetnék. Én nem tudom, mi ez, félek ettől az egésztől és össze vagyok zavarodva...

JunHee ezúttal kissé aggódva nézett a szemembe. Nem tudtam, hogy mire gondol, de szerettem volna, ha megosztja velem. Ugyan nem nagyon tudtam megszólalni, féltem, hogy akkor esetleg mást fog mondani, így inkább csendben maradtam. Valamit előbb-utóbb csak mond, nem igaz? Végül, pár perc csend után Juniel sóhajtott egy nagyot, majd egy kis mosollyal a szemembe nézett.

- Oppa, te egyszerűen szerelmes vagy abba a másik személybe, míg SeHun-oppát csak kedveled, ennyi az egész.

Mielőtt bármit válaszolhattam volna, lépteket hallottam meg magam mögül, így odakaptam a fejem a másik irányba, de azonnal meg is döbbentem. Egy idegen, alacsony srác sétált ott vele. Az arca eléggé lányos volt, mégis helyes, aranyos és kedves. Nevetett valamin, miközben ököllel beleütött a másik srác vállába, aki szintén nevetett. Ez a másik srác pedig Wu Yi Fan volt...

Akibe tényleg őrülten szerelmes voltam...



(Nya, milyen lett? *-* Omo, most nagyon-nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre~ Szerintetek hogy fog folytatódni a történet? Tao végre rájött, Junielnek hála, hogy akit szeret, az nem SeHun, hanem Kris, vajon mit fog tenni? Mit szóltatok JunHee-hez? És Kris-nek vajon hogy sikerült rávennie LuHant, hogy visszautazzon Kínába? Mi a terve vele? Ezek után minden egyszerű lesz? ;)
Hű, tényleg nagyon kíváncsi vagyok, várom a véleményeket mind ide, mind Facebook-ra~ *Q*
Chuu~ ^^)

14 megjegyzés:

  1. Váó, van időm válaszolni még ma, ez valami csoda. Tényleg jó hosszú lett, gratula érte és a sok lelki gondolat is jól megdolgoztatta a fogaskerekeimet ^^
    Istenem, Tao olyan kis cuki volt, ahogy azon idegeskedett, hogy most akkor neki tényleg felállt egy srác miatt, ráadásul Kris miatt és nem SeHun miatt :D Ennél már csak annál vigyorogtam jobban, mikor SeHun bement hozzá és meglátta a "dudort" xD
    De előtte még: a Lay és JoonMyun páros halál édes volt, remélem fognak még szerepelni. De SeHun itt is vitte a pálmát, teljesen magam előtt láttam, ahogy mindettudóan vigyorog, miközben beszél >w< Olyan kis ördögi, hogy azt be kéne tiltani. Bár Taoval szemben sokkal inkább szelíd cicuska, de azért kíváncsi lennék, melyik szerepben tetszelegne jobban az ágyban...bár erre lehet nem kéne kíváncsinak lennem Taoval xD
    De jó lenne, ha SeHun is találna valakit Tao után, abból akár lehetne egy mellékszál is a sztori után, mert az ő karaktere eléggé megfogott ahhoz, hogy kíváncsi lennék az ő további történetére is. Neked nem jutott még eszedbe mi lesz vele Tao után?
    Na jó, kissé elkanyarodtam a témától ^^" Ott tartottam, hogy JunHee és meg kell mondjam, örülök, hogy szemtől szemben rákérdezett és rávette Taot, hogy kimondja az érzéseit. Ameddig nem tette ezt meg, addig úgy van, ahogy írtad, nem volt valós a probléma, el lehetett tusolni, mintha nem is lenne, hiszen senki nem tudta. De ideje volt, hogy végre bevallja magának és ezért büszke vagyok rá. Még épp idejében, hogy zöld szemet kaphasson a Kris körül ólálkodó új egyénektől ^^ Alig várom a féltékenységi rohamait. Ah, nagyon gonosz vagyok, de biztos vagyok benne, hogy jókat fogok rajta röhögni XD Az ilyen eseteknél általában a féltékeny fél valamilyen úton módon mindig hülyét csinál magából, már csak az a kérdés, hogy ez másoknak is feltűnik-e vagy csak saját magának. Szóval már alig várom, bár nem tudom tervezel-e féltékenykedős jelenetet egyáltalán, de mindegy.
    Ui. öhm, ez célzás volt ;) szóval remélem sok-sok kínos helyzetbe hozod majd panducit XD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ehh, hát, nekem most sem volt időm egyből válaszolni, mint látod. >< Sajnálom, tegnap este 8-ra értem haza, zombi voltam... De nem is ez a lényeg. :'D
      Az biztos, hogy kitettem magamért, mindenképpen bele akartam írni JunHee-t, de a fene sem gondolta volna, hogy már anélkül is hosszú lesz a fejezet. ^^" De köszönöm szépen az elismerést~ *-*
      Kehh, a kis SZÜZIKÉM jó hogy, alig bírta feldolgozni, eddig még ilyen nem történt vele, mármint, hogy valakire felizgult. :D És valóban, az is nagy terror volt a lelkének, hogy még csak nem is SeHun volt az illető, a tulajdon pasija, hanem Kris... ;D Oh, a kis pösze meg persze, hogy egyből azt leste... Kis sunyi dög~ *-*
      Örülök, ha tetszett a SuLay páros~ *w* Mivel már sokan hiányolták, gondoltam írok valamit róluk, bár mikor ezt kigondoltam, nem tudtam, hogy ez lesz belőle. :D Bevallom, én is imádom őket írni. :"3 SeHun meg egy külön kategória... ^w^ Valóban nagyon ördögi, ha tudnád te, hogy mennyire. ;D Abban is igazad van, hogy Taóval mégis inkább egy cuki kis uke. :3 És azt hiszem, ezzel meg is adtam a választ. xD
      Boldog vagyok, hogy ennyire megfogott a karaktere. ^^ Én is imádom őt írni, mert nagyon hasonlít rám. ;) Egyébként ne aggódj, már az ő maga kis története is megvan, egyértelmű, hogy lesz neki is valakije, de majd mindent szépen sorban~ :'D
      Kehh, ugye, hogy kellett ide Juniel? :3 Én is úgy gondoltam, hogy ideje már, hogy bevégezze a rá szabott feladatot, innentől szerintem már nem nagyon lesz szerepe, bár, még magam sem tudom. ^^"
      Aranyos, hogy így tovább gondoltad, hogy mi lesz - bár, te mikor nem <3 -, de csak annyit tudok mondani, hogy majd úgy is meglátod, hogy mi lesz. ;D Megtudod azt is, hogy ki ólálkodik Kris körül, jönnek megint a csavarok, meg ilyenek. :D Az biztos, hogy tetszeni fog, mást nem tudok még megígérni, néha spontán vagyok, de szerintem ezt már tudod jól. :3
      Nyuh, nagyon szépen köszönöm, hogy írtál~ *Q* <3
      Chuu~ ^^

      Törlés
  2. Na, mivel ezt tuti megnézed, ide írom inkább:

    Ehhhhh, jesszus X"D Most jutottam oda, hogy elolvastam a válaszodat AFS-en a SA-hoz és istenem, mennyit röhögtem. A Kongkis gépelésem még mindig vicces, fõleg a válaszoddal, amúgy nics harag, tudom, én is téged <3.
    A konkrét ötletekkel kapcsolatban meg, én adtam egyet ezek szerint, de milyen sztorira gondolsz pontosan, ami nem való AFS-re? Meg amúgy eddig is érdekelt, hogy a BOY-t miért nem töltötted föl oda. Na nem mintha baj lenne, mert így legalább akkor jön a fejezet, amikorra te akarod és nem kell rá várnunk, nincs is vele annyi macera gondolom, csak úgy eszembe jutott a kérdés.
    Hongkira meg most már tényleg kíváncsi vagyok. Mi az, hogy föláll a hátadon a szőr tőle, mikor meg lehet zabálni, olyan édes? Nem nyálasabb, mint Kim Hyun Joong >w< Pedig ő sem semmi...ah, az a pasi is a sírba visz a szövegeiveivel, pedig csak egy-két vidit néztem tőle :'D
    A képekre pedig nagggggyon kíváncsi lennék. Ha már az elképzelésüknél bajban voltam, mi lesz ha meglátom őket xD
    Ui: Ja és a megbotránkoztatásért bocsi ^^" Ki kellett volna raknom a bejegyzéshez, hogy Warning? xD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. AFS-t is mindig nézem, csak ide mégis gyakrabban járok, ehh... :'D
      Igen, legelőször én is szakadtam rajta, de a lényeget megértettem. xD A válaszom pedig kihagyhatatlan volt, örülök, ha nevettél rajta egy jót. :3
      Omo, ezt a konkrét ötletes dolgot nem értem, bocsánat. OwO Ha leírnád, annak örülnék, mert nagyon lyukas az agyam téren, komolyan. >< Amúgy természetesen KPop yaoira gondoltam, AFS meg alapból egy japán, animés oldal. ^^" Tény, hogy már fellelhető rajta jó pár KPop iromány, de még mindig kevés ahhoz, hogy én is bele merjek vágni. ^^" Szóval valószínű, hogy ha lesz még egy KPop ficem, annak is blogja lesz, nem pedig AFS-re lesz feltöltve. :D
      Oh, a BOY-t is többek között emiatt nem tettem fel, de azért is, mert még jóval a BOY megírása előtt Facebook-on beléptem jó pár ilyen KPop yaoi fices csoportba, és ott mindenkinek blogja volt. ^^ Így én is megcsináltam, mert érdeklődtek volna iránta. :3 Meg ahogy te is írtad, sokkal egyszerűbb, jobban is szeretem~ *-*
      Ahh, HongKi... .______." Jól van, a lényeg, hogy volt legjobb barátnőm annyira bele volt buzulva, hogy éjjel-nappal őt hallgattam tőle, állandóan Ft Island-öt nyomatta, meg csak róluk dumált egész nap. -.-" Nekem meg alapjáraton nem volt szimpatikus HongKi, nem tudom, miért, valahogy nem és kész. xD Helyes, nagyon gyökér, jó színész, még jobb énekes, de ennyi. Egyszerűen csak a hideg ráz tőle, rossz értelemben. :'D
      Nem mondtam, hogy nyálasabb. xD Kim Hyun Joong-ot imádom, még 2011-ben, mikor még fel sem nagyon fogtam, hogy KPop-ot énekel, már akkor belezúgtam. *Q*
      Okey, akkor Face-en majd beszélünk és átküldöm őket, hahi, biztosan tetszeni fognak~ ;D
      Hát, nem gondoltam volna, hogy HongKi lesz a bejegyzésed fő tárgya... Először nem bírtam végigolvasni, de mivel te írtad, rávettem magam. Lehet, nem kellett volna, azóta félek a blogodra felnézni~ X"D <3

      Törlés
  3. Akkor hát jöjjenek a pompomlányok!!!
    És egy... és két... és há... LuHan!!! Véééééégre, az én ULTRA biasom!
    Nem hiszem el... annyi álmatlan éjszakám volt miatta... a hiánya már teljesen megőrjített! De most itt van. Eljött értem... XD
    Szóóóval, úgy értem, ha az a srác ott Krissel valóban Lulu, akkor a világ legboldogabb emberévé tettél! Egyszerűen imádom azt a szőke ( meg mikor milyen) fejét, azokat az őzike szemeit... Az én kis Bambim!
    Na de nézzük! Az a wc... valami van azzal a wc-vel! Tudom, hogy ott még történni fog valami, hiszen már kétszer is szerepelt a történetben, és egyszerűen érzem, hogy a végén ő lesz a nevető harmadik ( vagy negyedik, ötödik, hatodik... ) Hé, én komolyan egy wc-ről fantáziálgatok...? XD :-) Látod, teljesen meghűlyítesz!
    Aztán! Tao végre kiadta magából, ami nyomta a lelkét, aminek én örülök, mivel könnyebb lett neki ( meg az én szívemről is nagy kő esett le, hogy végre nem folytja magába, s lesz esetleg öngyilkos a végén nekem...) . DE!!! Nekem ez a nő nagyon nem szimpatikus. Nem tudom, miért, lehet, hogy vele kapcsolatban is olyasmit érzek, mint amit már a wc-nél tapasztaltam. Fogalmam sincs, de egyszerűen, amikor megjelenik, már húzom elő a zsebemből a szárvágót/szarvágót. Lehet, hogy azért, mert túl közel került Taóhoz? Hmmm... azért remélem, nem szánsz neki nagy jövőt! :3
    Kris... veled mi van veled? Veled mi van? Mi van veled? Mi veled van? Van veled mi? Nem hiszem el! Komolyan gondoltad, hogy nem lesz szertáros khm... egyesülés? :( Most fáj a kicsi szívem...
    Viszont nézzük a fejezet ( minden női szereplő ellenére) legjobb, legmegnyugtatóbb pillanatát :
    Panda maci bevall... be-bevallotta... 25 rész kellett, mire rájött arra, ami az első pillanattól kezdve egyértelmű volt! =D
    És ha egy szóval kellene jellemeznem, csak azt tudom mondani, hogy cuki...
    De úgy nagyon CUKI!!!
    É-én imádom ezt a gyereket. Végre ráébredt arra, hogyha minden fejezet elolvasása után álló fantomtökömmel térek nyugovóra, az bizony nagyon nem igazságos! Tudod te milyen az, amikor az ember vár egy szaftos jelenetet, erre nem lesz belőle semmi, csak veszekedés? De én akkor is imádlak, mert ez már azt jelenti, hogy egyszer csak egymásra találnak!
    Júúúúú! Már alig várom! :3 :3
    A lényeg a lényeg, megint nem lehet csalódni benned, mert szuper fejezettel leptél meg... Szóval az irántad érzett szeretetem nem múlt el, csak SeHunt kezdem megutálni. Az ex biasom... :(
    Zárójelben :
    Nem hallgatsz B2ST-et? :( Egy világ tört össze bennem... Az EXO mellett ők a kedvenceim, de Yoseobot ismered!!!! Jah, igen a koffeinben ( mármint a zenében) ő énekel, viszont az I rememberben azt hiszem Yonguk és DaeHyun. De nem gond, a fontos, hogy ezek szerint a zenék terén sincs abszolút semmi probléma az ízléseddel, bár aki EXO-t hallgat, annál alapból nem lehetnek gondok.:-)
    Húha, most 13-14, vagy 17-18? Marha gyorsan öregszem... :-) Szóval, ami a koromat illeti, majd elárulom, ha a kis kritikáimon keresztül jobban " összemelegedünk". =D
    Múzsa puszikban gazdak hetet kívánok!
    Annyeeong! <3 <3 <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Yah, annyira szeretem a véleményedet olvasni! :3 Sosem tudom eldönteni, hogy alapból ilyen aranyos vagy, és ilyen a személyiséged, vagy én hozom ki belőled. :'D Szívesen beszélgetnék veled, az biztos. ^o^
      Na, de eltértem~ :'D
      Lássuk csak... Hát, ha a világ legboldogabb emberévé tehetlek azzal, hogy ha elárulom, hogy az ultimate biasod-e az, aki Kris mellett sétált... Hm, akkor elárulom, hogy tényleg ő az. ;D Egyébként én is imádom a kis Bambi fejét, alig várom, hogy végre komolyabban szerepelhessen. :3
      Most, hogy mondod, tényleg van benne valami. xD A TaoRis páros ilyen helye az a bizonyos tető, a TaoHun párosé meg a WC fülke. :'D Esküszöm, hogy nem szándékosan csinálom, csak a tudat alattim túl jól végzi a dolgát, ezek szerint... ^^"
      Bizony, JunHee csodákra képes, még ha nem is kedveled őt. >< Érdekes, pedig azt gondoltam, hogy ezek után mindenki megszereti, hiszen neki köszönheti Tao, hogy végre kimondta a valódi éréseit, valamint, hogy rájött, tényleg szereti Kris-t. ^^ De hát, nem érezhet mindenki ugyan úgy. :D Ha pedig ezzel megnyugtatlak, nem szánok neki nagy jövőt, de talán meg szerepelni fog. ^^ Viszont az biztos, hogy boldog jövője lesz, még ha nem is lesz róla szó. :3
      Hát mi lenne Kris-el? :'D Hazacsábította Lulut, örül a fejének, hogy talán a terve sikerrel végződhet, hahi~ ;D Igen, sajnos komolyan gondoltam, hogy nem lesz... Nem akarom, hogy fájjon a cuki szíved, de ne aggódj, ami késik, nem múlik~ :"3
      Hm, talán nem is az első perctől kezdve, de az biztos, hogy már elég régen. :D Örülök, ha megnyugtató volt számodra és tetszett, na meg cukinak vélted Taót~ :3 Valóban hosszú volt ez a 25 fejezet, de nézd az arányokat, a 15-dikben csókolóztak először, bár azt még nagyon csóknak sem nevezhettük. ^o^
      Nyuh, örülök, ha imádod~ *-* Fúú, viszont az utána jövő mondatodon szakadtam! X"D Amúgy hidd el, tudom, de ha ez megnyugtat, tudni fogod, hogy mikor jön el a 18-as fejezetnek az ideje. ;D És bizony, hogy egymásra, már nem kell sokat várni rá~ :3
      Hát még én hogy várom, hogy végre írhassam. *w*
      Ahh, nagyon édes vagy, örülök, ha nem okoztam csalódást, és köszönöm szépen a kedves szavakat. :") <3
      Nyúúúú, SeHunnie-t ne utáld, SZERETNI fogod~ QwQ
      Zárójelben again~ :'D
      Nem, sajnos nem. >< Csak EXO, SHINee, TVXQ, B.A.P, CN Blue és BIGBANG. *Q* És akkor most ki is fogyott a tudomány, nem is nagyon hallgatok más bandákat, azt hiszem. :'D Igen, fogjuk rá, hogy "ismerem". xD Tudom, hogy az I Remember-t DaeHyun-nak énekli, de felénekelte YoSeob-al is, két verzióban is meghallgatható. :3
      Haha, még jó, hogy nincs probléma vele~ :'D
      Most már tényleg nem tudom, hogy hány éves vagy. xD De az biztos, hogy ha rákérdeztél, annak oka van. Szóval olyan fiatal nem lehetsz... Vagy pont azért kérdezted meg, mert túl fiatal vagy. TwT De majd elárulod, hahi~ :3
      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, feldobtad a délutánomat~ *Q* <3
      Chuu~ ^^

      Törlés
  4. Sziaa *-*
    Aaaa végrevégre Pantao rájött, hogy Krisbe szerelmes!! ^ww^ jaj annyira örülök x3
    Jó, hogy Juhnee is szerepelt, már hiányzott. Örülök annak hogy Tao elmondta neki az érzéseit és végül is magának is bevallotta hogyan is érez Kris iránt n.n
    Szerintem nem lesz egyszerű ezután sem az életük, hiszen Taonak valahogy majd színt kell vallania Sehunnak is. Plusz pandafiú szülei... Ès Luhan. Hú nagyon érdekel milyen szerepet szánsz neki ^^"
    És SuLay. Olyan édesek együtt *-*
    Nagyon tetszett a fejezet, annyira jól megírod az egyes részeket, mindig csak egy egy részletet feltárva, és ettől csak még érdekesebb, várakozástelibb az egész ^_^
    Jujj nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra :33 <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa~ :3
      25 fejezet után már nem akartam tovább sem titeket, sem őket kínozni. :'D Na meg, már régen ígértem, hogy JunHee-nek lesz egy szerepe, most jött el. :3 Örülök, ha hiányzott. ^o^ Nyuh, alig várom, hogy írjam, mi lesz ezek után, hiszen most már végre Pantao is tisztában vele, hogy szerelmes a mi sárkányunkba. :3 Izgalmas lesz~ *-*
      Majd kiderül, hogy mi lesz ezek után. :D Igyekszem majd mindenkit szerepeltetni, csak egyszerre úgy is képtelen vagyok beleírni őket egy fejezetbe, bármennyire is kecsegtető az ajánlat. ^o^ De az biztos, hogy a következő fejezet Kris-é, még magam sem nagyon tudom, hogy mit akarok beleírni. ><
      Hahi, kiderül a kis Bambi szerepe is, jó lesz. :"3
      Örülök, ha tetszett a SuLay páros. *-*
      Hú, ez most jól esett, köszönöm szépen. :') Boldog vagyok, ha ennyire tetszett a fejezet, igyekeztem vele. ^^ Remélem, a továbbiakban is így fogod gondolni. :3
      Folytatás jön hétvégén. ^o^
      Köszönöm, hogy írtál~ *Q* <3
      Chuu~ ^^

      Törlés
  5. No comment *0*!!! Én azt sejtem hogy maaaajd Hunhan lesz. Tao nm akarja megbántani sehunt ezért szakít vele... Sehun Luhannal lesz .....maaajd.... Kris és Tao tisztázzák a dolgokat és ok is összejönnek mmmmaaaaaajd :D hjajj olyan izgi mindegyik rész! ^0^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahi. :3
      Majd megtudod, hogy mi lesz, de jó gondolatok... Annyit mondok, hogy van abban igazság, amit írsz, de mégsem. ;D Tudom, hogy nem érted, de majd meg fogod~ ^^
      Örülök, ha sikerül minden részt izgalmasnak megírnom. :3
      Köszönöm, hogy írtál~ *Q* <3
      Chuu~ ^^

      Törlés
  6. Szia! *w*

    Ismét jelentkezem >-< bár most egy kicsit később, mint szoktam >-<. Igen, emiatt az extra hosszú rész miatt büszkék vagyunk rád :3 (meg amúgy :3).

    Iszonyat aranyos a SuLay páros (is) *w*. Megértem Lay kiakadását, mert szerintem a helyében én is ugyan ezt csináltam volna. Viszont ez az ára, ha népszerű a pasi >-<. Tao meg milyen kis cuki volt, ahogy "kihallgatta" őket ><. Sehun meg....Sehun, adta önmagát :3.

    Pici pandának meg sikerült lenyugodnia ...vagyis egy darabig. Kellemesett csalódtam JunHee-ban. Ő volt az egyetlen karakter, akit hol bírtam, hol pedig meg meg tudtam volna fojtani egy kanál vízben. Neki köszönhetően (talán) rájött Tao, hogy mit is érezz valójában Sehun illetve Kris iránt. Legalábbis remélem :3. Végre összejön Tao és Kris? *w* Ideje volna, de ha kell még várok rá 10 fejezetet :'D.

    Luhan... Lulu *w*. Őt is nagyon szeretem, de Tao helyében lehet megtéptem volna féltékenységi rohamban xD. Viszont pici pandánk nem ilyen (legalábbis eddig nem ilyennek tűnt). Nem tudom, hogy Krisnek milyen terve lehet Luhannal. Biztos nem azért hívta haza Kínába, hogy pókerezzenek egy jót, mert régen látták egymást.2 verzióm van A: Taót féltékennyé tenni B: Luhan elcsábítja sehunt. Lehet egyik sem jó, de kitudja xD. Egyben biztos vagyok, hogy nem szokványos lesz a történet továbbra sem :3.

    Örülök, hogy olvashattam ezt a fejezetet is ^-^. További szép hétvégét ^-^.
    Chuu~

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa~ :3

      Sokszor mondtam, hogy nem gond, ha nem egyből írtok, nekem az is jól esik, ha elolvassátok, de nyilván, aki rendszeresen ír nekem, hiányzik a véleménye. ^^ Szóval, örülök, hogy megérkeztél~ :3
      Oh, köszönöm szépen. ^w^ Bár csak azért lett ilyen hosszú, mert mindenképpen ezzel akartam zárni, amivel, ehhez pedig JunHee kellett. ;D

      Örülök, ha tetszett a SuLay páros~ :3 Igen, Lay helyében én is ezt tettem volna, bár Suho helyében viszont nem adtam volna neki lehetőséget, hogy ezt csinálja. ^^ Nyah, de nem mondok inkább semmit, majd a külön fejezetben jobban taglalom a kapcsolatukat. :3
      Tao mindig cuki, kivéve, mikor összevesznek Kris-el... Nem? :'D Oké, ez egoistának tűnt, szóval köszönöm szépen. :3 Valóban, SeHun csak simán SeHun volt. ^^

      Pici panda csak azt hitte, hogy most már végre minden rendben lesz, SeHunnal az oldalán. :D
      Nyuh, mondtam én, hogy meg fogjátok szeretni Junielt~ :3 És mivel már írtam az elején is, hogy ehhez kellett JunHee, nyilván Tao most már rájött, hogy tényleg szereti Kris-t, ez már nem fog változni. :') Hahh, TaoRis-re még egy keveset várni kell, hiszen akkor minek hoztam volna képbe LuHant? ;D Kehh, de gonosz vagyok~ :3
      Amúgy aranyos vagy, de annyit már nem kell várni... Remélem. ^^"

      Hm, Tao érzéseit még egy kicsit hanyagolom, most úgyis Kris POV lesz, hahi. :3 Még egy ideig azt titokban tartom, hogy Kris-nek mi is a terve, de biztos lehetsz benne, hogy enélkül is izgalmas fejezet lesz a következő~ ;D Haha, ezen a pókeres dolgon jót nevettem... Amúgy, nem tudhatod, mit forgatok a fejemben. :3
      Hm, nem akarok írni az egyikről semmit, mert akkor máshogy gondolkodnál, pedig ha te is átgondolnád, tudhatnád a választ rá. ^^ Szóval, jó a két feltevés, de majd meglátod, hogy mi lesz~ *ördögi mosoly* Hahh, ebben én is biztos vagyok, de köszönöm, jól esett! :3

      Ugyan, én örülök, hogy írtál, köszönöm szépen~ *Q* <3
      Neked is további szép hétvégét, holnap 26-dik fejezet~ :3

      Chuu~ ^^

      Törlés
  7. Szia :3

    Jobb később, mint soha :D Bár eléggé ritkán voltam fent, ezért írok csak most, de valószínűleg az elkövetkező pár hónapban is így lesz >w< De ezt majd frászbukon elmondom :3

    SuLay *w* Még mindig nagyon imádom ezt a párost, Yixing pedig nagyon aranyos, amikor féltékenykedik :3 Bár nem kellene, mert Suho csak őt szereti *w* Tao meg bár nem tehet róla, hogy kihallgatta őket (vagyis de :D ), de azért kíváncsi lennék az arcára hogyha találkozna velük :D

    És végre Luhan is felbukkant, habár csak a végén említésképp *w* De, ahogy olvastam, nagyon jól el vannak Krissel, remélem, hogy nagy támaszt nyújt neki, de kíváncsi vagyok, hogy mit terveznek azok ketten :3 Bár, van egy olyan érzésem, hogy ezt nem is olyan soká meg fogom tudni :3 Tao féltékeny lett a végén? :D

    És akkor JunHee... khm, nos hát... izéé... igen. Egy icurkapicurkát, előrehaladt, hogy megkedveljem. :'D Remélem, hogy a Taóval való beszélgetésük során végre sikerült felnyitnia Tao szemét, hogy kit is szeret valójában. De kíváncsi vagyok ezek után, hogy Tao hogy fog dönteni Sehunnal és Krissel kapcsolatban :3 De amúgy... még lesz olyan, hogy Junhee ilyen jó tanácsokat fog osztogatni Pandának? :D Mert akkor beszélhetünk a csokiról :P ;)

    Sehunról az a kép nagyon... rawr *w* <3

    Köszönöm, hogy olvashattam ^^ Kíváncsian várom a folytatást ^^
    Chuu~ :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa~ :3

      Igen, észre vettem, hogy mostanában ritkán vagy, de rendben, majd ezt Facebook-on megbeszéljük. :3 A lényeg pedig, hogy most megérkeztél. ^^

      Nyuh, örülök, ha tetszett a SuLay páros. *-* Mivel már olyan sokan mondtátok, hogy hiányoljátok őket, mindenképpen említést akartam tenni róluk. Meg aztán, egész jól jött ez így ki. :D Valóban, Suho csakis őt szereti, de hát, ez a velejárója, ha a pasid népszerű a lányok körében. :'D Haha, lehet, majd egyszer olyan is lesz~ ;D

      Persze, hogy felbukkant Lulukám. :3 Valóban nagyon jól elvannak egymással, de biztos vagyok benne, hogy a következő fejezet meg fog titeket lepni, nem csak Kris-t! ;D Alig várom, hogy írjam. ^^ Az még egy darabig titokban fog maradni, hogy mi a terv, de ki fog derülni, hahi. :3 Taóról most nem beszélnék, majd a saját részében megtudod. :D

      Hahh, örülök, ha egy picikét is, de jobban kedveled. :'D Pedig azt hittem, hogy ezután te is szeretni fogod, na, de sebaj. :3 Nem kell remélned, mert Tao most már tényleg rájött, hogy kit is szeret valójában, és kit nem. ;D JunHee azért tud valamit, és igaz, hogy nem terveztem neki több szerepet, talán mégis fel fog bukkanni még párszor. :3 Hahh, én már tudom, hogy mit fog tenni, de egyelőre koncentráljunk Kris-re és LuHanra, mert a következőben ők fogják adni a főszerepet- remélhetőleg. :'D
      Hirtelen nem is tudtam, hogy milyen csokiról beszélsz, de eszembe jutott, haha~ ;)

      Ugye, hogy ugye? *Q*

      Én köszönöm, hogy írtál, feldobtad a napomat~ *w* <3
      Még ma itt lesz a folytatás. :3

      Chuu~ ^^

      Törlés