2014. július 10., csütörtök

38. fejezet

38. fejezet

Kris POV

Miután kicsengettek első óráról, LuHan úgy eltűnt, hogy esélyem sem lett volna utána menni, így inkább Taóék osztályterme felé vettem az irányt. Tényleg nagyon hiányzott, de ez az egész dolog most levitte a hangulatomat mínuszba. Ugyan Tao előtt semmiképp nem akartam mutatni, sem pedig elmondani, hogy szakítottak LuHanék, hiszen a kis taknyos annyira jó színész, hogy biztos vigyorogva éli tovább a mindennapjait. Nem hiszem, hogy meghatotta, hogy barátom szakított vele, egyelőre még ismeretlen okokból. Valahogy nem néztem volna ki belőle, hogy meghatják az ilyen dolgok. Nem ilyennek ismertem meg. De még annak ellenére is reméltem, hogy gyorsan kibékülnek, hiszen azonnal eszembe jutott, hogy SeHun talán még mindig akarhat valamit Taótól. Bíztam a barátomban, nem erről volt szó, egyszerűen csak SeHunban nem bíztam. Nem ismertem, és hiába nem szép dolog ismeretlenül elítélni valakit, annyira éppen eleget tudtam SeHunról, hogy kinézzem ezt belőle.

Végül próbáltam elhessegetni ezeket a gondolatokat a fejemből, mert mosolyogni akartam Tao előtt. Nem szerettem volna, ha félreértené, vagy kombinálni kezdene, ha szomorúnak lát. Hiszen nem tudnék neki hazudni, de az igazat meg nem szerettem volna neki elmondani. Így egy mosolyt erőltettem az arcomra, ahogy a terme elé értem, majd belestem rajta. De akkor még az a kis műmosoly és lehervadt az arcomról, amint megláttam, hogy ott ült SeHun mellett, túlságosan is közel, és halkan beszélgetnek, mosolyogva. Nem értettem, hogy mi változott… Hiszen mióta összejöttünk, Tao JunHee mellett ült, Chen pedig a taknyos mellett. Most pedig a srác ült ott az első padban, és úgy láttam, jól elbeszélgetett a lánnyal. Szóval XiuMin ezért dühös rá mostanában… Ah, Kris, nem erre kellene koncentrálnod! Visszapillantottam a két fiatal felé, Tao pedig éppen ekkor nézett fel, így tekintetünk találkozott.

Nem tudtam rámosolyogni, bármennyire is szerettem volna, de ő sem erőltette meg magát, amin meglepődtem. Valahogy… Furcsa volt az arca, megviselt, mintha történt volna vele valami, és persze egyből aggódni kezdtem. A következő dolog, amire feleszméltem, az volt, hogy Tao megfogja a kezem, majd maga után kezdett el húzni. Készségesen követtem, ő pedig az első mosdóba benyitott, aztán amint becsukta mögöttem az ajtót, a karjaimba bújt. Meglepődtem. Oké, Tao mindig is ilyen típus volt, de… Valahogy most furcsa volt. Persze azonnal visszaöleltem, simogattam a hátát, mire belőle hirtelen kitört a sírás.

- Hé, mi a baj? – kérdeztem tőle kedvesen, miközben felemeltem a fejét, és könnyektől csillogó szemeibe néztem.
- Én csak… – kezdte, majd hüppögött egyet, és letörölte a könnyeit. – Hiányoztál, Kris.
- Te is nekem, de most az igazi okot mondd – mosolyodtam el, mert tudtam, hogy hazudott, mégsem haragudtam rá.
- Én… De ki fogsz nevetni – rázta meg a fejét kissé. – Nem akarom, hogy azt hidd, gyerekes vagyok, va- – Megcsókoltam.
- Szeretlek, Tao, és nem foglak kinevetni, bármit is akarsz mondani – simogattam mag arcát, majd komolyan a szemébe néztem. – Mi történt?
- Azt… Azt álmodtam, hogy meghaltál – görbült le a szája ismét, majd elrejtette az arcát a nyakamban, és még szorosabban ölelt magához.
- Miért nem hívtál fel? – simogattam a hátát, hogy megnyugtassam, majd egy puszit nyomtam a hajába.
- Nem akartalak felébreszteni – nézett fel a szemeimbe, és egyszerűen olyan édes volt, hogy nem bírtam ki, ismét megcsókoltam.

Talán ezúttal a csókot keserédesnek mondhattam volna. Éreztem ajkaimon Tao utánozhatatlan ízét, ami csodálatos volt, mindemellett éreztem a könnyeit is, ami keserűvé tette az egészet. Volt ebben a csókban valami… Egészen más, amit nem tudtam volna megfogalmazni. Csak éreztem, de nem volt rossz, csak… Mintha egy segélykérés lett volna Tao részéről, amit egyáltalán nem értettem.

- Itt vagyok – váltam el tőle, homlokomat az övének nyomtam, majd ujjaimmal letöröltem néhány könnycseppet az arcáról. – Nem fog semmi történni, veled maradok örökre, ne félj.
- Ígéred? – suttogta egy gyenge kis mosollyal az ajkain.
- Ígérem – mosolyodtam el, majd egy csókkal pecsételtem le a fogadalmamat.

***

A nap további része eseménytelenül telt. Nem volt időm átmenni Taóhoz, mert túl sok dolgom volt. Mindig valamelyik tanár foglalt le, vagy az osztálytársaim jöttek hozzám, bunkó pedig nem akartam lenni. Meg aztán, LuHant sem akartam magára hagyni, mert bár látszott rajta, hogy próbál mosolyogni, és úgy viselkedni, ahogy mindig, én tisztában voltam vele, hogy mennyire össze volt törve. Nagyon kíváncsi voltam már az egész történetre, hallani akartam, és ha a kis taknyos tett vele valamit, elmegyek és megverem. Még akkor is, ha LuHan szakított vele. Ugyan ezt nem mondta, de biztos voltam benne, hogy így volt. Ha nem, akkor már régen lehordta volna mindennek a barnát, ennyire már ismertem.

Az ebédlőben sem futottunk össze Taóékkal, így négyesben ültünk le egy asztalhoz, Suhóval és Lay-el, mert XiuMin elment Chenhez. Kissé már zavaros volt az egész kapcsolatuk, de mivel nem az én dolgom, nem akartam nagyon beleásni magam. Ahogy pedig a SuLay párost figyeltem, mintha valahogy ők is megváltoztak volna, csak ők pozitív irányban. Úgy értem, Suho eddig nem gyakran ült le mellénk enni, inkább a lányokkal, vagy a többi sráccal evett együtt. Most pedig ott ült YiXing mellett, kedvesen beszélgetve vele, bár még mindig baromi jól titkolták, hogy együtt voltak. Amit még mindig nem értettem, hogy miért. Tessék, már megint olyasmin gondolkodom, ami egyáltalán nem az én dolgom. Sóhajtottam egy nagyot, majd nekiláttam az ebédemnek, ami ezúttal nem anya főztje volt. Sok dolga volt, így nem ért rá főzni sem, aztán még be is hívták a kórházba egy sürgős eset miatt.

- LuHan, miért nem SeHunnie-val eszel? – kérdezte hirtelen, szinte a semmiből Suho, mire éreztem, hogy barátom minden egyes porcikája megfeszült.
- Tényleg, állandóan együtt ettetek – bólogatott Lay is. – Összevesztetek?
- Igen, egy kicsit, de mindegy – rázta le őket gyorsan egy hamis mosollyal, majd tovább turkálta az ebédjét.
- Oh, remélem, hamar megbeszélitek akkor – mosolyodott el kedvesen YiXing. – Nagyon aranyosak vagytok együtt.
- Befejezted? – kérdezte gyorsan LuHan, rám pillantva, én pedig annak ellenére bólintottam, hogy még a felét sem ettem meg az ételnek.

Ezek után gyorsan felálltunk, de még hallottuk Lay „Valami rosszat mondtam?” kérdését. Ugyan nem volt így, legalábbis rosszat nem mondott, csak LuHannak minden bizonnyal eléggé beletaposott a lelkébe, még ha akaratlanul is tette. Sajnáltam őt. Őszintén sajnáltam, mert ez egyáltalán nem lehetett könnyű. Belegondolva, ha mi szakítanánk Taóval, azt én nem bírnám ennyire jól. Valójában LuHan a maga módján nagyon erős tudott lenni. Kiindulva abból, hogy évekig szerelmes volt belém, de soha nem mondta el, inkább hagyta, hogy én boldog legyek másokkal. Most pedig, hogy végre talált magának valakit, akit szerethetett, és őt is szerethették, most vége volt. De még mindig nem értettem, hogy miért.

Mikor már kifelé tartottunk, akkor lépett be az ebédlőbe Tao és SeHun. Egymás mellett, mosolyogva beszélgettek, de amint feltűnt nekik, hogy ott állunk tőlük alig pár méterre, Tao elhallgatott, majd rám nézett. Azonnal elmosolyodott, amit én viszonoztam, bár elég gyéren. SeHun viszont még csak tudomást sem vett rólunk, továbbra is Taót figyelte, aki meg engem nézett. Egy pillanatra Lulura néztem, aki szinte megkövülten bámulta a kis taknyost, engem pedig mérhetetlen düh fogott el. Nem érdekelt semmi, egyszerűen csak meg akartam mondani a kis takonypócnak, hogy bármi is történt, bekaphatja.

Így minden további nélkül megragadtam a felkarját, majd magam után kezdtem el rángatni, ki az ebédlőből. Az sem érdekelt, hogy erre mindenki minket bámult. Végigrángattam a folyosón, majd mikor már elege lett abból, hogy vonszolom, végre kitépte karját a szorításomból, ám én abban a pillanatban fogtam meg ingjének a gallérját, majd kentem fel a falra. Mélyen, dühösen a szemébe néztem, de ő mintha tudta volna, hogy miért teszem, többé már nem ellenkezett, csak teljesen közömbös tekintettel nézett rám vissza.

- Most legszívesebben bevernék neked egyet…
- Tedd meg, úgyis megérdemlem – válaszolt flegmán.
- …de nem vagyok az erőszak híve – fejeztem be a mondatot. – Azt azért jegyezd meg, hogy bármi is volt köztetek LuHannal, nem kedvellek.
- Soha nem is kértem – rántotta meg a vállát, amennyire tudta.
- Egyáltalán érdekel téged, hogy szakított veled LuHan? – kérdeztem meg tőle nyíltan, mert már nagyon zavart, hogy nem tudtam belőle érzelmeket kiváltani.

Ám mielőtt válaszolhatott volna, cipődobogásra lettem figyelmes. SeHun odafordította a fejét, én viszont nem akartam. A válaszára voltam kíváncsi, tudni akartam, hogy mit mondana. Ha nemmel válaszolna, talán tényleg megütném. Elvégre, LuHan szenved miatta, ez a kis görcs meg vigyorogva beszélget az én barátommal. És akkor leesett. Pontosabban, képen vágott a valóság. Hiszen ez a dolog már nem azért bántott ennyire, mert szakítottak. Sokkal inkább attól féltem, hogy SeHun elveszi tőlem Taót. Féltékeny voltam rá. Féltékeny voltam akkor is, mikor megláttam őket egymás mellett ülni, és féltékeny voltam akkor is, mikor most megláttam őket.

- Kris, engedd el SeHunt! – hallottam meg valahonnan Tao hangját, mire azonnal engedelmeskedtem, majd hátrébb is léptem tőle.
- Jól vagy? – lépett hozzám Lulu, miközben Tao SeHunhoz ment.
- Nem – mondtam őszintén, majd elszakítottam a pillantásomat a SeHun-Tao párosról, és barátomra néztem. – Miért szakítottál vele?
- Nem én szakítottam vele – nézett rám meglepődve LuHan.
- Tessék? – kérdeztem vissza.
- Jól hallottad – lépett hozzánk a taknyos, Tao meg csak ott állt mögötte, és kissé aggódva pillantott hol rám, hol pedig SeHun hátára. – Én szakítottam vele. Azt hittem, elmondta.
- Hagyjuk – legyintett egyet LuHan, majd hátat fordított, és elsietett.

Pár percig csak néztem utána, majd visszanéztem SeHunra, aki szintén LuHan után bámult. Ez most kicsit sok volt… Most jöttem rá, hogy féltékeny vagyok a taknyosra, kiderült, hogy tévedtem, ugyanis nem LuHan szakított SeHunnal, hanem fordítva. Szóval erre értette, hogy megérdemelné azt az ütést. Nos, bármennyire is nem voltam erőszakos típus, egyet kellett vele értenem. Hiszen LuHan úgy összetört miatta, ezek szerint jogosan. De mégis… Hogy lehetett ekkora szemétláda? Hiszen Lulu mindennél jobban szerette ezt a… És szakított vele. Tényleg nincs benne semmi érzés? Nem látta, hogy LuHan mennyire boldog mellette? Talán az ő mosolya mindvégig hazugság volt? Azok a dolgok, amiket LuHan mesélt, csak mind számára voltak olyan értékesek?

- Majd holnap találkozunk, Tao – hallottam meg hirtelen SeHun hangját, mire barátom csak bólintott lassan, aztán a barna is elsétált arrafelé, amerre LuHan ment.
- Kris – nézett rám Tao, mire tekintetünk összekapcsolódott. – Tényleg nem tudtad?
- LuHan semmit nem mondott nekem – ráztam meg a fejem. – De te honnan tudod?
- SeHun mindent elmesélt – motyogta halkan.
- És te ezek után is képes vagy vele mosolyogva beszélgetni? – néztem rá értetlenül.
- Miért? – lepődött meg. – Én megértem SeHunt, és szerintem jól döntött.
- Jól döntött? – nevettem fel kissé talán gúnyosan. – LuHan össze van törve. Még az árnyéka sem a valódi énjének. SeHun tönkretette, biztos vagyok benne, hogy egész éjszaka emiatt sírt. Hogy mondhatod ezt, Tao? Míg a legjobb barátom szenved miatta, addig SeHunt cseppet sem érdekli, rá sem nézett LuHanra!
- Nem igaz – nézett határozottan a szemembe, amin meglepődtem. – SeHunnak igenis vannak érzései, még ha te nem is látod. Ugyan úgy szenved emiatt, szerintem még jobban is, mint LuHan.
- Persze, te már csak tudod! – csúszott ki a számon, de azonnal meg is bántam.

Tao eddigi kissé dühös arca azonnal megváltozott. Egy lépést hátrált is, annyira meglepődött heves szavaimon, amik minden bizonnyal fájtak neki, hiszen könnyek gyűltek a szemében. Nem akartam ezt… Nem akartam megbántani, főleg nem olyan miatt veszekedni vele, ami butaság, és nem is nagyon tartozott ránk. Nem is érdekelt nagyon, hogy ő SeHun pártját fogja, hiszen… Velem van, az enyém, hozzám tartozik, így örülnöm kellene, hogy minden rendben köztünk, de ezt most jól megcsináltam. Ekkor Tao még utoljára a szemembe nézett, könnyes szemeit az enyémbe fúrta, mire a szívem majd’ megszakadt. Tényleg nem így akartam. Megbántottam, pedig mindennél jobban szerettem.

- Tao, bocsánat, nem úgy értettem – magyarázkodtam, de ő csak megrázta a fejét, majd elindult, de nem hagyhattam annyiban, óvatosan csuklója után nyúltam, majd visszahúztam. – Kérlek, sajnálom, nem akartalak megbántani, tényleg nem, csak…
- Kicsúszott a szádon? – kérdezte csendesen, miközben a szemeimbe nézett, én pedig éreztem, hogy menten szétrobban a szívem a fájdalomtól.
- Tao… – suttogtam a nevét, elakadó hanggal, ám nem hatotta meg.

Lefejtette ujjaimat csuklójáról, aztán egy utolsó pillantás után elfordult, és eltűnt a szemem elől. Hagytam elmenni. Nem tudtam volna neki mit mondani. Fájt, nagyon fájt, hogy megbántottam. Nem akartam ezt, tényleg nem, de… A féltékenység beszélt belőlem. Az, hogy SeHunt védte. Bántott a dolog, de tisztában voltam vele, hogy feleannyira sem fájt ez nekem, mint Taónak az, amit mondtam neki. Mindennél jobban szerettem, de egyszerűen nem tudtam parancsolni a számnak. Nem gondoltam komolyan. Tudtam, hogy Tao nem lépne félre, SeHunnal pont nem. Én mégis… Azt hittem, és rettegtem a gondolattól, hogy megtörténhet. Francba már, hogy ilyen nehéz…

Már csak akkor vettem észre, hogy a könnyeim folynak az arcomon, mikor azok lecseppentek az államról a padlóra. Sírtam… Könnyeket hullattam valami olyasmiért, ami mindennél többet jelentett nekem. Tao bizalma. Bízott bennem, de ezzel most minden bizonnyal elvesztettem ezt a kincset, amiért mindideáig harcoltam. Egyetlen egy mondattal romboltam le hosszú hónapok munkáját. Szeretlek, Tao…

***

Késő délután a nagy semmittevésben az ajtócsengő zökkentett ki. Csak feküdtem a nappali kanapéján, a TV bekapcsolva, de egyáltalán nem figyeltem a műsorra. Folyamatosan Taón járt az eszem. Még mindig fájt, de végül erőt vettem magamon, majd az ajtóhoz vánszorogtam. Nem érdekelt, hogy úgy nézhetett ki a fejem, mint a mosott szar, egyszerűen ajtót nyitottam, ám meglepődtem, mikor az ajtómban LuHan állt, két hatalmas bőrönddel a háta mögött.

- Szia – köszönt gyéren mosolyogva. – Nagy gond lenne, ha egy kis időre visszaköltöznél hozzátok? Csak amíg nem találok egy albérletet…
- Tudod, hogy addig vagy itt, ameddig szeretnéd – tártam ki az ajtót, majd megfogtam a két bőröndöt, és becipeltem.
- Köszönöm, ígérem, nem hosszú időre fogok a nyakadon lógni – mosolyodott el kissé.
- Nem zavarsz – rántottam meg a vállam, majd visszaültem a kanapéra, ő pedig helyet foglalt mellettem. – Tényleg, eddig hol aludtál?
- Egy hotelben éjszakáztam, de… Nem nagyon volt pénzem többet kifizetni, így csak ide tudtam jönni, ne haragudj.
- Ugyan – legyintettem. – A legjobb barátok erre valók, nem igaz? – néztem rá, mire ő elmosolyodott.


- De most mesélj te, mi történt? Olyan a fejed, mint akinek szerelmi bánata van – lökött meg a vállával, mire én csak sóhajtottam egy nagyot. – Ne, ne mondd, hogy tényleg…
- Összevesztünk Taóval – vallottam be aztán. – Egy kicsit…
- Mennyire kicsit? – kérdezte aggódva.
- Elég csúnyán megbántottam – temettem a tenyerembe az arcomat.
- Nem is te lennél, Wu Yi Fan! – kiabálta LuHan. – Hogy lehetsz ilyen szerencsétlen? Mégis mit mondtál neki?

Nem válaszoltam, csak felálltam, és a konyhába siettem, LuHan meg persze jött utánam. Kinyitottam a hűtőt, kivettem onnan egy gyümölcsleves dobozt, majd öntöttem magamnak egy pohárba, valamint LuHannak is. Én gyorsan lehúztam a jéghideg italt, de jól esett, legalább addig is húztam az időt. Aztán megfogtam a másik poharat, megfordultam, ám nem számítottam arra, hogy LuHan pont akkor lép majd mögém, így az egész pohár innivaló LuHan pólójára ömlött. Jól van, ettől szerencsétlenebb már nem lehettem. Barátom csak szitkozódott egy sort, majd elkezdte törölgetni a pólóját egy konyharuhával, de mielőtt én bármit is mondhattam volna, újra csengettek.

Automatikusan indultam el újra a bejárat felé, ahol egy pillanatra belenéztem a tükörbe. A hajam össze-vissza állt a sok fetrengéstől, a ruháim gyűröttek voltak, de nem érdekelt. Most nem, így végül kinyitottam az ajtót. Csak hogy abban a pillanatban még a szívem is megállt egy pillanatra. Huang Zi Tao, teljes életnagyságban állt előttem, kisírt, vörös szemekkel, szerintem a sokk közeli állapotban, egy elég nehéznek tűnő hátizsákkal a hátán. Elképzelni sem bírtam, hogy mégis mi történhetett, hogy ilyen állapotban jött ide, mindazok után, ami történt. De nem érdekelt, hiszen Tao már lépett volna felém, mikor meghallottam LuHan hangját magam mögül.

- Ki az, Kris? – hátrafordultam, ám arra nem számítottam, hogy majd egy félmeztelen LuHan torpan majd meg az előszobában, amint felfogta, hogy mi is a helyzet.

Döbbenten visszanéztem Tao felé, aki ekkorra már ismét sírt, fejét pedig hitetlenkedve rázta, mintha csak ne akarná elhinni azt, amit gondol. De hát… Nincs itt semmi félreért… hető. Abban a pillanatban, mikor leesett, hogy mire is gondolhatott Tao, a keze után kaptam, de ő olyan erővel rántotta ki kezét a szorításomból, hogy egyenesen ledöbbentem.

- Tao, ez nem az, aminek látszik – kaptam el megint, majd magam felé fordítottam. – Félre érted, meg tudom magyarázni, ez…
- Hagyj békén – lökött el magától kiabálva. – Ne érj hozzám, te… Te hazudtál nekem! Azt mondtad, szeretsz, most meg LuHannal…
- Nem, Tao, nem így van, esküszöm! – ráztam a fejem, majd a szemeibe néztem, de nem láttam bennük mást, csak mérhetetlen fájdalmat és csalódást, valamint félelmet. – Szeretlek, hadd magyarázzam meg, kérlek.
- Nem akarom hallani – mondta hisztérikusan, a sírástól sokkal vékonyabb hangon, majd kiszabadította magát a szorításomból. – Felejts el engem… Felejts el örökre, Wu Yi Fan!
- Tao, várj, nem mondhatod ezt, szeretlek, kérlek! – kiabáltam utána, de ő rohanni kezdett.

- Hagyd, majd lenyugszik – hallottam meg magam mögül LuHan higgadt hangját.


Ahogy barátomra néztem, aki csak üveges tekintettel meredt Tao hűlt helyére, tudtam, hogy nem ő hibás. Nem hibáztathattam, hiszen nem tehetett róla, hogy levette a koszos felsőjét. Mégis… Visszafordultam az utca felé, ahol egy perccel ezelőtt még Tao állt. De most…

Talán soha többé nem fogom látni ezen a helyen…

9 megjegyzés:

  1. Ó te jó ég 0.0
    Szegény Lulu :'(
    Kris drága meg kavarja a szart vagy mi?! ZiTao meg legalább meghallagatná... reménytelenek ><"
    SeHunról meg nem is beszélek...
    Letty-chan imádlak, dededede ZiTaoval mi lesz???? *mindjártsír*
    De ezen kívül még mindig szeretlek :*
    Hwaiting~ <3

    VálaszTörlés
  2. Omg 0.0 Most aztán sokkoltál!
    Fhuu hát nagyon várom a következő részt,és remélem kibékül mindenki a párjával v.v (bár erre nem túl sok az esély,mert a valóságban sem megy minden ilyen könnyen )
    Ismét egy remekül megírt rész!:)
    Fighting!

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. ~IMADOM!!!mikor lattam hogy van oromomben ugraltam :$ Nekem szemely szerint nagyon tetszik az amilyen kisebb nagyobb fordulatok vannak benne es ez a mostani reszel sincsen maskeppen nagyon varom mar a folytatasat :) es meg valami. Ez a ficited fuggoseget okoz!!!Amig vartam hogy kijojjon az uj resz 8x olvastam ujra vegig :>(most kivetelesen ide irtam)


    ~Dalma ^_^

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Szia! ^^
    Én tegnap kezdtem el. Egész éjjel fent voltam (nem tudtam aludni), és ezt olvastam. Mostanra fejeztem be, és teljesen meg vagyok őrülve, hogy nincs 39. fejezet. o.O Egyszerűen imádlak *persze képletesen*! Ez a fici fantasztikus! Imádom! Annyira jó, és ahogy leírod, becsukom a szemem, és teljesen el tudom képzelni. Annyira jó, annyira tetszik, és annyira tehetséges író vagy! Egyszerűen fantasztikus. Kár, hogy eddig nem vettem észre.
    Ez a fejezet aish... >< Nem akarom, hogy Tao, és Kris szakítsanak. Meg HunHan... Nem akaroooooom... *hisztizik* Remélem még nem akarod egy ideig befejezni. Én 200 fejezet után is olvasnám... :3 Imádom, és mi hamarabb hozd a következő részt! :3

    ~Xia♥

    VálaszTörlés
  7. Uram isten T__T Már megint nem bírtam ki bőgés nélkül a fejezetet :c Kris teljesen el van veszve olyan Lay szinten XDDD Remélem majd lesz egy olyan fejezet is ahol Sehunnal megbeszélik a kettejük közti nézeteltéréseket, olyan rossz látni,hogy nem kedveleik egymást :| Én valahogy Sehunt jobban sajnálom,mint Luhant,persze őt is,csak...Meg olyan hülyeségen kaptak össze Taoék ehhh >.> Kris inkább maradj csendben máskor XD Már akkor tudtam,hogy lesz valami kavarás mikor Luhan beállított Krishez,de Laxy is ennyire szerencsétlen tényleg nem lehet,hogy ilyen félreérthető helyzetbe hozza magát :c Tao meg mit keresett ott bőröndökkel együtt? Talán a titokzatos nő az oka,hogy lelépett otthonról?Szerintem Sehunhoz fog ezek után menni, hacsak nem ered utána Kris hercege *__*
    Még mindig imááááááááádom ahogyan mozgatod a szálakat, és az olvasó semmiben sem lehet biztos és izgul a szereplőkért, annyira de annyira imádom ezt az egész történetet meg Téged is hogy nem tudom szavakkal leírni ^^ Nagyon várom már a folytatást ♥

    VálaszTörlés
  8. Sziaa *-*
    OMO sírok T.T de ez ez annyira, annyira félreérthető volt, nem csoda hogy Tao így kiborult... Jajj nagyon sajnálom kicsi pandát, az az álom biztos valami rossz ómen volt :( Mi lesz most velük? Hű nem tudom, Krisbek hogyan tudja majd visszaszerezni Tao bizalmát-elég nehéz lesz szerintem. Ráadásul, Tao oda is ment Kris házához, gondolom a veszekedés miatt, erre ez a kép fogadja (az események szerencsétlen fordulata) Ahjj, kibékülnek ugye? T^T
    Egyébként, IMÀDOM Krist, ahogy szidja szegény Sehunt xD "megyek és megverem", "bármi történt, bekaphatja" (szeretem Sehunt, de ez annyira vicces)
    Jó volt ez a rész, újabb bonyodalmak robbantak ki, Luhan is Krishez költözött..
    Kíváncsi vagyok, Lulu újra együtt lesz e Sehunnieval, és Taóék dolgai rendeződnek e?
    Nagyon szeretem ezt a ficet, alig várom a folytatást!! :33 <3

    VálaszTörlés
  9. Hoppá o.O" Jól elkéstem, pedig én voltam az, aki siettettelek.
    De ha már itt vagyok, akkor egy olyan mondattal kezdeném, amit nem neked mondok először, de örülök, hogy neked is mondhatom ^^ Ugyanis mert bár tőled szokatlanul sok volt a kiszámítható, klisés jelenet a fejezetben, de sikerült magadévá tenned a klisét is és úgy tálalnod, hogy az mégis adjon egy új színt a dogoknak :D Szóval most dícsértelek, remélem érthetően fogalmaztam ^^"
    Kris féltékenysége még mindig édes, akármennyi idő is telt már el a kezdetek óta. Szegény SeHun biztos sokat tüsszög vagy csuklik x"D (nem tudom náluk mit mondanak olyankor, mert a japánoknál csuklást, nálunk meg tüsszentést) És igazából szinte vártam, hogy na most akkor szegény kis ficsúrkám - minden szeretetemmel - kapjon egy monoklit, de aztán a Taoval való összeveszés kicsit belerondított a dolgokba. És ez az, ami most a leginkább foglalkoztat, mert hát TAO OTT VOLT CSOMAGOSTUL! Javíts ki ha tévedek, de ez azt jelenti, hogy a másik szálon is elég erőteljesen haladtak a dolgok, csak mi ugye ezt nem tudjuk még. Valami egetrengetőnek kellett otthon történnie, hogy Tao mindazok után Krisnél kössön ki, radásul szegénykém most tuti SeHunhoz megy, igaz? Ha még nála is éjszakázik, drága Lulukám meg Krisnél, itt tuti újabb bajok lesznek. Mindkét párnál. Aaaa, micsoda zseni vagy, ez a kavarás valahol lenyűgözi az írói felem.
    Szóval úgy érzem ez a fejezet az egyik, kisebb, figyelemeltereleő bumm! volt a nagyobb, tényleges előtt, ezért most ezerrel kattogok a dolgokon XD

    VálaszTörlés