(Sziasztok~ :3
Hű, megmondom őszintén, nekem ezidáig a kedvenc fejezetem~ *Q* Szerintem ti nem így lesztek vele, de majd meglátjátok. :3 Ahogy ígértem, végre kiderül, hogy mit is akar SeHun Taótól. :3
Jó olvasást! ^^
Ui.: A BaekYeol-t alul megtaláljátok, de előbb tessék ezt olvasni~ ;D)
19. fejezet
Tao POV
Nem mondhattam azt, hogy Kris-nek nincs
igaza. Valahol mélyen tisztában voltam azzal, hogy igaza van, de
valahogy mégis fájtak a szavai. Nem akartam vele összeveszni
ismét. Még csak most békültünk ki, erre ismét itt voltunk. De
legalább most ölelt és vigasztalt. Ez most többet jelentett
bárminél. Hiányzott már, hogy végre a közelében legyek, nagyon
is. Az utóbbi időben úgy is eltávolodtam tőle, úgyhogy ezt most
szerettem volna bepótolni. Ekkor éreztem meg Kris fejét is a
vállamnál, ami egy apró mosolyt csalt az arcomra. Mély lélegzetet
vett, aztán hirtelen eltávolodott.
Mikor felemelte a fejemet az államnál
fogva, teljesen meg voltam lepődve. Végül ő csak rám mosolygott,
közben pedig letörölte a könnyeimet, de olyan gyengéden
csinálta, hogy muszáj voltam rajta elmosolyodni. Aztán a következő
pillanatban már csak a puha, meleg ajkait éreztem a sajátomon.
Annyira meglepett ez a lépése, hogy azonnal feszült lettem, de
mikor Kris oldalra billentette a fejemet, és elmélyítette a csókot,
felsóhajtottam az ismerős érzésre, így nem ellenkeztem többet.
Az első csókunkra ez egyáltalán nem
hasonlított. Kris most kemény volt, tolakodó és... Hihetetlen
szenvedélyes. Ami meglepett, de próbáltam nem foglalkozni azzal,
hogy már megint csókolózunk, én pedig élvezem. Talán sokkal
jobban, mint először. Olyan érzéseket indított el bennem, amikre gondolni sem mertem. A gyomromban össze-vissza
repkedtek a pillangók, a lábaim megremegtek, de legalább
visszacsókoltam. Ezt pedig Kris talán bátorításnak vette,
egyetlen határozott lépéssel a falhoz nyomott, aztán megéreztem
a nyelvét a számban.
Mikor egyik keze végigsimított a
derekamon, hozzányomtam magam. Fogalmam sincs, miért, de... Minél
közelebb akartam hozzá kerülni, szerettem volna, ha megérint, de
úgy, mint ahogy eddig senki sem. Vágytam rá, csakis rá,
nem pedig másra. Mikor hideg keze bekúszott a pólóm alá, és
cirógatni kezdte a gerincemet, azonnal a hajába túrtam, majd még
közelebb vontam magamhoz. Nem gondolkodtam, csak azt tettem, amit a
testem és az elmém akart. Mert abban a pillanatban mindennél jobban
akartam Kris-t, bármennyire is hihetetlennek tűnt eddig.
Amikor elvált tőlem, azonnal a
szemébe néztem. Annyi minden volt benne, hogy szinte ki sem tudtam
olvasni belőle semmit, de az biztos, hogy úgy csillogott, mint
eddig soha. Pár pillanatig bámult rám, addig hevesen kapkodtam a
levegőt, aztán újra megcsókolt. Ezúttal viszont gyengéd volt,
óvatos, ami nagyon jól esett az előbbi vad csók után. Azonnal
viszonoztam a gesztust, de ez nem tartott sokáig, ismét elhúzódott
tőlem, mire kiszakadt belőlem egy csalódott kis hang. Nem
akartam, hogy vége legyen!
Ellépett tőlem, mire nekem meg
kellett támaszkodom a falban, nehogy összeessek. Kérdőn bámultam
utána, fogalmam sem volt, hogy ez most mi volt. Azt mondta,
felejtsem el... És hogy sajnálja? Ezt mégis hogyan tudnám
elfelejteni? Hogyan lennék képes csak úgy szemet hunyni a tény
felett, hogy én valójában akartam őt? Miért kért tőlem
ilyesmit? Talán ő... Megbánta? Annyi kérdés fogalmazódott meg
bennem pár pillanat alatt, hogy lecsúsztam a fal tövébe,
felhúztam a térdemet, aztán ráhajtottam a fejemet.
Ezúttal nem sírtam. Nem akartam, így
is gyenge voltam, ráadásul eleget bőgtem ma már. Ugyan nagyon
fájt, hogy Kris csak úgy itt hagyott, ráadásul ezekkel a
szavakkal, de... Nem értettem. Valójában már fogalmam sem volt
arról, hogy mi történik körülöttem. Egyik pillanatban SeHun...
Ó, a francba, SeHun! Azt mondtam neki, egy perc és megyek vissza
hozzá. Gyorsan felpattantam a földről, letöröltem az arcomat,
kicsit megigazítottam a hajamat és a felsőmet, aztán rohantam
vissza az osztálytermem elé, ahol mondtam, hogy várjon meg.
Mikor oda értem, megláttam, hogy a
padlón ül, aztán amint meghallhatta, hogy jövök, felnézett rám,
közben beletúrt a hajába. Kissé elmosolyodott, mire a szívem
ismét gyors ütemben kezdett verni. Mi-a-franc? Hogyan
lehetséges ez? Csak bámultam SeHunra, aki végül feltápászkodott
a földről, majd kissé aggódva lépett elém. Megcsapott az
illata, mire zavartan néztem másfelé.
- Minden rendben? - fogta meg a
kezemet, mire a szemébe néztem.
- Igen, azt hiszem - bólintottam kissé
bizonytalanul. - Sajnálom, hogy eddig elvoltam, csak...
- Nem baj, így legalább átgondoltam
pár dolgot - mosolyodott el. - Sétáljunk egyet?
- I-igen - mosolyodtam el kissé, aztán
elindultunk a kijárat felé.
Szerencsére már lassan március volt,
így az idő nem volt olyan hűvös. A levegő már nem volt csípős, inkább már az eső illata terjengett, mintsem a hóé.
Szerettem a tavaszt, végre nem kellett nagykabátba járni, sem
sapkában, bár szerettem ezeket a kiegészítőket, mégis
kényelmesebb volt egy póló és egy bőrdzseki. Ahogy így
sétáltunk egymás mellett, csendben, kissé kínosnak éreztem.
Mondani akartam valamit, bármit, vagy csak rákérdezni, hogy miről
akart beszélni, de jelenleg mindenhol járt a fejem, csak itt nem.
Mindenről Kris jutott eszembe. A
sétáról, a boltokról, a parkról, egyszerűen bárhová néztem,
ő volt a fejemben. De jelen pillanatban nem akartam rá gondolni.
Bármennyire is élveztem azt a csókot, nem adhattam neki nagyobb
hangsúlyt. Kris nem meleg, világosan megmondta nekem, szóval nem
is szabad ilyenekre gondolnom, még akkor sem, ha már kétszer
csókolóztunk. Elvégre, én sem vagyok meleg... Csak vonzódom
SeHun-hoz... Ugye?
- Tao - szólított meg, mire
kíváncsian felé kaptam a fejemet. - Miért rohantál el a múltkor?
- Hát... Én csak... - kezdtem bele a
hebegésbe. - Valójában megijedtem.
- Miért, ennyire ijesztő lennék? -
nevetett fel, ami nagyon aranyos volt.
- Nem, dehogy, éppen ellenkezőleg -
ráztam a fejemet, de csak aztán esett le, hogy mi is csúszott ki a
számon.
- Éppen ellenkezőleg? - billentette
oldalra a fejét, majd kíváncsian nézett a szemembe. - Hogy érted?
- Te... - hajtottam le a fejemet
elpirulva. - Te nagyon helyes vagy, nem ijesztő - motyogtam halkan.
- Valóban? - torpant meg SeHun, aztán
megfogta a kezemet, mire kérdőn a szemébe néztem. - Akkor
elárulom, hogy te is nagyon helyes vagy, Pantao.
Csak döbbenten néztem rá, miközben
ő csak megszorította a kezemet, aztán elmosolyodott és tovább
indult. Elképedve mentem utána. Soha, senki nem mondott még nekem
ilyet, és még csak nem is gondoltam volna, hogy SeHun fogja. Pont
ő, aki annyira tökéletes, hogy... Hogy labdába sem rúghat
mellette senki? Valahogy mégis jól esett a dicsérete, így
mosolyogva szaladtam utána, hogy beérjem.
- Miről akartál velem beszélni? -
kérdeztem tőle mosolyogva, mire vetett rám egy gyors pillantást,
aztán sóhajtott egyet.
- Tudod, mikor legelőször megláttalak, ott, a fagyizóban, azonnal tudtam, hogy különleges vagy - kezdett
bele, mire nekem leesett az állam. - Láttalak azzal a lánnyal és
féltékeny lettem rá. Aztán mikor majdnem megcsókolt, szerencsére
pont időben vett észre, hogy bámulom őt, így nem történt meg.
Utána tudod a sztorit. De amit akkor mondtam, tényleg úgy van,
Tao. Szeretnélek jobban megismerni, persze, csak engeded.
Aznap délután gyökeresen
megváltozott az életemen, ennek az elindítója pedig Oh SeHun
volt.
***
Két hét telt el azóta, hogy SeHun
azt mondta, jobban meg szeretne ismerni. Valamint, amióta nem
beszéltem Kris-el. Ugyan néha láttam a suliban, de olyankor vagy ő
fordult vissza a másik irányba, vagy pedig én. Fájt, hogy ezt
csináltuk, de végül is, megértem őt. Biztosan megbánta, hogy
egyáltalán szóba állt velem, emiatt pedig nem hibáztathatom őt.
Hiányzott, és még most is, de nem mernék a szemébe nézni. Főleg a
történtek után...
Viszont azóta SeHunnal tényleg jobban
megismertük egymást, mondhatni, legjobb barátokká váltunk,
valamiért mégis egy kicsit többnek éreztem. Betartotta az
ígéretét, tényleg igyekezett minél többet kihúzni belőlem,
mégis kedves volt velem és figyelt rám. Nem gondoltam volna róla,
hogy van egy nagyon gyerekes oldala is, ami nagyon aranyos volt. Olyankor
mindig hyung-nak hív és aegyo-zik nekem, hogy öleljem vagy
pusziljam meg. Ugyan néha meglepődtem rajta, de nem tudtam neki
ellenállni. Igaz, hogy legtöbbször még mindig ugyan olyan volt,
mint a legelején, amilyennek megismertem. Mégis örültem, hogy
láthattam ezt az oldalát is.
Egyébként osztálytársak lettünk,
kiderült, hogy ő is most költözött ide Kínába, mint Jun Hee.
Csak ő egyedül jött, mert a szülei kitagadták otthonról, de
arról nem esett szó, hogy mégis miért, én pedig nem akartam róla
kérdezni. Ha pedig már Jun Hee-nál tartottunk, ő mostanában
nagyon furcsa volt. Sokkal kevesebbet beszéltünk, mióta SeHun
állandóan körülöttem legyeskedett, de néha, mikor ő kínaira,
mi pedig angolra mentünk, beszéltünk párszor. De nem úgy
viselkedett, mint eddig. Elkaptam néha a pillantásait, mikor SeHun
keze a pad alatt a combomat simogatta, vagy éppen a fülembe
suttogott valamit.
Elmélkedésemből a csengő hangja
zökkentett ki, aminek nagyon megörültem. Az utóbbi időben eléggé
lerontottam a jegyeimet, ez pedig a tanároknak is feltűnt. Az
angoltanárnő ki is hívott beszélgetni, kérdezgetett, de nem
mondtam neki semmit. Egyszerűen csak már nem érdekelt annyira a
dolog, mint előtte. Sokkal szívesebben töltöttem a szabadidőmet
SeHunnal, mint a könyvek felett. Otthon eddig nem szóltak érte,
anyám valami oknál fogva rám sem hederített, mikor csak este
kilencre értem haza.
- Milyen óránk lesz? - nézett rám
SeHun, miközben a könyveit pakolta el.
- Nekem angol, neked kínai -
biggyesztettem le az ajkaimat, mert külön kellett válnunk.
- Yah, ne csináld ezt, így túl
aranyos vagy - lépett hozzám közel, majd egy puszit nyomott az
arcomra. - Ne aggódj, utána úgy is együtt leszünk.
- Szerencsére - mosolyodtam el, majd
figyelni kezdtem, ahogy kiveszi a kínai könyvét a táskájából,
és fellapozza.
- Pantao, tudnál nekem segíteni? -
nézett fel rám bociszemekkel, mire elmosolyodtam.
- Mit nem értesz? - ültem le mellé,
szorosan, egyik kezemet automatikusan a combjára téve.
- Hát... - húzta el a szót, majd
végignézett az oldalon. - Úgy az egészet.
Mielőtt bármit mondhattam volna, az
egyik osztálytársunk a padunk elé lépett, majd gúnyosan
elmosolyodott. Én összezavarodva, míg SeHunnak úgy hervadt le az arcáról az eddig aranyos arckifejezése, mintha ott sem lett volna, helyette teljesen higgadtan,
mégis veszélyesen sötét ábrázattal bámulta a kigyúrt srácot.
Nem tudtam, hogy mit akart tőlünk, ám ekkor két kezével
rátámaszkodott a padra, úgy bámult a képünkbe. Ugyan nagyon
irritált, mégsem léptem semmit.
- Eddig nem akartam szólni, de
mostanában nagyon sokat buziskodtok együtt - fintorodott el. - Ha
még egyszer meglátok egyetlen egy félreérthető pillantást,
megyek, és szólok az igazgatónak. Nem fogom bámulni, ahogy ti,
szarházi kis buzik nyaljátok egymást, mert...
Ebben a pillanatban felpattantam a
padból, majd bevertem egyet a pasinak, teljes erőmből. Erre ő úgy
vágódott el a padlón, mint egy darab fa. Ideges voltam, pedig nem
akartam megütni, de kiprovokálta magának. Már indultam volna felé
ismét, mikor SeHun elém állt, mélyen a szemembe nézett, ezzel
azt üzente, hogy nyugodjak meg, ami sikerült is. A kezdeti
feszültség úgy szállt el belőlem, mintha nem is lett volna.
SeHun ott állt előttem, aztán már csak a hangját hallottam.
- Semmi közöd hozzá, hogy mit
csinálunk együtt - szólalt meg mély, fenyegető hangon. - Ha
ennyire nem bírod elviselni, menj el egy másik iskolába, azt
csinálsz, amit akarsz. Remélem, jó lecke volt ez mára, és
szerencséd, hogy leállítottam Taót, de biztos lehetsz benne, hogy
legközelebb ilyen nem lesz.
Miután elmondta a monológját,
felkapta a táskáját, megfogta a kezem és kihúzott az osztályból,
egyenesen a földön üldögélő, vérző szájú osztálytársunk
mellett. Ahogy figyeltem SeHun hátát, nagyon büszke voltam rá.
Örültem neki, hogy tényleg leállított, de azt hiszem,
megérdemelte a srác. Nem mondhat ránk ilyen szavakat, hiszen nem
vagyunk olyanok, mi csak legjobb barátok vagyunk, ennyi. Ugyan
kicsit tényleg több, de még nem jelenti azt, hogy buzik.
- Pantao, én sajnálom, ne... -
kezdett bele Hunnie, de félbeszakítottam.
- Nem, nem kell bocsánatot kérned -
mosolyodtam rá. - Nem történt semmi.
- Rendben - bólintott egyet, aztán
elmosolyodott. - Nem fáj a kezed?
- Semmi baja - legyintettem, de ő
azért megnézte, és mikor tényleg nem látott rajta semmit, egy
puszit nyomott rá.
Elmosolyodtam, ahogy a szemembe nézett.
Nagyon szerettem SeHunt. Tényleg, két hét alatt annyira megismert
és közel került hozzám, mint talán Kris sem. Kicsit undorítónak
tartottam magam, hogy szinte felé sem néztem, de gondoltam,
biztosan elvan a barátaival, engem meg úgysem akar látni. SeHun
amúgy is kitörölt mindent a fejemből, ha vele voltam, akkor csak
ő számított, senki más. Fontos volt számomra, nagyon is. Mikor
SeHun már feltűnően sokáig bámult, megböktem az arcát, mire
aranyosan elpirult.
Tényleg nem gondoltam volna róla,
hogy valójában ennyire aranyos személyisége van, mikor
legelőször olyan magabiztosnak tűnt. Ugyan van egy olyan oldala
is, de azt hiszem, azt csak mások, az idegenek felé mutatja, a valódi oldala pedig ez. Én pedig nagyon boldog voltam, hogy megismerhettem és a
barátomnak tudhatom őt.
- Tao, szeretnék kérdezni valamit -
mosolyodott el kissé.
- Nyugodtan - viszonoztam a gesztust,
mire ő kicsit közelebb lépett hozzám.
- Tudod, hogy már az elején sem
voltál közömbös számomra... - suttogta. - De ezalatt a két hét
alatt megismertelek, és rájöttem, hogy nagyon kedvellek. Szóval...
- sóhajtott egy nagyot, aztán a szemembe nézett. - Huang Zi Tao,
lennél a barátom?
Erre nem tudtam mit mondani neki. Csak
pislogtam rá, eltátottam a számat és hápogtam. Teljesen
meglepett a kérdése, de nem mondhatom azt, hogy nem számítottam rá.
Mégis, ilyen nyíltan, ilyen egyszerűen megkérdezte... Azt hiszem,
ezért is szerettem SeHunt ennyire. Mindig őszinte, soha nem hazudott
még nekem, és ha valamit mondani akart, azt ki is mondta. Nagyon
nyílt, barátságos, aranyos és őszinte. Én pedig szerettem... De
mégsem tudtam neki igent mondani.
- S-SeHun... - kezdtem bele, mire ő
csak elmosolyodott.
- Ne aggódj, nem kell válaszolnod
egyből - simított végig az arcomon. - Gondold át nyugodtan,
valamint igazán beszélhetnél a szöszi haveroddal is, mert amint
láttam, az utóbbi két hétben szinte nem is találkoztatok.
Biztosan hiányzik már neked is. Aztán, ha döntöttél, én itt
leszek.
- Köszönöm, SeHunnie - öleltem meg
hálásan, ő pedig a nyakamba temette az arcát.
- Nincs mit, most viszont menj órára,
mert az angol tanárnőd így is pikkel rád - húzódott el tőlem,
miközben nevetett.
Miután elindultam az emeletre, ő
pedig bement a terembe, elhatároztam, hogy mit fogok tenni. Tényleg
beszélnem kellett Kris-el. Csak akkor tudok választ adni SeHunnak,
ha mindent tisztázok Kris-el. Nem tehetem meg, hogy nem foglalkozok
vele, elvégre, ő már kétszer megcsókolt, de soha nem mertem tőle
megkérdezni, hogy miért. Azt hiszem, sokkal magabiztosabb lettem a
két hét alatt. Úgyhogy most elég bátornak éreztem magam ehhez a kérdéshez.
***
Amint elkezdődött az ebédszünet,
Kris keresésére indultam. Már nem nagyon emlékeztem rá, hogy hol
fogom ilyenkor megtalálni, de reménykedtem benne, hogy az
osztályterme körül. Amint megpillantottam, a kezdeti
magabiztosságom úgy párolgott el, mintha Kris lénye kiszívta
volna belőlem. Újra úgy dadogtam előtte, mint régen, ami
hihetetlenül zavart, ráadásul el is pirultam. Wu Yi Fan, miért
csinálod ezt velem? Megkértem, hogy menjünk fel a tetőre, ahol
végül erőt vettem magamon, a szemébe néztem, aztán megkérdeztem
azt, amire a leginkább kíváncsi voltam.
De amilyen választ kaptam, arra
egyáltalán nem számítottam...
(Haha, na, számítottak ezekre? Fogadok, hogy egyáltalán nem ilyennek képzeltétek SeHunt, ugye? Hogy tetszett végül? És Tao? Eléggé megváltozott, ugye? Szerintetek ez jó vagy rossz? Gondoltátok volna, hogy SeHun így rákérdez majd? Mit fog válaszolni a panda? És vajon mit mondhatott neki Kris, amire nem számított? Érthető már, hogy miért kérdezte meg egyáltalán? ;D
Kehh, tudom, hogy megint gonosz vagyok, de még mindig csak azt tudom mondani, hogy ilyen fejezetek és fejezet végeket muszáj írnom. ^^"
Nem is tudok most mit írni, de nagyon-nagyon kíváncsi vagyok most a véleményetekre, úgyhogy várom őket, mind ide, mind Facebook-ra~ *Q*
Ui: Itt lenne a BaekYeol: http://saruwatiletty.blogspot.hu/2014/02/kyungsoo-tudta-baekyeol-os-18.html
De előbb ide kérek véleményt, csak aztán szabad elolvasni, és azt is véleményezni~ :$
Chuu~ ^^)
Szia! ^-^
VálaszTörlésNos, akármennyire megakarlak ölni a fejezet vége miatt ettől függetlenül eddig ez a kedvenc részem. Hol fogtam a fejem, hogy kyaah milyen édesek, hol meg meglepődtem a dolgokon. Viszont kezdem az elején ^-^
Pici pandánk talán kezd felnőni :3. A csók részénél valamilyen szinten meglepődtem, mert ilyesmire számítottam, de sokkal jobb lett, mint amit elképzeltem *w*. Komolyan imádom az ilyen részeket :3.
Sehunaa meg valami eszméletlen cuki volt. Eddig is imádtam ezt az embert, de kezdem egyre inkább megkedvelni (a ficc is rátett egy lapáttal). Tetszik, ahogy a történetben Taóval bánik és cuki párost alkotnának, mert mindkettő az. Ettől függetlenül maradok TaoRis párti xD. Viszont nem számítottam arra, hogy ilyen hirtelen és így fogja megkérdezni, hogy lesz e Tao a barátja.
Kifejezetten tetszett, hogy a pici pandánknak eszébe jutott Kris, és azután válaszol a kérdésre. Valahogy még mindig sajnálom a sárkányunkat, mert nem tudhatja azt, amit mi már valamennyire kapiskálunk (valamennyire :'D lehet annyira, mint ő maga). Rettentően kíváncsi vagyok, mit is válaszolt Taónak. Ugye végre bevallotta neki, hogy mit érezz? *w* Na légysziiiiiiiiiii *w*. Ideje lenne már összejönniük nekik. Viszont, ha Kris is bevallotta, hogy szerelmes a pandába és Sehun is.... Ismét választania kell köztük, ami nem egy könnyű menet lesz. Kyaa >-< nem lennék Taozi helyében az tuti :'D.
Ismét izgalom dús fejezetet hoztál össze, tartva az adrenalin szintemet :3. Az elejétől kezdve figyelem a történetet és hihetetlen mennyire jól vezeted a cselekmény szálat és, hogy mindig tudsz valami újat hozni a fanficbe.
Ennyi lettem volna ^-^. Várom a következő fejezetet és megyek olvasni a Baekyeolt *w*.
Chuu~~
Sziaa~ :3
TörlésKehh, tudom, hogy megint szemtelen voltam, de muszáj volt így abbahagynom. ^^" Mindenképpen Kris szemszögéből akarom leírni nektek a választ, csak hogy értésétek. :')
Nyah, pacsit, mert nekem is ez a kedvenc~ *Q*
Haha, igen, ez most egy olyan fejezet lett, ami pont erre a kettősségre fektetett hangsúlyt, örülök, ha átjött. ^^
Hú, most ezt az első mondatodat nem értem, de ha továbbiakra érted, akkor... Nos, egyszerűen csak élvezte. ;D Annak viszont nagyon örülök, ha tetszett a csók. *-* Szerettem volna leírni Tao szemszögéből is, hogy mit érzett, mert szerintem egy nagyon fontos momentum, hogy így érzett Kris-el kapcsolatban. :3 Lesz még ilyen rész, csak bírjátok kivárni... ;D
Nyúúú, boldog vagyok, ha tetszett SeHun~ *Q* Mondtam én, hogy nem fogjátok utálni. Nem tudom miért, de nekem nagyon tetszik a karaktere, egyszerűen imádtam írni! ^o^ Örülök, ha egy kicsit a fic miatt is jobban megkedvelted. :') Az pedig, hogy így viselkedik Taóval, azért van, mert szerelmes(?) belé. :3 Nos, a kérdését, direkt így terveztem. :D Igaz, hogy nem írtam le részletesebben a két hét eseményeit, de azért az mégiscsak ott volt. De örülök, ha meglepődtél~ ;D
Valójában, SeHun adta neki az ötletet, de azt biztosítom, hogy ha nem ő mondta volna neki, akkor magától is rájött volna, hogy sokkal több idő kellett volna, hogy erre magától rájöjjön. ;D Nos, igen, Wufan most nagyon nehéz helyzet került. ^^" Elhiszem, hogy sajnálod, de majd megtudod a következőből, hogy mit válaszolt Taónak~ ;D
Hú, örülök, hogy ezt mondod. :3 Tényleg próbálkozok izgalmas részeket összehozni, ami tény, hogy nem mindig sikerül, elvégre minden történetben vannak kissé unalmasabb, átvezető fejezetek. ^^ Jaj, ez pedig most annyira boldoggá tett~ *-* Ígérem, megtartom ezt a szokásomat, nem okozok csalódást! :3
Nagyon szépen köszönöm a véleményt~ *Q*
Chuu~ ^^ <3
Szia Unnie! Miért vagy ennyire gonosz?0w0 nagyon jó és már most nagyon kíváncsi vagyok!:) Csak így tovább chu~
VálaszTörlésAdél voltam :3
Sziaa~ :3
TörlésSajnálom, de ha nem lennék gonosz, akkor egy olyan ficet írnék, amit nem én álmodtam meg. :') Márpedig megfogadtam, hogy most valami egészen mást alkotok nektek. :3
Örülök, ha tetszik, valamint ha kíváncsi vagy. ;D
Köszönöm szépen, hogy írtál, aranyos vagy~ *Q* <3
Chuu~ ^^
Sziaa ^^
VálaszTörlésAjhh ez a rész, jaj hát végig vigyorogtam miközben olvastam :D
Szerintem jó, hogy Tao változik és egyre magabiztosabb lesz n.n
Örülök annak is, hogy barátai is vannak, igaz hogy ezekből kettőnek tetszik, de hát na..nincs mit tenni xD
Nem gondoltam volna, hogy Sehun csak így megkérdezi Taot, legyen a barátja o.o kíváncsi vagyok, mit válaszol rá, és főleg arra, hogy mit mond neki Kris? Naa arra nagyon is-bevallja vajon az érzéseit, vagy kiadja az útját? Nyilván látta ő is, hogy mennyire jóban lettek Sehunnal o.o Csak nehogy az legyen a vége, hogy szegény Tao két pad közt a földre esik-de remélem azért csak nem *o*
Nagyon tetszett a fejezet, nagyon de nagyon várom a folytatást!! :33
Sziaa~ ^^
TörlésJaj, örülök, ha vigyorogtál rajta, tényleg. :3
Kicsit most vicces, hogy máshol azt írták, nem olyan jó, hogy Tao változik, de most nagyon boldog vagyok, ha neked mégis tetszik. ^^ Szerintem is jó, egyébként, csak azért... *spoiler* ;D
Haha, bizony-bizony, kapós lett a drága~ xD
Oké, most már egyre kíváncsibb vagyok. :'D Akkor mégis hogy gondoltátok, vagy mit gondoltatok, mert már tényleg sokan írták nekem ezt. ^^"
Hm, annyit mondok, hogy valamit jól látsz, a folytatással kapcsolatban, viszont több dolgot egyáltalán nem. :3 Úgy örülök, mikor elkezdtek találgatni, annyira jó olvasni, viszont néha már csak vigyorgok kínomban, hogy milyen ördögi nőszemély vagyok. xD Komolyan, ha tudnátok, hogy mit forgatok a fejemben... :'D
De ne aggódj, ki fog derülni, hogy mit mond neki Kris, valamint Pantao válasza is, előbb-utóbb~ :3
Örülök, ha tetszett, folytatás jön szombaton. ^^
Köszönöm a véleményt~ *Q* <3
Chuu~ ^^
Ahhh, mindig kikészítenek ezek a befejezések, lehetetlen megszokni. De már alig várom a kövi részt, mert halvány lilám sincs, hogy mit fog neki mondani Kris. Vajon elmondja az igazat vagy kegyes hazugságba akarja taszítani a kis pandánkat? SeHunt meg, nem, nem ilyennek képzeltem, ezt eltaláltad...De hiper aranyos lett, szóval mindegy xD Ahogy elképzeltem, mikor azt kéri, hogy ölelje vagy puszilja meg Tao, hát elfolytam. Tao pedig tényleg változozz egy kicsit, mindig meg tud lepni a hirtelen kirohanásaival, de ez nem rossz. Mondjuk előbb tudtam volna elképzelni, hogy SeHun beveri annak az idiótának a pofáját, mint Tao, de ez így meglepőbb volt. Azon viszont nem lepődtem meg, hogy ilyen nyíltan rákérdezett, valahogy illett a személyiségéhez ^^ Bár arra igencsak kíváncsi leszek, hogy mi lesz ez után, mert nagyon sok függ Kris válaszától és Tao érzéseitől és SeHuntól is. Nem tudom SeHun helyében lettem volna-e ilyen lovagias, hogy azt mondom menj vissza hozzá megbeszélni a dolgokat. Biztos ő is látta milyen a kapcsolat köztük, nem hülye. Nagyon tisztességesen játszott.
VálaszTörlésNa, alig várom mit alkotsz a következőben ^^
Hú, pedig azt hittem, hogy te vagy ez egyetlen ember, aki nem akar megölni miatta. :D Nos, ezek szerint tévedtem~ ^^
TörlésÓ, ne aggódj, ki fog derülni, hogy mit mond Kris, egyetlen árva morzsát sem hintek most el róla, szóval még csak nem is válaszolok ezzel kapcsolatban! ;D
Látod? MONDTAM ÉN! :3 Oké, még nem írtad, hogy szereted, de ami késik, nem múlik. :'D Oké, talán így már nem fogod, de azt hiszem, tudni fogom én azt~ ;D Hű, viszont ilyen olvasni tőled, hogy hiper aranyos és elfolytál tőle... Azt hiszem, tényleg jó munkát végeztem. :3
Örülök, ha ezt gondolod Taóról. ^^ Azzal, hogy bevert egyet a csávónak, csak azt akartam még egyértelműbbé tenni, hogy tényleg változott. Meg persze, azt is, hogy azért kezd kiállni magáért, valamint a barátjáért is. :3
SeHun egyébként nem az a típus, aki a tetlegességig elmenne. ^^ Ő tipikusan a szavak embere, azzal öl és bánt, nem a kezével stb. xD Hahh, viszont annak örülök, ha téged nem lepett meg a kérdése~ *Q* Igen, ezt nagyon jól látod, én is pont ezért írtam így, mert szintén úgy gondoltam, hogy ez így olyan sehunos. ^^
Hm... Valójában egyetlen személyen áll az egész dolog. ;D Ez pedig nem már, mint *SPOILER~* :') *mosoly*
Asdfghjklé, most nagyon-nagyon boldog vagyok~ *-* Azt gondoltam, hogy kedvelni fogod SeHunt, de hogy ilyen 360°-ot változott a véleményed, azt viszont már nem. :'D Viszont nagyon boldog vagyok, hogy ezt mondod. :') Jól látod, SeHun valóban tisztességes, és egyáltalán nem hülye. Óóó, de még mennyire, hogy nem~ ;D
...Azt hiszem, megyek és megírom a végrendeletem. :'D
Köszönöm a véleményt, feldobtad az estémet~ *Q* <3
Chuu~ ^^
Szia ^^ Gina vagyok. 3 nap alatt elolvastam az összes részt mivel nem rég találtam rá a blogodra. És esküszöm, hogy olyan jól írsz! *.*. Az érzések, helyszínek,a gondolatok MINDEN!!! A KEDVENCEM LETT EZ A YAOI!!! Alig várom a következő részt! És szerintem ennél jobbra nem is írhattad volna! Minden olyan jól történik!!! :33 Már nagyon kíváncsi vagyok a következő részben, hogy Kris mit mondd nekii!!! Talán bevalja hogy meleg? Vagy hogy szerelmes belé? Bármi megtörténhet!!! Wááá ~ Tiszta izgatott lettem!! SIESS :3333 Öröm volt olvasni eddig is. Köszönöm az "élményeket" ^0^!
VálaszTörlésSzia Gina~ :3
TörlésJaj, elmondani sem tudom, hogy mennyire örülök, ha még így, egyben is tetszett a fic. ^^ Nagyon jó új neveket is látni, nem gondoltam volna soha, hogy ennyire elnyeri majd a tetszéseteket a fic~ :3
Nyú, nagyon-nagyon aranyos vagy, KÖSZÖNÖM SZÉPEN! :') <3 Nekem már az is bőven elég, ha olvasod és nyomot hagysz magad után, de ha a kedvenced lett a fic... Az már nekem leírhatatlan boldogságot okoz. ^o^
Ne aggódj, az ki fog derülni, hogy mit válaszol neki Kris, pontosan azért akartam, hogy az ő szemszögéből írjam, mert úgy kevésbé lesz érthetetlen. ^^ Sajnos a kérdéseidre nem adhatok választ, de úgyis meglátod. ;D
Sietek a következővel, szombaton hozom~ :3
Ugyan, nekem volt öröm olvasni a véleményedet, remélem, megtartod a jó szokásod a jövőben is, és írsz még nekem. :')
Én köszönöm neked~ *Q* <3
Chuu~ ^^
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésSziaa~ :3
TörlésNyuh, örülök, ha imádtad. ;D Mindenképpen le akartam írni a pandánk szemszögéből is, hiszen hatalmas jelentősége van annak, hogy mondjuk ki szépen: beindult Kris-re. :3 Elég sok szerepe lesz ennek a továbbiakban, de inkább befogtam a számat. ^^" Ha pedig belegondolsz, így van ez a valóságban is, az emberek az Istennek sem vallanák be a másiknak, hogy élvezték, inkább, ahogy te is írtad, kerülgetik egymást. Ez tény, aki pedig nem ért velem egyet, az... Az nem ért. xD
Hm, biztos voltam benne, hogy lesz valaki, aki SeHunt továbbra sem fogja kedvelni, de nem éppen rád gondoltam volna. :3 Egyébként megértem a nézőpontodat, annak mégis örülök, hogy azért megláttad benne, hogy nagyon rendes és túúúúl szexi. :D Az már más téma, hogy ez Taónak mennyire tetszik... :3
Hahaha, sajnálom, nem fogok rá válaszolni~ :'D Majd a későbbiekben írok neked valamit, mert nagyon ki akar belőlem jönni, de majd lentebb még. ^^
Még mindig kussolok, pedig már nehezen bírom~ ><
Wahh, oké, a következőben~ *Q*
Hú, ezen a bekezdéseden hogy is mondjam, hogy ne legyen félreérthető... Nos, megértettem, talán így a legegyszerűbb leírnom. :3 De írok még mellé, amiket akartam. ^^ Ha megfigyelted, direkt beleírtam, hogy Kris mellett teljesen máshogy viselkedett, mint SeHun mellett. :3 Úgy értem, még ő maga is megjegyezte, hogy Kris mellett megint milyen dadogós lett és még el is pirult. SeHun mellett ilyen nem volt, úgy érezte, hogy magabiztosabb lett. Nos, ebből kifolyólag csak annyit mondhatok még, hogy Tao még valójában mindig ugyan olyan, mint kezdetben: naiv és könnyen befolyásolható. Kris-t sokkal hamarabb "megszerette", mint SeHunt, számára tényleg nagyon fontos, viszont SeHun volt az, akihez már az első pillanatban vonzódni kezdett. Talán úgy tűnhet, ezt már letisztázta magában, egyáltalán nincs így. ;D Össze van zavarodva, jelenleg Kris elől menekül, pont amiatt, mert nem akarja, hogy ezt tudja, viszont SeHun meg olyan szinten beleivódott a mindennapjaiba, hogy egyértelmű, hogy fontossá vált számára. :') Tudod, ez olyan, hogy ha egy barátnőddel összeveszel, aztán egy hétig haragban vagytok, addig a másik barátnőddel beszélsz, akkor utána őt közelebb érzed magadhoz. Hű, ez most lehet, hogy teljesen értelmetlen volt, de csak ehhez tudnám hasonlítani. ^^ Meg azért, azt vegyük figyelembe, hogy Kris volt az első, aki elindította benne a változást... ;)
Egyébként nagyon jó észrevétel. :3 Ne aggódj, ezt direkt csináltam így, lesz még értelme (remélhetőleg), hogy így írtam. ^^
Boldog vagyok, ha tetszett~ *w* Haha, megértem, nem lehet mindenkinek kedvence. :D Ó, a kis SeHuna fog még bonyodalmat okozni, de az már más tészta lesz... Most majd máson lesz a hangsúly~ *ördögi mosoly*
Ugyan, én köszönöm, hogy így kifejtetted a gondolataidat, ha összezavartalak, elnézést, most tényleg nem szándékos volt, csak őstehetség vagyok benne. :D Ha pedig nem, akkor örülök, remélem, valamennyire érthető volt. ^^
Szombaton jön a folytatás~ :3
Chuu~ ^^ <3
Szia :D
VálaszTörlésJómagam is megérkeztem, ahogy ígértem :D Csak próbáltam összeszedni a gondolataimat, de meglátjuk, hogy mennyire sikerült x)
Sehun... nos, másnak hittem. :D Arra sem számítottam, hogy ilyen nyíltan ki fogja mondani a dolgokat. Tao, ahogy olvastam egyáltalán nem lepődött meg a kérdésén, hogy lenne-e a barátja... Kíváncsi vagyok, hogy végül mit fog válaszolni neki... Sehun amúgy meg jó hatással van Pandára, hogy így kinyílt a csipája :D De azt az aprócska ütést igazán megérdemelte :D De kár, hogy Sehuna leállította... Imádom, amikor sexy férfiak verekednek :D <3
Jun Hee is visszafogta magát, amint látom *w* Nos, nem tudom, hogy ezt ki hogyan éli meg, de én rettentően örülök neki :D Yehet, de gondolom ez látszik is :D Never mind. :D
Hm... a végére hagyom Krist, szóval az majd később :D Az is izgatja a fantáziámat, hogy Taóka szülei meddig fogják ezt jó szemmel nézni, hogy csak későn megy haza, ráadásul a jegyei is romlottak... Van egy olyan érzésem, hogy ennek hamarosan meglesz a böjtje TwT
Na és akkor... *papapapampapaaaam* *<-- ez valami hangeffekt lett volna :'D) Kurisu. Akasbckjhdc, mi lehet a válasza? Pont itt abbahagyni? D__O Jaj. Arra kíváncsi lennék azért, hogyha Sehun nem kérdez rá, hogy jöjjenek össze... akkor is elment volna beszélni Yifivel?
Köszönöm, hogy olvashattam ^w^ Kíváncsian várom a folytatást ^w^
Puszika~ <3 *w*
Sziaa~ :3
TörlésLátom, Drága, örülök, hogy itt vagy. ^^ Ne aggódj, jól összeszedted a gondolataidat, értettem mindent. :D
Haha, örülök, ha másnak hitted. ;D Direkt írtam ilyennek, tudtam, hogy ha egy magabiztos, szexi, titokzatos valakinek állítom be, akiről Kris-nek (és másnak is) az a véleménye, hogy egy idegesítő kis ficsúr, akkor utálni fogjátok. :D Éppen ezért - bár eredetileg is ilyennek terveztem, mint a mostani fejezetben - meg akartam mutatni a másik énjét is, ami valójában egy nagyon aranyos személyiség. :3
Óh, pedig szerintem várható volt tőle, de akkor neked így még nagyobb meglepetést okozott a kérdése. ;D Tao pedig meglepődött, de azt hiszem, írtam, hogy számított rá (Ugye? OwO), elvégre érezte ő is, hogy ez több, mint barátság. ^^ Haha, kiderül majd minden, előbb-utóbb, de addig még csavargatom a szálakat~ :3
Óh, nem akartam én, hogy szétverje a csávó, azzal pedig, hogy SeHun egyetlen pillantásával leállította, csak azt akartam megmutatni, hogy tényleg közel kerültek egymáshoz, valamint azt, hogy nem csak Kris felé mutatta a hideg, kissé lekezelő, közömbös énjét. :3 Viszont annak örülök, ha szerinted jó hatással van rá~ *w*
Jun Hee... Kehh, pedig már azt hittem, mindenki elfelejtette. :D Pedig egyáltalán nem, ígértem, hogy nagy szerepe lesz, szóval fog még ő szerepelni. :3 Egyébként igen, látszik, de ne örülj ennyire... Majd annak, hogy megint képben van~ ^w^
Taóka szüleit egyelőre hanyagolnám, de direkt azért említettem őket, mert egyszer tényleg lesz velük valami. ;D Csak még nem most, egyelőre vannak ettől fontosabb dolgok is, ráadásul akkor fog jönni, mikor... Muhaha~ :"3
Kris-nek a válaszát megtudjátok a következő fejezetben, amit ő magam fog kimondani. ^^ Bezony, pont itt, mert mindenképpen Kris POV-ból akarom, hogy olvassátok a válaszát. :3
Az utolsó kérdésedre nem fogok választ adni, pont azért, mert valamilyen formában lesz még erről szó. ^^
Folytatás szombaton jön. :"3
Én köszönöm, hogy írtál, saranghae~ *Q* <3
Kissu~ ^^