30. fejezet

(Szép estét~ :3

Jelentem, beteg vagyok, lázasan írtam a fejezetet, valahogy mégis úgy érzem, hogy jó lett. *-* Extra hosszú lett, majdnem 10 oldal, úgyhogy büszkék lehettek rám, hogy pihenés helyett megírtam nektek a következőt. ^^ És ahogy ígértem, meglepetés fejezet, mert mint majd meglátjátok, SeHun POV. Igen, tudom, hogy sokan szerettétek volna, és van, aki nem, de ezt a fejezetet így terveztem, és ennek valójában egyetlen oka van, amit talán majd elmondok. :3 Nem is húzom tovább a szót, szerintem tetszeni fog a fejezet. ;D Röviden: Múlt, jelen és jövő egyben~ ^o^ Majd megértitek. :3

Jó olvasást~ ^^)

30. fejezet

SeHun POV

Fogalmam sincs, mikor kezdődött el ez az egész. Boldog életem volt. Átlagos családban nőttem fel, a szüleim szerettek és támogattak mindenben. Nem voltam rossz tanuló sem, szerettem élni, eljártam focizni a barátaimmal, és a lányok között is népszerű voltam. De mégis őrizgettem a szívemben egyetlen egy titkot. Azt, hogy meleg vagyok. Soha, senkinek nem mertem elmondani, még a legjobb barátomnak sem. Emiatt sokszor össze is vesztünk, mert mindig össze akart hozni lányokkal, én viszont tiltakoztam ez ellen. Nem akartam őket megbántani vagy hitegetni. Hiszen amióta csak az eszemet tudtam, sosem vonzottak. Az óvodában is a kisfiúkat puszilgattam, ami miatt akkor még nem ítéltek el. Ennek ellenére mégis boldog voltam. Míg egy nap minden megváltozott...

Tisztán emlékszem arra a napra. Október volt... Éppen csak elkezdtük a gimnáziumot, egy új tanuló érkezett hozzánk. Kim JongIn... Amint besétált az ajtón, megnéztem a pofátlanul helyes arcát, a telt ajkait, a gyönyörű, mandula vágású szemeit... Abban a pillanatban elrabolta a szívemet. Alig mertem többet ránézni, nehogy feltűnjön neki, hogy túl sokáig bámulom. Nem akartam, hogy a titkom kitudódjon, de úgy, hogy beleszerettem az új osztálytársunkba, elég nehéz volt rejtegetnem.

Teltek a napok és a hetek, JongIn – vagy ahogy jobban szerette hívatni magát, Kai – egyre jobban beilleszkedett. Sok barátja lett, ami a tehetségének és a jóképűségének köszönhette. Kai szinte mindenben jó volt. Osztályelső volt a tanulásban, kiválóan sportolt, lélegzetelállítóan táncolt, és még éneklésben sem volt utolsó. A lányok megőrültek érte. Ő valahogy egyikkel sem ment el randizni, pedig egy kezére húsz lány juthatott volna. Csak csettintenie kellett volna, azonnal a fél suli a szavain csüngött volna. Én mégis csak távolról figyeltem... Egy szót sem szóltam hozzá, szinte görcsösen figyeltem arra, hogy még csak rá se nézzek. Féltem tőle... Féltem, mert úgy éreztem, belelát a lelkembe, megtudja a titkomat és elmondja mindenkinek. Rettegtem ettől.

Talán már egy hónap is eltelt, mióta Kai az osztálytársunk volt. Én továbbra is csak csendben, a háttérben meghúzódva lestem őt. Imádtam minden porcikáját, olyan vágyat éreztem arra, hogy megcsókoljon, hogy velem legyen, ami lassan az őrületbe kergetett. Egyedül voltam ezzel a problémával, senkinek nem mondhattam el, hiszen mindenki elítélt volna. A szüleim tabu téma, apám annyira homofób volt, hogy mikor rajtakapott egyszer, hogy a melegekről olvasok egy cikket a neten, konkrétan tajtékzott a dühtől, és egy olyan pofont kaptam tőle, ami a mai napig fájt. Anya kedves volt, megértett, de ezt neki sem mondhattam el, hiszen apa nagyon keményen sakkban tartotta ő is. Hiába támogatott volna ebben, azonnal elmondta volna apámnak, annak pedig nem lett volna jó vége.

Egyre jobban belefáradtam az egészbe. Tele voltam feszültséggel, úgy éreztem minden alkalommal, mikor dühös lettem, hogy azonnal kiadok magamból mindent, de az utolsó pillanatban mindig sikerült visszafognom magam. Aztán egyszer mindennek vége lett...

Egyik nap utolsó órám tesi volt. A tanárunk hajtott minket, egész órán futnunk és felüléseznünk kellett, én meg sosem voltam híve ennek az egész szarságnak. Kifáradtam, úgy mentem vissza az öltözőbe, hogy alig éltem. Folyt rólam az izzadtság, egyszerűen undorító volt. Amikor beértem, már csak Kai volt az öltözőben, amin nagyon meglepődtem. Bár, érthető volt, hiszen utolsó óra volt, mindenki rohant haza. Én úgy éreztem, még le fogok zuhanyozni, ilyen büdösen és koszosan ki nem tettem volna a lábam ebből a helységből. Mikor Kai felém fordult, nem volt rajta felső. Meztelen felsőteste tökéletes volt, le sem tudtam venni a szemem a napbarnított bőrről, és az enyhén kidolgozott kockákról. Túlságosan is tetszett...

Mikor Kai elkuncogta magát, rajtakapottan, vörösen izzó fejjel néztem a szemébe, de ő csak mosolygott. Nem gúnyosan, nem undorodva, hanem inkább csak kedvesen. Azonnal zavartan kaptam el a tekintetem róla, majd beharaptam az ajkaimat, egy szó nélkül összeszedtem a dolgaimat, majd a zuhanyzó felé indultam. Mikor becsuktam magam mögött ajtót, egy hatalmas sóhaj szökött ki az ajkaim közül. Franc essen belé, hogy már a puszta látványától is merevedésem lett... Kissé dühösen kapkodtam le magamról az izzadtságtól nedves ruhákat, majd beléptem a zuhanyfülékébe, és magamra nyitottam a vizet. Először hideg volt, amitől kellemetlenül felszisszentem, de nem tartott csak pár pillanatig, míg felmelegedett.

Próbáltam tudomást sem venni arról, hogy a merevedésem még mindig ágaskodik, rossz dolgokra gondoltam, mint a suli, vagy az, hogy megint egyes lett a matek dolgozatom, így szinte a bukás fenyegetett. Akaratlanul is elfintorodtam, ám ebben a pillanatban valaki elrántotta az engem takaró függönyt, mire hatalmasat sikítva fordultam abba az irányba. Kai egy elégedett vigyorral nézett végig vizes testemen, én pedig annyira bámultam a kockáit, hogy fel sem tűnt, hogy ő éppen a nemesebbik felemet stíröli. Azonnal elvörösödve fordítottam neki hátat, de megszólalni már nem tudtam volna a szégyentől.

Ekkor egy olyan dolog történt, amit nem gondoltam volna. Kai levette magáról a ruhákat, én pedig ott helyben majdnem összeestem, ahogy megcsodálhattam tökéletes testét meztelenül. Belépett a kabinba, elhúzta a függönyt, majd minden további nélkül elkezdett zuhanyozni. Nem nézett rám, behunyta a szemét, úgy emelte fel a fejét, hogy eláztassa a haját. Iszonyatosan szexi volt... A merevedésem azonnal lüktetni kezdett, mire összeszorítottam a szám, nehogy felnyögjek a látványtól. Nem volt könnyű... Főleg akkor, mikor Kai szappanos keze végigcsúszott a felsőtestén, aztán megállapodott a nem éppen kicsi farkán, majd simogatni kezdte.

- Basszus, Kai... - tört ki belőlem.

Mintha ő csak erre várt volna, azonnal magához rántott, merevedésem forró combjához simult, ő pedig úgy kapott az ajkaim után, hogy majdnem elélveztem. Túl tökéletes volt... Olyan nagy hatással volt rám, hogy remegni kezdtem a karjai között, de akkor, ott, a zuhany alatt, mindent engedtem neki. Átadtam magam neki, és nem féltem a következményektől. Mert élveztem minden egyes pillanatot, amit vele töltöttem.

Életem legcsodálatosabb hónapjai voltak, amit JongInnal töltöttem. Azután az eset után összejöttünk, de természetesen titokban voltunk együtt. Ő sem, és én sem akartunk lebukni, hiszen mind a ketten tartottunk a szülők haragjától. Néha már úgy gondoltuk, hogy színésznek kellett volna állnunk, annyira jól eljátszottuk, hogy semmi nincs köztük. Boldog voltam, és Kai is boldog volt, ez számított csak. Nem érdekelt semmi más, csak az, hogy akit szerettem, az velem volt.

Négy hónap... Csupán négy hónapot adott nekünk a Sors. Minden egyes pillanat itt van a fejemben. Emlékszem, hogy ő elszökött hozzám az egyik éjszaka. Már tökéletesen tudta, hogyan kell felmászni az ablakomhoz, így nem jelentett nagy problémát neki. Beengedtem az ablakomon, majd azonnal egymásnak estünk. Aznap voltunk pontosan négy hónaposak. Gyönyörű éjszakát töltöttünk együtt, ám arra egyikünk sem gondolt, hogy másnap mindennek vége lehet.

Apám reggel ránk nyitott. Mikor meglátta, hogy én Kai karjai között édesen alszom, barátom pedig engem ölel, ráadásul meztelenül... A használt óvszerről pedig ne is beszéljünk, amit már csak az ágy mellé dobott le JongIn, annyira fáradt volt. Apámat az sem érdekelte, hogy mind a ketten meztelenek vagyunk, Kai-t kirángatta az ágyból, kapott egy hatalmas pofont, és ordítozott, hogy mit képzel magáról, hogy ilyeneket műveljen velem. Én akkor hiába sírtam, könyörögtem apámnak, nem érdekelte. Engem is megpofozott, minek hatására Kai azonnal dühösen kiabálni kezdett apámmal. Nem kellett volna...

Az egésznek a vége az lett, hogy engem kitagadtak otthonról, és hogy ne érezzem jól magam, apám mindent elmondott Kai szüleinek, ők pedig azonnal eltiltották tőlem. Mivel nem volt hová mennem, összekapartam az összes pénzemet, majd elrepültem Pekingbe. Képtelen lettem volna tovább ott maradni. Ugyan tiszta szívemből szerettem Kai-t, tudtam, hogy nekünk így nem lehet együtt jövőnk. Sokat sírtam miatta, de elhatároztam, hogy Kínában új életet fogok kezdeni. Nem leszek ilyen gyenge, mint akkor, ha lesz egy srác, aki majd megtetszik, nem fog érdekelni semmi, fel fogom vállalni, hogy meleg vagyok. Már nincsenek szülők, akiktől tartanom kellet volna.

Már hetek óta ott éltem Pekingben, ami úgy sikerült, hogy anyám titokban utalt nekem pénzt a bankkártyámra, nélküle már régen alulról szagolnám az ibolyát. Hálás voltam neki, de nem akartam felhívni, hiszen ha apám még erre is rájött volna, talán szegény anyát is megverte volna. Próbáltam a tervem szerint cselekedni, de nagyon nehéz volt elfelejtenem JongInt. Sokszor próbáltam őt felhívni, de soha nem volt elérhető. Bizonyára a szülei telefont cseréltettek vele, hogy ne tudjon velem kapcsolatba lépni. Fájt...

De aztán egyik nap, mikor éppen a közös képeinket nézegettem, jött egy hívásom. Nem ismertem a számot, de azért felvettem. Kai volt az... Elmondta, hogy sajnálja, hogy így alakult, és hogy szeretett engem, de talált magának valaki mást. Összetörte a szívem, mikor elmondta, hogy KyungSoo az... Nem voltam képes bármit is mondani erre. Lecsaptam a telefont. Azt hittem, ez is csak a szülei műve, de annyira magabiztosan beszélt, hogy kezdtem elhinni. Az adta meg a végső szúrást, mikor küldött egy képet magáról és Soo-ról. Csókolóztak.

Attól a naptól kezdve kifordultam önmagamból... Rideg lettem. Flegma és bunkó. Nem érdekelt az emberek véleménye, emiatt sokszor illettek engem különböző negatív jelzőkkel, de magasról tettem rá. Jól esett olyannak lenni. Jó érzés volt szabadnak lenni, hogy nem kellett a szüleim haragjától félni. Úgy éreztem, végre fellégezhettem. Egyik nap betértem egy hangulatos kis fagyizóba, azután, hogy elintéztem a beiratkozásom a suliba. Nehéz volt, de szerencsére megértették a helyzetemet. Azért pedig hálát adtam, hogy tökéletesen beszéltem kínaiul. Ugyan nagyon ritkán használtam a nyelvet, és kissé bizonytalan is voltam, de nem volt probléma.

És akkor megpillantottam Őt. Azonnal tudtam, hogy ő más. Figyeltem az aranyos kis mosolyát, hogy milyen szégyenlős és ártatlan. Olyan volt, mint én régen... Egy lánnyal volt, de nem tudott érdekelni. Meg kellett őt ismernem, mert megmozgatott bennem valamit. Úgy éreztem, a darabokra tört, aztán megkeményített szívem újra felolvadt, és pár szilánk a helyére került. Mindenképpen meg akartam ismerni. Aztán mikor a lány meg akarta csókolni, közbe akartam lépni. Gyűlölködve néztem a lányt, ám mintha megérezte volna, hogy nézik, egyenesen a szemébe néztem, mire azonnal elhúzódott Tőle. Ekkor hátra fordult a célszemélyem is, és ahogy szemből láttam az arát, újra megdobbant a régen halott szívem.

Négy hét... Ennyi idő volt, mire Taóhoz olyan közel kerültem, hogy meg merjem tőle kérdezni, lenne-e a barátom. Annyira furcsa volt... Teljesen más, mint Kai-al. Semmiben sem hasonlítottak, csupán abban, hogy mindketten pofátlanul helyesek és magasak volt. Míg Kai magabiztos és kissé egoista volt, Tao végtelenül kedves és törődő. Jól esett minden egyes rajongó pillantása, amit felém intézett, és aranyos kis mosolya. Úgy éreztem, kell nekem, de nem mertem jobban lépni felé. Kicsit féltem, hogy talán majd pofára esek, ám szerencsére nem kellett ettől félnem. Tao mikor megcsókolt, egy mosdófülke zárt falai között, újra boldog voltam. Újra éreztem, hogy élek, és a sebzett szívem immár újra teljes pompában él és dobog.

Mikor járni kezdtünk, minden olyan tökéletes volt. Tao egyszerűen túl tiszta és ártatlan volt hozzám képest. De egyszer sem tiltakozott, mikor meg akartam csókolni, vagy éppen az óra közepén a combjára simítottam a kezem. Elmondhatatlanul jó érzéssel töltött el, hogy nem kellett eltitkolnom, hogy szeretem őt. Újra mosolyogni tudtam felé, bár mindenki másnak a flegma és bunkó oldalamat mutattam. Tao mégsem panaszkodott emiatt, amit nagyon értékeltem. Szerettem, és ő is szeretett engem, ez volt a lényeg. Valahol mélyen, mégis bennem volt, hogy a szerelme felém nem olyan erős, amit próbál velem elhitetni.

Minden akkor vált világossá, mikor egyik nap rátaláltam a folyosó közepén, Kris, és egy idegen srác társaságában. Azonnal hozzá léptem és megcsókoltam, csak hogy tudassam velük, ő még mindig az enyém. Kris volt az egyedüli ember, akitől féltettem Taót. Mikor a kezdtetek kezdetén megölelte, már akkor ellenszenvet váltott ki belőlem. Nem akartam, hogy bármi köze legyen hozzá, és örültem, mikor többet nem is láttam Pantao közelében. Akkor valahogy mégis úgy éreztem, hogy valami nem stimmel. Tao nem csókolt vissza, hiába próbáltam rávenni ajkaimmal, nem reagált. Elhúzódtam tőle, a sokkos arca pedig csakis Kris-re tapadt.

A vége az egésznek az lett, hogy Tao elájult. Kris azonnal kikapta a kezemből, eltolva maga elől az állítólagos pasiját, majd már rohant is vele lefelé. Utánuk akartam menni, hiszen mégiscsak az én feladatom lett volna, ám ekkor a másik srác keze ráfonódott a csuklómra, majd meglepően erősen visszarántott. Dühösen rántottam ki kezeimet erős szorításából, de ő csak rám mosolygott.

- Mi a franc van veled, ember? - sziszegtem neki dühösen, és próbáltam nem azzal foglalkozni, mennyire szép arca van.

- Még mindig Lu Han a nevem - biccentett.

- Megmondtam, hogy nem érdekel - grimaszoltam. - Most pedig megyek.

- Várj már! - kapta el újra a kezemet. - Kérlek, SeHun...

Úgy ejtette ki a nevemet, hogy a szívem megdobbant. Basszus, nem, ez nem lehet igaz... Nyeltem egy kisebbet, úgy néztem Lu Han szemeibe, amik pajkosan csillogtak. Nem értettem, hogy mit akarhat tőlem, de ennek hatására végül bólintottam egyet. Ő csak elmosolyodott, majd leült a fal tövébe, én pedig utánoztam. Mikor pár méter távolságra tőle, lecsúsztam a fal mentén, rosszallóan felprüszkölt, majd mellém csúszott, de olyan közel, hogy a combjaink összesimultak. Mikor el akartam húzódni, LuHan egy egyszerű mozdulattal simítottam végig a combomon, majd egy kissé megmarkolta.

- Mit művelsz? - néztem közömbösen a szemeibe, de közben a szívem olyan hevesen dobogott, hogy azt hittem, kiugrik a helyéről.

- Ne menekülj - kuncogott.

- Nem menekülök - fintorogtam. - Tőled biztos nem.

- Valóban? - húzódott egy sunyi vigyorra az arca, majd minden további nélkül megcsókolt.

Ahogy édes, puha ajkai az enyémekhez nyomódtak, lefagytam. Az elmém képtelen volt gondolkodni, ám a testem sokkal hamarabb reagált. Egyik kezemet a tarkójára tettem, úgy húztam még jobban az ajkaimra, miközben átvettem a csók felett az irányítást. Jó érzés volt... Sokkal jobb, mint hagyni, hogy irányítsanak helyetted. LuHan sem volt tétova, egyik keze a nyakamat cirógatta, és készségesen leejtette az állát, hogy feltérképezhessem a száját is. Megtettem, és a legfurcsább, hogy semmi bűntudatot nem éreztem utána.

- Jól csókolsz, SeHunnie - kuncogott LuHan, amint elváltunk egymástól, majd a szemembe nézett.

- Jó tanárom volt - vigyorodtam el végül én is.

- Csak nem Tao? - pislogott rám hatalmas, őzike szemekkel, mire felnevettem.

- Nem, de ő is remekül csókol - bólintottam.

- Ez most jól esett, köszi... - húzta el a száját LuHan.

- Nem mondtam, hogy te rosszul csinálod - emeltem fel a fejét az állánál fogva. - Mit fog ehhez szólni Kris...

- Semmi közöm hozzá - rántotta meg a vállát. - Csak kamu volt az egész.

- Nem volt nehéz rájönni - engedtem el. - Éppen ezért kértem, hogy csókoljon meg, biztos voltam benne, hogy képtelen lesz rá.

- Csak hogy a barátod megakadályozta... - mosolyodott fel rám.

Nem válaszoltam erre semmit. Ha eddig nem volt számomra világos, hogy Taónak nem tiszták az érzelmei, most mindenképpen egyértelművé vált. Fájt, hogy így kellett megtudnom, talán Kris-t szereti, de legalább nem ő fog majd velem szakítani. Mert bármennyire is szeretem, ha ő Kris-t szereti, és ha a szőke is viszonozza, akkor elengedem őt. Semmiképpen nem akarom, hogy Tao boldogtalan legyen mellettem. Szeretem, ezért érdekem, hogy ő jól érezze magát, még akkor is, ha nekem ezzel újra össze fog törni a szívem.

- Tényleg szereted őt? - kérdezte LuHan pár perc néma csend után.

- Persze, különben nem lennék vele - néztem rá jelentőségteljes pillantással.

- Nem lesz majd akkor könnyű neked... - sóhajtott fel, először megmutatva a komoly arcát.

- Ezt most hogy érted? - néztem rá összezavarodva.

- Sajnálom, hogy tőlem kell megtudnod, de Kris nagyon régóta szerelmes Taóba... Ahogy a panda srác is belé, rá van írva az arcára - nézett a szemembe.

- Tudom... - motyogtam halkan.

Tényleg éreztem. Tudtam valahol mélyen, mégsem akartam bevallani magamnak. Éreztem, hogy a keserű szájíz megint itt van bennem, hogy a torkomat feszítő érzés egyre nehezebb lesz. Fájt a tudat, hogy megint így kell vége lennie, mikor vele szinte még csak most kezdődött el. Szeretem őt, miatta éreztem, hogy újra élek, erre ilyen nyíltan közli velem LuHan, hogy mást szeret... Sóhajtottam egy mélyet, majd próbáltam magam erősnek mutatni.

- Miért mondtad el nekem? - húztam fel a szemöldököm. - Meg akarsz kímélni, vagy azt akarod, hogy jobban fájjon?

- Hm, talán mindkettő, de egyik sem - mosolyodott el, majd ismét egy csókba húzott.

Nem kellett volna, hogy ekkora hatással legyen rám. LuHan tökéletes volt, minden szempontból. Nem tűnt egy ártatlan, tapasztalatlan srácnak, kifejezetten tetszett, hogy ennyire cserfes és őszinte. Talán hasonlított is rám, már ha az új énemet figyeljük. Készségesen visszacsókoltam, és ezúttal is én irányítottam. Kissé talán furcsa volt, hiszen mind Kai-nál, mint Taónál én voltam a passzív fél, de LuHannal valahogy más volt... És kifejezetten jobb. Egyik kezem a combjára simítottam, mire ráharapott az alsó ajkamra. Elvigyorodtam, aztán én is visszaadtam neki. Erre ő csak az oldalamba csípett, mire durcásan elváltam tőle.

- Yah, ez fájt - simogattam az oldalam, dühösen nézve rá.

- Nekem is fájt, mikor megharaptál - biggyesztette le az ajkait, ami túl aranyos volt.

- Csak visszaadtam! - kezdtem el veszekedni, mint az óvodások.

- Persze - kuncogott. - Na, kérek még egy csókot!

Már húzódtam hozzá közelebb, mikor meghallottuk a cipődobogást. LuHannal egyszerre kaptuk a fejünk abba az irányba, majd mikor megpillantottam Kris-t, elhúztam LuHan combjáról a kezem, aztán ismét felvettem a flegma maszkomat. Kris-el veszekedtünk egy sort, végül elindultam Taóhoz. Hátra hagyva LuHant, akit máris hiányoltam. Mind én, mind a szívem...

Ezek után képtelen voltam úgy viselkedni Taóval, ahogyan eddig. Nem tudtam rá mosolyogni, nem tudtam kedveskedve hozzá beszélni. Bennem volt, hogy ő nem is szeret engem. Hogy valójában Kris-ért van oda, ez pedig kellőképpen elnyomta a kedvem. Mindeközben LuHan csókjai jártak a fejemben. Nem tudtam, miért csinálta. Volt egy gyanúm, hogy csak azért, hogy elterelje a figyelmem Kris-ről és Taóról, hogy csak kihasznál, de nagyon reménykedtem benne, hogy tiszták a szándékai. Az, hogy máris ragaszkodom hozzá, nem könnyítette meg a dolgom. Taót nem tudtam megcsókolni sem, valahogy bűnnek éreztem volna LuHan csókja után...

Akkor majdnem kimondtam, hogy legyen ennek vége köztünk, mégis képtelen voltam rá. Hiszen szerettem őt, és amíg lehetséges, hogy együtt legyek vele, hogyan tehetném meg? De mikor láttam, hogy menni készült, nem bírtam tovább. Belekezdtem, de arra nem számítottam, hogy a döbbenettől újra elájul. Megrémültem, de képtelen voltam ott maradni vele a kelleténél tovább. Hazamenekültem. Az érzéseim elől, amik kezdtek rajtam ismét eluralkodni.

Másnap reggel Tao nem jött iskolába. Aggódtam érte, ezért megkérdeztem a tanárokat, hogy mi a címe, de mikor közölték velem, hogy nem adhatják ki, mert a szülei külön megkérték erre őket, elmentem megkeresni Kris-t. Elvégre, ha már szereti, biztosan tudja, hol lakik. Viszont legnagyobb sajnálatomra nemleges választ adott, megkeresni pedig nem tudtam volna, hiszen Peking hatalmas volt, és hiába sejtettem, hogy a gazdag negyedben lakott, az is túl nagy volt ahhoz, hogy megtaláljam.

A hét többi napján sem láttam Taót, de addig is volt társaságom, LuHan személyében. Minden szünetben felkeresett, én pedig szívesen elmentem vele mindig. Nem tudom, miért, de az, hogy ilyen megnyugtató, és aranyos volt, sokat dobott az egészen. Azóta a nap óta nem csókolt meg, mintha csak azt azért tette volna, hogy azok után hiányérzetem legyen. Most pedig, akár hányszor küldtem felé a jeleket, egy aranyos mosollyal letudta az egészet. A nap végén már annyira idegesített az egész, hogy muszáj volt rákérdeznem.

- Te ezt direkt csinálod, igaz? - Hangom vádló, kissé talán dühös is volt.

- Hm, mit? - pislogott fel rám LuHan, nagy, ártatlan szemekkel, de úgy, hogy szinte még én is elhittem, hogy nem csinált semmit.

- Azt, hogy nem veszed észre a jeleket - húztam fel gúnyosan a szemöldökömet. - Ne mondd, hogy nem tudod, miről beszélek, mert tudom, hogy direkt csinálsz mindent. Csak nem az a terved, hogy miattad dobjam majd Taót?

LuHan erre meglepődött, egy pillanatra csak, de olyan erőteljesen átváltozott az arckifejezése, hogy egyértelmű volt, igazam volt. Gúnyosan felnevetettem, majd a hajamba túrtam. Pedig eleinte kezdtem azt hinni, hogy... Aish, francba is! Hiszen egyértelmű, hogy erre ment ki az egész!

- Azt hiszed, ennyire ostoba vagyok, LuHan? - néztem vissza a szemébe, amik immár közömbösen meredtek vissza az enyémbe. - Olcsó kis terv volt. De mondok valamit... Nem lesz ilyen könnyű elszakítanod Taótól, mert szeretem őt!

- Összejöttek, te idióta! - kiabált rám, mire megdöbbentem. - Szeretik egymást, Kris minden nap jár Taóhoz, és együtt vannak. Járnak, szóval jobb lenne, ha belátnád, nem állhatsz közéjük többé!

- Hazudsz! - kiabáltam már én is.

- Szerinted hazudnék? - nézett dühösen a szemembe.

- Mostanra bármit kinézek belőled... - néztem rajta végig egy fintorral az arcomon.

- Akkor vajon ezt is? - kérdezte, ám a következő pillanatban már az ajkaimat falta.

Annyira meglepődtem, hogy egy pillanatra el is felejtettem viszonozni. Aztán egyből visszacsókoltam, hiszen végül is, erre vágytam. Ismét átvettem az irányítást, miközben átöleltem a derekát, ő pedig a nyakamat. Magamhoz húztam, teljesen összesimultunk, ami túl jól esett. LuHan apró teste az enyémhez képest törékeny volt, de valahogy sokkal jobban tetszett, mint mikor én simultam bele az ölelésbe. Valahogy sokkal izgatóbb volt a domináns szerepet betölteni, hiszen LuHan úgy bújt, és olyan készségesen volt az egésznek a passzív résztvevője, hogy egyenesen beindultam tőle. Emiatt meg is szakítottam a csókot, majd a szemébe néztem.

- Ez is csak a terved része... - mondtam, bár nem voltam benne olyan biztos.

- Akarod, hogy bebizonyítsam, nincs így? - mosolyodott el, mire csak bólintottam egyet. - Akkor legyél a pasim, Oh SeHun...

Pár pillanatig csak bámultam a szemébe, de nem haboztam sokat, azonnal elmosolyodtam, majd egy újabb csókba hívtam, ezzel kimondva szavak nélkül a válaszomat, miközben az volt bennem, hogy ezek után hogyan fogok szakítani Taóval. Mert meg fogom tenni, LuHan miatt. Csak remélni mertem, hogy nem vert át, mert akkor végleg össze fog törni a szívem, és nem lesz senki, aki összeszedje a szilánkjaimat.

A jövőhét kezdetén, amint megpillantottam Taót, hogy Kris-el az oldalán sétál befelé a suliba, azonnal melléjük léptem. Láttam, hogy fogják egymás kezét, hogy Tao próbálta elhúzni, de Kris nem engedte. Büszkén szorította az összekulcsolt ujjaikat, amik tényleg összepasszoltak. Már majdnem el is mosolyodtam rajtuk, de végül csak csendesen kértem Taót, hogy jöjjön velem, mert beszélni szeretnék vele. Nem néztem hátra, de biztos voltam benne, hogy követni fog, miután elbúcsúzott a barátjától. Leültem az udvar egyik eldugott sarkában, így vártam Taót. Meg is pillantottam pár pillanattal később, aztán zavartan helyet foglalt mellettem.

- Azt hiszem, vége, ugye Pantao? - mosolyodtam el, majd felé néztem.

- Sajnálom, SeHun... - motyogta halkan, ajkait beharapva, mire álla alá nyúltam, majd kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen.

- Nem tagadom, fáj, hogy így kellett véget vetni ennek, de... Tudod, míg nem voltál iskolában, égész közel kerültünk egymáshoz LuHannal - mosolyodtam el kissé. - És bár még mindig téged szeretlek, elengedlek, hiszen tudom, hogy Kris-el boldogok lesztek. Ha pedig valami gond van, hozzám bármikor jöhetsz bátran, tudod, hogy meg foglak hallgatni.

Tao pár pillanatig csak bámult a szemeimbe, aztán kitört belőle a sírás. Azonnal magamhoz öleltem, majd simogattam a hátát nyugtatóan. Nem tudtam, mégis miért sírt, bár azért neki sem lehetett egyszerű. Pár perc után felnézett rám, nagy, kisírt szemekkel, én pedig késztetést éreztem arra, hogy megcsókoljam, de tudtam, hogy nem szabad, így nem tettem semmit. Elmosolyodtam, majd letöröltem a könnyeit.

- Ne érezd emiatt rosszul magad, Pantao - simítottam végig arcán. - Hiszen az érzéseinknek nem lehet parancsolni. Mi nem egymásnak lettünk teremtve, ennyi az egész. Szóval, mosolyogj, akkor sokkal szebb vagy!

- S-SeHunnie... - hüppögte, de végül csak elmosolyodott. - Én annyira sajnálom... Ígérem, megpróbálok majd ú...

- Ssh! - csitítottam el. - Miattam nem kell visszafognod magad. Nyugodtan mutasd meg mind nekem, mind Kris-nek, hogy mennyire szereted. Hidd el, én és LuHan is azon leszünk, hogy egymásba szeressünk, és úgy érzem, jó úton haladunk. Ne gondolj rám, én jól leszek. Szeretlek még mindig, de érzem, hogy LuHan az az ember, akihez tartozni akarok, és talán ő az, akit a Sors nekem szánt. Te pedig legyél boldog Kris-el, jó? Megígéred, hogy így lesz?

- Ígérem neked - mondta végre a szemembe, elapadó könnyekkel.

- Helyes - mosolyodtam el, majd mégsem bírtam ki, utoljára az ajkaira hajoltam.

Tao pedig nem tiltakozott, aminek nagyon örültem. Újra érezni a szokásos ajkakat, ez még mindig megdobogtatta a szívemet. Lassan kóstolgattuk egymást, most egyikünk sem vette át az irányítást, és nem vontuk be a nyelvünket. Egy egyszerű csók volt, az utolsó. Elhúzódtam tőle, mire elmosolyodtam, amit ő viszonzott is. Szerencsére már nem sírt, ez pedig jó jel volt. Végül utoljára végigsimítottam az arcán, aztán felálltam, és elindultam, hogy megkeressem LuHant. Tudtam, hogy jól döntöttem, ez pedig mosolyt csalt az arcomra.

Köszönöm, Tao...

(Nya, hogy tetszett? *-* Most nagyon izgulok, annyira kíváncsi vagyok a véleményetekre. :3 Milyen volt SeHun? Így képzeltétek el? Mit szóltok a múltjához Kai-al? Számítottatok bármi hasonlóra? És milyenek voltak LuHannal? Meglepődtetek a történéseken? És a vége Taóval? Hogyan tetszett a szakításuk? Mi lesz majd ezek után? Hogyan fogom folytatni? ;)

Hú, megint jó sok kérdés, de tényleg kíváncsi vagyok. ^^ A következő fejezet Kris POV lesz, és tudom, hogy most meg fognak cserélődni a fejezetek, mármint, hogy a páratlan lesz Kris, és a páros Tao, de remélem, elnézitek nekem. :3

Nyuh, várom a véleményeket, mind ide, mind Facebook-ra~ *Q*

Holnap pedig jön a következő. *-*

Chuu~ ^^)