49. fejezet

(Facebook csoport, lépjetek be nyugodtan ^^: https://www.facebook.com/groups/707788372637444/?fref=ts )


49. fejezet

Tao POV 

Azt hittem, nem leszünk olyan szerencsétlenek, hogy bárkibe is belefussunk. Igazából, mindenkire gondoltam, de éppen rájuk egyáltalán nem. Mégis, ahogy megláttam őket, úgy hervadt le minden jókedv az arcomról. Mert őket látni még mindig egyet jelentett a szenvedéssel. Ugyan fogalmam sem volt, mégis miért voltak együtt, holott az utóbbi időben szinte nem is beszéltek egymással, a legkevésbé sem érdekelt. Féltem velük beszélni. Legszívesebben rájuk sem néztem volna, kikerültem volna őket, mintha idegenek lettek volna. Mégis képtelen voltam megtenni. Nem bírtam moccanni, ha Kris húzott volna, akkor sem tudtam volna elindulni, hiszen a lábaim földbe gyökereztek. Nem magam miatt féltem, hanem Kris-t féltettem. Nem akartam, hogy belekeveredjen ebbe a dologba, holott már benne volt. Apám és nevelőanyám nem érdemelte meg, hogy láthassanak vele. Nem akarom, hogy tudják, boldog vagyok, nem akarom az orruk alá dörgölni, egyszerűen látni sem bírtam őket, most mégsem tudtam mozdulni. Talán a régi sebek, vagy az emlékek miatt, de csak bámultam nevelőm érzelemmentes arcára, és undorral teli szemeibe. Nem lepődtem meg… Mindig is azt hitte, meleg vagyok, most már legalább bizonyítéka is van. Mégis, az hihetetlenül jól esett, hogy Kris egy percig sem engedte el a kezem, csak erősebben szorította. Meg akartam nekik mutatni, hogy nem szégyellem őt, ha már mégis összefutottunk, mégis rettegtem attól, hogy apám jelenetet rendez. Mert még mindig bennem volt, hogy meg kell neki feleljek. De nem néztem rá, végig csak nevelőanyámat figyeltem, aki nem engem, inkább Kris-t bámulta, színtiszta undorodással az arcán. Reméltem, hogy ez nem a személyének szól, hanem annak, hogy velem van. Semmiképp nem akarnám, hogy csak ezért utálja Kris-t. Hiszen őt nem lehet nem szeretni, bár nevelőanyám senkit sem szeret magán kívül…

- Nem is tudtam, hogy a fiam meleg – szólalt meg apám, mire azonnal rákaptam a tekintetem.

Hogy aztán teljesen ledöbbenjek. Egyrészt, még mindig sokkolt, hogy a fiának hív, hiszen tizennyolc évig nem voltam én senkije. Aztán éppen most, mikor megutáltam, elkezdett így hívni. Hihetetlenül furcsa volt és hányingerem volt tőle. Semmi joga hozzá, hogy a fiának hívjon, ezt pedig neki is meg szerettem volna mondani, ám még jobban ledöbbentett az, hogy a szemében nem volt semmiféle undor. Inkább csak meglepett volt, de nem úgy tűnt, hogy elítél azért, mert egy fiút szeretek. Ennek ellenére sem tudtam megszólalni, csak bámultam felváltva őket, Kris kezét folyamatosan szorítva. Kezdtem úgy érezni, hogy megfulladok, annak ellenére, hogy kint voltunk a levegőn. Nyeltem egy hatalmasat, de végül erőt vettem magamon és megszólaltam.

- Nincs jogod ahhoz, hogy fiamnak nevezz engem – néztem keményen apám szemeibe. – Ahhoz pedig főleg, hogy beleszólj az életembe. Szóval örülnék neki, ha ehelyett az értelmetlen beszélgetés helyett elmennénk egymás mellett, mint az idegenek.
- Semmit nem változtál, ugyan olyan szemtelen vagy, mint eddig – fintorodott el nevelőanyám, mire dühös lettem.
- Téged pedig ugyan úgy gyűlöllek, mint eddig – vágtam hozzá indulatosan, mire egy pillanatra meglepődött.
- Hé, nyugalom – hallottam meg mellőlem Kris hangját, mire azonnal ránéztem. – Ne rendezzünk jelenetet, csak menjünk, rendben?
- Milyen aranyosak vagytok együtt. – A nő hangja fröcsögött a gúnytól, mire láttam, hogy Kris tekintetét rákapta.
- Azt hiszem, maguknak nincs joga beleszólni abba, hogy kivel van Tao és mit csinál. Elköltözött onnan, igen, hozzám. És tudják mit? Együtt vagyunk. Szeretem őt. Szeretjük egymást, ezen pedig még a maguk utálkozó pillantásai sem változtatnak. Nagyon szeretném, ha a jövőben elkerülnénk egymást. Ne aggódjanak, nem fogok megharagudni, ha elmennek mellettem köszönés nélkül. Remélem, megértették, hogy innentől kezdve nem akarom magukat többé látni, mert egyszerűen undorító és megbocsáthatatlan, amit eddig Tao-val műveltek. De hagyjuk is ezt, minden jót önöknek!

Le voltam sokkolva, ahogy Kris maga után húzott, gyorsan, hogy minél hamarabb eltűnjünk a közelükből. Nem néztem hátra, csak ledöbbenve bámultam magam elé, azt sem figyeltem, hogy merre mentünk. Kris most… Kiállt értem? Megvédett tőlük? Annyira aranyos gesztus volt tőle, hogy annak ellenére is elmosolyodtam, hogy ez a találkozás levitte a hangulatom a béka feneke alá. Kissé megszorítottam Kris ujjait, mire azonnal megtorpant, majd hátranézett. Én pedig egyből magamhoz öleltem, majd fejemet a nyakába fúrtam. Ő is visszaölelt, majd ahogy simogatni kezdtem a hátát, éreztem, hogy távozott belőle a feszültség. Egy nagyot sóhajtott, aztán elhúzódott tőlem és a szemembe nézett. Nem kellett semmit sem mondani, tökéletesen tudtam, hogy mire gondolt. Csak megráztam a fejem, jelezve, hogy egyáltalán nem haragszok rá, aztán egy apró puszit leheltem az ajkaira, amit ő elmélyített. Ott álltunk a pláza előtt, boldogan csókolózva, és egyikünket sem érdekelte ezek után, hogy ki lát meg minket, vagy kinek, mi a véleménye rólunk. Boldogok voltunk, ez volt a lényeg.

- Köszönöm, hogy kiálltál értem, nagyon sokat jelent – váltam el tőle, majd újra összekulcsoltam az ujjainkat, így sétáltam be a hatalmas épületbe.
- Természetes, hogy megtettem – mosolyodott el kissé, de aztán ismét elkomorult. – Ne haragudj, de nem tudtam szó nélkül hagyni, egyszerűen annyira…
- Tudom – csitítottam el, még mielőtt belekezdhetett volna. – És megértem. Nem haragszom.
- Annyira szeretlek – suttogta, mire rákaptam a tekintetem.
- Én is téged – simogattam meg hüvelykujjammal a kézfejét, mire halványan elmosolyodott.

Több szó nem esett köztünk. Mégis, annak ellenére, hogy Kris megvédett engem, mégis a gondolataim a lehető legrosszabb irányba keveredetek el. Ugyan nem volt tíz percnél hosszabb ez a találkozás, nagyon megrázott. Álmomban sem gondoltam volna, hogy összefutunk a nevelőimmel, ráadásul így, együtt. De mégis… Annak ellenére, hogy gyűlölöm őket, mégis örültem, hogy együtt voltak. Ezek szerint helyre akarták hozni a házasságukat. Mert azért mégis, én is tehettem róla, hogy tönkrement. Hibásnak éreztem magam amiatt, hogy így elromlott a kapcsolatuk, még akkor is, ha valójában semmi közöm nem volt hozzá. Talán tényleg csak az kellett, hogy kilépjek az életükből? Tényleg ekkora teher lettem volna? Én lettem volna a hibás, hogy eltávolodtak egymástól? Miattam történt minden? Ha ott maradtam volna, akkor is kibékültek volna? Mert az, hogy nevelőanyám belekarolva sétálgatott apámmal, látszólag felszabadultan, nagyon is az jelezte számomra, hogy jól megvannak. Talán tényleg örültek, hogy végre elköltöztem? Gyűlölöm őket… Mégis fájt, hogy így gondolkodtak rólam. Hiszen mindenki azt mondta, hogy én nem tehettem semmiről, maga nevelőanyám is. De nem úgy tűnt, nagyon nem.

Észre sem vettem, hogy mikor buggyant ki szememből az első könnycsepp, már csak arra lettem figyelmes, hogy valami csiklandozza az orrom, így megtöröltem, akkor vettem észre, hogy nedves az egész arcom. Gyorsan letöröltem őket, ám Kris tekintetét nem kerülte el. Azonnal felém fordult, aggódva végigmért, aztán az első padra leültetett, amit meglátott. Maga mellé ültetett, aztán a fejemet felé fordította. Még jobban rám tört a sírás, így fejemet Kris vállára ejtettem, majd kitört belőlem minden. Az elfojtott érzelmek, miszerint nekem már soha nem lesz rendes családom. Hogy akiket eddig a szüleimnek hittem, utálnak és én is gyűlölöm őket. Csak egy teher voltam számukra, míg az igazi édesanyám szeret, de még mindig nem bíztam meg benne annyira, hogy elmeséljem neki, miért is távolodtam el ennyire nevelőimtől. Kris mindvégig csak ölelt, simogatta a hátam és nyugtató szavakat súgott a fülembe. Nagyon szerettem, hogy mindig meg tudott nyugtatni, de elegem volt már abból, hogy mindig én vagyok az, aki összetörik. És habár erősnek tűnök, egyetlen rossz szó és képes a padlóra küldeni.

- Sajnálom, csak… – kezdtem bele hüppögve, majd elhúzódtam Kris-től és a szemeibe néztem. – Elegem van már ebből. Ők utálnak engem, és én is őket, mégis fáj ez az egész. Meg aztán, hogy így a szemembe vágják, hogy boldogak nélkülem, és csak egy púp voltam nekik… Olyan érzés, mintha egy kést döfnének a szívedbe. És az a legrosszabb, hogy minél jobban nem akarok róla tudomást venni, annál… Annál jobban eluralkodik felettem és egyszerűen… Nem tehetek róla, én… Sajnálom, de nem megy, ők… Ők azok, akik felneveltek, és…

Kris ekkor odahajolt hozzám, majd egy csókkal belém fojtotta a további szavakat. Azonnal viszonoztam a lágy csókot, és éreztem, hogy minden gondolat kirepült a fejemből. Ha talán egy perccel később teszi ezt meg, egy újabb sírógörcs tört volna rám, amit már nem lehetett volna egy csókkal eltüntetni. Most mégis, annyira jól esett, hogy úgy csókolt, hogy minden érzelmét belevitte. Nagyon szerettem, mikor ilyen érzelmesen csókolt, sokkal több mindent el tudott így mondani, mint szavakkal. Belemosolyogtam, mire Kris arcomra simította nagy tenyerét, aztán lassan elhúzódott. Meleg, barna szemeit az enyémbe fúrta, mire újra elmosolyodtam. Ő is viszonozta, aztán letörölgette arcomat a pulcsija ujjával. Aztán kaptam még egy-egy puszit mind a két szememre, majd megfogta a kezemet és komolyan a szemembe nézett.

- Soha ne érezd úgy, hogy felesleges voltál. Ne gondolj rá így. Fogd fel úgy, hogy te eljöttél onnan, hogy új életet kezdhess. Ez egy új lehetőség számodra. Ne azzal törődj, hogy nekik mit jelentett, hanem magadra nézz. Csakis magadra. Ne törődj másokkal. A te életed a fontos, te pedig, hogy összeköltöztél velem, egy új jövőt nyitott meg feléd. Boldogok vagyunk együtt, csak ez számít, nem? Mit számítanak ők? Zárd le a múltat, mert csak úgy élvezheted ki a jelent, Taozi. Tudom, hogy nem könnyű. A múlt az hozzánk tartozik, de csak akkor, ha el tudjuk fogadni. Míg nem barátkozol meg vele, nem tudsz a jelennek élni. Ha ezt megteszed, hidd el, sokkal jobb lesz… Én itt leszek neked, segítek, hogy könnyebben le tudd zárni, rendben? Szeretlek, és ne félj, örökké szeretni foglak. Úgyhogy van bőven időd – mosolyodott el a végére, mire felnevettem.

Éreztem, hogy a szívem hevesen vert ezután a monológja után, aztán mikor magához ölelt, úgy éreztem, ennél mázlistább már nem is lehetek. Igaza volt Kris-nek. Csak akkor lehetek boldog, ha elengedem és kibékülök a múlttal. Nem lesz könnyű, hiszen eléggé meghatározzák az ember tetteit az, hogy mi történt vele a múltban, de tudom, hogy Kris segítségével menni fog. Mert szeretem őt. Mindennél jobban.

***

Alig akart elvánszorogni ez a hét. Nagyon lassan telt, de nem volt rossz. Ugyan mostanában nagyon motoszkált bennem a gondolat, hogy hétvégén elmondom édesanyámnak az igazat, hogy meleg vagyok és Kris a barátom. Nyilván féltem tőle, nem akartam, hogy emiatt elromoljon az éppen kialakuló kapcsolatunk, de azt hiszem, megérdemli, hogy őszinte legyek hozzá. Meg aztán, tartottam attól, hogy nevelőanyámtól tudja majd meg, ami egy kicsit sem lenne jó nekünk. Meg akartam beszélni Kris-el, hogy neki rendben van-e, de még nem mertem elé állni. Sokszor belekezdtem, de vagy mindig kitaláltam valami butaságot vagy inkább azt mondtam, hogy felejtse el. Ezek miatt persze volt, hogy veszekedtünk, de nem sokáig tartott az összetűzés, mert nem tudott rám haragudni. Én tényleg nem titkolóztam előtte, csak féltem, hogy hogy tálaljam neki ezt az egészet. Még soha nem voltam ilyen helyzetben. Neki meg könnyű dolga volt, az anyukája nagyon aranyos volt, egyből elfogadott minket, de anya? Fogalmam sem volt, miként állna hozzám, ha megtudná, hogy a fia a saját neméhez vonzódik, ráadásul barátja is van. Akivel együtt él. Ez nem egy olyan dolog, amit csak úgy le lehet nyelni. Talán mégsem olyan jó ötlet elmondani neki, de mégis bennem volt. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek…

- Figyelsz te rám egyáltalán? – szakított ki gondolataim közül SeHun hangja.
- Ne haragudj, elbambultam – néztem rá bűnbánóan. – Mit is kérdeztél?
- Az most mindegy – legyintett. – Inkább azt mondd el, hogy mi bánt.
- S-semmi, igazán – hazudtam egyből, de SeHunt nem lehetett könnyen átverni, meg aztán, én sem tudtam valami jól hazudni.
- Azt hiszed, beveszem? – húzta fel a szemöldökét. – Na, mi a baj? Kris-el van valami?
- Nem, minden rendben köztünk – mosolyodtam el kissé.

- Akkor? Talán otthon vannak gondok, esetleg az igazi anyukáddal történt valami? – találgatott, de én folyamatosan ráztam a fejem. – Aish, Zitao, ha nem mondod el, nem tudok segíteni.
- Én… – néztem rá kissé ijedten, mire kíváncsian pislogott rám. – Szóval… Igazából fogalmam sincs, hogy mondjam el neked.
- Csak bökd ki – könyökölt a padra, majd tenyerén megtámasztotta az állát. – Hidd el, sok mindent hallottam már, nem fogok meglepődni.
- El akarom mondani édesanyámnak, hogy meleg vagyok és együtt vagyok Kris-el – hadartam el egy szuszra, mire SeHun meglepetten pislogott rám.
- Oké, mégis meglepődtem – kuncogott fel, mire fújtam egyet. – Csak vicceltem, nyugi.
- És csak kinevetsz, vagy segítesz is? – durcáztam be.

- Hé – mosolygott, majd megpaskolta a combomat, mire szemem sarkából ránéztem. – Figyelj, nincs tapasztalatom ebben, hiszen nekem úgy derült ki az egész, hogy apám ránk nyitott Kai-jal, de… Biztos vagyok benne, hogy anyukád meg fogja érteni. Talán egy kicsit meglepő lesz neki, és egy ideig furcsa lesz, de nem fog változni. Elvégre, a fia vagy, azért szeret, mert az vagy, aki, és nem azért, hogy kit szeretsz. Hidd el nekem. Mondd el neki nyugodtan, ugyan úgy szeretni fog téged, emiatt ne aggódj.

SeHun csendes, nyugodt, mély hangja amúgy is mindig jó hatással volt rám, de most meg is nyugtatott. Talán tényleg csak egy kis biztatásra volt szükségem. Ugyan még egy kicsit mindig tartottam tőle, de elhittem SeHunnak, hogy úgy lesz a legjobb, ha őszintén elmondok neki mindent. Elmosolyodtam, aztán a szemeibe néztem. Ő továbbra is mosolygott, majd hogy megköszönjem neki a segítségemet, gyorsan megöleltem, de olyan gyorsan, hogy még ideje sem volt visszaölelni. Az utóbbi időben SeHunnal megint olyan jó barátságot ápoltunk, mint mielőtt összejöttünk volna. Talán nem volt olyan bensőséges, hiszen nem ölelgettük és puszilgattuk egymást, de ugyan olyan jól el tudtunk beszélgetni. Örültem, hogy így alakult, mert SeHunnak tényleg mindent elmondhattam. Tudta azt is, hogy mi történt otthon, meg nagyjából mindenről. Jó volt valakinek még elmondani, hiszen benne bíztam Kris után a legjobban. Tudtam, hogy nem adja tovább a dolgaimat, ahogy én sem az övéit. Neki mégis van egy titka, amit nem akart az orromra kötni. Minden hét végén furcsán viselkedett, ám most valamiért mégsem. Nem tudtam hová tenni a dolgot, de nem akartam, hogy erővel mondja el nekem az igazat, így inkább úgy voltam vele, majd elmondja, ha szeretné. Egyszóval, SeHun még mindig nagyon fontos volt számomra.

***

Oké, erre aztán végképp nem számítottam. Vagyis, valójában semmire nem számítottam, de ha gondoltam volna bármiféle reakcióra, ez biztos nem lett volna közte. Édesanyám… Végtére is, egészen jól fogadta azt, hogy meleg vagyok. Igaza volt SeHunnak, tényleg meglepődött, de egy percnél tovább nem tartott ez a dolog, és addig sem volt semmiféle undor az arcán, csak mosolygott rám szüntelenül. Aztán mikor közöltem vele, hogy barátom is van, akkor már egy kicsit lesokkolt, de azt mondta, elvégre, helyes vagyok, biztos a srácoknak is szimpatikus vagyok. Végül közöltem vele, hogy a barátom nem más, mint Kris, erre sikoltott egyet, és leesett a székről. Én meg annyira ledöbbentem, hogy először még eszembe sem jutott felsegíteni őt, de aztán azonnal ugrottam is. Ám ő nem engedett el, miután talpra álltunk, továbbra is fogta a kezem, majd mélyen a szemembe nézett. Ekkor jött be Kris is a nappaliba, szégyenlősen elmosolyodott, mire elengedtem anya egyik kezét, majd felé nyújtottam. Kris azonnal megfogta a kezem, én pedig összekulcsoltam az ujjainkat. Anya csak mosolyogva nézte végig, aztán visszaültünk a helyünkre, Kris pedig mellettem foglalt helyet. Nem engedte el a kezemet, ami nagyon jól esett. Ugyan édesanyámon láttam, hogy egy kicsit meg van illetődve, de nagyon kedves volt, mosolygott és tényleg… Boldog voltam. Édesanyám nem ítélt el azért, mert egy fiút szerettem. Ez pedig nagyon jó érzés volt, egy nagyobb kő esett le a szívemről. Ezek után már tényleg nem számított, hogy ki, mit gondolt rólunk, hiszen a legfontosabb személyek elfogadták és így is szerettek minket. Ez volt a legfontosabb.

Ezek után elmeséltük, hogy hogyan jöttünk össze, hogy milyen nehézségeken mentünk keresztül együtt és hogy kötöttünk ki itt. Anya néhol nagyon meglepődött, de a végén azt mondta, hogy nagyon aranyos történetünk van, és hogy nagyon jól illünk egymáshoz. Elmondta, hogy tényleg nagyon meglepte, hogy a fiúkat szeretem – így fogalmazott –, mégis, egy cseppet sem zavarja, mivel nagyon aranyosak vagyunk Kris-sel. Aztán mikor megbeszéltünk mindent, és kikísértem az ajtóhoz, felém fordult, majd szüntelenül mosolyogva azt mondta nekem: „Most már megértem, hogy miért nem akartál eljönni velem Koreába. Lányt bármikor találhattál volna magadnak. De fiút nem; és ilyet, mint Yifan, sehol. Nagyon szeret téged, Tao, becsüld meg. Nem mindennapi a ti szerelmetek.”

Azt hiszem, ez a pár mondat rengeteg jelentett nekem…