38.
fejezet
Kris
POV
Miután kicsengettek első óráról, LuHan úgy eltűnt,
hogy esélyem sem lett volna utána menni, így inkább Taóék osztályterme felé
vettem az irányt. Tényleg nagyon hiányzott, de ez az egész dolog most levitte a
hangulatomat mínuszba. Ugyan Tao előtt semmiképp nem akartam mutatni, sem pedig
elmondani, hogy szakítottak LuHanék, hiszen a kis taknyos annyira jó színész,
hogy biztos vigyorogva éli tovább a mindennapjait. Nem hiszem, hogy meghatotta,
hogy barátom szakított vele, egyelőre még ismeretlen okokból. Valahogy nem
néztem volna ki belőle, hogy meghatják az ilyen dolgok. Nem ilyennek ismertem
meg. De még annak ellenére is reméltem, hogy gyorsan kibékülnek, hiszen azonnal
eszembe jutott, hogy SeHun talán még mindig akarhat valamit Taótól. Bíztam a
barátomban, nem erről volt szó, egyszerűen csak SeHunban nem bíztam. Nem
ismertem, és hiába nem szép dolog ismeretlenül elítélni valakit, annyira éppen
eleget tudtam SeHunról, hogy kinézzem ezt belőle.
Végül próbáltam elhessegetni ezeket a gondolatokat a
fejemből, mert mosolyogni akartam Tao előtt. Nem szerettem volna, ha
félreértené, vagy kombinálni kezdene, ha szomorúnak lát. Hiszen nem tudnék neki
hazudni, de az igazat meg nem szerettem volna neki elmondani. Így egy mosolyt
erőltettem az arcomra, ahogy a terme elé értem, majd belestem rajta. De akkor
még az a kis műmosoly és lehervadt az arcomról, amint megláttam, hogy ott ült
SeHun mellett, túlságosan is közel, és halkan beszélgetnek, mosolyogva. Nem
értettem, hogy mi változott… Hiszen mióta összejöttünk, Tao JunHee mellett ült,
Chen pedig a taknyos mellett. Most pedig a srác ült ott az első padban, és úgy
láttam, jól elbeszélgetett a lánnyal. Szóval XiuMin ezért dühös rá mostanában…
Ah, Kris, nem erre kellene koncentrálnod! Visszapillantottam a két fiatal felé,
Tao pedig éppen ekkor nézett fel, így tekintetünk találkozott.
Nem tudtam rámosolyogni, bármennyire is szerettem
volna, de ő sem erőltette meg magát, amin meglepődtem. Valahogy… Furcsa volt az
arca, megviselt, mintha történt volna vele valami, és persze egyből aggódni
kezdtem. A következő dolog, amire feleszméltem, az volt, hogy Tao megfogja a
kezem, majd maga után kezdett el húzni. Készségesen követtem, ő pedig az első
mosdóba benyitott, aztán amint becsukta mögöttem az ajtót, a karjaimba bújt.
Meglepődtem. Oké, Tao mindig is ilyen típus volt, de… Valahogy most furcsa
volt. Persze azonnal visszaöleltem, simogattam a hátát, mire belőle hirtelen
kitört a sírás.
- Hé, mi a baj? – kérdeztem tőle
kedvesen, miközben felemeltem a fejét, és könnyektől csillogó szemeibe néztem.
- Én csak… – kezdte, majd hüppögött
egyet, és letörölte a könnyeit. – Hiányoztál, Kris.
- Te is nekem, de most az igazi okot
mondd – mosolyodtam el, mert tudtam, hogy hazudott, mégsem haragudtam rá.
- Én… De ki fogsz nevetni – rázta meg a
fejét kissé. – Nem akarom, hogy azt hidd, gyerekes vagyok, va- – Megcsókoltam.
- Szeretlek, Tao, és nem foglak
kinevetni, bármit is akarsz mondani – simogattam mag arcát, majd komolyan a
szemébe néztem. – Mi történt?
- Azt… Azt álmodtam, hogy meghaltál –
görbült le a szája ismét, majd elrejtette az arcát a nyakamban, és még
szorosabban ölelt magához.
- Miért nem hívtál fel? – simogattam a
hátát, hogy megnyugtassam, majd egy puszit nyomtam a hajába.
- Nem akartalak felébreszteni – nézett
fel a szemeimbe, és egyszerűen olyan édes volt, hogy nem bírtam ki, ismét
megcsókoltam.
Talán ezúttal a csókot keserédesnek mondhattam
volna. Éreztem ajkaimon Tao utánozhatatlan ízét, ami csodálatos volt,
mindemellett éreztem a könnyeit is, ami keserűvé tette az egészet. Volt ebben a
csókban valami… Egészen más, amit nem tudtam volna megfogalmazni. Csak éreztem,
de nem volt rossz, csak… Mintha egy segélykérés lett volna Tao részéről, amit
egyáltalán nem értettem.
- Itt vagyok – váltam el tőle, homlokomat
az övének nyomtam, majd ujjaimmal letöröltem néhány könnycseppet az arcáról. –
Nem fog semmi történni, veled maradok örökre, ne félj.
- Ígéred? – suttogta egy gyenge kis
mosollyal az ajkain.
- Ígérem – mosolyodtam el, majd egy
csókkal pecsételtem le a fogadalmamat.
***
A nap további része eseménytelenül telt. Nem volt
időm átmenni Taóhoz, mert túl sok dolgom volt. Mindig valamelyik tanár foglalt
le, vagy az osztálytársaim jöttek hozzám, bunkó pedig nem akartam lenni. Meg
aztán, LuHant sem akartam magára hagyni, mert bár látszott rajta, hogy próbál
mosolyogni, és úgy viselkedni, ahogy mindig, én tisztában voltam vele, hogy
mennyire össze volt törve. Nagyon kíváncsi voltam már az egész történetre,
hallani akartam, és ha a kis taknyos tett vele valamit, elmegyek és megverem.
Még akkor is, ha LuHan szakított vele. Ugyan ezt nem mondta, de biztos voltam
benne, hogy így volt. Ha nem, akkor már régen lehordta volna mindennek a
barnát, ennyire már ismertem.
Az ebédlőben sem futottunk össze Taóékkal, így
négyesben ültünk le egy asztalhoz, Suhóval és Lay-el, mert XiuMin elment
Chenhez. Kissé már zavaros volt az egész kapcsolatuk, de mivel nem az én
dolgom, nem akartam nagyon beleásni magam. Ahogy pedig a SuLay párost
figyeltem, mintha valahogy ők is megváltoztak volna, csak ők pozitív irányban.
Úgy értem, Suho eddig nem gyakran ült le mellénk enni, inkább a lányokkal, vagy
a többi sráccal evett együtt. Most pedig ott ült YiXing mellett, kedvesen
beszélgetve vele, bár még mindig baromi jól titkolták, hogy együtt voltak. Amit
még mindig nem értettem, hogy miért. Tessék, már megint olyasmin gondolkodom,
ami egyáltalán nem az én dolgom. Sóhajtottam egy nagyot, majd nekiláttam az
ebédemnek, ami ezúttal nem anya főztje volt. Sok dolga volt, így nem ért rá
főzni sem, aztán még be is hívták a kórházba egy sürgős eset miatt.
- LuHan, miért nem SeHunnie-val eszel? –
kérdezte hirtelen, szinte a semmiből Suho, mire éreztem, hogy barátom minden
egyes porcikája megfeszült.
- Tényleg, állandóan együtt ettetek –
bólogatott Lay is. – Összevesztetek?
- Igen, egy kicsit, de mindegy – rázta
le őket gyorsan egy hamis mosollyal, majd tovább turkálta az ebédjét.
- Oh, remélem, hamar megbeszélitek akkor
– mosolyodott el kedvesen YiXing. – Nagyon aranyosak vagytok együtt.
- Befejezted? – kérdezte gyorsan LuHan,
rám pillantva, én pedig annak ellenére bólintottam, hogy még a felét sem ettem
meg az ételnek.
Ezek után gyorsan felálltunk, de még hallottuk Lay
„Valami rosszat mondtam?” kérdését. Ugyan nem volt így, legalábbis rosszat nem
mondott, csak LuHannak minden bizonnyal eléggé beletaposott a lelkébe, még ha
akaratlanul is tette. Sajnáltam őt. Őszintén sajnáltam, mert ez egyáltalán nem
lehetett könnyű. Belegondolva, ha mi szakítanánk Taóval, azt én nem bírnám
ennyire jól. Valójában LuHan a maga módján nagyon erős tudott lenni. Kiindulva
abból, hogy évekig szerelmes volt belém, de soha nem mondta el, inkább hagyta,
hogy én boldog legyek másokkal. Most pedig, hogy végre talált magának valakit,
akit szerethetett, és őt is szerethették, most vége volt. De még mindig nem
értettem, hogy miért.
Mikor már kifelé tartottunk, akkor lépett be az
ebédlőbe Tao és SeHun. Egymás mellett, mosolyogva beszélgettek, de amint
feltűnt nekik, hogy ott állunk tőlük alig pár méterre, Tao elhallgatott, majd
rám nézett. Azonnal elmosolyodott, amit én viszonoztam, bár elég gyéren. SeHun
viszont még csak tudomást sem vett rólunk, továbbra is Taót figyelte, aki meg
engem nézett. Egy pillanatra Lulura néztem, aki szinte megkövülten bámulta a
kis taknyost, engem pedig mérhetetlen düh fogott el. Nem érdekelt semmi,
egyszerűen csak meg akartam mondani a kis takonypócnak, hogy bármi is történt,
bekaphatja.
Így minden további nélkül megragadtam a felkarját,
majd magam után kezdtem el rángatni, ki az ebédlőből. Az sem érdekelt, hogy
erre mindenki minket bámult. Végigrángattam a folyosón, majd mikor már elege
lett abból, hogy vonszolom, végre kitépte karját a szorításomból, ám én abban a
pillanatban fogtam meg ingjének a gallérját, majd kentem fel a falra. Mélyen,
dühösen a szemébe néztem, de ő mintha tudta volna, hogy miért teszem, többé már
nem ellenkezett, csak teljesen közömbös tekintettel nézett rám vissza.
- Most legszívesebben bevernék neked
egyet…
- Tedd meg, úgyis megérdemlem –
válaszolt flegmán.
- …de nem vagyok az erőszak híve –
fejeztem be a mondatot. – Azt azért jegyezd meg, hogy bármi is volt köztetek
LuHannal, nem kedvellek.
- Soha nem is kértem – rántotta meg a
vállát, amennyire tudta.
- Egyáltalán érdekel téged, hogy
szakított veled LuHan? – kérdeztem meg tőle nyíltan, mert már nagyon zavart,
hogy nem tudtam belőle érzelmeket kiváltani.
Ám mielőtt válaszolhatott volna, cipődobogásra
lettem figyelmes. SeHun odafordította a fejét, én viszont nem akartam. A
válaszára voltam kíváncsi, tudni akartam, hogy mit mondana. Ha nemmel
válaszolna, talán tényleg megütném. Elvégre, LuHan szenved miatta, ez a kis
görcs meg vigyorogva beszélget az én
barátommal. És akkor leesett. Pontosabban, képen vágott a valóság. Hiszen ez a
dolog már nem azért bántott ennyire, mert szakítottak. Sokkal inkább attól
féltem, hogy SeHun elveszi tőlem Taót. Féltékeny voltam rá. Féltékeny voltam
akkor is, mikor megláttam őket egymás mellett ülni, és féltékeny voltam akkor
is, mikor most megláttam őket.
- Kris, engedd el SeHunt! – hallottam
meg valahonnan Tao hangját, mire azonnal engedelmeskedtem, majd hátrébb is
léptem tőle.
- Jól vagy? – lépett hozzám Lulu,
miközben Tao SeHunhoz ment.
- Nem – mondtam őszintén, majd
elszakítottam a pillantásomat a SeHun-Tao párosról, és barátomra néztem. – Miért
szakítottál vele?
- Nem én szakítottam vele – nézett rám
meglepődve LuHan.
- Tessék? – kérdeztem vissza.
- Jól hallottad – lépett hozzánk a
taknyos, Tao meg csak ott állt mögötte, és kissé aggódva pillantott hol rám,
hol pedig SeHun hátára. – Én szakítottam vele. Azt hittem, elmondta.
- Hagyjuk – legyintett egyet LuHan, majd
hátat fordított, és elsietett.
Pár percig csak néztem utána, majd visszanéztem
SeHunra, aki szintén LuHan után bámult. Ez most kicsit sok volt… Most jöttem
rá, hogy féltékeny vagyok a taknyosra, kiderült, hogy tévedtem, ugyanis nem
LuHan szakított SeHunnal, hanem fordítva. Szóval erre értette, hogy
megérdemelné azt az ütést. Nos, bármennyire is nem voltam erőszakos típus,
egyet kellett vele értenem. Hiszen LuHan úgy összetört miatta, ezek szerint
jogosan. De mégis… Hogy lehetett ekkora szemétláda? Hiszen Lulu mindennél
jobban szerette ezt a… És szakított vele. Tényleg nincs benne semmi érzés? Nem
látta, hogy LuHan mennyire boldog mellette? Talán az ő mosolya mindvégig
hazugság volt? Azok a dolgok, amiket LuHan mesélt, csak mind számára voltak
olyan értékesek?
- Majd holnap találkozunk, Tao –
hallottam meg hirtelen SeHun hangját, mire barátom csak bólintott lassan, aztán
a barna is elsétált arrafelé, amerre LuHan ment.
- Kris – nézett rám Tao, mire
tekintetünk összekapcsolódott. – Tényleg nem tudtad?
- LuHan semmit nem mondott nekem –
ráztam meg a fejem. – De te honnan tudod?
- SeHun mindent elmesélt – motyogta
halkan.
- És te ezek után is képes vagy vele
mosolyogva beszélgetni? – néztem rá értetlenül.
- Miért? – lepődött meg. – Én megértem
SeHunt, és szerintem jól döntött.
- Jól döntött? – nevettem fel kissé
talán gúnyosan. – LuHan össze van törve. Még az árnyéka sem a valódi énjének.
SeHun tönkretette, biztos vagyok benne, hogy egész éjszaka emiatt sírt. Hogy
mondhatod ezt, Tao? Míg a legjobb barátom szenved miatta, addig SeHunt cseppet
sem érdekli, rá sem nézett LuHanra!
- Nem igaz – nézett határozottan a
szemembe, amin meglepődtem. – SeHunnak igenis vannak érzései, még ha te nem is
látod. Ugyan úgy szenved emiatt, szerintem még jobban is, mint LuHan.
- Persze, te már csak tudod! – csúszott
ki a számon, de azonnal meg is bántam.
Tao eddigi kissé dühös arca azonnal megváltozott.
Egy lépést hátrált is, annyira meglepődött heves szavaimon, amik minden
bizonnyal fájtak neki, hiszen könnyek gyűltek a szemében. Nem akartam ezt… Nem
akartam megbántani, főleg nem olyan miatt veszekedni vele, ami butaság, és nem
is nagyon tartozott ránk. Nem is érdekelt nagyon, hogy ő SeHun pártját fogja,
hiszen… Velem van, az enyém, hozzám tartozik, így örülnöm kellene, hogy minden
rendben köztünk, de ezt most jól megcsináltam. Ekkor Tao még utoljára a
szemembe nézett, könnyes szemeit az enyémbe fúrta, mire a szívem majd’
megszakadt. Tényleg nem így akartam. Megbántottam, pedig mindennél jobban
szerettem.
- Tao, bocsánat, nem úgy értettem –
magyarázkodtam, de ő csak megrázta a fejét, majd elindult, de nem hagyhattam
annyiban, óvatosan csuklója után nyúltam, majd visszahúztam. – Kérlek,
sajnálom, nem akartalak megbántani, tényleg nem, csak…
- Kicsúszott a szádon? – kérdezte
csendesen, miközben a szemeimbe nézett, én pedig éreztem, hogy menten
szétrobban a szívem a fájdalomtól.
- Tao… – suttogtam a nevét, elakadó
hanggal, ám nem hatotta meg.
Lefejtette ujjaimat csuklójáról, aztán egy utolsó
pillantás után elfordult, és eltűnt a szemem elől. Hagytam elmenni. Nem tudtam
volna neki mit mondani. Fájt, nagyon fájt, hogy megbántottam. Nem akartam ezt,
tényleg nem, de… A féltékenység beszélt belőlem. Az, hogy SeHunt védte. Bántott
a dolog, de tisztában voltam vele, hogy feleannyira sem fájt ez nekem, mint
Taónak az, amit mondtam neki. Mindennél jobban szerettem, de egyszerűen nem
tudtam parancsolni a számnak. Nem gondoltam komolyan. Tudtam, hogy Tao nem
lépne félre, SeHunnal pont nem. Én mégis… Azt hittem, és rettegtem a
gondolattól, hogy megtörténhet. Francba már, hogy ilyen nehéz…
Már csak akkor vettem észre, hogy a könnyeim folynak
az arcomon, mikor azok lecseppentek az államról a padlóra. Sírtam… Könnyeket
hullattam valami olyasmiért, ami mindennél többet jelentett nekem. Tao bizalma.
Bízott bennem, de ezzel most minden bizonnyal elvesztettem ezt a kincset,
amiért mindideáig harcoltam. Egyetlen egy mondattal romboltam le hosszú hónapok
munkáját. Szeretlek, Tao…
***
Késő délután a nagy semmittevésben az ajtócsengő
zökkentett ki. Csak feküdtem a nappali kanapéján, a TV bekapcsolva, de
egyáltalán nem figyeltem a műsorra. Folyamatosan Taón járt az eszem. Még mindig
fájt, de végül erőt vettem magamon, majd az ajtóhoz vánszorogtam. Nem érdekelt,
hogy úgy nézhetett ki a fejem, mint a mosott szar, egyszerűen ajtót nyitottam,
ám meglepődtem, mikor az ajtómban LuHan állt, két hatalmas bőrönddel a háta
mögött.
- Szia – köszönt gyéren mosolyogva. –
Nagy gond lenne, ha egy kis időre visszaköltöznél hozzátok? Csak amíg nem
találok egy albérletet…
- Tudod, hogy addig vagy itt, ameddig
szeretnéd – tártam ki az ajtót, majd megfogtam a két bőröndöt, és becipeltem.
- Köszönöm, ígérem, nem hosszú időre
fogok a nyakadon lógni – mosolyodott el kissé.
- Nem zavarsz – rántottam meg a vállam,
majd visszaültem a kanapéra, ő pedig helyet foglalt mellettem. – Tényleg, eddig
hol aludtál?
- Egy hotelben éjszakáztam, de… Nem
nagyon volt pénzem többet kifizetni, így csak ide tudtam jönni, ne
haragudj.
- Ugyan – legyintettem. – A legjobb
barátok erre valók, nem igaz? – néztem rá, mire ő elmosolyodott.
- De most mesélj te, mi történt? Olyan a
fejed, mint akinek szerelmi bánata van – lökött meg a vállával, mire én csak
sóhajtottam egy nagyot. – Ne, ne mondd, hogy tényleg…
- Összevesztünk Taóval – vallottam be
aztán. – Egy kicsit…
- Mennyire kicsit? – kérdezte aggódva.
- Elég csúnyán megbántottam – temettem a
tenyerembe az arcomat.
- Nem is te lennél, Wu Yi Fan! –
kiabálta LuHan. – Hogy lehetsz ilyen szerencsétlen? Mégis mit mondtál neki?
Nem válaszoltam, csak felálltam, és a konyhába
siettem, LuHan meg persze jött utánam. Kinyitottam a hűtőt, kivettem onnan egy
gyümölcsleves dobozt, majd öntöttem magamnak egy pohárba, valamint LuHannak is.
Én gyorsan lehúztam a jéghideg italt, de jól esett, legalább addig is húztam az
időt. Aztán megfogtam a másik poharat, megfordultam, ám nem számítottam arra,
hogy LuHan pont akkor lép majd mögém, így az egész pohár innivaló LuHan
pólójára ömlött. Jól van, ettől szerencsétlenebb már nem lehettem. Barátom csak
szitkozódott egy sort, majd elkezdte törölgetni a pólóját egy konyharuhával, de
mielőtt én bármit is mondhattam volna, újra csengettek.
Automatikusan indultam el újra a bejárat felé, ahol
egy pillanatra belenéztem a tükörbe. A hajam össze-vissza állt a sok
fetrengéstől, a ruháim gyűröttek voltak, de nem érdekelt. Most nem, így végül
kinyitottam az ajtót. Csak hogy abban a pillanatban még a szívem is megállt egy
pillanatra. Huang Zi Tao, teljes életnagyságban állt előttem, kisírt, vörös
szemekkel, szerintem a sokk közeli állapotban, egy elég nehéznek tűnő
hátizsákkal a hátán. Elképzelni sem bírtam, hogy mégis mi történhetett, hogy
ilyen állapotban jött ide, mindazok után, ami történt. De nem érdekelt, hiszen
Tao már lépett volna felém, mikor meghallottam LuHan hangját magam mögül.
- Ki az, Kris? – hátrafordultam, ám arra
nem számítottam, hogy majd egy félmeztelen LuHan torpan majd meg az
előszobában, amint felfogta, hogy mi is a helyzet.
Döbbenten visszanéztem Tao felé, aki ekkorra már
ismét sírt, fejét pedig hitetlenkedve rázta, mintha csak ne akarná elhinni azt,
amit gondol. De hát… Nincs itt semmi félreért… hető. Abban a pillanatban, mikor
leesett, hogy mire is gondolhatott Tao, a keze után kaptam, de ő olyan erővel
rántotta ki kezét a szorításomból, hogy egyenesen ledöbbentem.
- Tao, ez nem az, aminek látszik –
kaptam el megint, majd magam felé fordítottam. – Félre érted, meg tudom
magyarázni, ez…
- Hagyj békén – lökött el magától
kiabálva. – Ne érj hozzám, te… Te hazudtál nekem! Azt mondtad, szeretsz, most
meg LuHannal…
- Nem, Tao, nem így van, esküszöm! –
ráztam a fejem, majd a szemeibe néztem, de nem láttam bennük mást, csak
mérhetetlen fájdalmat és csalódást, valamint félelmet. – Szeretlek, hadd
magyarázzam meg, kérlek.
- Nem akarom hallani – mondta
hisztérikusan, a sírástól sokkal vékonyabb hangon, majd kiszabadította magát a
szorításomból. – Felejts el engem… Felejts el örökre, Wu Yi Fan!
- Tao, várj, nem mondhatod ezt,
szeretlek, kérlek! – kiabáltam utána, de ő rohanni kezdett.
- Hagyd, majd lenyugszik – hallottam meg
magam mögül LuHan higgadt hangját.
Ahogy barátomra néztem, aki csak üveges tekintettel
meredt Tao hűlt helyére, tudtam, hogy nem ő hibás. Nem hibáztathattam, hiszen
nem tehetett róla, hogy levette a koszos felsőjét. Mégis… Visszafordultam az utca felé, ahol egy perccel
ezelőtt még Tao állt. De most…
Talán
soha többé nem fogom látni ezen a helyen…
Ó te jó ég 0.0
VálaszTörlésSzegény Lulu :'(
Kris drága meg kavarja a szart vagy mi?! ZiTao meg legalább meghallagatná... reménytelenek ><"
SeHunról meg nem is beszélek...
Letty-chan imádlak, dededede ZiTaoval mi lesz???? *mindjártsír*
De ezen kívül még mindig szeretlek :*
Hwaiting~ <3
Omg 0.0 Most aztán sokkoltál!
VálaszTörlésFhuu hát nagyon várom a következő részt,és remélem kibékül mindenki a párjával v.v (bár erre nem túl sok az esély,mert a valóságban sem megy minden ilyen könnyen )
Ismét egy remekül megírt rész!:)
Fighting!
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés~IMADOM!!!mikor lattam hogy van oromomben ugraltam :$ Nekem szemely szerint nagyon tetszik az amilyen kisebb nagyobb fordulatok vannak benne es ez a mostani reszel sincsen maskeppen nagyon varom mar a folytatasat :) es meg valami. Ez a ficited fuggoseget okoz!!!Amig vartam hogy kijojjon az uj resz 8x olvastam ujra vegig :>(most kivetelesen ide irtam)
VálaszTörlés~Dalma ^_^
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésSzia! ^^
VálaszTörlésÉn tegnap kezdtem el. Egész éjjel fent voltam (nem tudtam aludni), és ezt olvastam. Mostanra fejeztem be, és teljesen meg vagyok őrülve, hogy nincs 39. fejezet. o.O Egyszerűen imádlak *persze képletesen*! Ez a fici fantasztikus! Imádom! Annyira jó, és ahogy leírod, becsukom a szemem, és teljesen el tudom képzelni. Annyira jó, annyira tetszik, és annyira tehetséges író vagy! Egyszerűen fantasztikus. Kár, hogy eddig nem vettem észre.
Ez a fejezet aish... >< Nem akarom, hogy Tao, és Kris szakítsanak. Meg HunHan... Nem akaroooooom... *hisztizik* Remélem még nem akarod egy ideig befejezni. Én 200 fejezet után is olvasnám... :3 Imádom, és mi hamarabb hozd a következő részt! :3
~Xia♥
Uram isten T__T Már megint nem bírtam ki bőgés nélkül a fejezetet :c Kris teljesen el van veszve olyan Lay szinten XDDD Remélem majd lesz egy olyan fejezet is ahol Sehunnal megbeszélik a kettejük közti nézeteltéréseket, olyan rossz látni,hogy nem kedveleik egymást :| Én valahogy Sehunt jobban sajnálom,mint Luhant,persze őt is,csak...Meg olyan hülyeségen kaptak össze Taoék ehhh >.> Kris inkább maradj csendben máskor XD Már akkor tudtam,hogy lesz valami kavarás mikor Luhan beállított Krishez,de Laxy is ennyire szerencsétlen tényleg nem lehet,hogy ilyen félreérthető helyzetbe hozza magát :c Tao meg mit keresett ott bőröndökkel együtt? Talán a titokzatos nő az oka,hogy lelépett otthonról?Szerintem Sehunhoz fog ezek után menni, hacsak nem ered utána Kris hercege *__*
VálaszTörlésMég mindig imááááááááádom ahogyan mozgatod a szálakat, és az olvasó semmiben sem lehet biztos és izgul a szereplőkért, annyira de annyira imádom ezt az egész történetet meg Téged is hogy nem tudom szavakkal leírni ^^ Nagyon várom már a folytatást ♥
Sziaa *-*
VálaszTörlésOMO sírok T.T de ez ez annyira, annyira félreérthető volt, nem csoda hogy Tao így kiborult... Jajj nagyon sajnálom kicsi pandát, az az álom biztos valami rossz ómen volt :( Mi lesz most velük? Hű nem tudom, Krisbek hogyan tudja majd visszaszerezni Tao bizalmát-elég nehéz lesz szerintem. Ráadásul, Tao oda is ment Kris házához, gondolom a veszekedés miatt, erre ez a kép fogadja (az események szerencsétlen fordulata) Ahjj, kibékülnek ugye? T^T
Egyébként, IMÀDOM Krist, ahogy szidja szegény Sehunt xD "megyek és megverem", "bármi történt, bekaphatja" (szeretem Sehunt, de ez annyira vicces)
Jó volt ez a rész, újabb bonyodalmak robbantak ki, Luhan is Krishez költözött..
Kíváncsi vagyok, Lulu újra együtt lesz e Sehunnieval, és Taóék dolgai rendeződnek e?
Nagyon szeretem ezt a ficet, alig várom a folytatást!! :33 <3
Hoppá o.O" Jól elkéstem, pedig én voltam az, aki siettettelek.
VálaszTörlésDe ha már itt vagyok, akkor egy olyan mondattal kezdeném, amit nem neked mondok először, de örülök, hogy neked is mondhatom ^^ Ugyanis mert bár tőled szokatlanul sok volt a kiszámítható, klisés jelenet a fejezetben, de sikerült magadévá tenned a klisét is és úgy tálalnod, hogy az mégis adjon egy új színt a dogoknak :D Szóval most dícsértelek, remélem érthetően fogalmaztam ^^"
Kris féltékenysége még mindig édes, akármennyi idő is telt már el a kezdetek óta. Szegény SeHun biztos sokat tüsszög vagy csuklik x"D (nem tudom náluk mit mondanak olyankor, mert a japánoknál csuklást, nálunk meg tüsszentést) És igazából szinte vártam, hogy na most akkor szegény kis ficsúrkám - minden szeretetemmel - kapjon egy monoklit, de aztán a Taoval való összeveszés kicsit belerondított a dolgokba. És ez az, ami most a leginkább foglalkoztat, mert hát TAO OTT VOLT CSOMAGOSTUL! Javíts ki ha tévedek, de ez azt jelenti, hogy a másik szálon is elég erőteljesen haladtak a dolgok, csak mi ugye ezt nem tudjuk még. Valami egetrengetőnek kellett otthon történnie, hogy Tao mindazok után Krisnél kössön ki, radásul szegénykém most tuti SeHunhoz megy, igaz? Ha még nála is éjszakázik, drága Lulukám meg Krisnél, itt tuti újabb bajok lesznek. Mindkét párnál. Aaaa, micsoda zseni vagy, ez a kavarás valahol lenyűgözi az írói felem.
Szóval úgy érzem ez a fejezet az egyik, kisebb, figyelemeltereleő bumm! volt a nagyobb, tényleges előtt, ezért most ezerrel kattogok a dolgokon XD