43. fejezet

(Sziasztok~ ^^
Ah, azt hiszem, elég régen adtam magamról bármiféle helyzetjelentést, de... Egyszerűen ahh... >< Végzős lettem, gyerekek, ami egyet jelent azzal, hogy érettségi. TwT És a tanárok már most meg vannak emiatt bolondulva, nem mintha, én annyira komolyan venném. ^^" Mindegy, ez csak kifogás, írni lenne időm, csak összeegyeztetni a hétvégén a szabadidőt, az itthoni feladatokat és az írásra fordított időt, nagyon nem egyszerű. :'D De megígértem nektek a fejezetet, szóval itt van. :3 Tudom, hogy megint két hét volt, sajnálom, csak múlthéten olyan szépen elrontották a kedvem, hogy képtelen voltam az írásra koncentrálni. ^^" De most itt vagyok végre~ ^^
Annyit még szeretnék mondani, hogy a véleményeket továbbra is olvasom, mindent, KÖSZÖNÖM őket, csak időm nincs rá válaszolni. >w< Továbbá, a majdnem 60.000 megtekintést és a 47 követést~ *-* Nagyon szeretlek titeket, komolyan, nagyon sok erőt adtok nekem a mindennapokban. :3 Minden nap felnézek a blogra, hogy mi a helyzet, és mikor látom, hogy van egy új követőm, onnantól kezdve a napom már csak szép lehet. ^^ Ezért már egy ideje motoszkált bennem - ha már ilyen sokan lettünk -, hogy mit szólnátok hozzá, ha nyitnék egy facebook csoportot, ahol jobban megismerhetnénk egymást, könnyebben el tudnátok érni, nyaggathatnátok a folytatás miatt, kérdezhetnétek bármiről. :3 Ezt csak akkor csinálnám meg, ha ti is szeretnétek, hiszen miattatok csinálnám. ^^
És végül szeretném megkérdezni, hogy az olvasóim közül, ki jön szombaton MondoConra, és szeretnétek-e találkozni velem? Mert egyelőre nem tudom/nem biztos, hogy el menjek-e/el tudok-e menni, de szeretnék eljutni, és már csak kíváncsi lennék, ki lenne ott, és kivel lenne lehetőségem találkozni. *-* <3
Oké, ennyi lettem volna, a fejezetről csak annyit, hogy... Még jobban összekuszáltam nektek a dolgokat, amolyan átvezető fejezet lett. ;) Jó olvasást~ ^^)



43. fejezet

Tao POV

Valójában, teljesen össze voltam zavarodva. Nem értettem az egész szituációból semmit, pedig előttem volt minden, mégis… Fogalmam sem volt, hogyan történt mindez, mikor még tegnapelőtt semmi jel nem utalt rá, hogy így állnának a dolgok. Nem hiszem, hogy azért, mert tegnap nem voltam iskolában, lemaradtam volna sok mindenről, mert Kris is ugyan olyan tanácstalanul meredt a távozó páros után, mint én. Az ott maradt Juniel és LuHan pedig csak zavartan kapták el egymásról a tekintetüket. Oké, nekem ez tényleg totálisan zavaros… Nem volt elég a reggeli ébresztő, aztán Yifan anyukája, most itt van ez… Ja, igen, a reggeli ébresztő. Nos, a tegnap este után életemben nem gondoltam volna, hogy olyan ébresztőben lesz részem, mint volt. Ugyanis arra keltünk, hogy LuHan szépen becsapta a szobaajtót, majd elkezdett velünk torka szakadtából kiabálni. Igaz, én még akkor fel sem fogtam a dolgokat, csak Kris mellkasába dünnyögtem neki valamit, de barátom sem igazán reagálta le, hogy legjobb barátja ránk rontott. Arra viszont nagyon is emlékszem, hogy mikor már valamit hozzánk is vágott, Kris megjegyezte neki, amolyan teljesen nyugodt hangon, hogy ő csak ne papoljon nekünk, mert őt is elkapta a porszívó. Ezt nem nagyon értettem, így kinyitottam a szemeimet, és mikor kivágta a szemem LuHan kiszívott nyaka, mindent megértettem. Lu-ge erre mélyen elvörösödött, majd már ki is trappolt a szobából.

És akkor döbbentem rá, hogy amit hozzánk dobált, az a cipőm volt, a táskám, a kibontott óvszeres doboz… Meg ilyenek. Azonnal elszégyelltem magam, Kris viszont csak nevetett az egészen, bár megjegyezte, hogy igaza van LuHannak, tényleg nem lett volna jó, ha helyette az anyukája látja meg a cuccokat, mert szegény a végén szívinfarktust is kapott volna. Igaz, akkor már én is nevettem rajta, de akkor is elég zavarba ejtő volt, ráadásul érdekelt is, hogy akkor most kibékültek-e SeHunnal. Aztán a következő meglepetés akkor ért, mikor hazaért Yifan anyukája, és úgy nézett ránk, mintha tudta volna, hogy mi történt. Oké, kissé fájt a fenekem, és Kris meg is jegyezte, hogy furán megyek, de… Az ő hibája volt. Jó, én is benne voltam, nem hibáztattam, mert tényleg nagyon… Vigyázott rám és gyengéd volt, csak… Az anyukája nagyon zavarba hozott. Nagyon kedves nő, szerettem vele beszélgetni, csak egyszerűen olyan zavarba ejtő dolgokról tudott úgy beszélni, mintha csak azt mondaná, milyen szép időnk van. Egyrészt csodáltam ezt benne, másrészt eléggé ijesztő volt. Szerencsére Kris nem mondott az éjszakáról semmit, de mielőtt elindulhattunk volna ténylegesen a suliba – haza nem mentem, nem akartam még a szüleimmel találkozni, ruhám volt, a könyveim pedig javarészt a suliban voltak –, Kris elmondta, hogy elfelejtette ideadni a szülinapi ajándékomat. Nagyon meglepődtem, de mikor tenyerét felém nyújtotta, és két, ezüst karikagyűrű pihent benne, azonnal elsírtam magam.

Aztán mikor az ujjamra húzta, és megláttam, hogy bele van gravírozva, hogy „Forever”, az övébe pedig, hogy „Together”, a nyakába borulva zokogtam tovább. Annyira aranyos volt tőle, hogy gondolt rám. Egyszerűen szavakkal képtelen lettem volna kifejezni, hogy mennyire jól esett tőle az ajándék. Úgy éreztem, hogy most már tényleg hozzá tartozom. Az övé vagyok, ő pedig az enyém. Örökre. A hab a tortán az volt, mikor elmondta, hogy azért választotta ezeket a szavakat, mert egyrészt tényleg így gondolta, hogy örökké együtt leszünk, másrészt az én nevem Tao, a kezdőbetűje T, avagy Together, ezért van nála az a gyűrű. Míg ő Yifan, vagy egyszerűen csak Fan, az F-ből pedig jön a Forever, ezért van nálam ez a rész. Azt hiszem, a világ legboldogabb embere voltam…

Visszatérve a mostani problémához. Minden azzal kezdődött, hogy reggel SeHun ugyan olyan volt, mint eddig. Ugyan megkérdezte, hol voltam tegnap, de csak annyit mondtam neki, hogy nem éreztem jól magam. Nem akartam neki hazudni, de csak nem mondhattam el az igazat. Még Kris sem tudja, de nem akartam elrontani a pillanatot azzal, hogy majdnem megölettem magam. Nem is tudom, mit szólna hozzá. Ráadásul, féltem attól, hogy ha már elmondom neki, hogy mi történt otthon, rájön arra is, hogy miért viselkedtem vele így. Hogy az a sok sebhely tényleg nem az ajtó volt, hanem apám pofonjainak helye. Hogy azért voltam ilyen érzékeny, mert a nevelőanyám érzelmileg terrorizált. Egy kicsit még nekem is hihetetlen volt, de nagyon jót tett, hogy Suho-nak elmondhattam. Még ha nem is a teljes igazságot, egy részét. Levett egy terhet a vállamról és tanácsot adott. Nagyon rendes volt velem, amit nem győzök majd neki meghálálni. Mondjuk, azt mondta, neki elég, ha boldogok leszünk Kris-el, de… Valamit adni akartam neki cserébe, hiszen az ember nem minden emberen segít csak úgy. És nem ennyit. Még el is látott kellékekkel, amit igaz, alig mertem elfogadni, de végül tényleg jól jött. Megint eltértem a tárgytól… Nagyon elkalandoznak a gondolataim, ez biztos.

- Jól vagy? – nézett a szemembe Kris, mire ránéztem, majd bólintottam egy kisebbet. – Biztosan?

- Persze, csak egyáltalán nem értem, mi történt – motyogtam, majd a két ülve maradóra néztem, akik látszólag szintén zavarban érezték magukat.

- Én sem – mondta egyszerűen Kris, majd barátja felé fordult. – LuHan, komolyan, mi történt?

- Semmi – rántotta meg a vállat. – Semmi nem történt.
- Persze, azért enyelegtél itt XiuMinnal, és azért akadt ki Chen – vonta össze szemöldökét Kris. – Igazán elmondhatnád, mit csináltál!

      - Mondtam már, hogy nem csináltam semmit! – nézett dühösen rá, majd felállt, és menni készült, de Kris megfogta a csuklóját.

       - LuHan, a legjobb barátom vagy és szeretlek, de ha miattad szakított Chen és Umin, akkor ne várd, hogy jó képet vágjak hozzá – magyarázta higgadtan, mélyen a másik szemébe nézve.

      - Tévedsz – rántotta ki kezét barátom szorításából.

      - Ha nem így van, miért nem mondod el az igazat?

LuHan erre már nem válaszolt, megigazította felsőjét, majd elment arra, amerre a XiuChen páros eltűnt. Komolyan nem értettem semmit… Ahogy beértünk a suliba, még minden rendben volt, aztán most, első szünetben, amint beléptem Kris-ék termébe, az a kép fogadott, hogy XiuMin és LuHan nagyon enyelegtek egymás mellett, szinte le sem tagadhatták volna, hogy van valami köztük. Egyből arra gondoltam, hogy biztosan szakítottak Chennel, de az örökké mosolygó srác nem volt letört, vagy ilyesmi, egy szakítás pedig biztosan megviselte volna. Így nem akartam elméleteket gyártani, de csakis arra tudtam gondolni, hogy XiuMin-ge LuHannal csalja Chent. És a fő gond csak az volt, hogy akkor LuHan már nem szereti SeHunt, és túllépett rajta. De hogy történhetett mindez ilyen gyorsan? Ezek után futott be Chen is az osztályba, és mikor meglátta a LuHan-XiuMin párost, azonnal dühös lett. Vagyis, mintha… Nem is azért lett volna dühös, mert együtt látja őket, hanem… Nem tudom, de nem féltékenység tükröződött a szemében. Ezek után mentek el beszélgetni, és bukkant fel Juniel is. Nem gondoltam volna, hogy egy nap alatt ennyi mindenről le fogok maradni. Bár, az azért megnyugtatott, hogy Kris is le volt maradva, ellentétben a többiekkel, így már csak Juniel maradt, aki elmagyarázhatná, hogy mi történt, így azonnal leültem a lány mellé, aki mélyen el volt pirulva.

- Juniel – kezdtem kedvesen, majd megsimítottam a hátát. – Te tudsz valamit, ugye? Elmondanád nekünk, hogy mi történt?

- Én… – kezdett bele, majd először rám, aztán Kris-re nézett. – Nem tudom, hogy tőlem kellene-e megtudnotok.

- De mégis mit? – kérdezte már Yifan is, megtámaszkodva a padon. – Nyugodtan elmondhatod, előbb-utóbb úgyis megtudjuk.

- Rendben, de ígérjétek meg, hogy nem lesztek dühösek – harapta be az ajkait, mire bólintottunk. – Én… Sz-szerelmes vagyok JongDae-oppába…

Egy pillanatra ledöbbentem. Nagyokat pislogtam a mellettem ülő lányra, aztán felnéztem Kris-re, de ő csak összevont szemöldökkel bámulta Junielt. Oké, nem meglepő, hogy szerelmes lett belé, elvégre, biztosan megtetszett neki és beszélgettek. Csak hát, Chen meleg, ott volt neki XiuMin… Vagy már nem, fogalmam sem volt. Igazából, nem értettem, hogy miért kellene rá emiatt haragudni, hiszen nem tehetett róla, az érzelmeinek nem tud az ember parancsolni, így kissé megköszörültem a torkom, ám barátom megelőzött.

- Nem értem, emiatt miért kellene rád haragudnunk – öntötte szavakba gondolataimat Kris.

- Hát… Mert miattam szakított XiuMin-oppával – nyögte ki suttogva a szavakat, mire nekem már totálisan végem volt.

- Tessék? – kérdezett vissza azonnal Yifan, kissé dühösen.

- Én sajnálom, tényleg nem akartam, hogy ez legyen, csak… – nézett fel a szemébe, majd azonnal le is sütötte. – Tudtam, hogy együtt van MinSeokkal, de… Mesélt nekem róla, hogy mostanában nem nagyon egyeznek, sokat veszekednek és… Már régen történt közöttük olyan dolog… Hogy úgy érzi, kihűltek, én pedig… N-nem tudom, egyszerűen csak… Szerelmes lettem belé, így tegnap elmondtam neki, mert délután elhívott fagyizni. Ő pedig azt mondta, adjak neki egy kis időt, míg elrendezi a dolgokat MinSeok-oppával. D-de én nem gondoltam volna, hogy ez lesz, én nem tudtam, hogy egyből szakítani fog vele, mert… Én csak… Én nem akartam ezt… Sajnálom…

Látni Junielt, a mindig vidám és mosolygós lányt ennyire összetörtnek és gyengének, nagyon fájdalmas volt. Ő volt az, aki mindig felvidított, ha szomorú voltam, neki mondtam el legelőször, hogy igazából meleg vagyok, az ő segítségével jöttem rá, hogy szerelmes vagyok Kris-be. Segíteni akartam neki. Tenni akartam valamit, bármit, amivel jobb kedvre deríthetném, de egyszerűen leblokkoltam. Annyira lesokkolt ez az egész. Hogyan… Hogyan történt mindez ilyen gyorsan? Chen és XiuMin tényleg sokat veszekedtek volna? Ezért szakított vele Chen? És XiuMin összejött volna LuHannal? Ilyen gyorsan? Vajon ezért akadt ki Chen?  Vagy történt még valami, amiről nem tudunk? Egyáltalán, nem elég ennyi minden? Jesszusom, ez így… Megértem Junielt, de nem ő a hibás. Hiszen nem hiszem, hogy Chen csak miatta szakított volna MinSeokkal, ő maga mondta, hogy már sokat panaszkodott, hogy a kapcsolatuk nem a régi. Talán tényleg kihűltek, és végleg búcsút intettek egymásnak. De mégis, annyira hihetetlen, hogy már nincsenek együtt. Nagyon furcsa volt MinSeokot nem Chen karjaiban látni. Olyan… Természetellenes, ahogy LuHannal voltak összebújva. Az pedig… Ők összejöttek volna? Bár, elég egyértelmű volt, ahogy néztek egymásra és ahogy Umin bújt LuHanhoz… Egyszerűen… Durva.

Végszóra, belépett a terembe Chen, majd egyenesen Junielhez sétált, felhúzta, majd szorosan magához ölelte. Nem törődött semmivel, egyszerűen csak megölelte a lányt, mintha ő lenne az utolsó dolog az életében. De ahogy így néztem őket… Nem volt furcsa. Érdekes módon, Chent egy lánnyal ölelkezni látni, egyáltalán nem volt furcsa, pedig még csókolózni is láttam őket XiuMinnel. Mégis, nagyon összepasszolnának Juniellel, és valamiért úgy éreztem, nem csak a lány érez többet JongDae iránt. Ez pedig akkor vált még egyértelműbbé, mikor elhúzódtak egymástól, majd Chen elmosolyodott. Szinte sütött arcáról és szemeiből a szerelem. Még intett nekünk egyet, aztán kézen fogta Junielt, és kisétáltak a teremből. Nyeltem egyet, majd végre felpillantottam Kris-re, aki csak bámult a távozó pár után, de mintha megérezte volna, hogy nézem, felém fordult, majd kissé elmosolyodott. Leült mellém a padba, majd egyik kezét a combomra simította.

- Ez aztán a dráma, nem az, ami a filmekben van, ugye? – kuncogott kissé.

- Azt hiszem – bólogattam, még mindig ledöbbenve. – De szerinted nem furcsa?

- Mármint, micsoda? – kérdezett vissza halkan, ujjaival simogatva.

- Ez az egész… – magyaráztam. – Úgy értem, tegnapelőtt még semmi nem történt, most meg hirtelen Chen és XiuMin szakítottak, LuHan összejött MinSeokkal, Chen pedig… Juniellel. Lehetséges ez?

- JongDae biztosan biszex, miért ne? – rántotta meg a vállát, mire fújtattam egyet, ő pedig elmosolyodott. – Nyugi, értem, hogy gondolod. De ne tudom, kíváncsi lennék LuHan verziójára is, mert eddig azt sem tudtam, hogy jóban vannak XiuMinnel, most meg hirtelen együtt vannak. Tegnap este is… Várjunk. Tegnap este kapott egy telefonhívást, ami után azonnal elrohant. Lehet, hogy XiuMin hívta fel, miután Chennel szakítottak, nem? És az a kiszívott folt a nyakán… Nos, ezek szerint MinSeok elég gyorsan túllépett Chenen...

- Azt hiszem, Chen sem panaszkodhat – sóhajtottam egyet. – De LuHan miért viselkedett veled így?

- Mindig is ilyen volt – húzta el a száját. – Nem szerette, ha gyengének látják, vagy az érzéseiről kell beszélnie… Majd megnyugszik, és akkor beszélek vele.

- Szegény SeHun… – jutott eszembe barátom, mire Kris elfintorodott.

- Hogy jön ő most ide? – forgatta a szemét.

- Hé – háborodtam fel kicsit. – Ha nem jöttél volna rá, SeHun együtt volt LuHannal.

- De a taknyos szakított Luluval, szóval, mi a probléma? – nézett a szemembe.

- Szereti LuHant – mondtam morcosan. – Biztosan nem lesz neki egyszerű látni, hogy összejött mással… Én sem örülnék neki. Ahogyan te sem. Szóval ne haragudj rá emiatt. Főleg, hogy ő mindvégig bízott abban, hogy csak időt kell hagyni maguknak, aztán minden rendben lesz… Össze fog törni a szíve…

- Nem a te feladatot pátyolgatni őt – biggyesztette le az ajkait.

- Féltékeny vagy? – néztem rá huncut mosollyal, ő pedig talán először eddig, de enyhe pír lepte el az arcát, majd le is hajtotta a fejét.

- Nem, természetesen – motyogta szemlesütve, én pedig beharaptam az ajkaimat, mert nagyon édes volt elpirulva. – Nincs okom rá.

- Tényleg nincs – mondtam mosolyogva, majd gyorsan megfogtam a pad alatt a kezét. – Most viszont mennem kell, mindjárt becsöngetnek, nekem pedig angolom lesz, a nyelvi teremben.

- Rendben – mosolyodott el, immár normális arcszínnel. – Mikor találkozunk?

- Ebédszünet? – billentettem oldalra a fejemet.

- Tető? – kérdezett vissza.

 - Tető – bólintottam, majd egy utolsó mosoly után felálltam, és kisiettem a teremből.

 ***

Nem gondoltam volna, hogy SeHunt ennyire rosszul fogja érinteni az, hogy LuHan összejött XiuMinnel. Vagyis, valójában semmilyen reakciót nem mutatott. Valamelyik szünetben éppen jöttünk le az emeletről, mikor szembetalálkoztunk a feltűnően jókedvű XiuHan párossal. Egy pillanatra mind SeHun, mind LuHan megtorpantak, és mintha csak szavak nélkül beszélgettek volna. Nem volt sok idő, talán tíz másodperc, míg egymás szemeibe bámultak, utána SeHun felém fordult, majd beszélt tovább, mintha mi sem történt volna, holott teljesen tisztában voltam vele, hogy mennyire fájhatott neki látni, hogy a szerelme mással van. Immár másodjára. Hiszen ugyan ez történt velem is. Szeretett engem, én mégis összejöttem mással. Nem lehetett neki könnyű, hiszen tisztában voltam vele, hogy ő még akkor, mikor szakítottunk, szeretett engem. Aztán jött LuHan, akivel közel kerültek egymáshoz, így az idő múlásával beleszeretett. Csak hogy feltűnt a színen Kai, az első barátja, aki mindent felforgatott. Miatta szakított SeHun LuHannal, mert úgy érezte, Kai csókja után, hogy nem szereti úgy, ahogy kellene, így ahelyett, hogy játszana LuHan érzelmeivel – attól függetlenül, hogy szerette –, szakított vele, hogy megkímélje. Mind a két esetben önzetlen volt. Olyannyira, hogy azt hiszem, soha, senkivel nem találkoztam még, aki ennyire kedves, önzetlen és jószívű lett volna. Most pedig ennek a kedves srácnak a szíve újra összetört – immár sokadjára.

- Figyelsz rám, ZiTao? – kérdezte SeHun, jellegzetes hangján, mire szemeibe néztem.

Üres volt. Annak ellenére, hogy mosolygott rám, és úgy tűnt, semmi baja, a tekintete olyannyira üres volt, hogy egyetlen apró érzelmet sem tudtam elcsípni a sötét íriszekből. Vajon most jutott el arra a pontra, hogy ennyi csalódás után elzárkózzon az érzelmek elől? Vagy mindig is ilyen volt? Nem, nekem mindig kimutatta az érzelmeit, akkor is, mikor együtt voltunk, és akkor is, mikor szakított LuHannal, és a nyakamban sírt. Ugyan sokszor elrejtette az érzelmeit, a szeme soha nem hazudott. Nagyon beszédes szeme volt, ezt nagyon szerettem benne. Most mégis, ezek a szemek, semmit nem mondtak nekem. Ezért pedig úgy éreztem, hogy egyel kevesebb dolog van, ami széppé teheti a világot.

Hogyan segíthetnék neked, SeHun?



(Az elején már így is regényt írtam, szóval ide nem szeretnék... ^^" 
Nem teszek fel kérdéseket, szerintem elég sok megfogalmazódott bennetek anélkül is. ;) Várom a véleményeket és a kérdéseket, ha valami nem tiszta. :3 KÖSZÖNÖM, hogy ilyen sok idő elteltével még mindig velem vagytok! :") <3
Chuu~ ^^)