8. fejezet

(Halii~ ^^
Itt is van az új fejezet, bár igaz, hosszabbra terveztem, de már túl zombi voltam hozzá, így ez jött össze. :3
Jó olvasást! ^^)


8. fejezet

Kris POV

Izgatottan vártam a másnapot. Igazából, nem tudtam volna megmondani, hogy miért, egyszerűen csak nagyon vártam. Taóval nagyon jól sikerült a délután, örültem neki, hogy elfogadta az ajánlatomat. Igaz, hogy miután felkelt, kissé furcsa volt, de érthető, hiszen a szülei biztosan mérgesek voltak, hogy olyan későn ért haza, de ha szüksége lett volna rám, biztosan behívott volna. Ugyan tényleg szerettem volna bemenni hozzájuk, tudtam, hogy elég illetlen dolog lett volna este kilenckor beállítani hozzájuk és beszélgetni a szüleivel.

Egy nagyot sóhajtottam, majd végül a tanár helyett kifelé kezdtem bámulni. Miért van az, hogy a gondolataim csak körülötte forognak? Akárhányszor volt barátnőm, soha nem volt ilyen. Jó, nyilván gondoltam rájuk egy nap párszor, de Taótól szinte el sem tudok szakadni. Állandóan a közelében akarok lenni. Látni a mosolyát, a szemét, az egész valóját. Hallani, ahogy beszél hozzám, ahogy felnevet. Megszállott lennék vagy tényleg ez a szerelem?

Mikor meghallottam az életmentő csengőt, azonnal besöpörtem az összes cuccom a táskámba, majd már rohantam is Tao osztálya felé. Ma még nem találkoztunk, mert minden szünetben megtalált egy tanár vagy egy barátom. Már nem érdekelt semmi, Lay most is jött volna felém, de leintettem, jelezve neki, hogy most nem érek rá. Gyorsan tettem meg lefelé az egy emeletet, majd bekukucskáltam a megfelelő ajtón.

A szívem egy hatalmasat dobbant, ahogy megláttam ott ülni az első padban, mint mindig. Többen is felfigyeltek az érkezésemre, a lányok már lassan megszokták, hogy egy felsőbb éves mászkál az osztályukban minden nap, a srácok pedig nem nagyon vesznek rólam tudomást. Viszont most Tao sem kapta fel a fejét az érkezésemre és nem mosolyodott el olyan gyönyörűen, ahogy mindig. Lehajtott fejjel ült, koromfekete haját igazgatta, de semmi pénzért nem nézett volna rám.

Végül, mintha meghallotta volna a gondolataimat, felállt, összepakolta a cuccait, majd úgy indult el felém, hogy még mindig nem nézett fel. Összevontam a szemöldökömet, mert egyszerűen nem értettem, hogy mi változott meg. Amikor mellém ért, gyorsan végigsimított a kezemen, majd elindult az emelet felé. Nem kellett kétszer mondania, tudtam, hogy azt szerette volna, ha követem, így megindultam utána.

Kicsit deja vu érzésem volt, hiszen a tető felé tartottunk. Ő hamarabb felért, mint én, nem értettem, hogy miért sietett ennyire, hiszen ebédszünet van, ráértünk, de azért én is szaporábbra vettem a lépteimet. Amikor felértem, még becsukni sem volt időm az ajtót, Tao azonnal elém lépett, átkarolta a nyakam, majd magához ölelt. Melegen elmosolyodtam, derekára csúsztattam a kezem, majd visszaöleltem.

Fejét a nyakamba fúrta, vett egy mély lélegzetet, aztán amint kifújta, éreztem, hogy távozik a testéből a feszültség. Viszont a hideg is kirázott, ahogy a forró lehelete megcsapott. Nem sírt, nem hallottam szipogást, egyszerűen csak megölelt, amit nem tudtam mire vélni. Ugyan előfordult már, de ilyen furcsa helyzetben még sosem. Jó érzés volt tapasztalni, hogy szüksége van rám, egyszerűen mosolyt csalt az arcomra.

Pár percig még így álltunk, aztán mielőtt elengedett volna, még szorosabban ölelt, amit nem voltam rest viszonozni. Végül elengedett, majd panda szemeit az enyémbe fúrta. Csillogtak a könnytől, de közben mosolygott, ami hihetetlenül gyönyörű látvány volt. Viszont ezzel együtt egy nagy kő is leesett a szívemről. Tehát nincsen baj, minden rendben, hiszen őszintén mosolyog, nem megjátszott a gesztus.

Ahogy szép, hibátlan arcát fürkésztem, felfedeztem egy kisebb véraláfutást a szeme alatt, ott, ahol még régebben is volt egy piros volt... De ha jól emlékszem, akkor csak piros volt, és kissé dagadt, nem volt véraláfutásos. Azonnal összeráncoltam a szemöldökömet, majd lassan felemeltem a kezem, és óvatosan végigsimítottam rajta, mire azonnal felszisszent és elkapta a fejét. Gyorsan visszahúztam a kezem, majd a szemébe néztem.

- Ne haragudj, nem kellett volna piszkálnom - mosolyodtam el gyengén.
- Nincs gond, annyira nem fáj - legyintett, pedig tisztán láttam az arcán a fájdalmat.
- Mi történt? - billentettem oldalra a fejem, mire zavarba jött, lehajtotta a fejét, majd a száját kezdte el rágcsálni. - Megint az ajtó?
- Hát... - kezdte, majd félve a szemembe nézett. - Igen, ügyetlen voltam.
- Ez az ajtó nagyon nem kedvel téged - nevettem fel, pedig pontosan tudtam, hogy nem ment neki semmiféle ajtónak, csak nem akarja elmondani, hogy mi történt.
- Valóban nem... - húzta egy félmosolyra az ajkait, ami nagyon keserűre sikeredett.
- Legközelebb legyél óvatosabb, rendben? - borzoltam össze a haját, majd leültem a szokásos padunkra.

Erre nem válaszolt, csak ő is leült mellém. Már megszokásból vettem elő a két ételes dobozt, majd adtam át neki az egyiket. Már nem utasította vissza, azonnal levette a tetejét, majd kikapva a kezemből a saját pálcikámat, enni kezdte a rizsgombócokat. Ránéztem, hogy milyen jóízűen eszik, ami mosolyt csalt az arcomra. Aztán lebiggyesztettem az ajkaimat, és vártam, hogy mikor veszi észre.

- M-mi az? - pislogott rám azonnal.
- Ez az egy evőpálcika van... - sóhajtottam.
- Ó, ne haragudj, akkor visszaadom - nyújtotta felém azonnal, mire elmosolyodtam.
- Nem, nyugodtan egyél csak, megvárom, míg befejezed - böktem a fejemmel a dobozra.
- De addig a tiéd kihűl - biggyesztette le most ő az ajkait, aminek képtelen voltam ellenállni.
- Aish, rendben - nevettem fel, mire elmosolyodott.

Elvettem tőle a pálcikát, majd én is enni kezdtem. Próbáltam nem arra gondolni, hogy az ő ajkát is érintette a fa, de egyszerűen nem ment. Az első falat után azonnal felemelkedtem, majd Taót kezdtem figyelni, aki szintén engem nézett. Amint tekintetünk találkozott, azonnal pirulva elkapta rólam a tekintetét, ami halálosan édes volt. Felvettem egy újabb adag kaját, majd tartottam.

- Tao... - szólítottam meg, mire felkapta a fejét, én pedig felé nyújtottam a falatot, amit pár pillanat értetlen pislogás után elfogadott, így beletettem a szájába. - Mit mondtak a szüleid?

Erre kitört belőle a köhögés, kezeit a szája elé tapasztotta, úgy köhögött, én pedig azonnal közel húzódtam hozzá, majd ütögetni kezdtem a hátát, hogy jobb legyen. Pár másodpercig még fulladozott, végül sikerült lenyelnie a falatot. Aggódva néztem az arcára, de szerencsére csak kicsit kipirult, és köszörülte a torkát.

- Minden rendben? - simogattam még meg utoljára a hátát, mire felült normálisan.
- Igen, köszönöm - mosolyodott el. - Csak félrenyeltem...
- Bárkivel előfordul - biccentettem.

Túl közel volt... Éreztem a parfümje illatát, ami nagyon kellemes volt. Láttam a szemeit, hogy milyen édesen csillogtak, valamint a keskeny, mégis érzéki ajkak hívogattak magukhoz. Legszívesebben megcsókoltam volna, de visszafogtam magam, hiszen nem tehettem meg. Tao csak barátként gondol rám, nem akarom elrontani a kapcsolatunkat azzal, hogy most megcsókolom. Nem lenne helyes... Még.

- Szóval, mit szóltak a szüleid, hogy olyan későn értél haza? - ültem végül vissza a helyemre.
- Öhm, nos... - nézelődött jobbra-balra, csak éppen rám nem. - Csak annyit mondtak, hogy legközelebb szóljak... Meg ilyesmi...
- Látod? - mosolyodtam el megnyugodva. - Mondtam, hogy nem lesz semmi baj, és biztosan megértik.
- Persze - bólintott egy aprót.

- Most már még jobban meg akarom őket ismerni - kaptam be egy újabb falatot.
- Miért? - pislogott nagy szemekkel Tao.
- A legjobb barátom vagy, természetes, hogy a szüleidet is ismerni akarom - magyaráztam neki, miután leküzdöttem a rizst a torkomon. - Meg szerintem nagyon rendesek és persze kedvesek is...
- Miből gondolod? - kérdezett újra.
- Hát, ha ilyen aranyos és kedves srácot neveltek, mint te, akkor ők sem lehetnek mások, mint te - mosolyodtam rá, mire először ő is viszonozta, kissé elpirulva, de aztán lehajtotta a fejét, arcáról eltűnt a mosoly.

Egyből éreztem, hogy megváltozott a hangulata. Valahogy az eddig szikrázó aurája átcsapott depisbe, ezt pedig nem akartam. Ugyan nem értettem, hogy miért, de ha az okát nem is tudom, legalább vissza akarom hozni a mosolygós Taót. Elpakoltam a dobozokat az útból, majd mellé ültem. Egyik kezemet a hátára csúsztattam, míg másikat az ép arcára simítottam, majd fejét magamhoz fordítottam.

A szemében ismét ott csillogtak a könnyek, de most nem mosolygott, minduntalan lebiggyesztette az ajkait, én pedig tudtam, hogy most fog belőle kitörni a sírás. A következő pillanatban máris magához ölelt, fejét a nyakamba fúrta, majd kitört belőle a hangos zokogás. Én csak szorosan öleltem, nyugtatóan simogattam a hátát, mert tudtam, hogy mit kell vele ilyenkor tenni.

- Én... - kezdte hüppögve, könnyes szemeivel felnézett rám, mire valami összetört bennem. - Kris, én erős maradtam, tényleg, de...
- Shh, nyugalom, ne beszélj - csitítgattam, de nem hallgatott rám, mondta tovább.
- De nem tudok hazudni az embereknek... - hüppögött tovább. - Te fontos vagy nekem, ezért én... Én nem akarok hazudni neked, de mégis fáj, hogy azt teszem, mert nem mondhatom... Én nem tehetem meg, hogy igazat mondok.

Nem válaszoltam neki erre semmit, de legalább megnyugtatott, hogy nem azért sír, mert megbántottam valamivel, vagy őt bántották meg. Egyszerűen nem akar nekem hazudni, de az igazat pedig nem mondhatja el. Nem értettem... Azt hiszem, addig nem is fogom megérteni, míg el nem mondja az igazat, így nem mondtam neki semmit, csupán egyszerű dolgokat.

- Akkor addig ne mondj semmit, rendben? - mosolyodtam el, majd letöröltem a könnyeit. - Nem kell hazudnod nekem, én türelmes vagyok, megvárom, míg annyira bízni fogsz bennem, hogy elmondod az igazságot, jó?

Erre csak bólogatott, szerencsére már abbahagyta a sírást, csak egy nagyobb érzelmi kitörés volt részéről, aminek örültem. Valahol mélyen mégis fájt, hogy nem avat be a dolgaiba, de megértem őt. Biztosan vannak olyan dolgok, amit nem mond el az ember még a legjobb barátjának sem. Mondjuk, LuHan sem tudta rólam, hogy biszex vagyok... Szóval, megértem őt, de valahogy mégsem.

Ahogy néztem a piros kis szemeit, ahogy próbált mélyeket lélegezni, hogy teljesen megnyugodjon, elfogott egy érzés. A következő pillanatban már magamhoz is húztam, majd a füleibe suttogtam.

- Szeretlek, Tao, és tudd , hogy én mindig melletted leszek, bármi történjen is!

Miért esett ennyire jól kimondani?



(Ennyi lett volna~ :D
Mit gondoltok, mit fog Tao reagálni Kris vallomására? És a Panda hogy értette, hogy erős maradt? Kris vajon a végsőkig képes lesz úgy mellette állni, hogy valójában azt sem tudja, mi Tao igazi problémája? Tao vajon meddig bírja tartani magát előtte? :3
Nyuhh, várom a véleményeket, mind ide, mint Facebook-ra. ^^ Ha már egyszer pár óra leforgása alatt úgy megbetegedtem, hogy csak na, legalább legyen ennyi örömöm. ^w^
Hétvégén hozom a folytatást, addig legyetek rosszak~ ;D
Chuu~ Letty-chan ^^)