33. fejezet

(Sziasztok~ ^^

Tudom, hogy sokat késtem a fejezettel, de a betegség rendesen levett a lábamról. TwT Ma éreztem magam kicsit jobban, hogy meg tudjam írni a fejezetet, ha már itthon vagyok egész héten. ^^" Nos, a fejezetről annyit, hogy nem így terveztem... OwO Már az izgalmasabb részt akartam írni, de eléggé elhúztam, úgyhogy ez egy kissé unalmasabb átvezető fejezetre sikeredett, azért mégis van benne pár érdekes dolog. ^^ TaoRis és SuLay~ :3

Jó olvasást! ^^)

33. fejezet

Kris POV

Alig akart elvánszorogni a hét, de nagy nehezen elérkeztünk a szombathoz. Igaz, hogy tegnap volt Tao szülinapja, de azt mondta, nem baj, inkább ma menjünk el bulizni, mert pénteken edzése van, és mivel múlt héten hiányzott, pótolnia kell. Teljesen ki is ment a fejemből, hogy ő wushuzik, olyan régen tudtam meg. Nem nagyon mesélt nekem róla, így megkérdeztem tőle, nem mehetnék-e el az edzésére. Olyan örömmel bólintott rá, hogy azt hittem, szétölelgetem. Megbeszéltük, hogy hol találkozzunk és mikor, ő pedig pontosan ott volt. Akkor nem volt kihúzva a szeme, nem volt olyan divatosan felöltözve, mint mikor suliba megy, de ugyan olyan tökéletesen festett.

Az edzőjének azt hazudtuk – pontosabban hazudtam, mert Tao képtelen lett volna megtenni –, hogy azért jöttem el, mert lehet, hogy én is wushuzni szeretnék. Csak arra nem számítottam, hogy közli majd velem, nem ilyen korban kellene elkezdeni, de nincs késő. Igen, mindezt negyed óráig mondta, de a lényeg ennyi volt. Végül leültetett az edzőterem sarkába, és annyit tanácsolt, hogy húzzam meg magam. Tao csak biztatóan rám mosolygott, aztán elment átöltözni a csoporttársaival, akik nem köszöntek neki... Mintha levegő lett volna.

Aztán pedig elkezdődött az óra. Bemelegítettek, de én már abban elfáradtam, hogy néztem őket. Megmondom őszintén, ha fizetnének érte, akkor sem járnék ilyen órákra. Nem az én világom, de nagyon tisztelem Taót azért, mert szereti és becsületesen csinálja. Akkor volt igazán végem, mikor kettes csoportokba rendeződtek, kaptak egy botot, aminek bizonyára volt más neve is, de nekem, mint külső szemlélőnek, csak egy botnak tűnt; és szó szerint harcolni kezdtek egymással. Nem tudtam levenni a szemem Taóról. Olyan tökéletesen mozgott, támadott, védekezett, különböző szaltókat, és ki tudja milyen elemeket vetett be... És még én akarom őt megvédeni? Szerintem fél kézzel lenyomna engem is, ha úgy tartaná kedve.

Az edzés egy órás volt. Tao még maradni akart, de az edzője közölte vele, hogy erre semmi szükség, mert egyáltalán nincs lemaradva. Illedelmesen megköszönte, aztán miután átöltözött és kijött hozzám, azonnal a nyakamba vetette magát. Nem tudom, hogy direkt várta meg, hogy a többiek után végezzen, minden esetre nagyon jól esett tőle. Elmondtam neki, hogy nagyon tetszett az óra, de leginkább ő. Megdicsértem, mert tényleg semmi elfogultság nélkül mondhattam, hogy ő volt a legjobb. Nem tudom, hogyan képes ilyeneket megcsinálni, szóval minden elismerésem az övé volt. Ő pedig csak irult-pirult, alig akarta felfogni, hogy valakinek ennyire tetszik az, amit csinál.

Ezek után megbeszéltük, hogy kilencre érte megyek majd másnap. Mondtam még neki, hogy úgy öltözzön fel, ahogy csak szeretne. Erre neki felcsillant a szeme, majd hevesen bólogatott. Végül egy csókkal váltunk el egymástól, mert nekem még dolgom volt, de azt nem közöltem vele, hogy mi. Miután eltűnt a sarkon, visszafordultam, majd buszra szálltam, és bementem a belvárosba. Ugyan tudtam, hogy nem lenne szükség olyan messzire menni, de amit én szerettem volna, csak abban a boltban volt. Jó fél óra buszocskázás után leszálltam, majd tíz perc gyaloglás után megláttam a jellegzetes boltot. Gucci... Ugyan minden megtakarított pénzem ráment, hogy megvegyem neki a vadonatúj parfümöt, de nem zavart. Biztos voltam benne, hogy örülni fog neki, mert már hetek óta várja, hogy kapni lehessen.

Végül fizettem, és még mindig megdöbbentem, hogy mennyire drága a márka. Mikor már hazaindultam volna, anya felhívott, és közölte velem, hogy utalt pénzt a bakkártyámra, és vegyek belőle valamit Tao szülinapjára. Hiába mondtam neki, hogy már vettem neki ajándékot, nem engedett. Így visszafordultam, majd az utcákat kezdtem róni, hátha eszembe jut valami érdekes. Akkor egy ékszerbolt előtt sétáltam el, és azonnal megtorpantam. Bementem, és nézelődni kezdtem a gyűrűk között. Meg is akadt a szemem egy páros darabon, de mikor már fizettem volna értük, az eladó nő közölte, hogy ma ingyen van a gravíroztatás... Így éltem az ajánlattal, és mind a kettőbe vésettem valamit.

- Yifan! - kiáltott anya, mire felébredtem a merengésemből, majd utoljára a tükörbe néztem, és megállapítottam, hogy tökéletesen festek. - Wu Yi Fan!

- Tessék? - kiabáltam vissza, majd egy utolsó tincset kisöpörtem a homlokomból, aztán elindultam lefelé.

- Fél kilenc van, nem azt mondtad, hogy kilencre mész ZiTaóhoz? - Nem nézett rám, úgy mosogatott.

- De, már indulok is - mosolyogtam rá a hátára.

- Nehogy aztá... - ahogy a háta mögött rám pillantott, még a szava is elakadt. - Hű, te aztán jól kicsípted magad!

- Annyira nem... - mondtam, de bizonyára ő is tudta, hogy két óráig álltam a tükör előtt.

- Persze - kuncogott fel, majd megtörölte a kezét egy konyharuhában, és elém lépett. - Aztán nehogy valami baj legyen, rendben? Ez Tao napja, érezze magát jól, de vigyázz rá és magadra is, rendben?

- Anya, ne aggódj már, minden jól fog menni - tettem a vállára a kezem. - Majd jövök, jó?

- Éjfélre itthon lenni! - Próbált fenyegető lenni, de közben vigyorgott.

- Persze, plusz pár óra, rendben? - nevettem fel, végül intettem neki, majd becsuktam magam mögött az ajtót.

A kulcsot jó mélyen elsüllyesztettem a kabátom belső zsebében, ahol ott volt a telefonom és a pénzem is. Végül beültem a taxiba, amit hívtam, majd bemondtam Taóék címét. Mondtam a sofőrnek, hogy siessen, amit ő meg is tartott, a forgalmasabb utcák helyett a kisebb mellékutcákban mentünk, ami igaz, hogy sokkal kanyargósabb volt, de gyorsabb, mert nem volt akkora forgalom. Végül kilenc után két perccel érkeztünk meg, gyorsan fizettem a sofőrnek, majd pattantam is ki a kocsiból. Gyorsan felszaladtam a két lépcsőfokon, majd becsengettem a hatalmas házba, majd izgatottam vártam, hogy Tao ajtót nyisson.

Ám teljesen ledöbbentem, mikor az anyja nyitott ajtót, ám ő valamiért egy cseppet sem, inkább csak teljesen közömbösen meredt rám. Pár percig csak bámultam az alacsony, mégis fiatal és még az este ellenére is elegánsan öltözött asszonyt, aztán leesett, hogy talán üdvözölnöm kellene.

- Jó estét, Mrs Huang - hajoltam meg mélyen, majd úgy is maradtam. - Bocsánat, hogy ilyen későn zavarok, csak megbeszéltük Taóval...

- Még készül - vágott közbe, mire felkaptam a fejem. - Addig bejöhetsz.

- Köszönöm... - motyogtam, mert ő már bent is volt a házban.

Illedelmesen levettem a cipőmet, majd óvatosan benéztem a konyhába, ahol meg is láttam a kosztümben feszítő asszonyt, amint egy magazint olvasgatott a hatalmas ebédlőasztalnál. Kissé megköszörültem a torkom, hogy felfigyeljen rám, de nem úgy tűnt, mint akit érdekli, mit csinálok. Komolyan mondom, ijesztő volt... Meg szerettem volna ismerni, kérdezni tőle, megkérni, hogy mutasson kis kori képet Taóról, hogy meséljen róla, de... Valamiért úgy tűnt, nem az a fajta, mint a saját édesanyám, aki egyből a legcikibb fotókat nyomta Tao orra alá. Mégis csak beljebb léptem, majd óvatosan leültem a nőtől kissé távolabb.

- Hogy hívnak? - kérdezte hirtelen, de fel sem nézett a magazinból.

- Wu Yi Fan - válaszoltam automatikusan, miközben vártam, hátha felnéz, de nem tette meg. - Nem... Nem mesélt rólam Tao?

- Hozzád járkál mostanában? - lapozott egyet, figyelmen kívül hagyva a kérdésemet.

- Tessék? - kérdeztem vissza, egyre jobban nem értettem ezt az egészet.

- Hozzád jár minden délután, és van ott egészen estig? - nézett végül fel a szemembe.

Tényleg ledöbbentem. Nem értettem, hogyhogy nem tudja, hogy Tao hozzám jön. Nyilván nem mondta el neki, hogy együtt vagyunk, de... Mégis az anyja, miért nem mondta el neki, hogy az egyik „barátjához” megy? Egyáltalán miért nem tudta, hogy ki vagyok? Egyszer már találkozott velem, akkor is bemutatkoztam neki, bár akkor sem volt valami kedves... De Tao nem mesélt neki? Én vagyok a barátja, biztos mondott valamit. Vagy nem lenne jóban az édesanyjával? Nem, nem hiszem, azt biztos elmondaná. Minden bizonnyal csak ilyen az anyja természete, vagy le akarja égetni, vagy mit tudom én.

Ebben a pillanatban halottam a lépcső dobogását, mire azonnal odakaptam a fejem a konyha boltívéhez, pár pillanattal később pedig megláttam ott Taót. De még hogy! Eltátottam a számat, amint végignéztem rajta. Lábán egy hosszabb szárú bakancs volt, amibe bele volt tűrve egy fekete csőszárú farmer. Felül egy kék pólót viselt, rajta pedig egy fényes rózsaszínű zakószerűséget. A haja most nem állt olyan tökéletesen, mintha még direkt össze is borzolta volna, hogy rossz fiúsabb legyen, ami tényleg sikerült. A szemét most egészen erősen kihúzta, mind alul, mind felül, a fülében pedig több fülbevaló csillogott. Őszintén? Iszonyatosan dögös volt!

- Mehetünk? - kérdezte egy apró mosollyal az arcán, mire nekem nyelnem kellett egyet, végül lassan bólintottam egyet.

- Persze - álltam fel gyorsan, majd az anyja felé néztem, aki ismét a magazinjának szentelte a figyelmét. - További szép estét, asszonyom! Ígérem, épségben hazahozom a fiát, és ne aggódjon, figyelni fogok rá.

- Kris... - lépett mellém Tao, majd kissé meghúzgálta a kabátom ujját, mire ránéztem. - Menjünk, jó?

- De... - kezdtem volna bele, majd visszanéztem az anyjára, aki talán már tudomást sem vett rólunk. - Rendben, menjünk.

Tao gyorsan elmosolyodott, majd már száguldott is kifelé, én pedig gyorsan követtem. Az utolsó pillanatban még visszanéztem a hátam mögött, a tekintetünk pedig találkozott Tao anyjával. Megdöbbentem, mert... Egyszerűen nem láttam bennük semmit... Egyszerűen semmit.

Végül magamra kaptam a cipőmet, míg Tao csak türelmetlenül toporgott mellettem. Mikor végeztem, kinyitotta az ajtót, és szinte meg sem várta, hogy becsukódjon utánam, azonnal nekem esett. Meglepődtem ezen a heves csókon, egy pillanatra nem is tudtam viszonozni, de amint felfogtam, hogy most bizony ő kezdeményezett, azonnal belemosolyogtam a csókba, majd átöleltem, így mélyítettem el. Nem volt hosszú, ám annál szenvedélyesebb. Tao a hajamba túrt, és az sem érdekelt, hogy most egy órás munkámat tette tönkre, mert szinte beleremegtem az érzésbe. Mikor elváltunk egymástól, mind a ketten mosolyogtunk. Végigsimítottam a karján, majd összekulcsoltam az ujjainkat, így indultunk meg.

- Amikor azt mondtam, úgy öltözz fel úgy, ahogy csak szeretnél, nem éppen erre gondoltam - néztem rá, mire ő meglepődve pislogott párat.

- M-miért, nem jó? Nem tetszik? - torpant meg.

- Úristen, dehogyis! - ráztam a fejem egyből, majd átkaroltam a derekát, magamhoz húztam és a fülébe suttogtam. - Csak túl szexi vagy így...

- K-Kris... - sóhajtotta nevem, majd egyik kezét mellkasomra támasztotta, úgy nézett fel a szemembe. - Tényleg tetszem?

- Nem egyszerűen tetszel, ZiTao... - mondtam egyenesen a szemébe. - Te vagy a legdögösebb, a legszebb és legtökéletesebb srác, akivel valaha találkoztam. Ha tehetném, most azonnal...

- Most azonnal? - pislogott fel rám ártatlan szemekkel.

- ...elmondanám a világnak, hogy az enyém vagy, senki másé, és ez nem fog változni. Szeretlek, boldog születésnapot!

Azt hiszem, egy olyan gyönyörű mosolyt kaptam erre válaszul, mint soha. Szorosan magához ölelt, miközben azt kántálta folyamatosan, hogy mennyire szeret. Érdekes, hogy az idő elteltével ez a szó nem hogy jelentőségét vesztette volna, hanem inkább még különlegesebb jelentéssel bírt. Tökéletes volt. Egyszerűen csodálatos. Imádtam ZiTao minden egye porcikáját. Kezemmel megfogtam a fejét, felbiccentettem, majd minden további nélkül megcsókoltam ott, az utca közepén. Ő pedig nem ellenkezett, azonnal hozzám préselte magát, átkarolta a nyakam, majd gyengéden viszonozta a csókomat.

Talán már percek óta belefeledkeztünk egymás ajkainak kóstolgatásába, mikor megéreztem, hogy egy kéz nehezedett a vállamra. Azonnal megpördültem, de mikor megláttam Lay arcát, ami egy kicsit meglepődött, nem tudtam hová tenni. Még reagálni sem volt időm, a vörös máris szikrákat szóró szemekkel figyelte párját, aki hatalmas vigyorral lépett mellé.

- Én megmondtam - karolta át a derekát, mire Lay felhúzta az orrát.

- Franc sem gondoltam volna... - nyújtotta ki a nyelvét.

- Hm, vigyázz, mert leharapom - hajolt hozzá közelebb Suho, mire Lay aranyosan elpirult.

- Srácok, a világért sem akarlak megzavarni titeket, de mit kerestek itt? - nevettem fel, miközben már Tao is mellém lépett, majd érdeklődve figyelni kezdte két osztálytársamat.

- Ó, csak Lay nem hitte el nekem, hogy márpedig te vagy az, így meg akart róla győződni - kuncogott.

- Mégis honnan kellett volna tudnom, hogy összejött valakivel és most éppen vele smárol? - Lay kezdett ideges lenni.

- Yixing, rajtad kívül már mindenki tudta - nevette ki párja, mire Lay tarkón vágta.

- Menj a francba, Kim JoonMyun! - azzal sarkon fordult, majd itt hagyott minket, bár türkiz kabátja sokáig világított a kivilágított utcában.

- Nem kellene utána menned? - böktem fejemmel a vörös után.

- De, viszont előbb bemutathatnál a barátodnak - mosolyodott el, ami perverz helyett inkább kedves volt.

- Persze - bólintottam. - Suho, ő itt Huang Zi Tao, a barátom. Tao, Kim JoonMyun, az osztálytársam.

- Szia - hajolt meg illedelmesen Suho, amit Tao is viszonzott, aztán kezet nyújtott felé. - Nyugodtan hívj Suhónak, rendben?

- P-persze - mosolyodott el kissé Pantao. - Örülök, hogy megismertelek.

- Szintén - billentette oldalra a fejét. - Most viszont ne haragudjatok, de elmegyek Lay után... Majd legközelebb vele is megismerkedhetsz, Tao. Ne aggódj, valójában nagyon kedves és szerény srác, csak most felmérgesítettem. Sziasztok!

Azzal már el is indult, fekete kabátja szinte azonnal eltűnt a félhomályban. Pár pillanatig még pislogtam utánuk, végül lenéztem Taóra, akinek egy kis mosoly bujkált a szája szélén. Kérdőn felvontam a szemöldökömet, mire belőle lassan kitört a nevetés. Végképp nem értettem, hogy mi van, azért egyre hülyébben néztem rá, végül csak abbahagyta a nevetést, majd a szemembe nézett.

- Csak... Én már tudom, hogy kik voltak ők, csak archoz nem tudtam őket kötni - magyarázta, bár még így sem értettem.

- Tessék? Ezt hogy érted? - zavarodtam össze.

- Egyszer... Még régebben, véletlenül kihallgattam őket. De tényleg véletlen volt, és senkinek nem is mondtam el, komolyan! Azóta meg akartam őket ismerni, mert tudtam, hogy ők is együtt vannak és... Melegek, ráadásul az osztálytársaid. Csak... Eszembe jutott az egész, és... Nem tudom...

Elmosolyodtam a hebegésén, végül csak adtam egy puszit a homlokára, majd tovább mentünk, most már ténylegesen a buli helyszíne felé.

Most már biztos voltam benne, hogy felejthetetlen éjszaka lesz...

(Na, hogy tetszett? Jók a képek? Tudom, hogy nem történt nagyon semmi, de milyen volt Tao mama? Hogy tetszett a SuLay páros? Vajon mikor kapja meg Tao az ajándékát és mit fog hozzá szólni? Szerintetek mit gravíroztatott a gyűrűbe Kris? Mi fog történni a bulin? Kris miért olyan biztos benne, hogy "felejthetetlen éjszaka" lesz? Emlékeztek még, hogy ígértem egy külön SuLay fejezetet? ;D

Ahh, még mindig elég rosszul vagyok, szóval büszkék lehettek, hogy betegen hoztam fejezetet. ^^" Egyébként vagy holnap vagy holnap után jön a következő, úgyhogy addig írjatok, a beteg fejem hátha gyorsabban gyógyul majd. TwT

Várom a véleményeket mind ide, mind Facebook-ra~ *Q*

Chuu~ ^^

Ui.: NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM A TÖBB, MINT 31.000 MEGTEKINTÉST ÉS A 129 RENDSZERES OLVASÓT~ *-* Wo Ai Ni~ <3)