44. fejezet

(Sziasztok~ ^^

Ah, a fejezet már hajnalban készen volt, csak nem volt türelmem és lélekjelenlétem feltenni is. TwT De most megérkezett végre~ :3 Azt szeretném leszögezni, hogy az előző fejezetben DIREKT siettem el úgy el a dolgokat, és alig írtam valamit a reggelükről, mert mindenképpen bele akartam írni azt, hogy mi történt a többiekkel. ;) Itt most TaoRis-ék reggele sokkal jobban ki van fejtve, remélem, nem lett túl nyálas és tetszeni fog. :3 Továbbá, azt is szeretném elmondani, hogy nem lett valami hosszú, de ezt itt kellett abbahagynom, majd megértitek, miért~ :D Remélem, tetszeni fog, elnézést a sok kihagyásért, csak nincs időm/lehetőségem/kedvem/lusta vagyok, a Cont meg múlthéten ki kellett pihenni. :3

CSOPORT (mert azt mondtátok, jó ötlet, nyugodtan lépjetek be, igyekszem mindenkit bevenni, amilyen gyorsan csak tudok. :3) https://www.facebook.com/groups/707788372637444/?ref=ts&fref=ts

Jó olvasást~ :3)

44. fejezet

Kris POV

Azt hiszem, életemben nem akartam annyira megölni LuHant, mint mikor ránk rontott reggel. Azonnal felriadtam a hatalmas csapódásra, de ha az nem lett volna elég, még ordibálni is kezdett. Egy ideig csak hallgattam, hogy mit képzelünk magunkról, és hogy igazán elintézhettük volna a szobában a dolgokat, meg hogy milyen perverzek vagyunk, és mi lett volna, ha anyukám látja meg hamarabb ezeket, nem pedig ő, arról nem is beszélve, hogy hálásnak kellene lennünk neki, amiért felhozta ezeket. A többit nem igazán fogtam fel, mert olyan gyorsan hadart, hogy még túl reggel volt ahhoz, hogy megértsem. Aztán már dobálni is kezdett ránk dolgokat, mire már tényleg dühös lettem. Tao csak bújt a mellkasomba, én pedig minél jobban próbáltam őt takarni, nehogy megdobja az az Istenátka, ám mikor a hátamba csapódott valami nehéz és kemény, dühösen hátranéztem, de amint megláttam, hogy a hófehér nyakán ott virít egy lila szívásnyom, azonnal eltűnt minden mérgem, majd egy diadalittas mosoly kúszott a képemre. Akkor még nem is nagyon foglalkoztam azzal, hogy ki lehetett az, csak a tudat, hogy ő hord le minket, mikor egy ekkora szívásnyom van a nyakán… Meg is mondtam neki, mire Lulu kezéből még a cuccok is kiestek, aztán mélyen elvörösödve csapta be maga után az ajtót. Felnevettem kissé, majd ledobáltam az ágyra került cuccokat, hogy ne legyen útban, ugyanis még nagyon korán volt, nem szándékoztam felkelni. Ott volt Tao cipője, a táskája, a kabátja, az óvszeres doboz, amit már türelmem fogytán csak úgy ott hagytam… Khm, oké, talán tényleg jól tette, hogy felhozta, csak nem ilyen módon kellett volna átadni.

Mikor minden oda nem illő dolgot ledobáltam, visszafeküdtem, majd Taozi meztelen testét visszahúztam a mellkasomra. Annyira jó érzés volt, hogy vele ébredhetek. Minden egyes reggelt így akarok kezdeni, hogy őt ölelhetem. Azonnal elmosolyodtam, majd megfogtam állát, és egy csókot nyomtam édes ajkaira. Erre ő is elmosolyodott, aztán a takaró alatt, a hasamat kezdte simogatni, én pedig a hátát cirógattam. Nem szólaltunk meg, kellemes csend volt köztünk, és semmi kedvem nem volt megtörni. Ugyan meg akartam kérdezni, hogy hogy érezte magát az este, de látszólag boldog, és csakis ez számított. Nyilván, én is a világ legboldogabb embere voltam, hogy megkaphattam, de vártam volna még rá, akár az örökkévalóságig is. Mert nagyon szeretem őt, talán most, hogy megtudtam, milyen bátor, csak még jobban megbecsülöm, hogy egy ilyen társ van mellettem. Egy ilyen gyönyörű, aranyos, okos, édes kis panda, akire vigyázhatok, és bármikor ott van, mikor szükségem van rá. Azt hiszem, véglegesen belezúgtam, ugye?

- Szeretlek, Taozi – mondtam halkan, majd lenéztem a szemeibe, amik szerelmesen csillogtak.

- Én is szeretlek – mosolyodott el, majd fejét a nyakamba fúrta szégyenlősen, karját pedig erősebben fonta körém.

- Mi az? – kuncogtam, majd belepusziltam fekete hajába.

- Én csak… - motyogta a nyakamba, amitől kirázott a hideg. – Meg szeretném köszönni, ami… Ami este történt…

- Magadnak köszönd – kerestem meg kezét, majd összefűztem az ujjainkat a hasamon. – Nagyon bátor voltál.

- Csak megbízok benned – nézett fel rám egy pillanatra, mire azonnal elmosolyodtam.

- Remélem, nem bántad meg – simítottam végig szép arcán, mire ő azonnal megrázta a fejét.

- Igyekszem majd jobb lenni – motyogta elpirulva, mire azt hittem, szétölelgetem.

- Taozi, így is tökéletes volt – húztam le magamhoz, majd egy csókot nyomtam az ajkaira. – Imádtam… Imádtalak. Köszönöm, hogy én lehettem az első.

- Én pedig köszönöm, hogy vigyáztál rám – nézett a szemembe, én pedig azt hittem, ott helyben fog pocsolyává olvadni a szívem szavaitól.

Egyszerűen annyira édes volt, hogy nem bírtam ki, újra ajkaira hajoltam, de ezúttal el is mélyítettem, nyelvemmel csalogattam az övét, mire egy idő után ő is engedett nekem, így egy szenvedélyes csókban volt részünk. Mikor elváltunk egymástól, úgy mosolyogtunk egymásra, ami szinte mindent elmondott. Kétségtelenül, én voltam a legboldogabb ember a földön. Tao még visszahajtotta a fejét a mellkasomra, majd sóhajtott egyet. Csak simogattam a hibátlan bőrét, lassan, nyugtatóan, és élveztem, hogy velem van. El tudtam volna viselni, hogy minden reggelem így induljon – LuHant leszámítva, persze. Ránéztem az órára, majd megállapítottam, hogy ha nem akarunk elkésni, és még zuhanyozni és enni is akarunk, ideje lenne felkelni. Így pár perc múlva összeszedtük magunkat, majd felvettünk egy-egy köntöst, és a fürdőbe mentünk. Igaz, Tao kicsit furcsán járt, amit meg is jegyeztem neki, természetesen nem bunkón, mert el tudtam képzelni, hogy nem lehet kellemes, ő mégsem panaszkodott, amit nagyon becsültem benne.

Nem siettük el a zuhanyzást, lassan mosdattuk meg egymást, ráérősen, olykor elcsattant köztünk egy csók, vagy néhány simogatás, de több nem. Imádtam, hogy ennyire édes. Hogy ennyire jól beleillik a karjaimba, és hogy ugyan azt a tusfürdőt használtuk. Ugyan jobban szerettem, mikor a sajátja illatát érzem, a tudat, hogy az enyémmel mosakodott, jó érzéssel töltött el. Mikor fél óra múlva kiszálltunk a kabinból, még fogat mostunk, megszárítkoztunk, aztán a hajunkat is megszárítottuk, természetesen elpoénkodva az egészet, és a végén inkább egymás arcába fújtuk a levegőt, mint a hajunkra. Nagyon jó volt egy kicsit elszakadni a problémáktól, a valóságtól, mert most úgy éreztem, hogy egy olyan világba csöppentünk bele, ami csakis a miénk, ezt pedig senki nem veheti el tőlünk. Ezt pedig soha, semmiért nem cserélném le. Mikor végeztünk, visszamentünk a szobámba, majd felöltöztünk, bár nem vittük túlzásba. Mind a ketten egy boxerben voltunk, míg ő egy fekete izompólót, én addig egy bő darabot választottam, így mentünk le a konyhába reggelit készíteni.

LuHan biztosan a szobájában volt, vagy már elment, mert eléggé csendben volt, a beszólásom meg csak nem sértette meg annyira, ráadásul jogos is volt, szóval nem is lehetett annyira felháborodva. Tao-t csak leültettem az asztalhoz, majd mondtam neki, hogy várjon. Benéztem a hűtőbe, és láttam, hogy van sok kaja, de most valami olyasmit akartam, amit saját kezűleg csinálok, hogy különleges legyen. Ugyan nem voltam valami nagy konyhatündér, de még odakint, Kanadában, tanultam egy nagyon jó receptet, ami remélem, Taozinek is ízleni fog. Így kivettem a tojásokat a hűtőből, bacon-t és sajtot, majd nekiláttam elkészíteni a rántottát. Elég régen csináltam, így kijöttem a gyakorlatból, így az első adag kicsit odaégett, de nem volt vészes, gondoltam, azt majd megeszem én. Tao kedvesen közölte velem, hogy égett szag van, de csak annyit mondtam erre, hogy uralom a helyzetet. Elmosolyodott, nyilván tudta, hogy nem így volt, de nem zavart. A második adag szerencsére jól sikerült, így kitettem mind a kettőt egy tányérra, paradicsommal díszítettem, majd majonézből rajzoltam rá neki szívecskét, ami igazából elég béna lett, de… Próbálkoztam. Meg voltam magammal elégedve, így mosolyogva tettem le Tao elé a tányért, aki amint meglátta, teljesen meghatódott.

Azonnal felállt, majd magához ölelt, és vagy tízszer elmondta, hogy mennyire szeret és köszöni. Nagyon édes volt, így nem bírtam ki, nyomtam egy csókot az ajakira, aztán az ölembe húztam, úgy etettem. Boldog voltam, mert ízlett neki a főztöm, és azt mondta, nagyon ügyes vagyok. Jól esett ilyet hallani, de az azért túlzás, hogy ügyes vagyok, mert odaégettem, bár azt is meg akarta kóstolni, hiába mondtam neki, hogy az odaégett és nem finom.

- Amit nekem csinálsz, az bármi is legyen, mindig finom, mert a két kezeddel készítetted – mosolyodott el, majd egy puszit nyomott az ajkaimra.

Azonnal átöletem a derekát, majd egy csókba vontam, amibe ő belemosolygott. Éppen ezt a pillanatot választotta arra anya, hogy belépjen a konyhába, így Tao azonnal elpirulva hajtotta a fejét a nyakamba, mire én nem tudtam elfojtani a vigyoromat, amit anya is észrevett. Természetesen nem is hagyta megjegyzés nélkül a dolgot, azonnal gratulált nekünk, holott semmit nem mondtam neki, bár talán egyértelműen lejött neki, hogy mi történt az este. Olyan természetességgel beszélt róla, mintha barátnőm lett volna, egyáltalán nem zavarta Tao, vele talán még sokkal jobban kijött, mint a barátnőimmel, amit jó volt látni. Kicsit faggatta Pandát, de ő alig bírt neki válaszolni, annyira zavarban volt, én mégsem szóltam anyára, csak megettem a kicsit égett rántottámat. Jó volt látni őket együtt, bár mikor anya megjegyezte, hogy mennyire jól néz ki Tao, kicsit fújtattam egyet, mire mind a ketten felnevettek. Persze, nyilván nem voltam féltékeny, csak az, hogy más is látja alsóban és izompólóban, kócosan, egy kicsit nyúzott arccal… Hiszen annyira szép volt. Mikor én is befejeztem a reggelit, és már mentünk volna a szobámba, anya még hozzánk vágta, hogy reméli, védekeztünk, ami már azért kicsit nekem is sok volt, szóval válasz nélkül hagytam, így húztam fel Taozit a szobámba.

Lassan átöltöztünk, elkészültünk, majd a kérésemre, Tao nem húzta ki a szemeit. Nem mintha, nem tetszett volna, mikor kihúzta, nagyon dögös volt, csak jelenleg túl szép volt így is, nem kell még a szemceruza is. Még mielőtt kiléptünk volna az ajtón, megcsókoltam, hiszen az utcán nem akartam megtenni – annak ellenére, hogy már párszor megtettem –, nehogy valami következménye legyen. Egymás mellett sétáltunk, beszélgettünk mindenféle apróságról, Tao pedig eléggé összeszedte magát. Kérdezett Suhóról és Lay-ről, amit nem értettem, bár tegnap emlegette JoonMyunt… Minden esetre, mikor rákérdeztem, csak egy mosollyal elintézte, így biztos voltam benne, hogy semmi fontos. Majd úgyis beszélek Suhóval, meg kell tudnom, mikor beszélt Pandával. Meg aztán, még azt sem tudtam, mi volt az a dolog, mikor csak úgy eljött hozzám, aztán egy napra eltűnt, majd hirtelen megint megjelent nálam tegnap este. Sok kérdésem lett volna hozzá, de nem akartam elrontani a pillanatot, jelenleg örültem, hogy végre minden rendben, és nem kell aggódnom miatta, mert itt volt, mellettem és velem. És ez így volt rendjén.

Arra viszont egyáltalán nem számítottam, hogy az első szünetben ilyen balhé lesz. Oké, igazából már reggel, mikor beértem, akkor feltűnt a túlságosan egymásba gabalyodó XiuHan páros, de… Elvégre, mondta Lulu, hogy jóban vannak, na de hogy ennyire? Vagy talán Chen tényleg dobta volna a hörcsögképűt JunHee miatt? Elvégre, a múltkor már egészen úgy tűnt, együtt vannak. Vagy, ki tudja, bár tegnap is azt mondta Umin, hogy Chennek "tanulnia" kellett, holott szerintem csak a kis csajjal volt elfoglalva. De gyanúm beigazolódott, mégis egy kicsit megcáfolták. Értem ezalatt, hogy mikor Chen megjelent a szünetben, kissé dühös lett, amint meglátta a párost, majd pár perces szóváltás után a XiuChen páros eltűnt valamerre, akkor futott be JunHee. Tao is végignézte a jelenetet, aki totálisan le volt döbbenve. Ugyan én már egészen összeraktam a kirakóst, csak azt nem értettem, hogy akkor most Lu összejött-e XiuMinnel, vagy még nem. Mert eddig a taknyos miatt volt depis, bár az elmúlt pár napban mintha jobb kedve lett volna… Talán végre rájött, hogy nem illik hozzá SeHun, ki tudja. Bár XiuMinnel is elég érdekesek voltak, mit ne mondjak. Egyszerűen csak furcsa látni, hogy ő ölelget egy másik srácot, nem pedig bújt. Végül is, az ő dolga, engem nem érdekelt, csak kicsit furcsa.

LuHant próbáltam magyarázatra bírni, de burkoltan elküldött melegebb éghajlatra. Biztos voltam benne, hogy majd megnyugszik és el fog mondani mindent, mert egy kissé tényleg zavaros volt, annak ellenére, hogy minden jel arra mutatott, Chen szakított Juniel miatt XiuMinnel, így ő felhívta LuHant, majd együtt elfelejtették a csalódásukat. Míg LuHan azt, hogy SeHun dobta, addig XiuMin azt, hogy egy csaj miatt szakítottak vele. Nos, talán nem kellett volna a fejéhez vágni, hogy miatta szakított a XiuChen páros. De nyilván utólag volt okos az ember. Juniel szavai csak megerősítették az elméletemet, bár arra azért kíváncsi lettem volna, JongDae hogyan lett melegből biszex. Vagyis, még heteróból biszex, vagy egy csaj után, ha pasid lesz, jobban lenyelhető, mint hogy ha pasi létedre van egy pasid, aztán meg barátnőd… Én legalábbis biztos nem tudnék már egy nőre sem úgy ránézni, mint előtte. De hát, ez legyen az ő dolguk, én nem tudhatom, mi járt JongDae fejében

Végszóra megjelent a srác is, majd miután megölelte és kézen fogva elvitte Junielt, kettesben maradtunk Tao-val. Leültem mellé a padra, majd kezemet a combjára simítottam. Nem akartam neki elmondani, hogy már régen összeraktam a kirakóst, mert Taozi olyan szinten le volt döbbenve, hogy talán fel sem fogta volna. Így úgy adtam elő, mintha akkor jöttem volna rá a dolgokra, és bár tudtam, hogy nem szép, nem akartam ebből is problémát. Minden egész jól ment, míg meg nem említette SeHunt. Még mindig nem tudtam elfogadni, hogy jóban van vele, és bár tudtam, hogy csakis engem szeret, a kis taknyos nagyon tudja, hová kell szúrnia, hogy a legjobban fájjon. Ez a pontom pedig Tao maga. Féltem, hogy valami olyat tesz, amit nem kellene, főleg most, hogy LuHan egyértelműen túllépett rajta. Bár, nem kellett volna szakítania vele, akkor talán nem következik be ez. Minden esetre, mikor Taozi rákérdezett, hogy nem-e vagyok féltékeny, éreztem, hogy kissé elpirultam.

A legnagyobb baj az volt, hogy az voltam. Nem azért, mert Tao-ban nem bíztam, vagy a kapcsolatunkban, nincs okom rá, egyszerűen csak SeHunban nem tudtam megbízni. Ennek ellenére, azt mondtam Pandának, hogy nincs okom féltékenynek lennem, mire biztosított, hogy tényleg nincs. Aztán még megbeszéltük, hogy a tetőn találkozunk az ebédszünetben, végül elhagyta a termet. Mégis, ami a legérdekesebb volt az egészben, hogy sem LuHan, sem XiuMin nem jött be az órára…

***

Hiányzott Tao. Annak ellenére, hogy megbeszéltük, eljön majd hozzám később, és a suliban együtt voltunk, hiányzott. Az ebédszünetet együtt töltöttük, ismét egymást etettük, és szerencsére senki nem zavart meg minket, így nyugodtan tudtunk akár csókolózni is. Azt hiszem, az a tető elég fontos jelképpé vált számunkra. Hiszen legelőször ott kezdtünk el beszélgetni, ott öleltük meg egymást, ott csókoltam meg, a legelső nap, ott vigasztaltam meg, mikor ki volt borulva, ott ettünk együtt, ott vallottam be neki, hogy szeretem, ott mondta el, hogy együtt van SeHunnal, ott vesztünk össze és ott sírtunk együtt… Sorolhatnám még, de még rengeteg olyan dolog volt, ami odafent történt, ezt pedig Tao-val is megosztottam. Ő pedig ezen felbuzdulva, a padba belekarcolta a kezdőbetűinket, és egy szívecskét tett köré. Édes gesztus volt tőle, összekulcsoltam az ujjainkat, a gyűrűk pedig csilingelve koccantak össze. Imádtam, hogy rajta van és hordja. Sokat jelentett számomra, és boldog voltam, hogy tetszett neki, még ha kicsit megkésve is kapta meg.

Elmélkedésemből a csengő rántott ki, LuHan pedig kiabált nekem, hogy nyissam ki, mert nem hozzá jöttek. Ugyan Tao-t későbbre vártam, így kíváncsian lépkedtem a bejárathoz, majd lazán kinyitottam az ajtót. Ám arra rémálmomban sem számítottam, hogy Tao sírva, remegve, látszólag teljesen kiborulva a nyakamba veti magát, majd azt hajtogatja, hogy sajnálja és nem teheti, meg hogy gyűlöli őket és még valamit, amit már nem értettem, mert a nyakamba motyogta, valamint folyamatosan sírt. Nagyon ledöbbentem, és persze aggódni kezdtem, így behúztam őt a házba, reszkető teste olyan törékenynek tűnt most, mint egy gyámoltalan kiscica, mégis rettentően megijedtem, hogy mi történhetett vele ilyen hirtelen, mikor  ég délután boldogan váltunk el egymástól.

- Mi történt? – nézett be a nappaliba LuHan, ám mikor fejemmel intettem neki, hogy hagyjon minket magunkra, azonnal bólintott egyet, egy perc múlva pedig már csak az ajtó csapódását hallottam.

Aggódva ültem le a kanapéra, Tao pedig azonnal az ölembe helyezkedett, de a zokogása továbbra sem csillapodott, hiába nyugtatgattam és simogattam, csak sírt tovább, azt hajtogatva, hogy gyűlöli őket, és hogy mennyire sajnálja. Komolyan megijesztett, de inkább hagytam, nem kérdeztem tőle semmit, gondoltam, ha megnyugszik, majd elmond mindent.

De mégis… Mi történhetett veled, kicsi Panda?

Azt hiszem, nem kell semmit sem írnom a végére. :3 Lehet találgatni, mi történt. ;) Nagyon várom a véleményeket (tudom, megint nem válaszoltam, de ELOLVASTAM őket, nagyon jól estek és köszönöm nektek~ *-*), mind ide, mind Facebook-ra, vagy akár a BOY csoportba, most már oda is lehet. :3 Igyekszem majd a folytatással, de nem ígérek semmit. ^^" Zaklassatok nyugodtan, mindig motivál. *-* <3

Ui.: KÖSZÖNÖM, HOGY (lassan egy éve) TÖBB, MINT 61.000-REN OLVASTÁTOK A BLOGOT, NAGYON SZERETLEK TITEKET~ :3 <3

Chuu~ ^^)