19. fejezet

(Sziasztok~ :3

Hű, megmondom őszintén, nekem ezidáig a kedvenc fejezetem~ *Q* Szerintem ti nem így lesztek vele, de majd meglátjátok. :3 Ahogy ígértem, végre kiderül, hogy mit is akar SeHun Taótól. :3

Jó olvasást! ^^

Ui.: A BaekYeol-t alul megtaláljátok, de előbb tessék ezt olvasni~ ;D)

19. fejezet

Tao POV

Nem mondhattam azt, hogy Kris-nek nincs igaza. Valahol mélyen tisztában voltam azzal, hogy igaza van, de valahogy mégis fájtak a szavai. Nem akartam vele összeveszni ismét. Még csak most békültünk ki, erre ismét itt voltunk. De legalább most ölelt és vigasztalt. Ez most többet jelentett bárminél. Hiányzott már, hogy végre a közelében legyek, nagyon is. Az utóbbi időben úgy is eltávolodtam tőle, úgyhogy ezt most szerettem volna bepótolni. Ekkor éreztem meg Kris fejét is a vállamnál, ami egy apró mosolyt csalt az arcomra. Mély lélegzetet vett, aztán hirtelen eltávolodott.

Mikor felemelte a fejemet az államnál fogva, teljesen meg voltam lepődve. Végül ő csak rám mosolygott, közben pedig letörölte a könnyeimet, de olyan gyengéden csinálta, hogy muszáj voltam rajta elmosolyodni. Aztán a következő pillanatban már csak a puha, meleg ajkait éreztem a sajátomon. Annyira meglepett ez a lépése, hogy azonnal feszült lettem, de mikor Kris oldalra billentette a fejemet, és elmélyítette a csókot, felsóhajtottam az ismerős érzésre, így nem ellenkeztem többet.

Az első csókunkra ez egyáltalán nem hasonlított. Kris most kemény volt, tolakodó és... Hihetetlen szenvedélyes. Ami meglepett, de próbáltam nem foglalkozni azzal, hogy már megint csókolózunk, én pedig élvezem. Talán sokkal jobban, mint először. Olyan érzéseket indított el bennem, amikre gondolni sem mertem. A gyomromban össze-vissza repkedtek a pillangók, a lábaim megremegtek, de legalább visszacsókoltam. Ezt pedig Kris talán bátorításnak vette, egyetlen határozott lépéssel a falhoz nyomott, aztán megéreztem a nyelvét a számban.

Mikor egyik keze végigsimított a derekamon, hozzányomtam magam. Fogalmam sincs, miért, de... Minél közelebb akartam hozzá kerülni, szerettem volna, ha megérint, de úgy, mint ahogy eddig senki sem. Vágytam rá, csakis rá, nem pedig másra. Mikor hideg keze bekúszott a pólóm alá, és cirógatni kezdte a gerincemet, azonnal a hajába túrtam, majd még közelebb vontam magamhoz. Nem gondolkodtam, csak azt tettem, amit a testem és az elmém akart. Mert abban a pillanatban mindennél jobban akartam Kris-t, bármennyire is hihetetlennek tűnt eddig.

Amikor elvált tőlem, azonnal a szemébe néztem. Annyi minden volt benne, hogy szinte ki sem tudtam olvasni belőle semmit, de az biztos, hogy úgy csillogott, mint eddig soha. Pár pillanatig bámult rám, addig hevesen kapkodtam a levegőt, aztán újra megcsókolt. Ezúttal viszont gyengéd volt, óvatos, ami nagyon jól esett az előbbi vad csók után. Azonnal viszonoztam a gesztust, de ez nem tartott sokáig, ismét elhúzódott tőlem, mire kiszakadt belőlem egy csalódott kis hang. Nem akartam, hogy vége legyen!

Ellépett tőlem, mire nekem meg kellett támaszkodom a falban, nehogy összeessek. Kérdőn bámultam utána, fogalmam sem volt, hogy ez most mi volt. Azt mondta, felejtsem el... És hogy sajnálja? Ezt mégis hogyan tudnám elfelejteni? Hogyan lennék képes csak úgy szemet hunyni a tény felett, hogy én valójában akartam őt? Miért kért tőlem ilyesmit? Talán ő... Megbánta? Annyi kérdés fogalmazódott meg bennem pár pillanat alatt, hogy lecsúsztam a fal tövébe, felhúztam a térdemet, aztán ráhajtottam a fejemet.

Ezúttal nem sírtam. Nem akartam, így is gyenge voltam, ráadásul eleget bőgtem ma már. Ugyan nagyon fájt, hogy Kris csak úgy itt hagyott, ráadásul ezekkel a szavakkal, de... Nem értettem. Valójában már fogalmam sem volt arról, hogy mi történik körülöttem. Egyik pillanatban SeHun... Ó, a francba, SeHun! Azt mondtam neki, egy perc és megyek vissza hozzá. Gyorsan felpattantam a földről, letöröltem az arcomat, kicsit megigazítottam a hajamat és a felsőmet, aztán rohantam vissza az osztálytermem elé, ahol mondtam, hogy várjon meg.

Mikor oda értem, megláttam, hogy a padlón ül, aztán amint meghallhatta, hogy jövök, felnézett rám, közben beletúrt a hajába. Kissé elmosolyodott, mire a szívem ismét gyors ütemben kezdett verni. Mi-a-franc? Hogyan lehetséges ez? Csak bámultam SeHunra, aki végül feltápászkodott a földről, majd kissé aggódva lépett elém. Megcsapott az illata, mire zavartan néztem másfelé.

- Minden rendben? - fogta meg a kezemet, mire a szemébe néztem.

- Igen, azt hiszem - bólintottam kissé bizonytalanul. - Sajnálom, hogy eddig elvoltam, csak...

- Nem baj, így legalább átgondoltam pár dolgot - mosolyodott el. - Sétáljunk egyet?

- I-igen - mosolyodtam el kissé, aztán elindultunk a kijárat felé.

Szerencsére már lassan március volt, így az idő nem volt olyan hűvös. A levegő már nem volt csípős, inkább már az eső illata terjengett, mintsem a hóé. Szerettem a tavaszt, végre nem kellett nagykabátba járni, sem sapkában, bár szerettem ezeket a kiegészítőket, mégis kényelmesebb volt egy póló és egy bőrdzseki. Ahogy így sétáltunk egymás mellett, csendben, kissé kínosnak éreztem. Mondani akartam valamit, bármit, vagy csak rákérdezni, hogy miről akart beszélni, de jelenleg mindenhol járt a fejem, csak itt nem.

Mindenről Kris jutott eszembe. A sétáról, a boltokról, a parkról, egyszerűen bárhová néztem, ő volt a fejemben. De jelen pillanatban nem akartam rá gondolni. Bármennyire is élveztem azt a csókot, nem adhattam neki nagyobb hangsúlyt. Kris nem meleg, világosan megmondta nekem, szóval nem is szabad ilyenekre gondolnom, még akkor sem, ha már kétszer csókolóztunk. Elvégre, én sem vagyok meleg... Csak vonzódom SeHun-hoz... Ugye?

- Tao - szólított meg, mire kíváncsian felé kaptam a fejemet. - Miért rohantál el a múltkor?

- Hát... Én csak... - kezdtem bele a hebegésbe. - Valójában megijedtem.

- Miért, ennyire ijesztő lennék? - nevetett fel, ami nagyon aranyos volt.

- Nem, dehogy, éppen ellenkezőleg - ráztam a fejemet, de csak aztán esett le, hogy mi is csúszott ki a számon.

- Éppen ellenkezőleg? - billentette oldalra a fejét, majd kíváncsian nézett a szemembe. - Hogy érted?

- Te... - hajtottam le a fejemet elpirulva. - Te nagyon helyes vagy, nem ijesztő - motyogtam halkan.

- Valóban? - torpant meg SeHun, aztán megfogta a kezemet, mire kérdőn a szemébe néztem. - Akkor elárulom, hogy te is nagyon helyes vagy, Pantao.

Csak döbbenten néztem rá, miközben ő csak megszorította a kezemet, aztán elmosolyodott és tovább indult. Elképedve mentem utána. Soha, senki nem mondott még nekem ilyet, és még csak nem is gondoltam volna, hogy SeHun fogja. Pont ő, aki annyira tökéletes, hogy... Hogy labdába sem rúghat mellette senki? Valahogy mégis jól esett a dicsérete, így mosolyogva szaladtam utána, hogy beérjem.

- Miről akartál velem beszélni? - kérdeztem tőle mosolyogva, mire vetett rám egy gyors pillantást, aztán sóhajtott egyet.

- Tudod, mikor legelőször megláttalak, ott, a fagyizóban, azonnal tudtam, hogy különleges vagy - kezdett bele, mire nekem leesett az állam. - Láttalak azzal a lánnyal és féltékeny lettem rá. Aztán mikor majdnem megcsókolt, szerencsére pont időben vett észre, hogy bámulom őt, így nem történt meg. Utána tudod a sztorit. De amit akkor mondtam, tényleg úgy van, Tao. Szeretnélek jobban megismerni, persze, csak engeded.

Aznap délután gyökeresen megváltozott az életemen, ennek az elindítója pedig Oh SeHun volt.

***

Két hét telt el azóta, hogy SeHun azt mondta, jobban meg szeretne ismerni. Valamint, amióta nem beszéltem Kris-el. Ugyan néha láttam a suliban, de olyankor vagy ő fordult vissza a másik irányba, vagy pedig én. Fájt, hogy ezt csináltuk, de végül is, megértem őt. Biztosan megbánta, hogy egyáltalán szóba állt velem, emiatt pedig nem hibáztathatom őt. Hiányzott, és még most is, de nem mernék a szemébe nézni. Főleg a történtek után...

Viszont azóta SeHunnal tényleg jobban megismertük egymást, mondhatni, legjobb barátokká váltunk, valamiért mégis egy kicsit többnek éreztem. Betartotta az ígéretét, tényleg igyekezett minél többet kihúzni belőlem, mégis kedves volt velem és figyelt rám. Nem gondoltam volna róla, hogy van egy nagyon gyerekes oldala is, ami nagyon aranyos volt. Olyankor mindig hyung-nak hív és aegyo-zik nekem, hogy öleljem vagy pusziljam meg. Ugyan néha meglepődtem rajta, de nem tudtam neki ellenállni. Igaz, hogy legtöbbször még mindig ugyan olyan volt, mint a legelején, amilyennek megismertem. Mégis örültem, hogy láthattam ezt az oldalát is.

Egyébként osztálytársak lettünk, kiderült, hogy ő is most költözött ide Kínába, mint Jun Hee. Csak ő egyedül jött, mert a szülei kitagadták otthonról, de arról nem esett szó, hogy mégis miért, én pedig nem akartam róla kérdezni. Ha pedig már Jun Hee-nál tartottunk, ő mostanában nagyon furcsa volt. Sokkal kevesebbet beszéltünk, mióta SeHun állandóan körülöttem legyeskedett, de néha, mikor ő kínaira, mi pedig angolra mentünk, beszéltünk párszor. De nem úgy viselkedett, mint eddig. Elkaptam néha a pillantásait, mikor SeHun keze a pad alatt a combomat simogatta, vagy éppen a fülembe suttogott valamit.

Elmélkedésemből a csengő hangja zökkentett ki, aminek nagyon megörültem. Az utóbbi időben eléggé lerontottam a jegyeimet, ez pedig a tanároknak is feltűnt. Az angoltanárnő ki is hívott beszélgetni, kérdezgetett, de nem mondtam neki semmit. Egyszerűen csak már nem érdekelt annyira a dolog, mint előtte. Sokkal szívesebben töltöttem a szabadidőmet SeHunnal, mint a könyvek felett. Otthon eddig nem szóltak érte, anyám valami oknál fogva rám sem hederített, mikor csak este kilencre értem haza.

- Milyen óránk lesz? - nézett rám SeHun, miközben a könyveit pakolta el.

- Nekem angol, neked kínai - biggyesztettem le az ajkaimat, mert külön kellett válnunk.

- Yah, ne csináld ezt, így túl aranyos vagy - lépett hozzám közel, majd egy puszit nyomott az arcomra. - Ne aggódj, utána úgy is együtt leszünk.

- Szerencsére - mosolyodtam el, majd figyelni kezdtem, ahogy kiveszi a kínai könyvét a táskájából, és fellapozza.

- Pantao, tudnál nekem segíteni? - nézett fel rám bociszemekkel, mire elmosolyodtam.

- Mit nem értesz? - ültem le mellé, szorosan, egyik kezemet automatikusan a combjára téve.

- Hát... - húzta el a szót, majd végignézett az oldalon. - Úgy az egészet.

Mielőtt bármit mondhattam volna, az egyik osztálytársunk a padunk elé lépett, majd gúnyosan elmosolyodott. Én összezavarodva, míg SeHunnak úgy hervadt le az arcáról az eddig aranyos arckifejezése, mintha ott sem lett volna, helyette teljesen higgadtan, mégis veszélyesen sötét ábrázattal bámulta a kigyúrt srácot. Nem tudtam, hogy mit akart tőlünk, ám ekkor két kezével rátámaszkodott a padra, úgy bámult a képünkbe. Ugyan nagyon irritált, mégsem léptem semmit.

- Eddig nem akartam szólni, de mostanában nagyon sokat buziskodtok együtt - fintorodott el. - Ha még egyszer meglátok egyetlen egy félreérthető pillantást, megyek, és szólok az igazgatónak. Nem fogom bámulni, ahogy ti, szarházi kis buzik nyaljátok egymást, mert...

Ebben a pillanatban felpattantam a padból, majd bevertem egyet a pasinak, teljes erőmből. Erre ő úgy vágódott el a padlón, mint egy darab fa. Ideges voltam, pedig nem akartam megütni, de kiprovokálta magának. Már indultam volna felé ismét, mikor SeHun elém állt, mélyen a szemembe nézett, ezzel azt üzente, hogy nyugodjak meg, ami sikerült is. A kezdeti feszültség úgy szállt el belőlem, mintha nem is lett volna. SeHun ott állt előttem, aztán már csak a hangját hallottam.

- Semmi közöd hozzá, hogy mit csinálunk együtt - szólalt meg mély, fenyegető hangon. - Ha ennyire nem bírod elviselni, menj el egy másik iskolába, azt csinálsz, amit akarsz. Remélem, jó lecke volt ez mára, és szerencséd, hogy leállítottam Taót, de biztos lehetsz benne, hogy legközelebb ilyen nem lesz.

Miután elmondta a monológját, felkapta a táskáját, megfogta a kezem és kihúzott az osztályból, egyenesen a földön üldögélő, vérző szájú osztálytársunk mellett. Ahogy figyeltem SeHun hátát, nagyon büszke voltam rá. Örültem neki, hogy tényleg leállított, de azt hiszem, megérdemelte a srác. Nem mondhat ránk ilyen szavakat, hiszen nem vagyunk olyanok, mi csak legjobb barátok vagyunk, ennyi. Ugyan kicsit tényleg több, de még nem jelenti azt, hogy buzik.

- Pantao, én sajnálom, ne... - kezdett bele Hunnie, de félbeszakítottam.

- Nem, nem kell bocsánatot kérned - mosolyodtam rá. - Nem történt semmi.

- Rendben - bólintott egyet, aztán elmosolyodott. - Nem fáj a kezed?

- Semmi baja - legyintettem, de ő azért megnézte, és mikor tényleg nem látott rajta semmit, egy puszit nyomott rá.

Elmosolyodtam, ahogy a szemembe nézett. Nagyon szerettem SeHunt. Tényleg, két hét alatt annyira megismert és közel került hozzám, mint talán Kris sem. Kicsit undorítónak tartottam magam, hogy szinte felé sem néztem, de gondoltam, biztosan elvan a barátaival, engem meg úgysem akar látni. SeHun amúgy is kitörölt mindent a fejemből, ha vele voltam, akkor csak ő számított, senki más. Fontos volt számomra, nagyon is. Mikor SeHun már feltűnően sokáig bámult, megböktem az arcát, mire aranyosan elpirult.

Tényleg nem gondoltam volna róla, hogy valójában ennyire aranyos személyisége van, mikor legelőször olyan magabiztosnak tűnt. Ugyan van egy olyan oldala is, de azt hiszem, azt csak mások, az idegenek felé mutatja, a valódi oldala pedig ez. Én pedig nagyon boldog voltam, hogy megismerhettem és a barátomnak tudhatom őt.

- Tao, szeretnék kérdezni valamit - mosolyodott el kissé.

- Nyugodtan - viszonoztam a gesztust, mire ő kicsit közelebb lépett hozzám.

- Tudod, hogy már az elején sem voltál közömbös számomra... - suttogta. - De ezalatt a két hét alatt megismertelek, és rájöttem, hogy nagyon kedvellek. Szóval... - sóhajtott egy nagyot, aztán a szemembe nézett. - Huang Zi Tao, lennél a barátom?

Erre nem tudtam mit mondani neki. Csak pislogtam rá, eltátottam a számat és hápogtam. Teljesen meglepett a kérdése, de nem mondhatom azt, hogy nem számítottam rá. Mégis, ilyen nyíltan, ilyen egyszerűen megkérdezte... Azt hiszem, ezért is szerettem SeHunt ennyire. Mindig őszinte, soha nem hazudott még nekem, és ha valamit mondani akart, azt ki is mondta. Nagyon nyílt, barátságos, aranyos és őszinte. Én pedig szerettem... De mégsem tudtam neki igent mondani.

- S-SeHun... - kezdtem bele, mire ő csak elmosolyodott.

- Ne aggódj, nem kell válaszolnod egyből - simított végig az arcomon. - Gondold át nyugodtan, valamint igazán beszélhetnél a szöszi haveroddal is, mert amint láttam, az utóbbi két hétben szinte nem is találkoztatok. Biztosan hiányzik már neked is. Aztán, ha döntöttél, én itt leszek.

- Köszönöm, SeHunnie - öleltem meg hálásan, ő pedig a nyakamba temette az arcát.

- Nincs mit, most viszont menj órára, mert az angol tanárnőd így is pikkel rád - húzódott el tőlem, miközben nevetett.

Miután elindultam az emeletre, ő pedig bement a terembe, elhatároztam, hogy mit fogok tenni. Tényleg beszélnem kellett Kris-el. Csak akkor tudok választ adni SeHunnak, ha mindent tisztázok Kris-el. Nem tehetem meg, hogy nem foglalkozok vele, elvégre, ő már kétszer megcsókolt, de soha nem mertem tőle megkérdezni, hogy miért. Azt hiszem, sokkal magabiztosabb lettem a két hét alatt. Úgyhogy most elég bátornak éreztem magam ehhez a kérdéshez.

***

Amint elkezdődött az ebédszünet, Kris keresésére indultam. Már nem nagyon emlékeztem rá, hogy hol fogom ilyenkor megtalálni, de reménykedtem benne, hogy az osztályterme körül. Amint megpillantottam, a kezdeti magabiztosságom úgy párolgott el, mintha Kris lénye kiszívta volna belőlem. Újra úgy dadogtam előtte, mint régen, ami hihetetlenül zavart, ráadásul el is pirultam. Wu Yi Fan, miért csinálod ezt velem? Megkértem, hogy menjünk fel a tetőre, ahol végül erőt vettem magamon, a szemébe néztem, aztán megkérdeztem azt, amire a leginkább kíváncsi voltam.

De amilyen választ kaptam, arra egyáltalán nem számítottam...

(Haha, na, számítottak ezekre? Fogadok, hogy egyáltalán nem ilyennek képzeltétek SeHunt, ugye? Hogy tetszett végül? És Tao? Eléggé megváltozott, ugye? Szerintetek ez jó vagy rossz? Gondoltátok volna, hogy SeHun így rákérdez majd? Mit fog válaszolni a panda? És vajon mit mondhatott neki Kris, amire nem számított? Érthető már, hogy miért kérdezte meg egyáltalán? ;D

Kehh, tudom, hogy megint gonosz vagyok, de még mindig csak azt tudom mondani, hogy ilyen fejezetek és fejezet végeket muszáj írnom. ^^"

Nem is tudok most mit írni, de nagyon-nagyon kíváncsi vagyok most a véleményetekre, úgyhogy várom őket, mind ide, mind Facebook-ra~ *Q*

Ui: Itt lenne a BaekYeol: http://saruwatiletty.blogspot.hu/2014/02/kyungsoo-tudta-baekyeol-os-18.html

De előbb ide kérek véleményt, csak aztán szabad elolvasni, és azt is véleményezni~ :$

Chuu~ ^^)