27. fejezet

(Szép estét~ ^^

Tudom, megint későn jött a fejezet, DE ez most Rika hibája! ^^" Tudom, hogy nem ismeritek őt, de most van azon az úton, hogy EXO fan legyen, nekem meg legjobb barátnőm, persze, hogy érdekem. :D Szóval, azt mondta, nyugodtan fogjam rá. x3

Na, de a fejezetről csak annyit, hogy... Nos, szeretni fogjátok~ ;D Van ebben minden, KrisHan, TaoHun és persze elmaradhatatlan a TaoRis. :3

Jó olvasást~ ^^

Ui.: Boldog Szülinapot, Ai~ *-* <3)

27. fejezet

Tao POV

Megszűnt körülöttem minden. Azt hittem, abban a pillanatban elájulok, és ott halok meg. Nem hittem el... Pontosabban, nem akartam elhinni. Hiszen lehetetlen, hogy ők együtt legyenek! Kris soha nem mondta, hogy meleg lenne! Egy hete még nem is volt itt ez a srác! Egyáltalán, hogy került ide? Nem, képtelenség... Kris szerelme... Egyáltalán, miért fáj ennyire? Miért érzem azt, hogy már most utálom a babarcú srácot? Szinte viszket a tenyerem, hogy megüssem őt, amin nagyon meglepődtem. Tényleg alig akartam elhinni.

Úgy bámultam LuHanra, mintha minimum azt mondta volna, ő Isten, és eljött engem elvinni egy prófétának. Képtelen voltam felfogni. Hogyan lenne ez lehetséges? De LuHan elég meggyőző volt, főleg, hogy olyan durcásan és aranyosan nézett rá Yifanra, mint aki... Mint aki tényleg szerelmes. Nem tudtam levenni róla a szemem. Megfigyeltem minden egyes részletet rajta, és azon kezdtem el tanakodni, teljesen önkéntelenül, hogy mivel jobb ő, mint én. Bár, elég szembetűnő volt. Sokkal aranyosabb és lányosabb tőlem. Igen, bizonyára Kris esetei a lányosabb srácok... Várjunk csak...

Wu Yi fan MELEG?! Azonnal a szőkére kaptam a fejem, akinek a feje olyan totális megdöbbentséget mutatott, mint az enyém. Ha lehet, ennél is jobban meglepődtem. Éreztem, hogy az arcomból kifut minden vér, és már tényleg az ájulás szélén álltam. Meg is szédültem, de próbáltam tudomást sem venni róla. Lehetetlen... Nem lehetnek együtt. Egy hét alatt mégis hogyan jöhettek össze? Egyáltalán, hogy nem vettem észre? Mi a franc folyik itt? Istenem, Kris, mondj már valamit, mert megőrülök!

Percek teltek el így, kínos csendben. LuHan csak vigyorogva kapaszkodott bele Kris karjaiba, én pedig legszívesebben kirántottam volna a gyenge szorítása közül Yifant. Nem akartam, hogy hozzáérjen. Meglepődtem ezen az érzésen, eddig még soha nem tapasztaltam ilyet. Talán... Ez lenne a féltékenység? Ennyire... Rossz dolog? Ilyen gondolatokra késztet egy embert? Képes lennék egy másik embert ilyen mértékben megutálni, csak azért, mert... Mert hozzáért? Miért van ez? Én ezt nem akarom, de akárhányszor látom, LuHan hogyan pillant Kris-re, elfog ez az érzés. Féltékeny vagyok.

Kris továbbra is csendben maradt, ugyan olyan fejjel nézegette hol LuHant, hol pedig engem. Mintha hezitálna, bár neki sem lehet egyszerű bevallania nekem, hogy ez az igazság. Talán... Ezalatt az egy hét alatt, míg nem beszéltünk, megismerte ezt a srácot, és most összejöttek. Az én hibámból. Persze, miért is vártam másra? Én mondtam meg világosan Kris-nek, hogy ne keressen, és jobb lenne, ha kerülnénk egymást. Mégsem gondoltam volna, hogy ezalatt ő összejön majd egy sráccal, én pedig rájövök, hogy valójában szerelmes vagyok belé. Fájt, össze voltam zavarodva... Túl friss volt.

Mielőtt viszont tényleg elájulhattam volna az oxigénhiánytól, éreztem, hogy egy kéz kulcsolódik a derekamra, aztán egy ismerős illatot éreztem meg az orromban, de most valahogy nem tudtam mosolyogni miatta, inkább csak még idegesebb lettem. SeHun megfogta az állam, majd egyszerűen, ott, Kris és LuHan előtt, megcsókolt. Azt hittem, elégek szégyenemben, nem is tudtam viszonozni, annyira sokkos voltam, de azért egyik kezemmel megfogtam a karját, hogy legalább úgy tűnjön. SeHun meglepően sokáig húzta a csókot, vagy csak rá akart venni, hogy viszonozzam, de egyszerűen képtelen voltam rá.

Mikor elvált tőlem, mégis mosolygott. Csillogott a szeme, de az aggódást is felfedeztem benne. Szerettem őt... Csak Kris-t jobban.

- Jól vagy, Pantao? - nézett a szemembe, immár aggódva. - Nagyon sápadt vagy.

- Te lennél Oh SeHun? - hallottam meg LuHan hangját, mielőtt válaszolhattam volna.

SeHun ekkor megfordult, és láttam az arcán átsuhanni valamit. De csak egy pillanat volt, aztán ismét az a közöny ült ki az arcára, mint mindig, mikor idegenekkel beszélt. Láttam, hogy végigméri LuHant, de egyetlen csepp érzelmet sem lehetett leolvasni az arcáról. Hihetetlen boldog voltam, hogy nekem megmutatta az igazi valóját, és csakis szeretetet kaptam tőle. Nem tudtam volna elviselni, ha rám is így nézett volna. Valahogy ez a közömbös arca mégis más volt, mint mikor valaki mással beszélt. Nem értettem, de biztos csak az aggódás miatt.

- Igen - válaszolt végül. - Mit akarsz?

- Csak be szerettem volna mutatkozni - mosolyodott el. - Lu Han vagyok, nagyon örülök.

- Nem látod, hogy nem érek rá? - vonta fel a szemöldökét ellenségesen. - Mit mondtatok neki, amitől így le van sokkolva?

- Ó... - LuHan egy pillanatra meglepődött, de aztán ismét elmosolyodott, majd felnézett Kris-re, izgatottan. - Csak annyit, hogy együtt vagyunk.

SeHunon láttam, hogy összezavarodott. Egy pillanatra összehúzta a szemét, aztán felnézett Kris-re. Nem láttam semmit az arcán, de Yifan egyszerűen nem nézett SeHunra. Végig a földet pásztázta, mintha zavarban lenne, vagy valami ilyesmi. Nem értettem ezt az egészet. Még mindig, de jelen pillanatban Kris viselkedése volt a legfurcsább. Miért nem mondott valamit? Helyeselnie kellett volna, mosolyogni LuHanra, vagy valami ilyesmi. Mit művel akkor mégis?

- Csókoljátok meg egymást. - Azt hittem, menten meghalok, amint kimondta ezt a mondatot SeHun.

- Mi?! - lepődött meg egyszerre mind a kettő.

- Jól hallottátok - mosolyodott el ijesztően Hunnie. - Lássam!

- Miért akarod, hogy megcsókoljam? - nézett végül SeHunra Kris, idegesen.

- Nem hiszem el, hogy együtt vagytok - mondta teljesen őszintén párom. - Ha megcsókoljátok egymást, oké, de így...

A szívem majd' kiszakadt a helyéről. Sikítani akartam. Toporzékolni, hogy eszükbe se jusson. Fájt. Nem akartam látni, de mikor LuHan végül mosolyogva Kris-re nézett, tudtam, hogy meg fogják tenni. Bennem rekedt a levegő, mikor LuHan átkarolta Kris nyakát, majd lefelé kezdte húzni, hogy elérje a csodálatos ajkait. Belém égett a pillanat, mikor Kris utoljára a szemembe nézett, mintha ezzel is egy újabb tőrt szúrt volna a szívembe. Tenni akartam valamit. Közbeavatkozni, elrántani onnan LuHant, kiabálni, hogy fejezzék be, de egyszerűen képtelen voltam.

Aztán valahogy mégis csak sikerült. Mielőtt ténylegesen megcsókolhatták volna egymást, kitört belőlem egyetlen egy szó, olyan hangosan, hogy azt talán még az igazgató is meghallotta a harmadik emeleten: - NE!

Még éppen láttam, Kris milyen kétségbeesetten húzódik el LuHantól, majd pillant felém, de aztán minden elsötétült. Valószínűleg, tényleg elájultam.

***

Arra ébredtem fel, hogy valami nagyon hideg ért a homlokomhoz. Összeráncoltam a szemöldököm, és éreztem, hogy pocsékul vagyok. Rázott a hideg, mégis melegem volt. Hányingerrel küszködtem, és még a fejem is fájt. Nagyon lassan mégis kinyitottam a szemeimet, hogy megtudjam, mi ez a hideg a fejemen. Mikor oda akartam nyúlni, egyszerűen nem bírtam felemelni a kezemet. Kicsit bepánikoltam, főleg, hogy alig emlékeztem, mi történt velem. Amikor végre kitisztult a látásom, egy zöld falat pillantottam meg magammal szemben, de előtte egy függöny volt, elhúzva. Többre viszont nem volt időm, mert felém hajolt valaki, akit most a legkevésbé sem akartam látni.

- Jól érzed magad? - kérdezte Kris, majd aggódva bámult tovább.

- Nem - mondtam őszintén, és lassan kezdtem rájönni, hogy miért ájultam el.

- Sajnálom, Tao - nézett a szemembe, de fogalmam sem volt, hogy most mire érti.

- Mit? - kérdeztem vissza, ám ebben a pillanatban eluralkodott rajtam a hányinger.

Olyan gyorsan, ahogy csak tudtam, lekaptam a fejemről a hideg anyagot, majd oldalra fordultam, nem Kris felé, és kiadtam a gyomrom tartalmát, ami nem volt valami sok. Mégis hihetetlenül kínos volt az egész. A fehér csempét most az én hányásom dísztette, ami kicsit sem kellemes látványú, sem illatú. Elszégyelltem magam, nem is nagyon mertem visszanézni Kris-re, mert tudtam, csak az undort látnám a szemében. Ám ekkor a szőke keze a hátamra siklott, majd végigsimított rajta, ezzel mintha azt jelezte volna, hogy semmi baj nincsen.

Remegtek a kezeim, mikor óvatosan a szekrény széléhez nyúltam, majd kortyoltam jó párat az odakészített vízből. Egy kicsit jobban éreztem magam tőle, de az arcom még mindig égett, közben pedig nagyon gyenge is voltam. Elképzelni sem tudtam, hogy nézhettem ki, de jelenleg úgy éreztem magam, mint akin átment egy úthenger. Végül csak visszafeküdtem a hátamra, a rekeszizmom továbbra is dolgozott, de próbáltam tudomást sem venni róla. Nagyokat nyeltem, hogy eltüntessem a savas ízt, ami szerencsére sikerült is. Pár pillanatig még a fehér plafont bámultam, majd végül Kris-re néztem.

- Hol van SeHun? - Kris arca megfeszült, amint kimondtam a nevét.

- Dolgozatot írtak, így muszáj volt órára mennie, így én maradtam itt veled. - Valahogy a hangja már nem volt olyan kedves, mint előtte.

- Értem - bólintottam egy aprót, majd lehunytam a szemeimet. - Köszönöm, Kris.

- Nincs mit, bárki megtette volna - válaszolt, majd végigsimított a kézfejemen, ami túl jó érzés volt ahhoz, hogy elhúzzam.

- De te nem bárki vagy... - motyogtam halkan, remélve, hogy nem hallotta meg.

- Mit mondtál? - kérdezte, mire azonnal nyeltem egyet, majd megráztam a fejem.

- Semmit, nem fontos - néztem ismét rá. - Nem kellene szólni valakinek, hogy takarítsanak fel?

- Nem akarlak egyedül hagyni - nézett a szemembe, mire hatalmasat dobbant a szívem.

- Nem fogok elszökni - pirultam el. - Menj nyugodtan.

- De... - kezdett volna bele.

- Ne aggódj, Kris, minden rendben - mosolyodtam el halványan, mire sóhajtott egy nagyot.

Nem szólt egy szót sem, felállt a kis székről, amin eddig ült, aztán pár pillanatig csak bámult engem, én pedig őt. Nem tudtam, miért nem ment, ám ekkor közelebb lépett, mire a szívem hevesebben kezdett verni. Kíváncsian néztem rá, de belül olyan izgatott voltam, hogy a vérem már száguldozott az ereimben. Mikor Kris megtámaszkodott mind a két kezével a fejem mellett, már éreztem, hogy a fejem ég, legalább olyan piros, mint a paradicsom. Egy pillanatra rám mosolygott, megcsapott férfias parfümje, mire szippantottam belőle egy mélyet, a következő pillanatban viszont megéreztem ajkait a homlokomon.

Azonnal elmosolyodtam, jól esett a hűvös ajkai érintése, bár legszívesebben megcsókoltam volna. Az sem érdekelt, hogy én SeHunnal vagyok együtt, ő pedig LuHannal. Jelen pillanatban rá volt a legnagyobb szükségem, de nem mertem volna megtenni. Bármennyire szerettem volna, jobban féltem a következményektől. Ám ekkor Kris elhúzódott tőlem, majd a szemeimbe nézett. Csillogtak a csodálatos szemei, ilyen közelről pedig még soha nem láttam őket. Megbabonázott velük, mintha bűvölt volna, hogy engedjek neki. Egy pillanatra lenézett az ajkaimra, én pedig tudtam, hogy ő is ugyan azt szeretné, amit én.

Végül én voltam az, aki átkarolta a nyakát, majd húztam az ajkaimra. Amint találkoztak az ajkaink, belőlem úgy tört fel egy megkönnyebbült sóhaj, miközben Kris csak elmosolyodott. Csodálatos érzés volt őt úgy csókolni, hogy tudtam, szerelemből teszem. Azért, mert szeretem őt. Nagyon. Elmondhatatlanul. Próbáltam átadni minden érzésemet, szenvedélyesek voltunk, mégis óvatosak. Kris ismét átvette az irányítást, amit nem is bántam. Sokkal jobb volt, mint SeHunnal... Tudtam, hogy undorító dolog ezt tennem, de nem hazudhattam önmagamnak. Kris nyelvével végigsimított az ajkaimon, így én leengedtem az államat, ő pedig minden további nélkül fedezte fel a számat. Kicsit talán kellemetlen volt, mivel az előbb hánytam, de áldottam az Istent, hogy ittam rá vizet.

De akkor is csodálatos volt. Túl tökéletes ahhoz, hogy elég legyen belőle. Viszont mikor levegőhiány miatt megtörtem a csókot, nem húzódott el egyből. Homlokát az enyémnek támasztotta, majd az ajkaimra lihegett. Elmondhatatlanul jó volt. A szívem már olyan gyorsan vert, hogy azt hittem, kiugrik a helyéről. Őszintén szólva, nem értettem, hogy miért csókolt már meg megint. Nem mintha bántam volna, de ha megint egy sajnálommal fog itt hagyni, esküszöm, hogy... Hogy soha többé nem fogok a közelébe menni. Szeretem, de nem értettem, miért csinálta ezt.

- Tao... - motyogta ajkaimra, majd ismét adott rájuk egy apró csókot.

- Menj - nyeltem egyet, majd két kezem közé fogtam az arcát, így néztem a szemébe.

- Figyelj... - kezdett volna bele, de ujjaim az ajkaira vezettem.

- Nem akarom - ráztam meg a fejem. - Ne most, kérlek... Menj, rendben?

Kris végül vett egy mély levegőt, majd elhúzódott tőlem. Hátat fordított nekem, elhúzta a fehér függönyt, ami mögött ott pihent egy ajtó. Szóval az orvosi szobában voltunk végig... De vajon hol az iskolaorvos? Gyorsan megráztam a fejem, hogy eltűnjenek ezek a gondolatok a fejemből, de mielőtt Kris visszahúzhatta volna a függönyt, a szemembe nézett. Az ajkai vörösek voltak, és úgy csillogott a szeme, hogy féltem, miattam van. De az képtelenség.

- Szólj SeHunnak, jó? - mondtam halkan, mire egy pillanat alatt elkomorult.

Indulatosan behúzta a függönyt, majd már csak az ajtó csapódását hallottam. Ezt megint megcsináltam... Hatalmasat sóhajtottam, kezeimet az arcomra tettem, majd végigszántottam a hajamon is. Bármennyire is volt jó, még mindig nem bírtam rájönni. Én szeretem Kris-t, éppen ezért nem akarom, hogy együtt legyen LuHannal. Féltékeny voltam. Igen, legszívesebben kitépném az összes haját az aranyos kis srácnak, ami egyszerűen megrémisztett. Nem gondoltam volna, hogy ilyet vált majd ki belőlem, ha meglátok valakit Kris közelében. Ráadásul, nem is tett semmit, mégis utálom. Ha ez így megy tovább, olyat teszek, amit meg fogok bánni.

Francba veled, Wu Yi Fan, hogy ennyire szeretlek...

(Na, most aztán rendesen feladtam a leckét, hogy mi fog történni, ugye? :D Tippek, esetleg? Hogy tetszett a fejezet? Vajon SeHun miért kérte azt Kris-éktől, hogy csókolják meg egymást? És LuHan csak azért tette volna meg? Mit gondoltok erről az egészről? És persze, milyen volt a TaoRis csók? Mik lesznek még itt? ;D

Hm, remélem, tetszett, én élveztem az írását~ :3 Tudom, hogy nem lett olyan hosszú, de ez most így jó, szerintem. ^^

Nagyon várom a véleményeket, mind ide, mind Facebook-ra~ *Q* <3

Chuu~ ^^)