28. fejezet

(Szép estét~ ^^

Megígértem mára, tehát éppen csak, de itt van. :3 Nem mondanék semmit, csak annyit, hogy kiderülnek dolgok, de még mindig nem elég~ ;D És gonosz voltam, elnézést érte, előre is. ^^"

Jó olvasást~ :3

Ui.: BOY Rajongói oldal :3 : https://www.facebook.com/pages/BOY-Because-Of-You-Fanfiction-Rajong%C3%B3i-oldal/614376228643121?fref=ts   )

28. fejezet

Kris POV

Hangosan csaptam be magam mögött az ajtót. Nagyot sóhajtottam, majd neki is dőltem a kemény fának. Egy pillanatra lehunytam a szemeimet, és visszaidéztem magamban a csókot. Bármennyire is próbáltam magamnak nem bemagyarázni, de egyszerűen most más volt... Valahogy, jobb, de nem tudom, hogy miért. Bár, maga az, hogy Tao húzott le magához, már tökéletes, de nem erre gondoltam. Mintha valami megváltozott volna, de képtelen vagyok rájönni, hogy mi. Más volt. Sokkal jobb, tökéletesebb. De ez lehetetlen, mégis mi változott volna? Talán...?

Dühösen szántottam végig a hajamon a kezemmel. Mit is képzelek már megint? Ez csak egy egyszerű csók volt, semmi jelentősége nem volt, ugyanúgy, mint eddig sem. Legalábbis, Tao részéről bizonyára így volt. Míg én... Inkább ne beszéljünk róla. Fájt, hogy már megint SeHunt akarta. Minden csókunk után valahogy előjött SeHun, engem pedig az őrületbe kergetett. Nyilván érthető, de akkor sem tartottam igazságosnak. Miért engedtem, hogy a kis taknyos elhalássza előlem, ráadásul a saját orrom előtt? Hogyan volt képes pár hét alatt magába bolondítania? Franc essen belé...

Végül erőt vettem magamon, kissé összeszedtem a gondolataimat, hogy ne csak ezek járjanak a fejemben, végül elindultam megkeresni az iskolaorvost, aki azt mondta, elmegy meginni egy kávét, míg Tao nem tér magához. Istenem, a pillanat, mikor elájult... Azt hittem, abban a pillanatban ott halok meg, annyira ideges lettem. Őszintén szólva, pánikozni kezdtem. LuHant ellöktem magamtól, majd úgy rántottam ki SeHun karjai közül az ájult kis pandát, hogy utána úgy nézett rám, mint aki meg akar ölni. De nem érdekelt, azonnal szaladtam vele az orvosiba, és hálát adtam LuHannak, hogy egyből megfogta SeHun karját, amint utánunk akart jönni.

Ugyan a magánakciója még mindig nagyon meglepett, egyszerűen nem tudtam mire vélni,de tőle már csak a kis szerelmes lepett meg jobban. Érdekes volt ez a SeHun gyerek... Szerencsére, az a csók soha nem történt meg köztünk LuHannal. Nem is akartam, szóval valamilyen szinten örültem annak, hogy Tao megállított. Már csak az érdekelt volna, hogy miért... Elvégre, ő együtt van SeHunnal, nem mindegy neki, hogy én kivel csókolózom? Bár, így visszagondolva... Nem tudtam volna megtenni. Képtelen lettem volna, hiszen én szeretem őt. LuHan csak a legjobb barátom, egyszerűen abszurd, hogy én és ő... Fúj.

Ahogy haladtam a folyosón, megpillantottam a LuHan-SeHun párost, amint a földön ücsörögve, halkan beszélgettek. Elképzelni sem bírtam, mégis hogy állhat szóba vele LuHan, de reménykedtem, hogy csak el akarta terelni a figyelmét arról, hogy én voltam Taóval. Ha pedig már így szóba jött, igen, hazudtam neki. Az igazat mégsem mondhattam el neki... Kicsit bántott, de nem mondhattam azt, hogy bűntudatom volt miatta.

Bizonyára meghallották a lépteimet, és szinte egyszerre kapták felém a fejüket. Mintha egy pillanatra azt láttam volna, hogy SeHun elhúzta a kezét Lulu combjáról, de lehet, hogy az idegességtől már képzelődtem. Ezután a két jómadár felállt, én pedig el kellett, hogy ismerjem, rohadtul összeillettek. Mintha egymásnak lettek volna teremtve. Kicsit megijesztett ez a gondolat, de végül csak eléjük léptem. SeHun arca ismét közömbös, kissé talán flegma is volt, bár ezt nem az arcmimikájáról, inkább a testtartásából ítéltem meg.

- Minden oké? - kérdezte először barátom, amint rám nézett.

- Velem, vagy Taóval? - kérdeztem vissza, mire SeHun összehúzta a szemöldökét.

- Ki a francot érdekelsz, azt mondd el, mi van a barátommal! - hangsúlyozta ki a szót, mire dühösen ránéztem.

- Jól van, hála nekem! - Kezdtem ismét ideges lenni.

- Neked? - nevetett fel cinikusan. - Miattad ájult el, idióta!

- És azon még nem gondolkodtál el, hogy vajon miért, SeHunnie? - szállt be a beszélgetésbe LuHan is, mire én ledöbbentem, az említettel együtt.

Én azért, mert LuHan becézgette a kis taknyost, SeHun pedig ki tudja, miért, de nyilván hasonló okok miatt, vagy mert... Nem is tudom. Mi a francról beszélgethettek addig, míg én nem voltam itt? Egy pillanatra SeHunra néztem, aki immár ismét teljesen fapofával bámult Lulura, aki töretlenül mosolygott rá. Rohadtul nem értettem ezt az egészet...

- Megyek, megnézem Taót - mondta végül a legfiatalabb, majd direkt vállon lökve, elindult az orvosi szoba felé.

- Keresd meg előbb az iskolaorvost, seggfej!- kiabáltam utána, mire csak bemutatott egyet. - Gyökér...

- Imádni valóak vagytok együtt! - kuncogott LuHan, a távolodó SeHunt figyelve.

- Tudod mit? - fordultam felé, mire végre a szemembe nézett, kíváncsian. - Menj a francba!

- Ugyan, Kris - legyintett nevetve. - Most mondd azt, hogy nem volt jó ötlet!

Egy pillanatra összezavarodtam, de aztán leesett, hogy mire gondolt. Hogy jó ötlet volt-e azt mondani Taónak, hogy együtt vagyunk? Hogy képes lett volna megcsókolni engem a szemük láttára? Hogy feltartotta SeHunt? Nos, ebből talán az utolsó volt remek ötlet, összességében mégis jól jöttem ki belőle. Vagy mégsem, nem tudtam még eldönteni. Elvégre, megint csókolóztunk, de mielőtt bármit is mondhattam volna neki, elküldött. Talán haladásnak számított, de már elegem volt belőle, hogy egy helyben toporgok, ki tudja, mióta.

- Hahó, itt vagy? - integetett a szemem előtt LuHan, mire csak elcsaptam a kezeit.

- Elárulhatnád, mégis hogy jutott ilyen őrültség az eszedbe - néztem a szemébe, mire csak vállat vont.

- Nem tudom már, de az biztos, hogy a kis panda srác fülig beléd van zúgva - közölte teljesen természetesen.

- Mi van? - néztem rá hatalmas szemekkel.

- Mondom, a srác... - kezdte lassan. - Tao, beléd van zúgva. Nem kell ide semmiféle terv, Kris, szerelmes beléd.

Ledöbbentem. Mégis honnan a francból tudja ezt LuHan? Most találkozott vele életében először, de máris megmondta volna ennyiből? Vagy talán SeHun...? Nem, az lehetetlen, SeHun szereti Taót, miért mondta volna ezt? Elvégre, tudomásom szerint neki sejtelme sincs arról, hogy volt köztünk valami Taóval. Akkor mégis hogyan? LuHan eddig bírta visszatartani a nevetését, hangosan kacagott, az sem érdekelte, hogy máshol tanítás volt. Kissé csúnyán néztem rá, de ezzel sem foglalkozott, már a könnyeit törölgette, olyan jól szórakozott, nyilván az arckifejezésemen.

- Istenem, Yifan... - támaszkodott meg a vállamban, majd a szemembe nézett. - Ezért Oscar-díjat kaphatnál!

- Inkább azt áruld el, zsenikém, mégis honnan szívtad azt, hogy Tao szerelmes belém... - motyogtam halkan.

- Ne mondd, hogy nem látod rajta! - hűlt el hirtelen, teljesen őszintén.

- Kellene? - lettem egyre bizonytalanabb.

- Úristen... - nyögte ki LuHan. - Csak rá kell nézni! Süt róla, hogy teljesen odáig van érted! Már akkor egyértelmű volt, mikor ide jöttem bemutatkozni. Folyamatosan téged bámult, ha meg nem, el volt pirulva, zavarában azt sem tudta, hogy mit csináljon. Aztán mikor közöltem, hogy együtt vagyunk, totálisan sokkos lett. Olyan féltékeny volt, hogy már kezdtem attól félni, megrángat itt a suli közepén. Te komolyan nem láttad az arcát? Aztán meg, mikor jött SeHun, még csak vissza sem csókolt, annyira sokkolt volt még mindig. A ráadás pedig akkor volt, mikor meg akartalak csókolni. Már vártam, hogy mikor lép közbe, egyszerűen tudtam, hogy nem fogja hagyni. Kris, totálisan beléd van zúgva, itt helyben tökön szúrom magam, ha nem!

Ahogy hallgattam LuHan monológját, úgy világosodtam meg egyre jobban. Hiszen ezeket a jeleket én is észre vettem, de valahogy mindig féltem attól, hogy esélytelen reménykednem, hiszen ő SeHunt szereti. De akkor mégis miért van vele? Ha tényleg engem szeretne, miért teszi ezt SeHunnal? Nem, lehetetlen. Tao nem tenne ilyet. Ő nem csinálná ezt, hiszen senkinek nem akar rosszat, főleg nem SeHunnak. De ha mégis, akkor... Vajon mióta szerelmes belém? Lehet, hogy már az elejétől? Vagy csak később? Egyáltalán, hogyan? És én miért voltam ilyen vak?

LuHan túl magabiztosan beszélt. Neki valahogy mindig jók voltak a megérzései, soha nem tévedett. Mint valami hetedik érzék... Emlékszem, még odakint, Kanadában is mindig tőle kérdezgettem, hogy vajon melyik csajnak jövök be, ő pedig mindig megmondta. Én soha nem voltam ilyen jó megfigyelő, mint ő. Nem tudtam, hogyan csinálja, de most szívesen átadhatta volna nekem a képességeit, hogy megtudjam, mit látnék most Taón.

- De... Ő SeHunt szereti... - nyögtem ki nehezen.

- Csak mert vele van együtt? - vonta fel a szemöldökét. - Nem, Kris, Tao beléd szerelmes, nem SeHunba.

- De nekem azt mondta... - kezdtem volna.

- A francba is már, Kris! - emelte fel a hangját a kis Bambi, mire meglepődtem. - Teljesen biztos vagyok benne, hogy Tao szerelmes beléd. Fogd már fel, nem SeHunt szereti, téged! Ez annyira egyértelmű, mint hogy én itt állok.

- Akkor miért van vele együtt? - kérdeztem pár pillanat késéssel.

- Talán mostanában jött rá... - húzta el a száját. - Vagy fél szakítani SeHunnal, ezt nem tudom.

Pár másodpercig csak bámultam rá, de végül sóhajtottam egy mélyet. Túl sok információ volt ez így hirtelen. Hinni akartam LuHannak, de egyszerűen képtelenségnek tűnt, hogy engem Tao viszont szeressen. Egyszerűen nem láttam benne értelmet, és míg nem hallom az ő saját szájából, nem fogom elhinni. Lehetetlen... Olyan sokáig vártam rá, hogy nem ennyire egyszerű meggyőzni, úgy meg főleg, hogy nem ő mondja. Féltem ettől az egésztől. Ha tényleg szeretne... Én képes lennék elvenni SeHuntól. Akkor nem érdekelne a kis taknyos, de mivel egyelőre ő volt Tao barátja, én pedig bizonytalan... Francba már, hogy itt van SeHun!

- Rendben - néztem végül barátom szemébe. - Ha még igaz is lenne, mi lesz SeHunnal?

- Ó, ne aggódj... - húzódott ördögi mosolyra az ajkai. - Már rajta vagyok az ügyön.

- Tudod, hogy ilyenkor a frászt hozod rám? - forgattam meg a szemeimet.

- Most már igen - nevetett fel. - Figyelj, Kris. Én azt mondom neked, várj egy kicsit, míg előrébb jutok SeHunnal, aztán már szabad lesz az út Taóhoz, rendben?

- Mégis mi a terved? - néztem rá rosszallóan.

- Te azzal ne foglalkozz - legyintett mosolyogva. - Foglalkozz Taóval, én mindent elrendezek. Aish, az a fene nagy szívem! Mi lenne veled nélkülem?

- Megoldottam volna... - néztem rá fintorogva.

- Persze, a telesírt párnáid között tarkón csapott volna az ihlet? - nevetett ismét. - Ezt te sem gondoltad komolyan!

- Menj a francba! - löktem meg kissé, de közben már én is nevettem.

- Most mondd azt, hogy nem vagyok király - tárta szét a karját, egy végtelenül szerény mosollyal az arcán.

- Az vagy - mondtam gúnyosan. - Egy elcseszett király...

- De így szeretsz - énekelte, majd elém pattant, és aranyosan a szemebe nézett. - Úgyhogy egy köszönöm a minimum!

- Oké, most már tényleg menj a fenébe! - nevettem hangosan, majd gyorsan magamhoz húztam egy ölelésre, amit LuHan kicsit késve viszonzott is. - De azért köszönöm... - suttogtam a fülébe.

***

Másnap délután idegesen toporogtam az ajtóban. Nem tudtam, hogy jó ötlet-e eljönnöm, de aggódtam érte. Valahogy egy kissé deja vu-m volt, mintha már egyszer megtörtént volna ez... Csak akkor még egyáltalán nem itt tartottunk. Istenem, mintha ezer éve lett volna, hogy ugyan itt álltam, pedig nem volt olyan régen... Úgy éreztem magam, mintha már ötven évet öregedtem volna, pedig mindössze pár perce szemeztem a tökéletesen kifaragott ajtóval. Igen, teljesen deja vu-m volt. Végül, nem gyötörve magam tovább, becsöngettem a villa ajtaján. Kezemben ott szorongattam egy szatyrot, ami teli volt anyaféle étellel és friss gyümölcsökkel. Muszáj volt elhoznom, anya rám tukmálta, és sok szerencsét is kívánt.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz. Mikor a suliban SeHun megkeresett... Mondom megkeresett, SeHun, a kis taknyos, ENGEM, azzal, hogy Tao nem jött iskolába, és aggódik érte, így adjam már meg neki a címét. Elmondta, hogy kérte a tanároktól, de elmondták neki, hogy a szülei nem szeretnék, ha bárki elmenne hozzájuk, így nem áll módjukban kiadni az információt. Nagyon meglepődtem rajta, de végül azt hazudtam neki, hogy én sem tudom, hol lakik. Elhitte, kész csoda volt, hogy nem kötött belém, de végül magamra hagyott. Elmondtam LuHannak, aki egyből kombinálni kezdett, hogy itt a remek alkalom, hogy elmondjam neki, én is szeretem. Hát, én nagyon nem így gondoltam...

Annyira a gondolataimba merültem, hogy már csak az ajtó nyitódásra kaptam fel a fejem. De arra nem számítottam, hogy a legédesebb látványban lesz részem, amit valaha láttam. Tao egy pandás mamuszba bújtatta a lábait, egy kék pizsamanadrág volt rajta, ami szintén pandákkal volt díszítve, felül pedig egy fekete, kissé kinyúlt póló, amire fehér, nagy betűkkel rá volt írva, hogy „Vigyázz! Szeretethiányos vagyok!”. A haja össze-vissza állt, nem volt kihúzva a szeme, és ha jobban megnéztem, eléggé betegnek tűnt. De... Akkor is legaranyosabb és legszebb látvány volt.

- Kris? - nyögte ki Tao, pár perc elteltével.

- Szeretlek...

Most komolyan kimondtam hangosan is...?

(Kehh, na, vajon mi lesz ezek után? Mit gondoltok LuHanról, és az ő tervéről? Vajon mi volt ott SeHunnal? És a vége? Kris bevallotta (ismét) az érzéseit, vajon most letagadja, vagy kiáll mellette? És vajon Tao miért nem volt suliban? Csak azért, mert beteg? Vajon mit fog reagálni erre? Hogy tetszett a fejezet? :3

Hű, ezt hiszem, megint feladtam rendesen a leckét. :D Tudom, hogy megint nem lett olyan hosszú, de mindenképpen még éjfél előtt hozni akartam. ^^" Elég sok kérdés megfogalmazódott bennetek, ugye? Várom őket~ *-*

Ahogy a véleményeket is, mind ide, mind Facebook-ra~ *Q*

Vasárnap jön az új rész, hahi. :3

Chuu~ ^^)